Nehéz most bármit is írnom. Vége van, potyognak a könnyeim.

Imádtam ezt a történetet írni, éltem, az ujjaim csak úgy pattogtak a klaviatúrán. A történettel együtt változtam, formálódtam, fejlődtem én is. Mégis, egyszer minden történet véget ér, ahogy ennek is az lett a vége.

Nehezen válok meg tőlük, hosszú órákon át velem/velünk voltak. Együtt nevettünk, sírtunk, izgultunk.

Azt kell mondjam, minél több történetet írok, annál nehezebben engedem el őket, hiszen mégiscsak a lelkem egy darabjai, amit most útjára kell engednem.

De minden rosszban van valami jó. El kell "szomorítsalak" titeket! Nemsokára jön az újabb történetem. Teljesen más lesz, mint a mostani, de végül is, egyik se hasonlított a másikra, nem igaz? :)

Szóval, köszönöm, hogy megint velem tartottatok, megjegyzéseitekkel formáltátok a gondolataimat, rengeteg jó ötletet adva.

Továbbá ZsuzsaCzkusnak is, hogy minden nap türelmesen várja a részeket, és átnézi előtte. Biztos, ami biztos alapon.

A következő történetem tartalma nem marad sokáig titokban, közzétettem a tiktok-on (nagy mester lettem ám, bármennyire nem szeretem az ilyesmit! :D ) És még a hétvégén hozok is 1-2 részt, vagy amennyit sikerül.

Ha gondoljátok, tartsatok velem. Én örülnék neki!