-Jobban van Hikari?- kérdezte Itaru, miután vissza mentünk az albérletbe és suli után beszéltem anyával
-Már jobban. Viszont az orvos kiírta szerdáig- ültem le mellé a kanapéra
-Akkor már nincs miért aggódni- ölelte át a vállam és magához húzott- már lemerem fogadni, hogy holnap a lakásban fog rohangálni. Úgy ahogy a nővére is szokott- csípett bele hirtelen a vállamba, amitől megugrottam
-Igen?- húztam vigyorra a számat és ráugorva, döntöttem hanyat a kanapén. Ráülve a hasára, fontam győztesen keresztbe a kezeimet a mellkasom előtt
-De még mennyire, hogy igen- kapta el a karom és lehúzott magához, így a fejemet a mellkasába fúrtam- csak nem elvitte a cica a nyelved? Eléggé csöndes lettél
-Hallgas- emeltem fel a vörös fejem és megtámasztottam az állam a mellkasán. Felnevetve ölelt magához és fentebb húzva, adott egy hosszú csókot

-Hagy végre békén- sziszegtem az előttem álló szörnynek, miután újból előjött az álmomban- tudom ki vagy, nem kell ez az álruha
-Pedig jobban érzem magam így- jött közelebb és megsimította a karmával az arcom, amit egyből elfordítottam
-Fogd már fel, hogy utállak. És ez csak egy álom, bármit csinálsz, nem fog megtörténni- néztem határozottan a szemébe. Hátat akartam fordítani, mikor a hajamba kapott és nem engedett. Kezéhez kapva, vájtam bele a körmöm a bőrébe, miközben dühösen néztem rá- eresz el
-Az első álmod igen valósággá vált. Csak emlékeztetlek. Hogy is volt? Véres volt a lábad és hoppá. Tényleg az volt
-Csak véletlen egybeesés. Több ilyen nem lesz- haraptam volna meg a kezét, mikor hatalmas tenyerével körbe fonta a nyakam és felemelt- ez csak álom- szűrtem ki a fogaim közt
-Ami egyszer teljesülni fog- dobott le a földre. Hátamon elterülve, kapkodtam levegő után, mikor beletérdelt a hasamba és a fülemhez hajolt- csak nem tudod milyen sorrendben

Zihálva ültem fel az ágyban. Továbbra is kapkodtam a levegőt mintha a nyakamon lévő szorítás, ott lenne. Nyakamhoz kapva, érintettem meg óvatosan a bőröm
-Kei?- ébredt fel Itaru, azonban meglátva, magához ölelt- megint egy rémálom?- simogatta a hátam, így hevesen bólogattam
-Amiket eddig álmodtam, azok mind megfognak történni- néztem könnyes szemekkel rá, miközben eltoltam magamtól- véres volt a lábam, azért mert megvágtam magam. Az álmomban ugyan ez volt, csak ott nem tudtam mitől volt
-És a következő, hogy a nyakadba harap- ködösült el a tekintette, így megráztam a fejem
-Annyit elárult, hogy nem sorrendben fogja ezeket az álmokat csinálni. Mikor eltörte a kezem, az egy tavaszi időben lehetett, mert az avarrba lökött el. Azelőtt, volt, hogy a nyakamba harapott, a mostani meg...- haraptam el a mondat végét. Hisz ezt bármikor tudja csinálni
-Mi volt a mostani álmodban?
-A hajamba kapott és nem eresztett. Aztán fojtogatott és a hasamba térdelt- mondtam halkan, amitől még jobban idegesebb lett
-Ki fogom nyírni- sziszegte, így közel hajoltam hozzá és egy csókot adtam a szájára
-Nem teheted. Aztán meg valami komolyabb ügy lesz belőle. És nem akarlak elveszíteni- folytak le a könnyek a szememből. Karjait körém fonva, húzott szorosan magához, így fejemet a nyakába fúrva, sírtam halkan, miközben a hátamat simogatta

-Szóval bármikor beteljesülhet, bármelyik álmod- foglalta össze Akio, miután elmeséltem nekik tesi óra előtt. Bólintottam egyet, így Nova átkarolta a vállam
-Nem hagyunk magadra. Ha kell, akkor haza kísérünk, ha Itarunak órája van
-Azt megköszönném- néztem hálásan rájuk, így össze borzolták a hajam
-Gyerekek- tapsolt párat a sensei, így felálltunk a padról és közel mentünk hozzá- ma egy kis röpit fogunk játszani. Kérnék pár embert, aki felállítja a pályát, majd csapatokat választunk- adta ki az utasítást, így Akio és az én segítségemmel felállítottuk a hálót. A sensei figyelembe véve a Daichis esetet, csapat választásnál, nem rakta be mellém, amit mosolyogva köszöntem meg- Kei, hoznál egy labdát a szertárból?
-Hozok- bólintottam és már futottam is a szertárba. A röplabdák a polc tetején voltak, így azt a széket amit mindig használunk, oda húztam és ráálltam. Már majdnem levettem, mikor az egyik lába hirtelen eltört. Ijedten kaptam a szekrénybe, azonban a gravitáció nyert. Fájdalmasan nyitottam ki a szememet, mikor erős fájdalmat éreztem a rám eső szekrénytől. Felordítva, próbáltam kikúszni a fogságból, mikor a labdák a fejemre estek. A fejem nagyot koppant a padlón, aminek következtében elvesztettem az eszméletemet