Fáradtan kezdtem nyitogatni a szemeimet. Valami nedveset éreztem a homlokomon, így oda nyúlva, szedtem le a fejemről a vizes kendőt. Lassan feltornázva magam az ágyon, ültem az ágy széléhez és a lábaimat a hideg padlóra tettem. Kell egy pohár víz..
Felállva az ágyról, támaszkodtam meg a falba és indultam el
-Kei!- hallottam egy torz hangot, mielőtt a térdeimre nem estem volna. Az illető szorosan ölelt magához, miközben beszélt hozzám. Azonban egyik szavából sem voltam képes kivenni miket mond. Csak fáradtan néztem magam elé, vagyis az illető felsőjét. Sokáig viszont nem tudtam nézni, mert a szememet ellepte a sötétség és nem láttam semmit

-Ki vagy te?- hátráltam már sokadjára a felém közeledő szörnytől. Lábamat magam után húzva, pillantottam le ahol a lábam ázott a vérben, így ijedten kaptam vissza a fejem. Vérvörös szemeivel megállásra kényszerített. Remegő végtagokkal, emeltem ökölbe a kezem egy esetleges támadásra. Megállva előttem, kezdett fényleni a bőre, majd egyre nagyobbra nőtt. Szemei egyik pillanatról a másikra, barnára változtak és felém villantotta hegyes fogait
-Érted jöttem- vigyorgott ördögien és nekem ugrott
Zihálva ültem fel az ágyban. Hajamba túrva, támasztottam meg a fejemet
-Csak egy rémálom volt- fújtam ki a bent tartott levegőt. Azonban valaki belekapott a vállamba, amitől fájdalmasan néztem oda, mikor a szemeim tágra nyíltak
-Vagy mégsem?- vigyorgott továbbra is és a nyakamba harapott
-M-mi a fene volt ez?- kérdeztem remegő hangon, ahogy újból felébredtem a rémálomból. A nyakamhoz kapva, kezdtem kitapogatni a harapás nyomát. Amint megbizonyosodtam, hogy nincs ott semmi, a takarót leszedve magamról, húztam fel a nadrágom szárát, ahol ugyan úgy nem volt semmi a hegen kívül. Fejemet tenyereimbe temetve, hunytam be a szemeimet, miközben nagy levegővételeket vettem. Mégis milyen rémálom volt ez?! Szó szerint olyan fájdalmas volt, mintha valóságos lenne. Az a barna szempár pedig olyan ismerős volt. De mégis honnan...?? 
-Kincsem!- ölelt egy ismerős hang szorosan magához- már minden rendben van- simogatta a hátam, mikor a könnyek kitörtek a szememből. Vállába fúrva a fejem, szorítottam meg a ruháját. Féltem, hogy ez is egy rémálom lehet
-Onee-san!
-Kei, hm!- csatlakozott hozzánk további két ölelés is

-Eléggé halk vagy, mióta felkeltél. Mi a baj?- kérdezte Nova az ágyamon ülve, így megráztam a fejem. Akio kíváncsian nézett rám, így felsóhajtottam
-Rémálmom volt, mielőtt felkeltem... Egy hatalmas szörny kergetett. A szemei vérvörösek voltak- öleltem át a kezeimmel magam, ahogy felidéztem újra a szörnyet- a lábam úszott a vérben, a pillantásától, meg megálltam. Nem voltam képes tovább futni... Mikor közelebb ért hozzám, akkor teljesen magasabb lett és a vörös szemek helyett, barna volt. A fogai élesebbek lettek és azt mondta érted jöttem majd nekem ugrott. Itt pedig felkeltem
-Ez csak egy buta rémálom- fogta meg Nova a kezem- nincs jelentősége
-De nem ennyi volt- ráztam a fejem- zihálva keltem fel és azt hittem, hogy csak egy rémálom.... Már nyugodtam volna meg, mikor a vállamba kapott. Az ágyamon ültem, ő pedig közvetlen az ágyam mellett állt és vigyorgott. Majd a nyakamba harapott, amitől végre sikerült felkelnem- simítottam meg a nyakam, hátha ott lenne a nyoma, azonban nem volt semmi- az a barna szem, nagyon hasonlított valakiéhez, de nem tudok rájönni, hogy miért vagy kiéhez
-Kettős rémálom?- fordult Nova Akio felé, aki gondolkodott
-Szörnyek nem léteznek- rázta a fejét- lehet az álmod, egy ellenséget mutatott, csak ilyen formában
-De nincs is barna szemű ellenségem
-Nem tudjuk mikorra álmodtad ezt. Lehet 50 év múlva fog bekövetkezni, nem tudjuk. Azonban, vigyázni kell rád. Ki tudja mikor fogsz megint elájulni
-Megint?- kaptam fel kíváncsian a fejem
-Egyszer felkeltél. Azonban Mei-san időben elkapott, mielőtt elestél volna. Szólongatott téged, de te nem reagáltál. Csak néztél előre, majd mikor Itaru besietett, akkor újból elájultál
-Szóval volt itt- húztam el kínosan a szám, miközben lehajtottam a fejem
-Minden nap volt. Most is lent alszik a nappaliba
-Itt van?- nyíltak tágra a szemeim, mire csak bólintottak
-Elmesélte a vallomásod- mosolygtak rám, így a fejem egyből vörösre váltott
-De nem számít- motyogtam csukott szemekkel
-Miért nem?
-Vissza lettem utasítva. De azért remélem legalább a barátságunk megmarad- mosolyogtam rájuk könnyes szemekkel
-Olyan idióta vagy- fogta a fejét Akio
-Miért?
-Meg sem vártad, hogy befejezzem a mondatot- hallottam meg Itaru hangját az ajtó felől, így egyből oda kaptam a fejem. Egyre közelebb kezdett hozzám jönni, majd lehajolva az ajkaimra tapadt. Félve viszonoztam a csókot, majd mikor elvált tőlem magához ölelt
-Azt mondtad, hogy feladtad..
-Csak viccnek szántam. Mielőtt mondtam volna, hogy viccelek, te elszaladtál
-Akkor utánam kiálthattál volna- hordtam le, amin felnevetett
-Máskor várhatnál egy kicsit, mielőtt elszaladsz- vágott vissza, miközben elengedett. Akioék felé pillantott, akik felállva az ágyról, egyből kisiettek, az ajtót becsukva. Arébb ültem az ágyon, így leült mellém- még mindig igaz, a vallomásod?- döntötte a homlokát az enyémnek, amitől elpirultam
-Szerinted meg akarnék változtatni egy olyan vallomást?- kérdeztem mosolyogva, amitől mosolyra húzódtak az ajkai- akkor....
-Akkor mi?
-Most mi lesz...?- kérdeztem félve, így egyből elhúzódott
-Gondolom most jönne tőlem a kérdés- mosolygott rám, amitől egy hatalmasat dobbant a szívem- lennél a barátnőm?- vakarta a tarkóját, miközben elpirult. Az arcához kapva, húztam meg neki egy kicsit, így tágra nyílt szemekkel nézett rám
-Leszek- mosolyogtam el és közelebb hajolva hozzá, adtam egy csókot a szájára