Win

Mostanában a park lett a kedvenc helyem. Amint van egy kis szabadidőm, kijövök, leülök a zöld padra és csak bámulok ki a fejemből. Nem egészen így van, mert innen tökéletes rálátásom van a cukrászdára. A nap bármely szakában képes vagyok órákig itt üldögélni és gondolkozni. Talán még túl sokat is, és mindig oda lyukadok ki, hogy feleslegesen húzom az időt, mert már rég Team mellett lenne a helyem.

El akartam hívni, hogy ma töltsünk együtt egy kis időt, és tegyünk pontot a köztünk kialakult helyzet végére. – Mi dolga lehet? – Még csak elképzelni se tudom, hogy mi lehet fontosabb annál, hogy velem töltse az időt. – Sokat képzelek magamról? – Az is előfordulhat, hogy túllépett rajtam, csak nem köti az orromra, mivel úgy gondolhatja, hogy nem tartozik rám.

Egy babakocsi gördül ki a cukrászda ajtaján, és egyből éber leszek. – Team az? – reménykedek, de csalódnom kell. May néni vidáman tolja ki Naná-t a park felé, a kislány pedig kézzel-lábbal mutogat neki. Kezd egyre gyanúsabb lenni ez az egész, és a feszültség nőni kezd bennem.

Türelmetlenül dobolok ujjammal a pad támláján, nagyon remélem, hogy May néni idejön, és beszámol az eseményekről. Fohászom meghallgatásra talál, felém tart, majd mikor ideér, leül mellém a padra.

– Szia Win! – mosolyodik el.

– May néni, Nana! – köszönök nekik.

– Bábá! – integet a kislány. – May néni kivisz a játszótérre!

– Érezd jó magad, bogaram!

– Te mit üldögélsz itt, mint egy kivert kutya? – kérdezi szórakozottan May néni.

– Nincs jobb dolgom – morgolódom. – Nem tudja véletlenül, hogy Team hová készül?

– Éppenséggel tudom – görbül feljebb szája.

– És esetleg nekem is elmondaná? – cinkosság reményében fordulok felé.

– Találkozik valakivel.

– Mégis kivel? – epekedve várom válaszát.

– Egy szőke fiúval, majdnem olyan magas, mint te, és talán kicsit vastagabb.

– Ez olyan randiszerű? – a rémülettől kiver a víz.

– Én úgy vettem ki a szavaiból.

– Mikor ismerte meg?

– Ha jól tudom, akkor, amikor visszament Bangkokba, a vonaton.

– Az már régen volt – dünnyögöm.

– Igen, igen – fontoskodik. – Azóta várta a megfelelő alkalomra, hogy elhívja.

– Kitartó – dőlök előre és összeborzolom a kislány haját, mire gurgulázva nevetni kezd.

– Bátraké a szerencse – rántja meg vállát.

Ha tényleg úgy van, ahogy a néni mondja, akkor közbe kell avatkoznom, mert pillanatok alatt a kispadra kerülök és ott is ragadok.

– Meddig vigyáz Naná-ra? – állok fel, és már indulni készülök.

– Úgy két-három órára bízta rám – ártatlan tekintettel néz fel arcomra.

– Hmm... Legyen inkább négy – kérem tőle. – Annyi elég lesz.

– Mire lesz elég? – kíváncsiskodik.

– Hogy visszaszerezzem.

– Örömmel vigyázok tovább rá! Szorítok neked!

– Köszönöm! – rohamléptekkel haladok a finomságokkal teli üzlet felé.

Felejtse is el az a gyerek, hogy ma összejön vele.

Még csak ez hiányzott. – Végül is megmondta! – Ha jön valaki, akkor megadja a lehetőségét egy új kapcsolatnak, ami véglegesen lezárná a mi közös jövőnket. – Nem engedem! – Engem szeret, nem lehet mással, biztosan tudja, hogy nem cserélhet le valami jöttment alakkal.

Belépek, Pharm a pult mögött mosolyogva beszélget valakivel, és mikor meglát, lefagy arcáról a mosoly. Rémísztő képet nyújthatok, de egyszerűen képtelen vagyok uralkodni magamon. A feszültség kiülhet arcomra, mert elfelejt kitessékelni.

– Team? – hangom követelőzően cseng.

– Fent van, öltözködik.

– Jó. Senki se zavarjon minket! – utasítom.

– De Win...

– Nem, nem várok tovább. Elég volt a várakozásból.

– Csak azt akartam mondani, hogy az ajtó nyitva – vigyorog rám.

Bólintok és megyek a dolgomra.

Kettesével veszem a lépcsőfokokat, lenyomom a kilincset, az ajtó hangtalanul nyílik, mintha már várt volna. Dudorászó hang száll a levegőben, és már ettől rosszul érzem magam. Olyan boldognak tűnik, mintha eldöntötte volna, hogy lezárja a múltat és egy új jövőt tervez, nélkülem.

Ezek a gondolatok, rémképek homályosítják el tudatomat, szinte már remegek az idegességtől. – Hogy tudnám meggyőzni, hogy ne tegye? – Összetartozunk, más nem számít. Szobájába lépve pont eltakarja a szekrény ajtaja.

– Hová, hová? – kérdezem jeges hangon.

– Win, te mit keresel itt? – riadtan pislog rám, mint egy kisgyerek, aki éppen rossz fát akar tenni a tűzre.

Mint mindig, most is elképesztően néz ki, de nem akarok rágondolni, hogy valaki más miatt öltözött így ki.

– Kérdeztem valamit! – megyek közelebb, ő pedig a falig hátrál.

– Mi közöd hozzá? – szegezi rám dühtől csillogó szemét.

– Hozzám tartozol, ezért jogom van tudni! – dörrenek rá.

– Mégis mióta? – ingjének gombjaival babrál.

Megragadom karját, és az ágyig rángatom, majd lelököm rá.

Elterül rajta, olyan szexi látvány, már-már felfalom tekintetemmel, és nem is késlekedek, fölé kerekedek. Tekintetében nyoma sincs félelemnek, dacnak, ellenszegülésnek, csak a végtelen kíváncsiságnak. – Úgy hiányoztál! – Órákig tudnám nézni, de most a cselekvésnek van itt az ideje.

Lehajolok és megcsókolom. – Csak erre van szükségem! – Már jönnek is a régóta sóvárogva várt apró kis szikrák, amik felhalmozódnak és petárdákként robbannak szét testemben. Ajkán még érezni a fogkrém mentolos ízét, bőréről pedig a szappan tiszta illata tolul orromba.

– Win, nem válaszoltál! – nyögi két csók között.

– Mire is? – harapdálom tovább száját.

– Mióta tartozom hozzád? – követelőzve karolja át nyakamat.

– Amióta először megláttalak – suttogom, majd orromat végighúzom arcélén.

– Hazudsz – leheli ajkamra. – Ki sem álhattál!

– Mert már akkor hatással voltál rám – sóhajtom, és áttérek nyakának finom bőrére.

– Bárcsak hihetnék neked! – látom rajta, hogy szeretné megtenni, de mégis valami visszatartja.

– Bebizonyítom – szavaim őszintén csengenek, és nem is fecsérlem tovább a szót.

Amúgy is türelmetlen vagyok, már benne akarok lenni.

Szinte tépem le róla az inget – annyira vágyom rá –, ő pedig remegő kezekkel bontogat ki ruhámból. Lehúzza rólam a pulóveremet, majd a pólómtól is megszabadít. Bátortalan mosolyt villant rám, hideg tenyerét mellkasomra helyezi. Igyekszem visszafogni magam, de nehezen megy. – Annyira akarom őt! – Megőrülök, ha nem lehet az enyém, és nem csak a pillanatnyi felhevült állapotunkra gondolok.

Reggel vele ébredni, átvészelni a napot, bármennyire is nehéz vagy éppen könnyű, majd mellette hajtani álomra a fejem. Csak arra tudok gondolni, hogy nem akarom elveszíteni, nélküle csak félember vagyok. Megfogom csuklóját, tenyerét arcomra fektetem, majd belecsókolok.

– Hiányoztál – suttogom szenvedéllyel fűtött hangon. – El se hinnéd, hogy mennyire!

– És most meddig fog tartani? – félve kérdezi. – A következő akadályig, utána megint felveszed a nyúlcipőt?

– Soha többet! Team, legyél velem – könyörgöm neki, nem bírnám elviselni, ha visszautasítana.

– Hát, éppen azon vagyunk – arcának világos bőre piros szint öltött magára.

– Nemcsak a mostra gondolok – őszintén nézek szemébe. – Holnap, holnapután, jövőre és az elkövetkező évekre.

– Jól hangzik, de megint meggondolhatod magad – fordítja el fejét, és egy könnycsepp szökik ki szeme sarkából. – Azt már nem bírnám ki.

Én hülye, mégis mekkora fájdalmat okoztam neki, és hányszor. Mégis kitartott mellettem, velem akart lenni, és ezért mindent megtett.

Kibújtatom ingjéből, nyakát, kulcscsontját kényeztetem, tudom, mennyire szereti. – Mindent érted! – A jóleső érzéstől égnek merednek mellbimbói, érzékenységükről az biztosít, ahogy hozzájuk érek, apró nyögések szakadnak fel torka mélyéről.

Egy pillanatra felállok, lerúgom magamról a cipőt, az övemmel kínlódok, de nem bírja kivárni szerencsétlenkedésemet, felül, és egy másodperc alatt kikapcsolja. Kipattintja nadrágom gombját, a cipzárt lehúzza, és alsómmal együtt letolja nadrágomat.

Felfal szemével, ő is ugyanannyira vágyik rám, mint ahogy én őrá. Ujjait végigfuttatja felsőtestemen, minden csontomat számba veszi, hogy megvannak–e még. Csókolgatni kezdi hasamat, megtalálja köldökömet, és belefúrja nyelvét. – Istenem, miért nem békültünk ki hamarabb? – Hajába túrok, végre érezhetem ujjaim között selymes tincseit. Elindul lefelé, de hosszú utat nem kell megtennie, hogy szembe találkozzon merevedésemmel.

Először csak nyelvével érinti, és már ennyi is elég, hogy beleborzongjak. – Csináld csak! – Végül elnyeli teljesen, és már csak azt hallom, ahogy cuppog rajta. Elképesztő látvány, ahogy feje ütemesen jár, az ablakon beáradó fény kékesre festi haját, amit úgy szeretek. Ha így folytatja, nem fogom sokáig bírni, és ezt ő is tudja. – Nem is tudtam, hogy ennyire ki vagyok éhezve érintésére.

Vállába kapaszkodok, fejemet hátrahajtom, és csak élvezem a pillanatot. Tarkójára csúsztatom egyik kezemet, és gyengéden masszírozni kezdem biztatásképpen.

– Annyira hiányoztál – simítom végig fülkagylóját.

– Én vagy a szopásom?

– Baj, ha mindkettő? – mosolyogva pillantok rá.

Éppen kiereszt szájából, csak egy hajszálvékony nyálcsík köt össze minket.

– Egyáltalán nem! – húzza végig farkam hegyét ajkain. – Az igazat megvallva, nekem is hiányzott!

– A nyalókám?

– Oh, nem csak az – veszi markába golyóimat, és játszadozni kezd velük.

Érintésére még a lábujjam is begörbül. – Megőrülök érted!

Alig várom, hogy viszonozhassam kedveskedését, de most arra van szükségem, hogy visszatuszkolhassam farkamat meleg barlangjába. – Kérlek, engedd! – Vonakodva, de kinyitja száját, így újra tövig merülhetek benne. Miközben szopogat, végighúzza tenyerét combomon, le és föl, majd megmarkolja fenekemet, és gyömöszölni kezdi.

Ennyi elég – nem bírom tovább! – vállánál fogva hátradöntöm, majd eltávolítom róla a nadrágot. Pár szépségpötty díszíti amúgy makulátlan bőrét. Letérdelek lábai közé, feltárul előttem a rejtett barlangjának mennybevezető kapuja. Megnyalom számat, és már most a paradicsomban érzem magam, pedig még csak a kapujában vagyok.

Csókolgatni kezdem belső combjait, felváltva, mert képtelen vagyok betelni velük. – Te vagy az én szexi félistenem! – Egyre közelebb jutok a középpontjához, széttárom lábát, amennyire lehetséges, és gyönyörködöm a látványban. – Csodás vagy! – Zacskóját megemelve közeledek bejáratához, nyalogatom, mire az összehúzódik.

Megfogom botját, és húzogatni kezdem rajta a bőrt, amíg nyelvemmel át nem török védőfalán. A gyűrű alig akar engedni. Megragadja az ágyneműt, markolássza, miközben nyöszörög.

– Lazulj el! – kérem tőle. – Kérlek...

– Igyekszem – nyöszörgi élvezettel.

Farka fölé hajolok, megnyalom, majd bekapom.

Pont ez kellett ahhoz, hogy minden gátlását elveszítse és önfeledten adja át magát kényeztetésemnek. Lábaival átöleli nyakamat, liheg és remeg egyszerre.

– Win, kívánlak!

– Csak kívánsz? – nyalogatom hosszát.

– Tudod, hogy nem így v-van!

– Akkor talán sóvárogsz utánam?

– Win kérlek! Az isten verjen meg, hát szeretlek! – kiáltja izgatottan.

Megnyálazom ujjaimat, majd az egyiket rózsájához illesztem, és nyomkodni kezdem annak közepét. Lassan ugyan, de enged, így fel tudom neki csúsztatni. Nyöszörgése édes dallam füleimnek, lábai remegni kezdenek, és boldog vagyok attól, hogy örömet okozhatok neki.

Karjával eltakarja szemét, ajkát megnyalja, majd beharapja száját. Szabad kezével bimbóját hegyezi, mitől összerándul hasa. Maga a megtestesült szexualitás, arra teremtették, hogy szeressem és kényeztessem.

– Csodálatos vagy – dünnyögöm szopás közben.

– Tudom – rebegi szemrebbenés nélkül.

– És cseppet beképzelt – mosolyodom el.

– Ami igaz, az igaz, miért tagadjam? – érzéki pillantást vet rám.

Eléggé kitágult ahhoz, hogy következő ujjam is becsusszanjon majd még egy, mire elégedetten sóhajt.

Másik kezemmel tagomhoz nyúlok, kemény, de még verek rajta párat, hogy tökéletes állapotban legyen a behatoláshoz. – Team a legjobbat érdemli! – cuppanok farka hegyére.

– Benned akarok lenni! – követelőzöm, mert már nem bírom tovább.

– Akkor mire vársz? – kérdőn néz rám, veszi le lábait vállamról.

Felállok, segítek, hogy feljebb tudjon csúszni az ágyon, majd széttárt lábai közé térdelek.

– Emeld fel a fenekedet – haladéktalanul megteszi, én pedig egy párnát csúsztatok alá.

– Felkészültél?

– Ühüm – szeme izgatottan csillog, már ő is várja, hogy benne legyek, és ez melegséggel tölt el.

Feje mellé támaszkodok, tekintetemet nem veszem le róla, miközben farkamat a célhoz tartva elkezdem a behatolást. – Minden rezdülésedet látnom kell!

Lassan teszem mindezt, ki akarom élvezni a pillanatot és a látványt. Olyan elégedettség terül el szép arcán, ami büszkeséggel tölt el. Lehajolok és megcsókolom, de gyorsan el is húzódom, de két kézzel kap utánam, és újabb csókban részesít.

– Win, ez ugye tényleg megtörténik? – reménykedve kérdezi. – Nem álmodom?

– Itt vagyok veled – puszilom meg homlokát –, és itt is maradok, többé nem menekülök előled!

Lepillantok testünk egyesülésének helyszínére, és boldogsággal tölt el, hogy újra az enyém, és immár végleg. – Soha többé nem bántalak meg! – Farkam végül teljesen elveszik benne, maradéktalanul kitöltöm. – Végre! – Forró belseje körülölel, és azt érzem, hogy hazaértem.

– Szeretném, ha szeretnél – suttogja, de nem néz szemembe.

Talán attól fél, hogy nem azt fogja látni, amit szeretne, amire vágyik.

– Hát nem veszed észre – fordítom vissza arcát, hogy rám tudjon nézni –, hogy mennyire oda vagyok érted?

– Így lenne? – kérdésére lökök egyet csípömön, mire nyikkan egyet.

Lábait átkulcsolja derekamon, mellkasomat simogatja, és ringani kezd. Élvezi, hogy kezében a gyeplő, érintése, mosolya és még a huncut szeme is ezt sugallja. Meg se merek mozdulni, hagyom, hogy az ő tempójában haladjunk, pedig legszívesebben szétdugnám azt a csinos kis fenekét.

– Mozognál? – szólal meg követelőzően, és nem tudok neki ellenállni. – Pokolba a türelemmel!

Ha az életemet kérné, azt is nekiadnám.

Feje mellé könyökölök, ujjaimat összefűzöm feje alatt, majd csókolni kezdem. – Nem tudok betelni vele! – Testünk ritmusára falom ajkait, nyelvünk elvetemült csatát vív, egyikünk se akarja feladni a harcot, de nem is kell. Ebben a harcban mindketten győztesek vagyunk.

Lendületet vesz, és fordít helyzetünkön, így most én heverek az ágyon, felettem magasodik. – Örökké így akarom látni! – Fölöttem, vágyakozva, kielégülésre éhesen, és azokkal a mély érzelmekkel, amik most is ott ülnek sötét szemében.

Farkam kihúzódott szűk járatából, de nem zavartatja magát, megragadja, és visszaigazítja az őt megillető helyére. Amint újra kitöltöm járatát elégedett sóhaj szakad fel belőle, tenyerét végigcsúsztatja mellkasomon. Végre mozogni kezd, először gyengéden, majd egyre erősebben csapódik ágyékomba.

Egy pillanatra előredől, de csak a gumit szedi ki hajamból, amit szétterít az ágyon, majd kiegyenesedik és királyként tekint le rám.

– Szeretem, ha ki van engedve a hajad – hasától fölfelé haladva végighúzza kezét.

Játéka még jobban felcsigáz, testem remegni kezd a kielégületlenségtől.

– Tégy velem, amit csak akarsz – simogatom nyöszörögve combját.

Félig lecsukott szemhéja alól tekint le rám, ajkát harapdálva, mert tudja, hogy az mennyire beindít.

Meg is lesz a hatása, csípőjére markolok, és gyors tempót diktálok. Önfeledten kényezteti magát, mellbimbóját izgatja, farkát simogatja, ami a mozgás miatt hasfalamnak csapódik. Egyre jobban remeg teste, érzem minden rezdülését.

– Izgatlak? – billenti oldalra fejét, bekapja egyik ujját és szopogatni kezdi.

– Szerinted? Megőrjítesz! Elvesztem miattad a fejem!

– Csak remélni mertem! – diadalittasan tenyerel mellkasomra, ezáltal szabad mozgásteret ad.

Minden erősebb felütésemnél hangosan nyög, jelezve, hogy eltaláltam az érzékeny pontját. Ennek örömére megpróbálom úgy igazítani, hogy minden lökésnél eltaláljam gyönyörközpontját.

Farka erősen rángatózik már, ezért megragadja és verni kezdi. Olyan hangosan nyöszörög és liheg, garantálom, hogy még az utcán is hallják. Végül megadja magát a végzetének, és forró magját lávaként ontja hasamra. Lihegve megpihen mellkasomra borulva, izzadtságtól fénylik szépséges bőre.

– Nem végeztünk! – cukkolom, és felütöm, mire felnyög.

– Igyekezz, mert nem érsz utol – nevetve támaszkodik fel, és megmozgatja alfelét.

Nem kell többet mondania, felülök, karomba kapaszkodik, homlokát vállamra hajtja. Én pedig szorosan tartom csípőjét, és diktálom az iramot. A hangoktól, amiket kiad, még a fülem is elélvez.

Alfele le és föl mozog, egymás után, minden mozdulata a gyönyörömet hajszolja. Már nekem se kell sok, csókolom nyakát, vállát, majd állánál fogva felemelem fejét és mély csókban részesítem. Addig nem is engedem el, amíg nem adja meg nekem azt, amire vágyom.

A vágytól hátamat karmolássza, nyöszörög, és néhány kemény ütközés után testébe eresztem örömcseppjeimet. Farkam rángatózva ontja magából nedvét, és miután kiürültem, átölelem felsőtestét, és vele együtt dőlök hátra. Az se érdekel, hogy mindketten maszatosak leszünk, ez már csak ilyen.

Nyakamba borulva szuszog a kimerültségtől, nyugtatólag simogatom hátát. Csodás pillanat ez mindkettőnk számára, és végre egyezségre jutottunk. Nem is kellett más hozzá, csak az, hogy testünk és lelkünk egymásra találjon. Lefejti magáról kezemet, majd összefűzi ujjainkat.

– Hogyan tovább? – félve kérdezi, mert még mindig nem bízik bennem, vagy nem hisz nekem.

– Mi, mi vagyunk, sose volt ez máshogy – ujjaimmal simogatom kézfejét.

– Nem gondolod meg magad? – még mindig bizonytalan, ezért kimondom azt, ami a szívemben van.

– Hogyan is tehetném, hiszen szeretlek – erre bezzeg felkapja fejét, és kíváncsian méreget.

– Jól hallottam? – vigyorodik el.

– Hányszor mondjam el? – mosolygok rá.

– Nem kopik el a hangod, ha többször mondod!

– Már mondtam, szólok, ha változni fog, de nem fog.

– Win – csap mellkasomra. – Nehezedre esik kimondani?

– Legyen – játékosan forgatom meg szememet. – Szeretlek, szeretlek, szeretlek! Most boldog vagy?

– Annak kellene lennem? – húzza az agyamat.

– Hát nagyon remélem, kivéve, ha másra vágysz – komolyodok el.

– Kire vágynék? – értetlenkedik.

– Nem is tudom, akivel most akartál találkozni – kezdek el duzzogni. – Egyébként ki az?

– Ki kicsoda?

– Akihez indultál – simogatom meg arcát.

– Tényleg, szólnom kell neki, hogy nem érek oda! – pattan le rólam, és egyből magányosnak érzem magam nélküle.

Járkál a lakásban keresi a telefonját, majd mikor megtalálja, hívja is az illetőt, amitől egyből felmegy bennem a pumpa, és elönti agyamat a féltékenység vörös köde.

– Igazgató úr, Team Warut vagyok, és át szeretném rakni a találkozónkat, sajnos valami közbejött – igazgató? Mi van?

– ...

– Igen, holnap három óra, tökéletes. Menni fogok, és elnézést.

– ...

– Köszönöm a megértését – és már bontja is a vonalat.

Visszaül csípőmre, pöckölgetni kezdi mellbimbómat, aminek nem lesz jó vége.

Nem kell sok, hogy újra töltődjek, és akkor nem lesz elég a négy óra, amit May nénitől kértem. Hosszú órákon át szeretném szeretni, de ezt megtehetem az éjszaka folyamán is, akár.

– Szóval igazgató?

– Mi bajod van?

– Egy nyomozó már nem is elég?

– Rébuszokban beszélsz – billenti oldalra fejét. – Nem értelek.

– Az igazgatóval randizol?

– Idióta! Miért tenném?

– May néni mondta.

– Te meg hittél neki? – neveti el magát.

– Nem kellett volna?

– Akivel beszéltem, az óvoda igazgatója. Be szeretném íratni Naná-t, és azt szeretném vele megbeszélni.

– Semmi randi?

– Semmi! – mosolyogva csókol meg.

– Akkor miért mondta May néni?

– Azt hiszem, arra ment ki a játék, hogy megnyerje a fogadást.

– Milyen fogadást? – kerekedik el a szemem. – Oh, az a fogadás?

– Te pedig bedőltél neki? – kacarászik hiszékenységemen.

– Ez a te szerencséd! – nyomom le az ágyra és fölé kerekedek. – Még egy menet?

– Igen, kérem a következőt!

Boldogan fonja karjait nyakam köré és átadja magát ölelésemnek.

Mérhetetlenül megkönnyebbültem, hogy nincs riválisom, és csak magamnak követelhetem. – Az enyém! – Most és mindörökké, ahogy a sors is megírta nekünk. Na meg May néni, de ezt a kis tréfáját, még visszakapja, csak jöjjön el a megfelelő pillanat. De addig is élvezem munkájának gyümölcsét.