Reggel, ahogy felébredtem, Taeyong kómás fejének látványa fogadott. Szemei csukva voltak,  tincsei össze-vissza álltak. Nyugodt, egyenletes szuszugását hallgatva figyeltem alvó arcát, mely szokatlanul édes volt. Akár egy kisgyerekkel is össze lehetne keverni.

-Megérzem, ha bámulnak.- mondta továbbra is lezárt szemekkel. Egy apró mosoly ült ki arcára, miközben ezt mondta, ami egy pillanatra megdobogtatta a szívemet, de ezt természetesen lepleztem előtte.
-Ki bámult? Én biztos nem!- ugrottam el mellőle felháborodva. - És amúgy is, megmondtam, hogy éjszaka a szobában kell maradnod!- csaptam a szundikáló fiú oldalára.
-Azt nem mondtad, hogy melyik szobában, ide meg még este jöttem át, csak te hamar bealudtál.- vonta meg a vállát, ahogy ülésbe támaszkodva dörzsölgette szemeit, hogy megszokja a reggeli fényt.
-De mondtam!! Amúgy is, nem egyértelműen elmondtam neked a szabályokat??- néztem rá összehúzott szemekkel, majd karon ragadva kezdtem kihúzni az ágyamból.
-Oké na, csak engedj már.- vigyorgott képembe, majd az órára mutatott, ami 9:57-et jelzett.
-Szerintem kicsit késésben vagyunk.- döntötte oldalra fejét, amin egy ravasz mosoly díszelgett. Teljesen lesápadva bámultam az óra irányába, majd idegesen fordultam vissza a fiú felé.
-Mit csináltál az ébresztővel?- kértem számon, közben előkaptam valami ruhát a szekrényből.
-Túl hangos volt, kikapcsoltam. A te hibád, hogy nem ébredtél fel rá hamarabb.- vonogatta a vállát, majd mivel az ajtó irányába mutattam szigorú tekintettel, így sarkon fordult és kiment a szobámból, hogy fel tudjak öltözni.
-Te majd csak 20 perc múlva indulhatsz!- csaptam ki az ajtót és már húztam is a cipőmet.
-Mi? Miért?- pislogott értetlenül, immár ő is felöltözve. -Most komolyan ezért siettem ennyire az öltözéssel?- lépett elém csalódottan, de én csak bólintottam és intettem egyet, majd már szaladtam is a suliba.

Belépve az üres folyosók kicsit szokatlanok voltak. A szünetekben ez egy zsúfolt és zajos hely, most viszont kellemes volt rajta végigmenni. A termünk ajtaja elé érkezve, megálltam és hezitálva nyújtottam a kezem a kilincs felé, majd vissza is húztam. Ezt megtettem párszor, míg a késésem okán gondolkoztam, végül kezemet a kilincsre tettem és lenyomtam azt. A tanár először nagy szemekkel bámult felém, majd karba tette kezeit és úgy dobbantott egy-egy halkabbat a lábával.
-Mi a magyarázata, kisasszony?- tolta feljebb szemüvegét a négyszemű.
-Elaludtam, elnézést kérek.- hajtottam le fejemet és egy picit meg is hajoltam előtte, hogy hatásosabb legyen a bocsánatkérésem.
-Még kopogni se kopogtál... Szünetben beszédem van veled.- mutatott a helyemre, jelezve, hogy üljek le. A padhoz lépkedtem, mire Yuta felpattant, hogy be tudjak ülni. A többieken látszott, hogy hálásak, amiért legalább ezzel a kis idővel is megröviditettem az órát. "Talán jobb lett volna, ha inkább megvárom a következő órát...." gondoltam magamban egy apró mosollyal arcomon, majd csak megráztam fejem és próbáltam figyelni a tanárra, akinek a munkáját egy újabb késő nehezítette meg, mégpedig Taeyong. Furcsa mód, tőle nem kérdezett semmit, csak végignézte, ahogy a helyére megy. Hátra néztem a fiúra. Arca a szokásos ridegségét tükrözte, ami kicsit furcsa érzést keltett bennem, ugyanis otthon sokkal kedvesebbnek tűnt.. Legalábbis valamilyen szinten. Unottan fordultam vissza a tanár irányába, aki egy széles vigyorral nézett rám, míg a többiek Taeyongról tárgyaltak halkan, de egy pillanat alatt megszűnt ez a tekintet, szóval inkább nem foglalkoztam vele különösebben. Yuta nem nézett hátra. Csak maga elé bámult. Látszott rajta, hogy nem éppen a legjobb kedvében van.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Sziasztok!
Na szóval, meghoztam nektek a folytatást! (Mintha nem tudnátok... Na mindegy)  Ha tetszik a sztori és minél hamarabb szeretnétek tovább olvasni, kérlek vote-oljatok! :)
Véleményeteket kíváncsian várom kommentben, legyen az jó, vagy rossz.