-Eskine Kei? Mi járatban? Történt valami a kezével?- kérdezte kíváncsian az orvos, mikor péntek délelőtt oda állítottam. Apa kint ült a váróteremben. Nem mondtam el miért akarok sürgősen bejönni, de nem is kérdezett. Az eset óta, alig beszélünk, azonban legalább megbocsátott így még egy gonddal kevesebb van
-Le szeretném venni a gipszet
-Hétfőn kell vissza jönnie
-De már nincs semmi baja. Három nap alatt ön szerint bármit változna?- léptem egyet előrébb és könyörgően néztem rá- kérem. Szedje le. Már nincs semmi bajom
-Leszedjük, de aztán meg kell néznünk, hogy hogy van. És mivel sokan vannak, így eltart egy darabig
-Várni fogok
-Akkor kövessen- állt fel a székéből és kivezetett a szobából
-Mi történt, hm?- állt fel apa, miután meglátott és hozzám sietett
-Leszedetem ezt a karomról- néztem elszántan a szemébe és siettem az orvos után. Újra az az elszánt lány akarok lenni, akit a többiek szeretnek. Nem fog érdekelni többet a Daichis eset! Nem leszek az a sírós kislány, mint az elmúlt hetekben! Az igazi Eskine Kei vissza tért!!

-Ennyi amennyit tudsz?- vágott újból a földre Kisame-san. Amint leszedték a gipszem, nagy nehezen rávettem a szüleimet, hogy had tanuljak egy kis harcot, hogy máskor meg tudjam védeni magam. Így elhoztak a rendőrségre, ahol régi barátjuk, Kisame-sanhoz adtak. Kapkodva vettem a levegőket, miközben felé néztem. Nagyot nyelve, fordultam át az oldalamra és amilyen gyorsan csak tudtam, elugrottam a rúgása elől. Emelve az immáron gipsz nélküli karomat, szorítottam ökölbe a kezem és vertem volna a hasába, mikor kitért előlem és a földre nyomott- túl hamar támadsz. Ráadásul kiismerhető, hogy mit akarsz- csóválta a fejét, így morrogtam egyet- ne mororgj. Ez az igazság
-Kisame, talán túl szigorú vagy Keivel, hm- szólt neki apa a padon ülve, mellette anya volt, aki gondterhelten ropogtatta az ujjait
-Ez még semmi ahhoz képest, mint amit kapott. Most úgy harcolok, mint egy sima rabló- nézett feléjük, így kihasználva, hogy nem figyel, fordítottam oldalra a fejem és sikerült megharapnom. Elengedve, kapott oda, így arébb gurulva, egyenesedtem ki és vettem fel támadó állást- ez most ügyes volt. Kihasználtad az ellenség figyelmetlenségét
-Tudok azért én is valamit- lihegtem egy hatalmas vigyorral a számon és újra felé futva, emeltem a kezem. Már készült oldalra lépni és lenyomni a földre, mikor kitértem előle és próbáltam megrúgni. Lábamat elkapva, dobott hátra, ezúttal pedig a földön maradtam
-Tarthatunk egy kis pihenőt
-Csak egy kicsit- tártam ki a kezeim és behunytam a szemem
-Addig mi kimegyünk beszélni. Mindjárt jövünk vissza- mondta Kisame-san, így aprót bólintottam és nagyokat szuszogva, próbáltam rendezni a levegő vételem. Pár perc telhetet el, mikor valaki megfogta a lábam és húzni kezdett. Amilyen gyorsan csak tudtam, emeltem a másikat, amivel fejen találtam
-Demi?- fagytam le hirtelen, ahogy a fejét fogó lányt néztem- annyira sajnálom- ültem fel és a rúgásom helyet akartam megnézni, azonban felnevetett
-Na ez a mi Keink. Levették a gipszed és már harcolsz
-Jól helyben hagytad- nevetett fel Nova és Hana
-Ügyes voltál- borzolta össze a hajam Akio
-Csak aztán óvatosan- ölelt át hátulról Itaru, így össze-vissza kapkodtam a fejem a többiek közt
-Mind itt vagytok?
-Miért ne lennénk?- kérdezte kedvesen az engem ölelő és megbökte a homlokom. Szúrósan nézve rá, dőltem teljesen erőmből hátra, így a földön kötöttünk ki. Meglepődöttségét kihasználva, bújtam ki a karjai közül, miközben felálltam. Egyből csendben maradtak a többiek, majd ezt a csendet, Demi hangos nevetése szakította meg. Mosolyogva nyújtottam a földön fekvő Uchihának a kezem, amibe egyből belekapott, így nagy nehezen felhúztam, mikor tapsolás ütötte meg a fülem
-Megint sikerült kihasználnod, az ellenfeled figyelmetlenségét. Ez nagyon megy neked Kei. Ez már fejlődés. Gyerekek menjetek le a pályáról, folytatjuk az edzést- nézett a többiekre, akik bólintottak és egyedül hagytak. Nagyot nyelve, vettem fel a támadó állást, mikor Kisame-san, egyből felém futott. A hasamba akart ütni, ami elől oldalra tértem ki. Újabb a fejem felé, amit lehajolva kerültem ki, azonban így szembe találkoztam a térdével, ami a hasam felé közelített. Fogaimat össze szorítva fogtam le a lábát, mikor egy erős ütést kaptam a hátamba, amitől a földön terültem el
-Csak védekezel és nem támadsz. Egyértelmű volt, hogy ha megfogod a lábam, akkor könyökkel támadok- rázta a fejét- így, hogy akarsz Daichi ellen kiállni, ha megjelenik előtted?- szúrta oda, amitől a szemeim tágra nyíltak. Az egész testemet elöntötte az adrenalin, ahogy elképzeltem, ahogy sikerül legyőznöm a fiút. Belerúgva a férfi lábába, előre felé gurultam, amiből fellálva, indultam el ellenségem felé. Elhajolva egy ütése elől, ütöttem volna a hasába, de megfogta a karom és nem engedett. Ezt kihasználva, ugrottam fel és emelve a lábam, a hasába térdeltem. Biztos talpakra érkezve, rántottam ki a karomat és a meglepődöttségét kihasználva, futottam mögé és bele akartam rúgni a hátába. Megfogva, lökött a földre, egyik kezemet a mellkasomra szorítva, állt rá az egyik lábával, amitől mozdulni sem tudtam
-A gyűlölet egyből felvitte az adrenalin szintedet, amivel sikerült kitérned az ütéseim elől és meg is sikerült sebesítened. Azonban... Nem támadhatsz dühösen, mert ez el is tudja venni a tudatod. A bosszúvágy sosem megoldás- emelte fel a lábát, így kiszabadulva, ültem fel- holnap kora reggel folytatjuk