-Hát így nem várhatod, hogy ne szólítsanak cicának- nevetett fel Akio, miután meglátott. Egy kék egyberuhát viseltem, ami úgy a térdemig ért, a nyakamat fedte, azonban a vállaimat szabadon hagyta. A derekamnál egy sötétebb árnyalatú masni volt, kiegészítőnek pedig a hajamba egy kék, macskafüles hajpánt
-Megy a ruhához, szóval maradj csendben- fújtam fel az arcom, míg a szülők, kíváncsian kapkodták a fejüket köztünk
-Mi történt tegnap, miután elmentettek?- tette fel anya kíváncsian a kérdést
-Kiosztottam egy fiút, aki le cicázott- vontam vállat, mire felnevetett Akaneval
-Biztos így akarsz eljönni, hm?
-Persze. Majd max kiosztom megint, aki beszól

-Ha még egy ide jön, én agyonverem- sziszegtem ökölbe szorított kezekkel a mellettem sétálónak, aki csak kuncogott- mindjárt rakok a fejem fölé egy táblát, hogy foglalt vagyok és egy mérges Itaru fejet is ragasztok oda- ironizáltam, mire kitört belőle a nevetés
-Szerintem, aki látta, hogy hogyan jártak az előzőek, akkor nem próbálkoznak
-Ajánlom is- fogtam a fejem unottan
-Hé ci....- kezdett bele valaki, mire egyből fordultam meg és lekevertem egy hatalmasat a mögöttem lévőnek. Akio átölelve, emelt fel, hogy sehogy se tudjak a fiúnak futni. Vadul kezdtem kapálózni, miközben gyilkos pillantásokat löveltem a földön ülönek
-Már megint te?- morogtam, ahogy rájöttem kit ütöttem meg. És semmenyire sem bántam meg. A kapálózást abba hagyva, engedett le lassan Akio
-Mondtam, hogy úgy is megszerezlek, cica- húzta perverz vigyorra a száját, mire ugrottam neki. Akio gyorsan elém állt és a vállára kapott
-Kikaparom a szemed te patkány
-Ahhoz nekünk lesz beleszólásunk- jelent meg előtte a lány csapata és az egyik arcon csapott. Néma csendben maradtam egy pár másodpercig, majd az összes erőmet bele adva, nyúltam a hajáért és tépni kezdtem
-Tudod kit ütöges te- folytattam volna tovább, ha az engem tartó nem fogja be a szám és siett el. Egész végig szidtam azokat, azonban a számon lévő kéz miatt, alig lehetett érteni, miket mondok
-Ennyi csata igen elég volt mára- rakott le és a táskámba kutatva, vett elő pár sebtapaszt, amit az arcomra ragasztott
-Még nem- morrogtam és futottam volna vissza, azonban elkapott
-Ne veresd már meg magad. Itaru rám bízott, nem hagyom, hogy történjen veled valami- kiáltott rám, azonban felé kaptam a fejem
-Mi az, hogy rád bízott?
-Úgy ahogy mondom. Megkért, hogy vigyázzak rád ezen a héten
-Nem kell rám vigyázni. Tudok saját magamra vigyázni
-A mostaniból nem úgy tűnt
-Mert valaki lefogott!- emeltem fel a hangom és a mellkasába böktem- ha nem lettél volna ott, akkor már rég elvertem volna azt a fiút és nem jöttek volna oda azok a lányok!
-Nehogy már az én hibám legyen!- emelte fel ő is a hangját és elengedett
-A te hibád. És állj le azzal, hogy vigyázol rám ezen a héten. Nem kell!- ordítottam az utolsó mondatot és hátat fordítva, indultam el mérgesen. Még, hogy rám kelljen vigyázni?! Mintha nem tudnám megvédeni magam! Nem feleslegesen jártam Kisame-sanhoz! Azonban... Eléggé el szomorodtam... Itaru ennyire nem hiszi el, hogy meg tudom védeni magam..?
-Oh, ne pityeregjen kishölgy- állított meg egy férfi, bohóc ruhában, mire a kézfejemel, egyből letöröltem a könnyeket- majd bohóc bácsi megnyugtat- nyomta meg az orrát, ami hangot adott ki. Felkuncogtam ezen, mire mosolyogva vett elő egy kék lufit- ha jól érzem, kegyed, nagyon szereti a kék színt. Mondja, mit szeretne, mit formáljak?
-Egy kiskutyát, ha tetszik tudni- mosolyogtam rá
-Mindjárt adom- fújta fel és pár mozdulattal később, át is adta
-Nagyon köszönöm- néztem rá hálásan és nyúltam volna a pénztárcámért, hogy kifizetem, azonban a fejemre rakta a kezét
-Nem kell kisasszony. Nekem a mosolya is elég fizetség- vette el a kezét, amiben egy virág volt. Elvéve tőle, köszöntem meg és mosolyogva indultam tovább. Vannak még ilyen kedves emberek a világon..
-Egy csokis fagyit szeretnék- mosolyogtam a pultosnak, aki unottan szedte ki a kért édességet. Kifizetve, vettem át és sétálva kezdtem megenni. Lassan vissza kéne mennem a megbeszélt helyre... De olyan szép most minden
-Hé, képzeljétek! Itt van a Tsukiko banda két tagja- futottak el mellettem boldogan. Tsukiko banda? Mintha, régen Loly-san említette volna. Lettem kíváncsi és egyből követni kezdtem őket, mikor a lábaim a földbe gyökereztek, ahogy megláttam a két tagot
-Áh Kei. De jó, hogy itt vagy- jött felém anya, mire kaptam egy pár szúrós pillantást- tudnál segíteni? Megkértek, hogy énekeljünk el egy számot, de Akanevel kevesek vagyunk
-Akane és te tagja vagytok a bandának?- fagytam le, mire kínos mosollyal, vakarta a tarkóját
-Ez a kis nyomi, nem is tudja kik ezek- súgtak össze, mire anya magához ölelt
-Ki merte ezt mondani a lányomra?
-A-a lánya?!
-Igen. És nem akarom, hogy önök piszkálják. Na- fordult vissza felém- tudnál segíteni?
-Nem is ismerem a zenéteket. Közönség előtt, meg nem szeretek énekelni
-Megvan az a dal, amit nagyon sokszor énekeltem neked, mikor szomorú voltál?- tűrt ki egy tincset a szemem elől, mire bólintottam- az az egyik zene
-N-nem is tudom- vakartam a karomat idegesen- ennyi ember előtt.... Ha elrontom a szöveget..
-Akkor sem lesz benne semmi- puszilta meg a homlokom- besegítünk. Nem hagyunk egyedül
-A-akkor jó- bólintottam félve, így elmosolyodva, intett Akanenek és elindultunk egy tér felé, aminek a közepe, magasított volt. A két nő elvette a gitárt, majd mindhármunk elé, egy mikrofont raktak. Idegesen piszkáltam a karkötőmet, mire anya nyugtatásképp a kezét a vállamra rakta
-Nagyon örülünk, hogy annyi év után, még mindig imádtok minket- szólalt meg Akane- mivel a bandából csak ketten vagyunk, így drága unokahúgom is besegít. Aki tudja a szöveget, az majd a refrénnél, nyugodtan becsatlakozhat- emelte fel a hangját az utolsó mondatnál. Nagyot nyelve, nyúltam a mikrofon felé, amit kiszedve a helyéből, a számhoz emeltem. Behunyva a szemem, emlékeztem gyorsan vissza a szövegre, majd bólintva, kezdték játszani az ismerős dallamot. Az elején halkan, majd egyre bátrabban kezdtem énekelni a szöveget, néhol be is segítettek. Az első refrénnél már teljesen feloldódva énekeltem a közönséggel együtt. Szemeimmel a tömeget figyeltem, akik mosolyogva énekeltek. Tovább nézelődve, láttam meg Akiot, aki elismerő mosollyal kamerázott. Mosolyogva forgattam meg a szemem és mikor befejeztem, fáradt mosollyal emeltem az öklöm az ég felé

-Mi az, hogy a banda már nem szervez turnékat?- akadtam ki, miután kint ültünk hárman a szállás udvarán és pillecukrot sütöttünk. Rengeteg elismerést kaptam, aminek nagyon örültem
-A mai generációt már nem érdekli az ilyen zene
-De most is mennyien voltak
-Mondjuk, ebben igaza van Keinek- mosolygott anya- rengeteg fiatal is ismerte a zenét és érdeklődött újabb zenék iránt
-Rég voltunk már fiatalok Mei
-Most úgy viselkedsz, mint egy vénasszony
-Nem te énekeltél le olyan sokat
-De volt, hogy igen
-Várjunk. Hogy érted, hogy anya nem énekelt olyan sokat- húztam fel kíváncsian az egyik szemöldököm
-Én csak akkor voltam a bandában, mikor segítség kellett. Hivatalosan nem voltam benne, de az emberek engem is szerettek. Főleg a hangom és a gitározásom miatt. Látszik kitől örökölted a hangod- kacsintott rám, mire egy pillecukor találta arcon
-Csak ne fényezd ennyire magad, húgi
-Miért ne? Megtehetem- vágott vissza és lelocsolta
-Na most gyere- ugrott fel Akane és beakarta dobni a vízbe, azonban anya a pólójába markolt és rántotta magával. Hangosan nevettem fel a jelenet láttán, mire több lámpa is felkapcsolódott
-Menjetek már aludni- dobott ki az egyik lakó egy papucsot