Mégis, hogy törhetett el az a létra, mikor új volt? Ráadásul, mikor vagy öten álltunk rajta, akkor se volt képes eltörni. Itt valami nagyon furcsa...
Ezekkel a gondolatokkal nyitottam ki a szemem. A kórház jellegzetes illata, egyből az orromba kúszott. Szóval a kórházba kerültem. A hely megvan, már csak az a kérdés, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen. Könyökömre támaszkodva, kezdtem dörzsölni a szemem. Vagyis kezdtem volna, azonban a könyökömtől az ujjam végéig, be volt gipszezve a kezem. Lassan felülve, néztem körül, azonban senki nem volt, rajtam kívül. A mellettem lévő fotelben néhány táska volt és a karkötőm. Ijedten kaptam a nyakamba, mire megnyugodva sóhajtottam fel, ahogy az ékszert ott találtam. Behunyva a szemem, simítottam végig a gipszen, amit végül figyelni kezdtem
-Jó estét Eskine kisasszony- rázott ki egy hang, így felkaptam a fejem. Egy köpenyes férfi állt az ágyam mellett és kedvesen mosolygott rám
-Jó estét- biccentettem- hol van a családom?
-Sajnálatos módon lejárt a látogatási idő, de holnap megtudják önt látogatni. Fel is hívjuk majd őket. Emlékszik arra, hogy mi történt?
-A létra eltört amin álltam, a szekrény pedig rámesett- emlékeztem vissza
-A szekrény nem csak önre, hanem a karjára is esett, amitől eltört. Egy hónap múlva leszedjük a gipszet, addig pedig hetente járnia kell, hogy megnézzük mennyire javul
-Értettem. Megkérdezhetem, hogy meddig voltam eszméletlen
-Holnap reggel lesz két napja. Ha nem lesz semmi gond, akkor a hétvégére haza is tudjuk engedni
-Köszönöm
-Akkor mi értesítjük a hozzá tartozóit, hogy felkelt. A vacsorát hamarosan hozzák- csak bólintottam, így magamra hagyott az orvos, rövidesen meg egy ápolónő hozott be egy tálcát

-Hogy verjelek meg, eltört kézzel is- morogtam, miután alig tudtam enni valamit is. A jobb kezem volt eltörve, amit mindig is használok, így a ballal, alig tudok enni a villával- akkor éhen maradok- löktem az asztalra és morcosan fújtam fel az arcom
-Kei!- hallottam meg a nevem, ezzel egyidőben az ajtó kicsapódott. Kíváncsian kaptam oda a fejem, de addigra már több kar ölelt át- kincsem- mondta elfolytott hangon anya
-Annyira aggodtunk érted, hm- engedett el apa és összeborzolta a hajam
-Engedjetek oda minket is- fúrta közéjük egy barna, fehér tincses haj a fejét
-Loly-san?
-Személyesen- vigyorgott rám és szorosan magához ölelt Hikarival együtt, miután nagy nehezen anya is elengedett- örülünk, hogy nem lett komolyabb bajod- simogatta a hátam, miközben Hikari az ölemben ült és szorosan ölelt- Itaruék majd suli után jönnek. Rájuk parancsoltunk, hogy majd jöjjenek, miután végeztek- mosolygott rám, amin felkuncogtam. A rájuk parancsolás, nem igen szép dolog Loly-sannál. Sose akarnám megtapasztalni tőle a parancsolást
-Miért van kiborulva az étel?- rázott ki anya hangja, így egyből felé kaptam a fejem. Az asztalon pihenő tálcát nézte, így az épp kezemmel kínosan vakartam a tarkóm
-Nem tudok bal kézzel enni- csak mosolyogva vette el és a villával felém nyújtott egy hús darabot. Elfogadva, nyitottam ki a szám és ettem le a húst, mikor valami kattant. Kíváncsian kaptam a hang felé a fejem, ahol Loly-san állt a telefonnal a kezében
-Ez nagyon aranyos- mutatta anya felé, majd felém- ezt el is küldöm Itarunak- mosolygott rám, amitől a fejem lángokban állt- meg ezt is- fotózott le gyorsan. Lehajolva a még mindig az ölemben ülő Hikarihoz, fejemet a vállába fúrtam
-Kei. Egyél, nagyon finom- dalolta Loly-san, így megráztam a fejem
-Inkább éhen maradok
-Nem maradsz éhen, mert ahogy hallottuk, a vacsorát sem etted meg, hm- mondta szomorúan apa, így sóhajtottam egyet. Duzzogva emeltem fel a fejem és fogadtam el az újabb falatot

-Itt az ebéd- jött be a nővér és lerakta az ölembe a tálcát
-Köszönöm- mosolyogtam rá, mire egyből kiment. Utána nézve, nyújtottam ki a nyelvem, amikor meg felém kapta a fejét, tovább mosolyogtam rá
-Na, ad ide azt a tálcát- ült mellém anya és vette el a tálcám. Beletörődve, raktam le a könyvemet, amit olvasni kezdtem és hagytam, hogy újra megetessen
-Ez olyan aranyos
-Már akinek- morogtam tele szájjal, azonban egyből felkaptam a fejem a hangra. Az ajtó felé nézve, Nova és Akio támaszkodott a falnál. Lerántva a takarót rólam, szálltam le az ágyról és feléjük sietve, ugrottam a nyakukba
-Azért óvatosan- nevetett fel Akio és viszonozták az ölelésem
-Itaru?- váltam el tőlük és kíváncsian néztem rájuk
-Nekik még van egy órájuk, de amint vége, siettnek hozzád- nyugtatott Nova, mikor a kamera újra kattant. Homlokomat masszírozva, fordultam Loly-sannal szembe, aki egy újabb képet készített
-El fogom venni a telefont