-Ki volt az Daichi mellett?- hallottam Demi kérdését a nappaliból
-Daichi anyja- válaszolt a kérdésre Itaru
-De mit akar Keitől?
-Nem tudom. Későn értem ki, nem hallottam- sóhajtott fel fáradtan. Térdeimet felhúzva, támasztottam neki az ágy szélének a hátamat, miközben jobban a fejemre húztam a takarómat. Az az Akira nevű nő szavai, nagyon megviseltek. A múltbeli dolgokat, rajtam akarja levezetni..? Ez beteges. Ráadásul Daichin keresztül... Ennyire beteg szülő nem létezhet... Még ő van felháborodva, pedig mennyi szörnyűséget csinált anyával és Loly-sannal
-Kei. Gyere ki közénk- állt meg mellettem Demi és Nova. Unottan pillantottam feléjük, majd vissza fordíttva, megráztam a fejem. Takarómba jobban bele bújva, hajtottam fejemet a térdeimre, mikor egy övet szorosan a derekamra kötöttek
-Ti meg mit..- kérdeztem volna, azonban megfogták a takaróm végét és kifelé kezdtek húzni- ereszettek el- próbáltam kibújni, mire Nova megfogta a lábaimat és felemeltek a földről
-És most elmondod mi történt- dobtak bele Itaru ölébe, aki egyből magához ölelt. Lehajtott fejjel néztem oldalra majd egy nagyot sóhajtva, döntöttem a fejemet a vállának
-Azt mondta azért volt itt, hogy bosszút álljon rajtam
-De nem is ismer- hangzott fel Itaru mérges hangja
-Anyát és Loly-sant azonban igen. Nagyon is... Régen össze akarta őket ugrasztani, ami részben sikerült is. Mikor pedig megbukott a terve, akkor átment egy másik suliba. És rajtam akarja kitölteni a bosszúját.... És... Azt mondta, hogy Daichit is fel fogja használni ebben.....- halkult el a mondat vége felé a hangom
-Biztos nem fogjuk ezt hagyni- rázta hevesen a fejét Akio és Demi
-Most már vissza mehetek a szobámba?- motyogtam halkan. Itaru egy nagyot sóhajtva, engedett el lassan, de még egy puszit nyomott a homlokomra
-Menj, pihend ki magad holnapra
-Sziasztok- köszöntem el a többiektől és a fejemre húzva a takarót, sétáltam be lehajtott fejjel a szobámba. Az ajtót becsukva, szedtem le a rám rakott övet, amit a földre hajítottam el. Nagyot sóhajtva, vettem nagy nehezen magamra egy vastagabb pulcsit és kinyitva az erkély ajtót, ültem le a székre a tájat nézve. Azonban, így is tisztán hallottam miket beszélnek
-Nagyon maga alatt van- sóhajtott fel Akio
-Csodálkozol? Az anyukájuk ellensége rá pályázik a fiával. Ki tudja miket mondott neki, mikor még Itaru nem ért oda
-Már akkor is csendben állt anya mellett és a földet nézte. Csak akkor szólalt meg, mikor feltett egy egyszerű kérdést kétszer, mert az a nő nem hallotta
-Mióta megtörtént az első rémálma, azóta rettegésben él. Látszik rajta, hogy nem az a vidám kislány, mint régen. Lehet, hogy a többieknek be tudja adni, hogy fáradt, de nekünk nem. Valamit csinálnunk kell- megmertem volna esküdni, hogy Demi már kitervelt valami őrültséget. Apró mosolyra húztam ettől a számat, azonban nem tarthatot ez a kis boldogság sokáig, mert fura érzésem támadt. Mintha... Valaki figyelne..? Lassan fellálva a székből, néztem körül, mikor a bent hagyott telefonom csipogni kezdett. Besétálva, nyitottam meg az üzenetet, mikor a telefonom majdnem kiesett a kezemből. Begipszelt kezemmel a számhoz kaptam és ijedten néztem vissza az erkély felé. Nagyot nyelve, teljesítettem az utasítást, amit kaptam, így lassan vissza sétáltam és körül kezdtem kémlelni az előttem lévő parkot. A telefonom zenéje egyből elkezdett lejátszódni, így remegő kézzel fogadtam a hívást, majd a fülemhez emeltem a telefont
-Nagyon szép vagy drága- hallottam meg egy ismerős hangot- milyen kár lenne, ha leesnél onnan
-Mit akar tőlem?- kérdeztem halkan és ide oda kapkodtam a szemem, keresve azt az elvetemült nőt
-Csak egy ajánlatot akarok tenni- mondta gúnyosan, így nyeltem egyet- na, ne legyen már olyan rémült fejed
-Hol van?- folytattam rémülten a keresést, de sehol sem láttam
-Azt nem árulhatom el. Az ajánlatot pedig elmagyarázom... Pár nap múlva adok egy címet, ahova el kell jönnöd. Egyedül. Nem tudhatja meg ezt senki, különben komoly gondok lesznek
-Miért tenném ezt?!- kérdeztem dühösen, mire felnevetett
-Tudom hol laksz. Ahogy azt is, hogy a barátaid hol laknak. Ha jót akarsz, eljössz majd és nem szólsz senkinek erről- fenyegetett meg
-Kei, minden rendben?- kopogott Itaru az ajtón, majd lassan benyitott- miért vagy kint a teraszon?
-Meg ne merd mondani. Figyellek- nyomta ki a hívást, így egy nagy levegőt véve, kíváncsian néztem rá
-Tessék?
-Ki hívott?- jött ki mellém és egy plédet rakott a vállaimra
-Az... Az téves szám volt- kaptam fel hirtelen a fejem- egy idióta valami Kanat keresett
-Eléggé ideges vagy. Történt valami?- jött közelebb, így megráztam a fejem
-Nem vagyok ideges. Csak egy fura srác nem hit nekem- jézusom. Hogy tudok a szemébe hazudni...?? Szégyelltem el magam, mire maga felé fordítva, fogta kézbe az arcom. Rémülten néztem rá, miközben az arcomat nézegette- c-csak fáradt vagyok. Megyek lefekszek- sandítottam oldalra, így sóhajtott egyet. A szívem majd összeszorult. Félek. Mi van, ha bántja a családom, a barátaim..? Mindezt az én hibámból...
-Megyek csinálok valami ennivalót. Majd felkeltelek, ha készen lesz- mosolygott rám és egy csókot adva, hagyott magamra. Számba harapva, töröltem ki a könnyeket a szememből, és még körül nézve, mentem be a szobámba
-Szép munka- olvastam fel halkan a kapott üzenetet. Lerakva az éjjeli szekrényemre a telefont, öltöztem át nagy nehezen a pizsomámba és befeküdve az ágyba, néztem a plafont. A gipszes kezem alá egy párnát rakva, hunytam be a szemem és nagy nehezen elaludtam