-Kei. Egyedül fogsz haza jönni- motyogta unottan Itaru, mikor már az ajtóban állt
-Oké- válaszoltam mosolyogva és továbbra is Emiko kisöccsével játszottam. Reggel mikor találkoztunk, elmesélte, hogy a nevelő szülei, egy kisfiút vittek haza reggel és mivel nekem és Itarunak van kisebbik testvérünk, így megkért, hogy segítsünk. Persze, én egyből igent mondtam, a fiút elég sok időbe telt, rávennem. Suli után egyből jöttünk Emikohoz és már sok ideje itt lehettünk
-Kei-chan. Ugye nem mész el?- nézett rám könyörgően Aon, így a kezemet a fejére téve, borzoltam össze a haját
-Majd sokszor jövök Emikoval- álltam fel és fordultam volna meg, azonban rám ugrott és szorosan ölelt át- A-aon- fagytam le a tettétől. Lábait az enyémekhez fonva, görnyedtem meg egy kicsit a hirtelen súlytól, miközben továbbra is szorosan ölelt át. Kezeimet kihúzva, nyúltam a hátához, hogy nehogy leessen és lassan úgy botorkáltam el Emiko felé, aki nevetve figyelt
-Majd máskor is jön Kei- szedte le rólam Aont, így kiegyenesedve, nyújtoztam egyet
-Legközelebb sokkal tovább maradok és tudunk játszani- guggoltam le elé és megcsíptem az arcát- és kitudja. Lehet hozom majd a kisöcsémet, hogy tudjatok játszani- kacsintottam rá, amitől egyből felcsillantak a szemei. Hozzám bújva, ölelte át a nyakam, majd egy kis idő múlva, el is engedett- akkor mi megyünk is- álltam fel és Emikora néztem, aki bólintott. Cipőmet és a táskámat felvéve, köszöntünk el, majd elhagytuk a házat
-El sem hiszem, hogy pár hét és vége ennek a tanévnek is- nyújtóztam boldogan, mire a mellettem lévő, átölelve a derekam, húzott közel magához
-Végre aludhatok sokáig- vakarta fáradtan a fejét, amin felnevettem
-Mintha eddig mindig korán keltél volna
-Hát, volt olyan, mert valaki felkeltett állandóan
-Nem tudom ki lehetett az- vontam meg mosolyogva a vállam, így belecsípett az oldalamba, amitől egy kicsit megugrottam- hé
-Nem tudom ki volt az- kacsintott rám, ezért pedig szemforgatva, az oldalába könyököltem. Hirtelen futást hallottunk hátulról, így Itaru oldalra fordítva a fejét, szorított magához, miközben sietősen oldalra siettet. Egy pisztoly hangját hallottam elég közelről, majd egy mérges szitkozódást
-Itaru, Kei! Mögém!- hallottam meg anya ideges hangját, így felnéztem. Egy férfi állt mögöttünk, kezében egy kés volt, mögötte pedig anya volt, aki a férfira emelte a pisztolyát. Itaru egyből engedelmeskedett a parancsnak és oda sietett velem együtt- dobja el a fegyvereket! Ha engedelmeskedik, akkor óvatosabb leszek!
-Mert ha nem?- nevetett fel, mire válaszképpen elé lőtt
-Azt maga nem akarja megtudni. Kei, menjetek kerülő úton haza
-Veled mi lesz?- kérdeztem aggódva, így egy pillanatra oldalra fordította a fejét és rám mosolygott
-17 éve vagyok rendőr. Tudom a dolgom- fordította vissza a fejét, mire a szemeim tágra nyíltak. Az engem ölelő próbálta időben eltakarni a szemem, azonban túl késő volt
-Anya!- kiáltottam fel, majd egy pisztoly dörrenés, és vér került a betonra- nee!- téptem ki magam az Uchiha karjai közül és a földön fekvő mellé térdeltem. Az oldalánál egy vágás volt, amiből erősen szivárgott a vér. Kezemet oda szorítva, néztem kérlelően Itarura, aki elő kapva a telefonját, kezdte hívni a mentőket.
Anya keze megremegett, majd lassan felemelve, egy pontra mutatott. Arra néztem, majd vissza rá. Fájdalmasan mosolyodott el, miközben kezével elvette az enyémet és ő szorította le a sebet. Bólintott egyet, így össze szorítva a szemem, vettem le a táskám és a rabló után nézve, futottam utána
-Kei!
-Maradj anya mellett!- kiáltottam vissza kérlelően és gyorsan a férfi elé siettem. A késsel felém közelített, így a táskámat oda tartva, szúrta bele. A nehéz táskát eldobva, esett ki a kezéből a kés, mivel benne maradt a tárgyban. A zsebébe nyúlva, kapott elő egy újabbat, amitől a szemeim tágra nyíltak. Egész testemben megremegtem, ahogy nagyon gyorsan felém haladt. Kezeimet a fejem elé emeltem, mikor egy hangos durranás mentett meg

-Az én hibám volt. Elvontam a figyelmét- sírtam apa mellkasába fúrva a fejem, aki szorosan ölelt magához engem és Hikarit is. Amint megtörtént a baj, pár perccel később oda ért a csapata és engem megmentettek, elvitték őt és a rablót is. Mivel teljesen le voltam sokkolva a harc után, így Itaru értesített mindenkit és segített eljutni a kórházba
-Nem a te hibád, hm- adott egy puszit a hajamba, mire rázni kezdtem a fejem, hogy nincs igaza. Az én hibámból fekszik most anya a műtőben, mert elvontam a figyelmét. Ha nem kérdezek rá, akkor nem fordult volna felém és nem próbál megnyugtatni
-Eskine Mei hozzátartozói?- nyílt ki egyszercsak az ajtó, így egyből oda siettünk az orvoshoz
-A családja vagyunk. Jobban van, hm?
-A sebe eléggé mély volt, de azt alaposan elláttuk. Szerencsére nem érintett fontos szervet. Már kezd magához térni, ha akarják, akkor bemehetnek hozzá- mosolygott rám és Hikarira nyugtatóan- de csak a családja elsőnek- fordult az Uchiha, Eskine és a Hyuuga család felé
-Köszönjük, hm- kerültük ki és egyből a szobába siettünk. Az ágyon feküdt, miközben fáradt szemeivel a plafont nézte
-Mei!
-Anya!- kiáltottunk fel mind a hárman és felé futottunk. Az ágy mellett megállva, pislogott párat, majd lassan felénk fordította a fejét
-Rég voltam már itt- húzódtak mosolyra az ajkai, mire az én szemeimet, újra ellepték a könnyek
-Annyira sajnálom..- szorítottam meg a paplant és szorosan behunytam a szemeimet- elvontam a figyelmed.... Í-így az a rabló meg...megsebesített...
-Kincsem..- fogta meg a karom, miközben apa segítségével felült- nem a te hibád volt. Én engedtem le a védelmem és nem kapcsoltam időben- simogatta az arcom, amitől könnyekkel a szememben néztem az arcát. Mosolygott...- ne magadat okold. Amúgy meg. Büszke vagyok rád, hogy sikerült feltartanod a rablót. Látszik, hogy mennyit fejlődtél- törölte le a könnyeket és adott egy puszit a homlokomra- naaa. Kérek mindenkitől egy jó szoros ölelést- nevetett fel és kitárta a karjait. Hikarival egyből átöleltük, míg apa mindannyiunkat egy nagy ölelésbe vont
-Most már mi is jövünk!- csapódott ki az ajtó
-Drágám, kórházban vagyunk- vakarta kínosan a tarkóját Itachi-sensei. Lassan elengedtük anyát, így nyelt egy nagyot, ahogy Loly-san elindult felé
-Hogy az a..- harapta el a mondat végét, mikor barátnője ráugrott, így elterültek mindketten az ágyon- segítség- nyöszörögte halkan
-Még mit nem. Örülj, hogy nem verhetlek meg. Ennyi büntetés jár, amiért a frászt hoztad ránk
-Meii- jött további két hang, majd egy Akane és egy nagyi ugrott a két nőre
-Most fogok meghalni..