-El sem hiszem, hogy ma végre megismerem azt a lányt, akibe a nagy Uchiha Itaru beleszeretett- ugráltam az egyik lábamról a másikra, miközben izgatottan néztem Itarura a plázában. Persze, elég sokan megfigyeltek minket a gyerekes szokásom miatt, de nem figyeltem rájuk
-A végén kitöröd a lábad és nem látod meg- bökte meg a homlokom, így egy szép boka rúgással ajándékoztam meg
-Miért is rángattál el? Ha jól tudom ezt inkább a lányok szokták- néztem kíváncsian rá
-Jövőhéten karácsony. És mivel szokás szerint közös karácsony lesz, így segíthetnél mit vegyek Mei-sannak és Deidara-sannak
-Úgy is tiltakozni fognak az ajándék ellen, mint eddig is
-Így is úgy is kapni fognak ajándékot. Amúgy meg, te nem nézel ajándékokat?
-Én már rég megvettem mindent- öltöttem ki a nyelvem- nem tehetek róla, hogy nem tudod megtalálni. Túl jó helyre dugtam el
-Ti nők. Állandóan hamar vesztek meg mindent
-Ti férfiak meg az utolsó pillanatban- vágtam neki vissza mosolyogva- csak ez hiányzott- fintorogtam, ahogy megláttam az egyik boltban Kumit
-Mindenhol ott kell lennie?- sóhajtott fel
-Ezek szerint- kaptam el a kezét és össze kulcsoltam az ujjainkat- a végén megint ránk akaszkodna- magyaráztam meg az előbbi tettemet, így aprót bólintott

-Még, hogy mi vásárolunk be egy csomót- motyogtam, miközben a hamburgert ettem. Amint megvett minden ajándékot, még beültünk ebédelni egyet. Így míg én egy hamburgert vettem, ő maradt a zöldséges tésztánál
-Ez így is van- bólogatott előttem ülve hevesen, ezért pedig bokán rúgtam, miközben beleittam a kólámba. A telefonom csörögni kezdett, így lerakva az ételem, töröltem meg a szám és meg se nézve ki hív, vettem fel
-Szervusz Kei- hallottam meg egy ismerős hangot, amitől a szemeim tágra nyíltak
-Segíts- néztem könyörgően Itarura, miután befogtam a mikrofont
-Kiaz?
-Haru- válaszomra felém tartotta a karját, így a kezébe adva a telefont, rakta a füléhez
-Rossz szám tesó- mélyítette el a hangját, így be kellett fognom a szám, hogy ne nevessek fel. Egy ideig csend volt, gondolom nagyban magyarázott valamit- nem tudom ki ez a csaj, de mégegyszer mondom téves szám. Ez az én számom, nem pedig ezé a Lenié..... Akkor az. Akkor is téves szám- nyomta ki a telefont, így végre elvehettem a kezem a szám elől és hangosan felnevettem
-Az adósod vagyok- töröltem ki a könnyeket a szememből, mikor felém tartotta a telefont
-Örömmel fogom behajtani az adósságot- kacsintott rám, amitől újból felnevettem
-Azért lesz néhány kikötésem, miket nem teljesítek

-Gyere ide te Uchiha!- kiáltottam ki Itarunak a szobámból, így egyből hallottam a dübörgéseket
-Mi történt?- vágta ki az ajtómat
-Nem tudom mit vegyek fel- álltam fel a székből és kitártam a karjaimat. Unottan nézett rám és fordult volna meg, azonban hirtelen megtorpant. Nagyot sóhajtva, jött beljebb és az ágyamra kirakott ruhákat kezdte nézni
-A kék az túl rövid. Meg bálra nem igen alkalmas. Talán a lila- emelte fel és elém állva, tartotta előttem
-A te szavaiddal élve, ez nagyon kivágott- húztam össze a szemeim
-Akkor a zöldes kék?- tartotta elém. Ujjatlan ruha, a derekán virágok formázva, fehér csipkéből. Elől kissé kivágott, azonban a kivágása körül, ugyan az a csipke helyezkedett el. Az alja pedig a bokám fölé ért.
-Teszem fel, hogy ez lesz. De mi legyen a hajammal?- vettem el tőle, így megforgatta a szemét
-Egy egyszerű konty? Vagy felkötöd?
-Talán- gondolkodtam hangosan- na tűnés kifelé- toltam ki a szobámból és bezártam mögötte az ajtót. A ruhát átvéve, simítottam végig az anyagon, majd a fürdőbe rohanva, néztem bele a tükörbe
-Nem zavar, hogy épp fürdők?- hallottam Itaru hangját, így megvontam a vállam
-El van húzva a függöny és amúgy sem nézek oda- szedtem ki a hajgumit a hajamból és elkezdtem kifésülni a hajam
-Ez szuper- morogta halkan
-Mint ha kicsiként nem fürödtünk volna együtt- forgattam mosolyogva a szemem és felkontyolva a hajam, kezdtem babráni a szemembe lógó tinccsel. A szemem sarkából megláttam, hogy egy törölközőt keres a kezével, így elfordítva a fejem adtam oda neki a többi ruhával együtt
-Köszi
-Nincs mit
-Na min gondolkozol?- állt meg mellettem, miközben a haját igazította a tükörben
-Felszedtél egy kis hájat- néztem végig rajta, majd nevetve mondtam az arcába
-Kikérem magamnak. Valaki állandóan jókat főz, szóval nem az én hibám- karolta át a derekam és maga felé fordított
-Kell neked megenni- vontam mosolyogva vállat és kibújva az öleléséből, fordultam vissza a tükörhöz. Sóhajtva egyet, az elöl lévő tincset a fülem mögé tűrtem, így szabaddá téve a mindig eltakart szemem
-Nahát. Sose tűrnéd el ezeket a tincseket
-Ezt az estét csak kibírom- igazítottam még egy kicsit a kontyon, majd magára hagytam

-Ezt el ne felejtsd oda adni neki- nyomtam a kezébe a rózsákkal teli csokrot, miután a suliba értünk
-Maradjon nálad- adta volna vissza, azonban elleptém tőle
-Oda fogod adni a lánynak. És nincs vita- fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, így megadóan sóhajtott
-Menj keresd meg a lányt. Mi hátulról figyelünk- ütöttem a hátába, amitől előre lépett pár lépést. Bólintott egyet, majd egyből kifelé kezdett sietni- ti tudjátok, hogy hogyan néz ki a lány?- kérdeztem feléjük fordulva, azonban mindannyian vigyorogva néztek vissza rám, amitől hátrébb léptem pár lépést- mi van veletek- kérdeztem ijedten, mikor közelebb jöttek
-Tudunk egy jó helyet, ahol jól látni lehet őket- fogták meg a csuklóm és húzni kezdtek kifelé. A parkba érve, engedték el a kezem és mindannyian más-más irányba futottak. Kapkodva néztem körbe, azonban mindannyian szem elől tévesztettem őket
-Szuper- morogtam és a kabátomat jobban össze húzva, kezdtem piszkálni a csuklómon lévő gyöngyöket, miközben Itarut kerestem. Hirtelen morgást kezdtem hallani az egyik fa mögül, így ijedten kaptam oda a fejem, azonban nem volt sehol semmi
-Nova ez nem vicces. Gyertek elő- kiáltottam fel, azonban nem érkezett válasz. A hátam mögül megint hallani kezdtem a morgást, így amilyen gyorsan csak tudtam, futásnak eredtem. Hátra kapva a fejem, láttam meg felém futni egy kutyát, amitől hirtelen felsikítottam. A legközelebb lévő fához érkezve, másztam fel és az egyik magasabban lévő ágán foglaltam helyet. A kutya vadul ugatott alattam, így a kezeimet a fülemre szorítva, húztam fel a térdeimet. A gyerekkori rossz emlékem egy szempillantás alatt bevillant előttem, amitől könnyek szöktek a szemembe
-Vegyétek már fel- mondtam elfolytott hangon, mikor mindenki kinyomta a hívásomat. Utolsóként anyát kezdtem el tárcsázni, aki a harmadik csengésre fel is vette
-Kei este van- dünnyögte fáradtan a telefonmba, mikor az alattam lévő kutya, újból elkezdett ugatni- ez egy kutya volt???
-Az- haraptam a számba, hogy ne sírjak a telefonba- a többiek nem veszik fel én meg egy fa tetején ragadtam
-Mi az, hogy nem veszik fel?!
-Nem tudom. Hívtam őket, de kinyomtak- sírtam fel, mikor a kutya ugrott egyet, így közelebb érve hozzám
-Van nálad valami amit el tudsz dobni a kutyának?? Mennyire vagy messze a lakástól??
-Nincs nálam semmi. Úgy 5 percre lehetek
-Figyelj. Tőrj le egy ágat, amit olyan messzire dobj el, amilyenre csak tudod. Gondolom magassarkú van rajtad, azt vedd le és amilyen gyorsan csak tudsz, fuss haza- vázolta fel nekem a tervet, így lassan bólintottam. A cipőimet leszedtem a lábamról és a mellettem lévő ágról, letörtem egy jó nagyot. Kezemet hátra rakva, dobtam el hirtelen, ami a messze lévő bokorba esett. Oda kapva a fejét, futott oda, így halkan lemásztam a fáról és futottam haza, ahogy csak a lábaim bírták, közben tartva anyával a beszélgetést
-Jön utánam- sírtam fel, ahogy hallottam az ugatást. Amilyen gyorsan csak tudtam, beírtam a kódot és befutva az épületbe, zártam vissza az ajtót, amin lassan lecsúsztam
-Zárkózz be a lakásba! Már elindultunk feléd kicsim- nyugtatott anya, így bólintottam egyet. Kinyomtam a hívást, közben felálltam a földről, az ajtót folyamatosan nézve, hogy nem-e tud bejutni, majd felrohantam a második emeletre. Az ajtót kinyitva, zártam többször is be, miközben a cipőmet ledobtam. Hajamba túrva, haraptam rá a számra, hogy fel ne keltsem a hangos sírásommal a többi szomszédot. A szobámba sietve, vettem le magamról a ruhát és egy hosszú pólóra és nadrágra cserélve, roskadtam az ágyamra. A plüssömet magamhoz szorítva, bújtam a takaró alá. Kis híján múlt, hogy nem történt meg velem az, mint jópár éve..