-Kincsem- ölelt át hirtelen anya, takarón keresztül. Leszedve a fejemről az anyagot, borultam sírva a nyakába, miközben a plüssömet el nem engedtem. Apa a másik oldalamra siettve, ölelt mindkettőnket szorosan magához- nyugodj meg. Már nincs sehol a kutya. Apád és Itachi elkergette- simogatták a hátam
-Az viszont nagyon érdekel, hogy hova tűnt a fiam- mondta Loly-san, keresztbe font karokkal
-Egyáltalán hogy kerültél a parkba, ha a bálon voltál, hm?
-Itarunak segítettünk, mivel szerelmes lett- töröltem a szemem, mire mindannyian elhallgattak- a bálon kellett volna találkoznia a lánnyal, majd a többiek a parkba vittek, ahol magamra hagytak- húztam fel a térdeimet, amiket szorosan öleltem át a plüssel együtt- senkit nem találtam, így elindultam megkeresni őket, mikor morgást hallottam, de nem láttam sehol senkit. Hamarosan azonban ott volt mögöttem, így elfutottam és egy fára másztam fel. Próbáltam hívni őket, de mindenki kinyomott, kivéve anya- gyűltek újból könnyek a szemembe- haza akarok menni- néztem könyörgően rájuk, így egyből bólintottak
-Össze pakolok neked, te addig mosd meg az arcod- kaptam a homlokomra egy  puszit, így bólintva, lassan kisétáltam a szobából. A tenyerembe vizet engedve, locsoltam az arcomra, majd a kád szélére leülve, szuszogtam nagyokat. A nadrágom szárát felhúzva, simítottam végig a bokámon lévő hegen, mikor kopogtak az ajtón. Ijedten húztam vissza a nadrágom és a csapot elzárva, nyitottam ki lassan az ajtót- kész vagyok. Az ajándékokat is elcsomagoltam- mosolygott rám, így aprót bólintottam. A sportcipőmet felkapva, terítettem a kabátom a vállamra, miközben kíváncsian néztem a két felnőttet a nappaliban
-Loly-san, Itachi-sensei? Önök nem jönnek?
-Nekünk még van egy kis megbeszélnivalónk a fiúnkkal, így megvárjuk- ölelt magához szorosan Loly-san- ne aggódj, mi elbeszélgetünk vele- engedett el óvatosan
-Csak a ház maradjon rendben- nevettem fel erőltetetten, majd anyáékkal együtt, lesétáltunk a lépcsőn. Azonban ahogy az ajtóhoz értem, megtorpantam, amit észre is vettek. A könnyek csak úgy lepték el a szemem, hogy nem mertem még egy lépést sem menni
-Ne aggódj. Nincs már itt- öleltek magukhoz és kifelé kezdtek húzni. A cuccaimat berakva mellém, ültek előre és lassan elindultunk. Kézfejemel megtörölve a szemem, döntöttem fejem az ablaknak, amin kifelé kezdtem tekinteni. A telefonomat kikapcsoltam, miközben a plüssömet amit lehoztam, továbbra is magamhoz öleltem
-Hikari örülni fog. Legalább többet tudtuk együtt lenni, hm- fordult hátra apa és mosolyogva próbált nyugtatni, miközben anya vezetett. Aprót bólintva, fordultam oldalasan az ülésemen és a térdeimet felhúzva, fejemet a támlának hajtva, hunytam le a szemeimet

-Onee-san minden rendben?- ölelt át Hikari, amint beléptem a lakásba. Bólintva egyet, kezdtem simogatni a haját, majd elengedve, szedtem le a cipőmet magamról
-Csináljak valamit? Eszel?
-Nem vagyok éhes, köszönöm- ráztam a fejem és táskákat felkapva, siettem fel a szobámba. A pizsomámat egyből átvettem és a takaró alá bebújva, öleltem át sokadjára a plüsst
-Onee-san? Minden rendben?- jelent meg az ajtóban Hikari, így megtöröltem a szemem és bólintottam. Felém sietve, bújt a takaró alá és szorosan ölelte magához- majd mi megvédünk- mutatta fel a maciját, amin elmosolyogtam. Magamhoz ölelve, kezdtem simogatni a hátát, amitől hamar elaludt

-Nem is aludtál??!- kiáltott fel anya, amint elmondtam nekik
-Nem tudtam- motyogtam halkan, így mindketten sóhajtottak
-Ma jönnek át Lolyék. Nagy a valószínűsége, hogy Itaru is jön
-Átmegyek Akaného- halkult el a hangom, ahogy eszembe jutott Akio is- inkább a szobámban fogok maradni Hikarival
-Majd azt mondjuk, hogy elmentél sétálni, hm
-De előbb ideje lesz enni- rakta le elénk anya a reggelit

-Nem kéne már vissza menni, Onee-san?- kérdezte Hikari, miután egy ideje már a hidegben sétáltunk. Mostanra már biztos ott lehettek nálunk, így semmi kedvem nem volt, haza menni. Mérges voltam Itarura. Mérges a többiekre. Csak úgy magamra hagytak, egy kutyával, ami elől sikeresen elszakadtam. Aztán meg mikor hívom őket, egyszerűen kinyomnak. Hát ennyire elfelejtettek??? Fontosabb lett az a lány, mint én?? Mondjuk Itaru számára most biztosan. Hisz szerelmes..
-Fázol?
-Egy kicsit- nagyot sóhajtva, vakartam a tarkóm. Kénytelen leszek haza menni, nem hagyhatom, hogy Hikari megfázzon- de nézd a jó oldalát. Ott lesz Itaru és tudtok beszélni- a hallotaktól egyből a számba kellett harapnom. Hikari csak a kutyáról tudott, a többiről semmit sem
-Épp ez a bajom, hogy ő is ott lesz- öleltem magamhoz, miközben simogattam a hátát
-Köze van a tegnapi dologhoz?- tolt el magától, így lassan bólintottam
-De ne aggódj. Már itt vagyok, úgyhogy nem fog többet ilyen történi- remélem. Tettem az utolsó szót hozzá magamban. Megfogva a kezét, indultunk el a lakás felé. A bejárón egy sötét szürke autó állt, ami az övéké volt
-Kérlek. Ha kérdezik, mond, hogy még sétálok- néztem könyörgően Hikarira, így mosolyogva bólintott. Az ajtóhoz sétálva, mentünk be mindketten, míg én halkan leszedve a cuccaimat, húztam meg magam a falnál
-Megjöttem- kiáltott fel mosolyogva és bentebb ment a lakásban
-Kei hol van?- hallottam meg anya hangját, így lassan kidugtam a fejem a rejtekhelyemből. Az Uchiha család háttal ült nekem, míg anya felém pillantott
-Azt mondta, hogy még sétálni akar
-Remélem hamar hazaér. Kezd sötétedni, hm- nézett ki apa az ablakon. Óvatosan ellépve a faltól, mentem fel a lépcsőn, mikor közel a tetején, nyikorgott egy hangosat
-Ez mi volt?- hallottam Loly-san kíváncsi hangját, majd egy trapolást a lépcső felé
-Kei!- hallottam Itaru hangját, így ökölbe szorítva a kezem, futottam fel a maradék lépcsőn és berohanva a szobámba, zártam kulcsra
-Kei!- hallottam meg 4 boldog hangot, így ijedten kaptam előre a fejem. Mind a négyen eléggé ramaty állapotban voltak
-Ti meg mit kerestek itt?- könnyesedett be a szemem, így Nova közelebb akart jönni, de elhúzódtam tőle. Akio az ajtóhoz lépve, nyitotta ki, így Itaru egyből besietett
-Sajnáljuk a tegnapit- ölelt volna magához, azonban lendítettem a kezem, így egy pofon csattant az arcán. Mindenki sokkosan nézett minket, hiszen sose ütöttem még így Itarut meg
-Sajnáljátok?! Engem tegnap egy kutya kergetett! Hívtalak titeket, de mindannyian kinyomtattok! Aztán ha ez is elkap és beleharap a lábamba?! Anyáék későn értek volna oda, segíteni!- üvöltöttem már sírva az arcukba- neked meg fontosabb volt az a lány, mint a gyerekkori legjobb barátod?!- fordítottam Itaru felé a fejem, aki szomorúan nézett rám- ennyire elcsavarta a fejed, hogy engem már el is felejtettél?! Egyáltalán miért mentünk a parkban mikor a bálra lett megrendezve, hogy találkoztok?!
-Hagyd, hogy megmagyarázzuk- kérlelt Demi, így bólintottam egyet- de jobb lenne, ha inkább leülnél. Úgy könnyebb lenne- ellépve az ágyamhoz, ültem rá a hátamat a falnak támasztva. A plüssöm után nyúlva, öleltem egyből magamhoz
-Hallgatom
-A te ötleted is jó volt, azonban mi már hamarabb tudtunk a lányról. Így hamarabb is kezdtünk tervet csinálni, hogy miképp hozzuk össze őket- kezdett bele Nova és leülve mellém, hagytam, hogy átöleljen
-A terv része az is volt, hogy a parkba viszünk és majd egyedül megkeresed Itarut. A telefont használtuk egyszer, hogy megijedj és szaladj oda hozzá- folytatta Akio. Miért szaladnék oda hozzá, ha azzal a lánnyal volt? Miért zavarnám meg őket? Mi a csudát terveltek ezek ki, amiről nem szóltak..
-A sikításodra azt hittük, hogy a hangtól ijedtél meg. Ezért is nem vettük fel a telefont, mikor hívtál. Azt gondoltuk, hogy hamarosan oda érsz hozzánk és
-De nem attól sikítottam fel- motyogtam Demiyah szavába vágva. Fejemet lehajtva, hunytam be a szemem- folytassátok. Többször nem szólok bele
-Miután vagy egy órája ott álltunk és te nem voltál sehol, kezdtünk aggódni. Így próbáltunk hívni, de nem értünk el. Az egész parkot körbe jártuk, mikor állati és emberi lábnyomokat láttunk a hóban. Egyből hívni kezdtünk többször is, majd abban reménykedve, hogy a házban vagy, felrohantunk. Ott viszont csak Loly-san és Itachi-sensei volt, akik dühösen vártak minket. Elmondtak nekünk mindent, így mindannyian szomorúak voltunk, hogy ennyire megbántottunk téged és felhoztuk azt az eseményt, amire nem igen akarsz emlékezni- fejezte be Hana a történetet
-Nagyon sajnáljuk, hogy ezt tettük- ugrott Demi a nyakamba és szorosan ölelt magához
-De még mindig nem árultatok egy csomó dolgot. Miért tettétek és mi lett a lánnyal?
-Ezt mi nem mondhatjuk el- váltak el tőlem és kimentek a szobámból. Furcsán néztem Itarura, aki a tarkóját vakarva, ült le mellém
-Boldogságot neked és a lánynak, ha össze jöttetek- böktem meg az oldalát, így egyből felém kapta a fejét
-Az a lány, végül nem jött el- mondta szomorúan, így egyből tágra nyíltak a szemeim
-Akkor gondolom szomorú voltál. Ráadásul én is rátettem egy lapáttal, hogy aggódtatok miattam
-A mi hibánk volt, hogy megtámadott téged egy kutya.... De örülök, hogy nem lett semmi bajod- ölelte át a vállam és közelebb húzódva hozzám, hajtottam fejem a vállára
-De egy dolog még mindig hiányos- emeltem fel a fejem és felé fordultam- miért tettétek ezt?
-Emlékszel mikor soroltam fel annak a lánynak a tulajdonságait, akit szeretek?- kérdezte, így egy halványat bólintottam- mikor nem volt iskola, akkor szeretem volna elmondani, de anyukád hívott, te meg kimentél telefonálni. Így úgy akartuk, hogy aznap este tud meg, hogy kit szeretek- fogta meg a karom gyengéden. Beharapva az alsó ajkát, nézett oldalra, majd közel hajolva, adott egy puszit a homlokomra. Egy halvány pír jelent meg az arcomon, miután elvált tőlem és a szemembe nézett- ha használtad volna az eszed, akkor... Akkor hamar rájöttél volna, hogy én téged szeretlek. Az este akartam volna, hogy megtud. Ezért is rendeztük ezt, hogy csodálatos legyen. Az a lány, akit vártam, az Te voltál