-Olyan édesek vagytok!- ugrott egy ismerős hang Itarura, aki a nagy lendülettől rám esett. Fájdalmasan nyögtem fel, ahogy a két súly rám nehezedett. Ha kettő nem lett volna elég, még három csatlakozott is hozzá
-Szálljatok már le rólunk- szólt rájuk Itaru, oldalra nézve
-Novanak szólj! Ő nem száll le rólunk- morgott Akio
-De olyan kényelmes itt feküdni
-De engem meg össze nyomtok- nyöszörögtem a sok súly alatt
-Jólvan gyerekek. Szálljatok le Keiről. Pihennie kell- szedte le lassan rólam anya és apa a többieket, így hálásan néztem rájuk, mikor Itaru is leszállt rólam. Azonban időm sem volt fellélegezni, ugyanis Hikari ugrott rám. Kezét elkapva, rántottam magamra és az oldalamra fordulva, feküdtem háttal a többieknek
-Hagyjatok aludni- hunytam be a szemeimet, mikor egy pléd került ránk
-Na mivan Itaru. Csak nem lecseréltek?- kezdte el piszkálni Demi
-Gyertek ki gyerekek. Hagyjuk pihenni Keit- szólt anya, miután egy ideje úgy tettem, mintha aludnék. Hikari ölelésén is direkt lazítottam, így óvatosan kibújt a karjaim közül
-Én maradhatok?- kérdezte Itaru, így megmertem volna esküdni, hogy anya sejtelmesen mosolyog, miközben bólogat. A mögöttem lévő hely, lassan besüppedt, míg az ajtó halkan becsukódott. Kinyitva a szemem, fordultam a másik oldalamra, Itarut nézve- még hogy már alszol- kuncogott fel és lehajolt adni egy csókot
-Elmenekült a párnám. Úgyhogy most te leszel- fogtam meg a nyakánál a pólót, mikor hajolt volna el. Lehúzva mellém, hajtottam rá a fejem a mellkasára, így egy idő után a hátamat simogatta
-Megtisztelés, hogy párna lehetek- nevetett fel. Elmosolyodva öleltem át a kezemmel, így közelebb húzott magához

-Miért nem tudsz békén hagyni?!- kiáltottam futás közben. Szemeimből csak úgy ömlöttek a könnyek, ahogy megint az a szörny kergetett. Azonban most a lábam helyett, a jobb karom volt tiszta vér. Az ékszereim nem voltak rajtam, mikor piszkálni akartam
-Csak nem ezek kellenek?- jelent meg előttem, így megállva, kezdtem hátrálni. Azonban a kezében megláttam a karkötőmet és a nyakláncomat
-Add vissza!
-Gyere érte- lengette a kezében, de nem mozdultam- várok- nagyot nyelve, léptem egyet előre, mikor előttem termet és beütött a hasamba. Térdre borulva szorítottam oda a kezem, miközben nagy levegőket vettem
-Miért nem tudsz békén hagyni?- nyögtem ki nagy nehezen a már feltett kérdést, így leguggolt elém és megfogta az állam
-Mert nem az enyém vagy- fogta meg a sérült karomat és mögöttem teremve, törte el. Felsikítva, folyt le egyre több könny a szememből, ahogy tovább szorította a karom. Hirtelen elengedett, így előrehúzva a kezem, próbáltam megfogni
-Nem is ismerlek- sziszegtem felé. Felém fordulva, rúgott bele a hátamba, amitől hasra estem. Fejemet lenyomva, guggolt le mellém és a fülemhez hajolt
-Nagyon is ismersz- villant fel a barna szeme és az éles fogai

Zihálva keltem fel. A szemeim könnyesek voltak, miközben az alattam lévő anyagot, görcsösen szorítottam. Felemelve a fejem, ijedten néztem körbe, ahogy nem láttam sehol sem Itarut. A folyosón lévő padló nyikorgott, így magamra húzva a takarót, görnyedtem össze a fejemet fogva. Féltem, hogy ez megint egy rémálom lesz és a szörny megint megjelenik előttem és bántani fog... Ráadásul nincs mellettem Itaru, szóval biztos egy rémálom lesz ez... Számba harapva, sírtam némán mikor hallottam kinyílni az ajtót. Közeledő léptek kezdtek felém közelíteni, így szemeimet össze szorítva, vártam mikor fog megtámadni a szörny
-Kei..?- húzta le egy ismerős hang a fejemről a takarót. Biztos, hogy azon a hangon beszél, hogy kinyissam a szemem és nekem tudjon ugorni...- mi történt?- kapott fel ijedten a karjaiba és szorosan ölelt- nyisd ki a szemed- kérlelt, azonban megráztam a fejem- miért nem?- simított végig az arcomon, letörölve egy könnycseppet
-Ez megint egy rémálom- mondtam halkan. Egy meleg leheletet éreztem az arcomon, majd egy gyenge csókot a számon
-Nem álom. Ez a valóság- simogatta az arcom, így összeszorítottam a szememet, amit félve kinyitottam. Rámmosolyogva, puszilta meg a homlokom- mit álmodtál? Mi volt ami ezt tette veled?
-Ugyan az a szörny volt benne, mint előzőleg..
-Milyen szörny?
-Tegnap óta egy szörny üldöz az álmaimban. Elsőnek mindig vörös a szeme, aztán meg barna. Mindegyik álmomban meg voltam sérülve. Az elsőben a lábam tiszta vér volt, nekem ugrott, amitől felkeltem. A másodikban pedig nyakon harapott. Az első kettő egymás után volt... Akio szerint ilyen kettős rémálom és lehet egy ismerőst álmodtam, mert csak a szeme olyan ismerős valahonnan..
-És mi volt a mostaniban, amiért nem akartad kinyitni a szemed?- kérdezte aggódva
-Az erdőben üldözött ez a szörny. Hirtelen előttem termett és nála volt a nyakláncom és a karkötőm, amit tőled kaptam... El akartam venni tőle, de a hasamba ütött, majd eltörte a kezem és a földre nyomott a fejemnél fogva. Közben kérdeztem, hogy miért nem hagy békén, amire azt válaszolta, hogy azért mert nem az övé vagyok. Mondtam, hogy nem is ismerem, erre azt mondta, hogy nagyon is ismerem- fejeztem be, miközben újra előjöttek a könnyek a szememben. Magához ölelve, öleltem át a nyakát és fejemet a mellkasába fúrva, sírtam el magam
-Ez csak egy buta álom. Nem engedem, hogy bántsanak- simogatta a hátam és egy puszit adott a fejemre