-Oh, ma szabadnapos vagyok- néztem a naptárat, mikor az ébresztőm nem csörgött- akkor majd holnap kiderül, hogy ki az új gyerek- nyújtózkodtam az ágyban, amibe vissza dőltem. Meg kéne látogatnom Loly-sanékat. Mióta dolgozok, alig láttam őket... Talán majd pár óra múlva benézek hozzájuk, gondoltam és vissza is zuhantam az álomba

-Kei-chan?- lepődött meg Loly-san, amint az ajtóban álltam. A hirtelen sok alól felébredve, borult a nyakamba és szorosan ölelt magához- olyan rég voltál te buta lány- húzta le a fülem
-Bocsánat. Eléggé sokat dolgozok- mentettem magam, így elengedett
-Mint az anyád. Ő is állandóan csak a munka és a munka- forgatta a szemét, amint bentebb léptem
-Yume és Itachi-san?- kérdeztem, miután leültetett az asztalhoz és elém tolt egy pohár teát, a kedvencemből
-Yume Hidanék van, Itachi pedig az apáddal néz valami meccset kint a pályán
-Tehát ugyan az megy, mint eddig- forgatam a kezemben lévő bögrét
-Anyád mondta, hogy tegnap megint csatát indítottál- kuncogott fel, így mosolyogva húztam el a szám
-Állandóan ugráltat. Nem hagytam annyiban
-Hallottam a betörős esetet is. Büszke vagyok rád, ahogy mindenki a családban. Csak egy kis karcolást szereztél egy fegyveres ellen. Örülünk, hogy nem lett komolyabb bajod. Azonban- lépett mellém, így nyeltem egy nagyot- állandóan vissza szólsz az anyádnak és a fentebb valóknak- borzolta össze a hajam
-Nem mindig lehetek jó kislány- vontam meg vigyorogva a vállam
-Még incselkedsz itt- nevetett fel és egy barackot nyomott a fejemre

-Egek. Hogy nem bírsz nyugton maradni- morrogta Hana, miután újból az ágyon ültem, miközben az oldalamat varrta be. Na igen. Novának segítettem be és mivel nem figyeltem eléggé, így egy icurka picurkát, felszakadt a sebem
Tarkómat vakarva, nevettem fel kínosan, mikor felszisszentem
-Csak játszottam a gyerekekkel
-Tudod jól, hogy vigyáznod kell magadra- szidott le, miután végeztünk. Már ugrottam volna le az ágyról, mikor egy gyilkos pillantást kaptam, amitől nyeltem egy nagyot és szép lassan leszálltam
-Hogy van Emiko?
-Már jobban van. Az új nyomozó épp őt hallgatja ki- nézett rám sejtelmesen, így furán néztem rá
-Veled meg mi van?
-Velem semmi- vont vállat és kisietett. Utána sietve, mentem neki egy erős mellkasnak
-Nagyon sajnálom uram- kerültem ki, fel se nézve rá és futásnak eredtem- gyere már vissza- kiáltottam a kacagó lánynak, aki meg sem hallotta a kiabálásom- tsk. Így hogy akarod, hogy vigyázzak magamra?!- fújtam fel az arcom és tovább sétálva, mentem ki az épületből, a cukrászdába
-Csak nem szabadnapos vagy?- mért végig mosolyogva Finn. Egy fehér haspólót és egy szürke rövidnadrágot vettem fel a meleg időben. Az övemen ott díszelgett a jelvényem, pisztolyom és a bilincsem is
-Végre igen- sóhajtottam fel fáradtan- egy jeges kávét szeretnék elvitelre- adtam oda a pénzt, mire bólintot egyet
-Új a seb?
-Lehet felszakadt- vakartam kínosan a tarkóm, miután elvettem a szívószállal együtt
-Még sebesülten sem tudsz nyugton maradni- rázta a fejét, így vállat vontam
-Így jártam

-Na mi újság?- léptem be másnap a munkahelyemre, egy jeges kávét szürcsőlve. Nap szemüvegem az orromon pihent, így néhányan felém kapták a fejüket, majd vissza. Válasz nemigen jött, így vállat vonva, sétáltam fel a lépcsőn. Amint felértem és megláttam a lila össze vissza álló hajat, mosolyogva mentem mögé- lemaradtam a tegnapi előadásról- ültem az asztalára az italomat továbbra is szürcsölve. Szemüvegemet leszedve, raktam a fejemre- mennyire volt vicces?
-Nem hallottam kiabálást, se semmit. Eléggé nyugisan beszéltek
-Akkor gondolom okos lehet. A főnököd nem kiabál olyanokkal- gondolkodtam az államat fogva- Kivele. Ki az?
-Majd megtudod- kacsintott egyet
-Ne kezd te is azt, mint Hana- sóhajtottam fel az orrnyergemet fogva- tegnap ő is ehhez hasonlót mondott
-Mit kerestél nála?
-Felszakadt a sebem- néztem rá ártatlanul, mire a fejét fogta
-Miért nem bírsz nyugton maradni, legalább egy napra?
-Mert unalmas- vontam vállat, mikor megrezzent a telefonom. Elő kapva, nyitottam meg az üzenetet, amit egyből olvasni kezdtem- tsk. Elegem van már belőle- morrogtam és a kukába vágtam az italom
-Kávé?- kérdezte a papírokat nézve
-Az- szálltam le az asztalról- ráadásul ma körbe nézzük a környéket, szóval egész nap velük leszek. Így nem tudok menni veletek enni. Majd holnap bepótoljuk- legyintett- lehetőleg ne rendez megint jelenetet
-Az nem rajtam fog múlni. Na megyek- intettem és a lift felé indulva, szálltam be. Ahogy kinyílt, indultam is az ajtók felé, hogy meg vegyem úraságának a kávét

-Egek. Állandóan elkerülitek egymást- csapott a homlokára Demiyah, mikor másnap este, értem be a munkahelyre
-Most mond ki az a gyerek, mert fáradt vagyok és nem akarok találgatni
-Azt sajna neked kell kitalálni. Én nem szólalok meg
-Demi
-Nem. Majd meglátod egyszer. Kitartást- borzolta össze a hajam és távozott az épületből. Unottan néztem utána, majd szemeimet megforgatva, indultam el anya irodájába. Már rég végzett, így nem is csodálkoztam, mikor üres volt a szoba. Az asztalhoz sétálva, vettem el a lapot amit mondott, és olvasni kezdtem a teendőt. El kell majd rendeznem az összes olyan ügyet, amit ebben az évben oldottunk meg. A papír halomra pillantva, fáradtan sóhajtottam fel
-Ez sok munka lesz..

-Na, ma csak össze találkoztok. Mindketten szabadnaposok vagytok- ugrált boldogan mellettem Demi, miután felkeltett. Miután befejeztem a papírokat, lehajtottam a fejem, hogy kicsit pihenjek, de abból az lett, hogy elaludtam
-Miért nem mondod el végre, hogy ki az? Sokkal könnyebb lenne nekem, meg neki is
-Mert kell a meglepetés ereje
-Az lenne meglepetés, hogy ha haza érek és le vannak szedve a gyümölcsök a fáról és a kert rendben lenne- mondtam unottan, amin felnevetett
-Hát csináld meg
-Túl sok munka- masszíroztam a nyakam, miközben kifelé kezdtünk sétálni. Anya felénk sétálva, adott egy puszit a homlokomra, majd ment is tovább
-Segítsek?
-Nem kell. Majd valamikor megoldom. Neked jó munkát- intettem és haza felé kezdtem sétálni
Amint a kapuhoz értem, már nyúltam volna a zsebembe a kulcsért, mikor cipő kopogása ütötte meg a fülem
-Kei-chan- kiáltott felém boldogan Mitsuha-néni. Az idős asszony nagyon kedves szomszédom. Aznap mikor ide költöztem, egyből jött is át egy tálca finom sütivel. Ő üzemelteti továbbá azt a boltot, ahová mindig járni szoktam
-Jó reggelt Mitsuha-néni- mosolyogtam rá és elindultam felé
-Jól vagy Kei-chan? Rég láttalak. A boltban is rég voltál, pedig félre tettem a kedvenc kávédból
-Jól vagyok, köszönöm. Mostanában sok a munka, ezért nem volt időm menni
-Áh, az a fránya munka- rázta a fejét
-Hogy vannak az unokák?
-Nagyon jól vannak. Olyan gyorsan szaladnak, pedig még olyan kicsik- mesélte mosolyogva, mire felkuncogtam
-Maga erejét örökölték
-Ugyan- legyintett- Kei-chan tudnál segíteni?
-Persze, miben kell?
-A fiam dolgozik, így nincs ki segítsen leszedni a gyümölcsöt arról az egy fáról
-Segítek szívesen. Csak lepakolom a cuccaim és átöltözök
-Rendben- bólintott mosolyogva, így gyorsan kinyitottam a kaput, amit magam után becsuktam. Hoshi felém futva, borzoltam össze a szőrét és egy puszit adtam a fejére. A bejárati ajtót kinyitva, raktam a helyére a kulcsot, a cipőt pedig levéve, vettem fel a papucsot. A konyhába lépve, adtam enni Hoshinak, majd felsiettem és átvettem a ruhámat egy szürke rövidnadrágra és egy kék atlétára. A szennyesbe raktam a ruhát és egy papucsot felvéve, mentem át Mitsuha-nénihez
A zsebemben lévő telefonom rezgett, így elő kapva, olvastam el Demi üzenetét. Olyat írt, hogy már úton van hozzám az új srác, mire vissza írtam egy olyat, hogy Mitsuha-néninek segítek. Ami nagyon meglepett ez után, hogy azt írta, hogy oda adta a pótkulcsot neki.
-Minek jön egyáltalán az hozzám? Nem is ismerem- motyogtam magamnak, miközben beléptem az idős asszony kapuján.
-A kosár itt van- adta a kezembe, így rá kaptam a fejem- Én csinálok valami süteményt, ha nem gond
-Nem gond- mosolyogtam rá és a fához lépve, raktam le a kosarat. A fa egy kicsit lehetett magasabb nálam. Mégis, szinte majdnem tele volt az édes gyümölccsel
Leguggolva, kezdtem leszedni az alsó ágakon lévőt, mikor Mitsuha-néni kijött egy tálcával
-Hoztam egy kis limonádét, ha megszomjaznál
-Köszönöm szépen- néztem rá, mire letette a kis asztalra, majd vissza ment.
Egy fél óra múlva, készen emeltem fel a tele lévő kosarat. Miközben szedtem, egyszer hallottam, hogy Hoshi ugat, de egyből elhallgatott. Gondolom valaki sietősen ment el a kerítés előtt.
-Hova tegyem a kosarat?- vittem oda Mitsuha-nénihez, aki akkor hozott ki még egy tálcát. A tálcára nézve, korgott egyet a hasam, ahogy a finomságok illata az orromba kúszott
-Tedd le a konyha pultra. Majd én elrakom utána
-Rendben- bólintottam és belépve, raktam le, majd mentem vissza. Felém nyújtotta a tálcát, így elvéve egy  finomságot, haraptam bele- Még mindig finomakat csinál
-Köszönöm, hogy ezt mondod- mosolygott boldogan- ezek itt a tiéd- rakta a kezembe- van még bent a többieknek. Ezt azért adom, mert segítettél- csípte meg az arcom
-Köszönöm Mitsuha-néni- néztem hálásan rá, mire legyintett
-Láttam egy fiatal urat bemenni a házba. Hoshi nem ugatta meg
-Hogy nézett ki?
-Hmm, várj egy kicsit. Ó meg van! Magas volt, ilyen szürke pólót és asszem farmert hordott. Valami olyasmi volt a nyakában mint neked és a bal csuklóján egy karkötő volt- ahogy elkezdte ezeket felsorolni, a szemeim egyre nagyobbá nőttek. Lehetséges..?
-A haja. Az milyen volt??
-Fekete színű volt. És ha jól láttam, volt egy fehér tincse, mint Loly-channak- ez biztos! Csak ő lehet!
-Mennem kell. Köszönöm a sütit- szaladtam ki az utcára, majd be a kapumon. Az ajtóhoz érve, remegve nyúltam a kilincsért. Haboztam egy kicsit, majd lenyomva, tártam ki az ajtót és beléptem.
Teljes csend volt. Nem hallottam semmi hangot a gyors légzésemen kívül. A tálcát lerakva a dohányzó asztalra, láttam meg, hogy amit tegnap néztem albumot és leraktam oda, eltűnt. A terasz ajtóhoz érve, nyitottam ki, mikor megláttam nekem háttal állni a férfit
-Itaru...- ejtettem ki a nevét, így felém kapta a fejét. A szemeim bekönnyeztek, ahogy elmosolyodott és felém fordult. Kezeit kitárta, így felé szaladva, tapadtam az ajkaira