Team

Hátamon fekve pihegek, lábaim széttárva, és annyi erőm sincs, hogy ellenkezzek. Win eközben megállíthatatlanul tör előre, és őt elnézve, nem áll szándékában leállni. – Hogy van ennyi energiája? – A karjaimat se tudom felemelni, nemhogy bármit is csinálni.

Tűröm, ami talán rossz kifejezés, ugyanis, az hogy nem kell csinálnom semmit, mégis az egekbe repülhetek, a legfelemelőbb érzés. Mindent megtesz a kielégülésemért, de már nem bírom tovább. Minden cseppem kiszabadult fogságából, és már nincs minek távoznia.

Mégse tudtam nemet mondani kérésére, így beadtam a derekamat egy újabb körre, de kikötöttem, hogy tőlem ugyan semmit se várjon el.

– Szólj, ha nem élvezed – kétségbeesetten pillant rám.

– Erről szó sincs! – mosolygok fel izzadtságcseppekkel pettyezett arcára. – Csak kifárasztottál.

– Csak még egy kicsit bírj ki – takar be testével és megpihen.

– Nyugi – csókra húzom felduzzadt száját –, ha nem bírnám, nem is csinálnánk.

– Azt szeretném, hogy te is ugyanúgy élvezd, mint én.

– Abban nincs hiba – újabb csókra húzom.

Nem hogy lenyugodna, még nagyobbra duzzad, ha ez lehetséges.

Mai aktivitását betudom annak, hogy régen voltunk együtt, és hogy ki volt éhezve rám. – Rám! – A boldogságtól belemosolygok csókunkba, haját birizgálom, ő pedig újra belelendül. – Anyám, annyira jó! – Mély levegőt veszek, és a szoba vanília illatának már nyoma sincs. A levegőt belengi a szeretkezésünk pézsma illetve verejtékszaga.

Azt hittem, már túl sok, de mikor kihúzódik belőlem, csak azt akarom, hogy újra bennem legyen. Oldalamra gördít, gerincem vonalát becézgeti, miközben álló farkát fenekemhez dörzsöli. – Lehet ennél jobb? – Lelkemet kényeztetik sóhajai, azt sugallják, csak engem akar, értem ég.

Újra bejáratomat támadja, az pedig ellenkezés nélkül befogadja. Beleharapok a párnába, hogy elfojtsam égtelen sikolyomat. – Még, még, még! – Feltornássza lábamat, megtartja és döngetni kezd, keményen, velőt rázóan.

– Csináld! – ragadom meg kezét – mégis van annyi erőm, hogy megtartsam lábamat –, és merevedésemre vezetem. – Keményebben!

Hiába érzem azt, hogy majd szétszakadok, arra vágyom, hogy elbánjon velem.

– Nem szeretnék fájdalmat okozni – harapja meg vállamat.

– Kibírom! Akarom, akarlak! – mozgatom kezét.

Mélyről jövő hörgés hagyja el számat, összegyűjtöm a maradék energiámat, és beszállok a játékba.

Szinkronban mozdulunk, lihegésünk visszhangzik a szoba négy falai között. Kemény döfései elérik céljukat, és a maradék nedvemet kiadom magamból. Csak pár csepp csupán, ennyi maradt a mai délután után.

Ujjairól lenyalom a maradványokat, majd fejemet hátrafordítom és csókban forrunk össze. – Ő a mindenem! – Másra se tudok gondolni, csak hogy most már az enyém. Ölelő karjában megnyugvásra, békére találok. Miatta látom a jövőmet derűsen, és azt vele szeretném tölteni.

– Szeretlek – ejtem ki a szívem sugallta szavakat.

– Én is – harapdálja vállamat, karomat, foltot hagyva maga után.

Egy újabb csattanás, meleg érzése belül, és tudom, hogy ő is átlépett a kielégülés kapuján. Már pontosan tudom, hogy mikor megy el, ismerem minden rezdülését.

Szeretkezésünk maga a földi mennyország, és minden együtt töltött perc örökkévalóság. Lihegve csókolja fülkagylómat, lehelete csiklandozza a nyakamat, mitől a pihe szőrök felállnak rajta. Erőszakkal hátára fordítom, majd szorosan hozzásimulok, lábamat átfonom az övén, karomat mellkasán pihentetem.

Az se zavar, hogy folyik ki belőlem a ragacsos massza, ráadásul egész testemet – és az övét – ondómaradványok borítják. Fejemet vállára hajtom, élvezem, hogy szuszogásától megrezzennek a hajszálaim. Hátamat simogatja, miközben játékosan pöckölgetem mellbimbóját.

– Ha így folytatod, nem állok le – fogja le kezemet, de nem tolja el, csak betemeti tenyerével és szívére húzza.

– Milyen érzés, hogy egy bűnöző pasija vagy? – ábrándozva figyelem, ahogy mellkasa emelkedik.

– És neked, hogy egy nyomozóval kavarsz? – hangjában nevetés bujkál.

– Meg kell szoknom – mondom komolyan.

– Ez most komoly?

– Csak vicceltem! – nevetem el magam. – Végtelenül boldog vagyok.

– Ezt akartam hallani – puszilja meg homlokomat.

– És azzal mi van, amit én szeretnék hallani?

– Mindegy, hogy kinek a fia vagy, vagy, hogy mit csináltál régen vagy most. Csak az számít, hogy együtt vagyunk.

Nem akarok vészmadárnak tűnni, és szívesen maradnék most ágyban, de nemsokára megjön May néni Naná-val.

Addig rendbe kell hoznunk magunkat, ki kell szellőztetnem, és még ágyneműt is kell húznom. Egy mosást se ártana elindítanom, ugyanis nem egyedül lakom. Tisztában vagyok vele, hogy Pharm tudja, miken mentünk keresztül ebben a pár órában, de a nyomait azért nem kellene az orra alá dugnom.

– Win, fel kell kelnünk – bökdösöm meg oldalát.

– Maradjunk még.

– Mindjárt itt lesz Nana.

– Akkor keljünk – adja meg magát.

Kikászálódok az ágyból, fenekemből szivárogni kezd a cucc. Érzem, ahogy lefolyik a combomon, csiklandós érzést keltve.

– Mégis mennyit lőttél belém? – forgolódok és vizsgálgatom magamat.

– Nem eleget – méreget azokkal az izzó szemeivel.

Minden lépésemnél buggyan ki belőlem egy adag, de nem érzem kényelmetlennek.

Mosolyogva figyeli esetlenkedésemet, majd kiugrik az ágyból, karjába kap, és elindul velem a fürdőszoba felé.

– Másik ajtó! – kuncogom.

Nem ismeri még a házat, de ezen rövid időn belül segíteni fogok.

Beállít a zuhany alá, megereszti a vizet és csatlakozik hozzám. Kezembe adja a tusolófejet, átölel, és úgy szappanozza be hátamat. Ez annyira meghitt és intim, hogy zavarba jövök tőle. Ennyire mélyen még nem éreztem senki iránt, és most hogy teljesült a leghőbb vágyam, nem is tudom hogyan tovább.

Átveszem tőle a szappant, összeölelkezve tisztálkodunk, a végén a megfelelő helyeken is átmosom magam. – Holnapra fájni fog! – Már most is sajog, de majd bekenem fájdalomcsillapítóval, és hagyom pihenni, úgy egy napot, nem többet.

Most hogy az enyém, minden lehetőséget meg akarok ragadni, amíg tart a friss kapcsolatok újdonsült varázsa. Utána megengedem, hogy heti egy alkalommal pihenőt tartson.

– Min mosolyogsz? – zárja el a csapot, leakaszt egy törölközőt és körém csavarja.

– Ha te azt tudnád! – teátrálisan sóhajtok egyet, majd a szőnyegre állok.

– Mondd el – kérlel könyörgő tekintettel.

– Arra, hogy ne szokd meg a mai esetet!

– Szóval többször fogjuk csinálni? – vigyorodik el.

– Még csak az kéne! – csapom meg vállát. – Tönkreteszed az alfelemet.

– De hát élvezed! – húz magához, és mellkasára hajtom fejemet.

– Az igaz – motyogom. – Van még ma dolgod?

– Nem igazán, otthon kellene haladnom.

– Akkor hazamész?

– Szeretnéd, hogy maradjak? – suttogja fülembe.

– Igen, kérlek!

– Akkor itt alszok – mosolyodik el. – Van valami ruhád, amit felvehetek?

– Persze! – a boldogságtól majd kicsattanok.

A szekrényből előhúzok egy tiszta törölközőt és odaadom Win-nek, majd kimegyek a fürdőből.

Kopognak az ajtón, de meg sem várja az illető, hogy kiszóljak, már trappol is befelé. Csak egy szál törölköző van rajtam, testem kipirosodva ezernyi folttal ellepve.

– May néni! – sikkantom, és magam elé teszem kezemet.

– Team, hát te már itthon vagy? – de ez csak költői kérdés tőle, látom az arcán.

Pontosan tisztában van az eseményekkel, és tekintete már kutat is.

– Szerintem, pontosan tudta, hogy itthon leszek – próbálok szigorúnak tűnni, de hát nem tudok.

– Team, hol találok alsót? – haját törölgetve jön ki a fürdőből, és őt még annyi se takarja, mint engem. – Már csak ez hiányzott!

– Szia Win – méri végig, és egy bizonyos pontján hosszasan elidőzik, de elé lépek, hogy eltakarjam. – Úgy látom, jól állsz – kacsint rá.

– Nem panaszkodhatunk, ugye Team? – öleli át mellkasomat.

Még szerencse, hogy a babakocsi fordítva van, így Naná-nak nem kellett látnia kínos pillanatunkat.

Igaz, hogy még nagyon kicsi, el fogja felejteni, de én nem. Örökre előttem lebegne a kép, ahogy bámul kikerekedett szemekkel ránk.

– Kellene még egy kis idő? – mindentudóan mér végig minket.

– Nem, köszönjük, innen már megoldjuk.

– Rendben kedveskéim, szóljatok máskor is, ha szükségetek van rám!

– Úgy lesz May néni, de ha most megbocsát...

– Megyek már, itt sem vagyok.

Megfordul és kilép az ajtón, odamegyek, hogy becsukjam, és ekkor meghallom gurgulázó nevetését, majd barátomnak szóló mondatát.

– Pharm, nyertem! Kérem azt az ezrest!

Hogy itt mindenki összejátszik mindenkivel a mi kárunkra.

El se hiszem, hogy Pharm is részt vett a rólunk szóló fogadásban. – Áruló! – Igazából nem haragszom senkire, még May nénire sem. Az idős hölgy kijátszott bennünket, de neki köszönhetően jól alakultak a dolgaink. Ki tudja, meddig húztuk volna a dolgot, amíg újra egymásra nem találunk.

– A fiókban találsz alsót, a szekrényben pólót és rövidnadrágot.

– Köszönöm – puszilja meg arcomat és tovább libben.

Megfordítom a babakocsit és kihalászom belőle a nagyokat pislogó kislányt.

Majd leragad a szeme, biztos kivette belőle az energiát a délutáni séta. – Na meg a cukorkák! – Kicsi száján még látszódnak a nyomok, nyelvét kékre festette az egyik nyalánkság.

– Baba, álmos vagyok!

– Később alszol, most fürdés utána vacsora.

– Nem akarok! – kezd el hisztizni.

– Mit szólnál, ha Bábá segítene?

– Jó – egyből kivirul, és a fáradtságát mintha elfújta volna a szél.

– Win, ha kész vagy, van egy kis dolgod!

– Milyen dolgom? – dugja ki fejét.

– Megfürdetnéd? Addig rendezem a dolgokat.

– Persze, add csak ide.

Átveszi tőlem a kislányt, és bevonulnak a fürdőbe.

Gyorsan magamra kapok valamit, majd lehúzom az ágyneműt és elrendezem a dolgokat. Már most olyanok vagyunk, mint egy boldog család, és ez csak jobb lesz majd, már alig várom.

Vacsora után lefektettük Naná-t, Pharm pedig átcuccolt Dean-hez. Nemsokáig lesz a szobatársam, már keresik a megfelelő házat, csak még nem találtak. Örülök, hogy újra egymásra találtak, kedves pár, összeillenek, talán jobban is, mint mi. De ez nem jelenti azt, hogy nekünk ne lenne esélyünk. Sőt, az ellentétek még jobban vonzzák egymást, és ebből akár elsöprő szerelem is lehet. Vagyis már most az, mert ha azt veszem alapul, hogy miken mentünk keresztül, és mindezek után is folyamatosan visszatalálunk egymáshoz, akkor ez csak azt jelenti.

– Gyere már te is lefeküdni! – hívogat az ágyba Win.

Ő már elhelyezkedett, és fáradt szemekkel tekint rám.

– Jövök! – sietek is az ágyba, hogy karjaiba tudjon zárni.

Lekapcsolom a villanyt, csak az éjjelilámpa szűrt fényét hagyom világítani.

Becsusszanok a takaró alá, és a saját térfelemen maradok, ami nem tetszik neki, ezért közelebb jön és átölel. Karja hasamra nehezedik, fülembe szuszog, és nagyszerűen érzem magam, azt leszámítva, hogy már sajogni kezdett fenekem.

– Akkor most elkezdünk randizni? – babrálom a kezét.

– Azt szeretnéd?

– Inkább azt szeretném tudni, hogy most hogyan tovább.

– Nagyon türelmetlen vagy, tudod?

– Vártam már éppen eleget! – dünnyögöm.

– Akkor? – tudom, hogy csak húzza az agyamat, de most ezt fárasztónak találom.

– Nem is tudom, találkozgatunk, néha együtt alszunk meg ilyenek.

– Ez most komoly? – valahogy ennél többet vártam, jóval többet és most csalódott vagyok.

Tudom, hogy nem vagyok egy kapcsolat szakértő, de szerintem nem így kellene lennie.

Nem most kezdtük, jóval több dolgon mentünk át, és már ismerjük egymás testét is. – Team, mégis mire vársz? Mit szeretnél? – Hát ettől egy kicsivel nagyobb lépésre, az már biztos. Nem akarok találkozgatni és néhanapján együtt aludni. – Veled akarok lenni a nap huszonnégy órájában, te bolond! – Másra se vágyom, csak hogy elkezdhessük végre a közös életünket.

– Vagy – fölém hajol, és a kusza tincsimet félresöpri –, mi lenne, ha hozzám költöznétek?

– Ezt most komolyan mondod? – izmos vállaira fektetem tenyeremet.

– Viccelnék ilyesmivel? – puszilja meg orrom hegyét.

– Nem tudom – felelem bizonytalanul.

Ha ez egy vicc, akkor annak elég rossz.

Viszont, ha komolyan kérdezi, akkor már kapkodom is összefelé boldogságomban a képzeletbeli madarakat. – Azt hiszem, erre az egyszerű kérésre vágytam! – Nehezebben veszi a levegőt, teste megfeszül, ahogy a válaszomra vár. Szívesen húznám az időt, de attól félek, még meggondolja magát, ezért megadom neki az óhajtott választ.

– Mit válaszolsz? – hangja kétségbeesésről árulkodik.

– Azt, hogy benne vagyok! – ölelem át. – Legyen, éljünk együtt!

– Csak erre vártál, igaz?

– Tagadjam? – harapdálom számat. – Nem fogom!

– Nagyszerű! – újra mellém fekszik, és tervezgetni kezdünk. – Holnap el kell jönnöd megnézni a házat.

– Mit tettél vele? – érdeklődöm, mert megöl a kíváncsiság.

– Apró felújításokat végzek, hogy elférjünk.

– Segíthetek benne?

– Már lassan kész, viszont abban segíthetsz, hogy rendezzük be. Illetve ott vannak még a falszínek, amikhez nem értek, csempét is kell választani a fürdőszobába. Soroljam még?

– Mindenképpen!

Hallgatni kezdem, monoton, mégis bársonyos hangja ellazít.

Csak azt veszem észre, hogy egyre álmosabb leszek tőle. Nem is csoda, kimerítő napon, illetve heteken vagyok túl. A bizonytalanság és az iránta érzett érzéseim kezdtek felőrölni úgy, hogy még csak észre se vettem, és ez benne a legszomorúbb.

Jó hallani a hangját, ahogy a közös jövőnket ecseteli, hogy miket csinált már meg, és hogy miket fogunk együtt megcsinálni. Ami külön megmelengeti szívemet, hogy nem csak rám gondol, hanem Naná-ra is. Soha nem csak rám gondolt, hanem a kis pótkerekemre is.

Még véletlenül egy szóval se említette, hogy felesleges volna, vagy, hogy nem tudom felnevelni, esetleg könnyebb lenne nélküle az életem. Elfogadta, és természetesnek veszi, hogy ő is van. Sőt, szereti a kislányt, elkényezteti, és mindent megtesz érte, amit csak lehet.

Életem folyamán most jön el az a szakasz, amikor minden jó és szép lesz? Alig tudom elhinni, hogy idáig jutottam. Kiszabadultam az életnek nevezett pokolból, hogy megtaláljam a boldogságomat Bangkok-tól jó messzire, egy csodás kisvárosban. Remek emberekkel ismerkedtem meg, és végre valahára rám talált a nagybetűs szerelem.

– Team, alszol? – gyengéden rázogat.

– Mmm...Nem... – pislogok párat, de látásom elhomályosult.

Hiába szeretnék ébren maradni, kevés az esély rá, de az vigasztal, hogy most már minden este együtt fogunk nyugovóra térni.

– Aludj csak, majd folytatjuk.

– Ne, hallani szeretném a hangodat – bújok ölelésébe.

– Meséljek tovább?

– Igen, kérlek szépen – mormogom, de hangja alig jut el tudatomba.

Egyenletes, monoton hangon folytatja, néha megsimogatja arcomat, és én csak az tudom, hogy végre nyugodtan hajthatom álomra fejem, mert ő itt lesz velem.