Team

Kellemes meleg vesz körül, valakinek a szorítását érzem derekamon. – Win! – Jut eszembe hirtelen, és meg is nyugszom. Lehelete borzolja nyakamon a pihéket, de eszembe se jut arrébb lökni. Tökéletes ez a póz, nem akarok szabadulni tőle, most ott vagyok, ahol lennem kell.

A karjaiban, amire egyszer volt már lehetőségem. – Mennyire hiányzott! – simogatom meg kézfejét, amitől csak szorosabban ölel magához. Attól függetlenül, hogy meg akartak ölni, és az éjszaka leple alatt el kellett hagynom otthonomat, nem bánom. Talán még valami jó is kisülhet belőle.

Kinyitom szememet, elsőre elvakítanak az ablakon beáramló szelídítettlen napsugarak. Nem zavartatják magukat, hogy felébresztik a szendergőt, a lényeg, hogy behatolhassanak minden rejtett zugba.

– Bábá az enyém.

Nana közvetlenül arcom előtt ül, és kíváncsian méreget minket.

Furcsa lehet a látványunk, ugyanis eddig még senkivel se osztottam meg az ágyamat, őt kivéve, persze. Csak egyetlenegyszer találkozott Win-nel, de akkora hatást tett a kislányra, hogy az szerelmes lett.

– A tiéd lehet –dünnyögöm.

– Mi lenne – könyököl fel az ébredező –, ha megosztoznátok rajtam? – szája sarkában nevetés bujkál.

– Álmaidban –mosolygok rá. –Legyél csak az övé, nekem nem kellesz!

– Hallod, hogy mit mondd ez a gonosz Baba! Gyere és vigasztalj meg – tárja szét karját.

– Ki mondta, hogy hívhatsz Babának? – adom kezébe a nyújtózkodó kislányt.

– Talán megtiltod? Baba...

Olyan hangsúllyal mondja, hogy abba a szívem is beleremeg.

Nana boldogan kacarászik mellkasán ülve, miközben Win folyamatosan grimaszokat vág. Oldalamra fordulok, feltámaszkodok és úgy figyelem ezt a családi képet. Élhetnénk így is, és talán fogunk is, ha jól alakulnak a dolgok. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy egyenesbe kerülünk, még úgy is, hogy nem emlékszik rám.

Tekintete rám téved, elkomolyodik, és ki nem mondott ígéreteket tükrözik. Legszívesebben megcsókolnám, de nem teszem, inkább elcsábítom. Ha eddig szerettem, most már halálosan szerelmes vagyok belé. Azt gondoltam, hogy az idő elfeledteti velem, és én igazán hittem benne, addig a pillanatig, amíg újra fel nem bukkant életembe.

Amikor megjelent, rájöttem, hogy csak vegetáltam. Tettem a dolgomat, nap, mint nap, de úgy igazán nem éltem. Persze, így is teli volt örömmel és boldogsággal, hála Naná-nak, de az nem ugyanolyan.

– Csinálok reggelit – mászok ki az ágyból.

– Nem nekem kellene?

– Ami azt illeti – mosolyodom el –, nagyon is neked kellene.

– Hát jó – emeli le magáról a kislányt –, ideje megreggeliztetni a két babát.

– Ne hívj így!

– Nekem tetszik, ugye, Nana?

– Ühüm – kapja be öklét.

– És az, hogy nekem mi tetszik, nem számít?

– Nem, vágják rá egyszerre.

Kikel az ágyból egy szál alsónadrágban, muszáj elfordulnom, mert akkor meglátja arcom pirulását.

Nem hiányzik, hogy még jobban szívja a vérem, mert attól elolvadok. Már a látványától is, azt kell mondjam. Kócos haja olyan, mint a szénakazal, felsőteste érintésért kiabál. Álmos szemei élénken csillognak, hosszú lábain az izmok kirajzolódnak.

Kimegyünk a konyhába – semmi sem változott –, leülök az asztal mellé, végigsimítom, és lepergetem szemem előtt, a rajta átélt pillanatokat.

– Azt hiszem, be is kell vásárolnunk, csak tojás van itthon.

– Majd elintézem.

– Nem hagylak egyedül.

– Fényes nappal, tömegben, mi bajom lehet?

– Nagyon is sok minden – fordul felém komoly arccal.

– Egy bevásárlást még el tudok intézni.

– Jól van, addig beugrom a kapitányságra – morogja –, de valakit vigyél magaddal.

– Ne aggódj már, nem vagy az apám.

– Igazad van, de akkor ki vagyok? – szeme kíváncsian villan.

– Lenne pár ötletem – állom tekintetét.

– Mégpedig – jön közelebb, megfogja államat és felemeli.

– Bábá, éhes vagyok!

– Jól van, mindjárt – kócolja össze Nana haját.

Most az egyszer örülök, hogy húgom félbeszakított, mert olyat mondtam volna talán, ami megpecsételi kapcsolatunkat.

Sürög-forog a konyhában, serceg a tojás a serpenyőben, és még dudorászik is mellé. Ezt az oldalát nem ismertem, de nagyon tetszik. Hátán az izmok játéka még ennél is jobban elkápráztat. Bárcsak lenne pár szabad percem, könnyítenem kellene magamon. Ezt a kísértést egyre nehezebb elviselnem, és a feszültség csak gyűlik bennem.

– Együnk – rakja le elénk a tányérokat.

A tojás túlsült, a pirítós kicsit fekete, de legalább a vízzel nincs baj.

– Este begyújthatnánk a kandallóba.

– Minek? – értetlenül néz rám.

– Mert éjszaka még hűvös van.

– Majd összebújunk – gondolatai már egészen máshol járnak.

– Az nem elég – dünnyögöm.

– Fel szeretnél melegedni?

– Nem én! – morgolódom. – Nana miatt!

– Oh – néz a kislányra –, érthető.

– Mit hittél?

– Valóban szeretnéd, hogy kimondjam? – kéjes pillantása levetkőztet.

– Inkább kihagynám.

– Sejtettem.

Továbbiakban a reggelinkre összpontosítunk.

Olyan amilyen, de attól még jóízűen elfogyasztjuk, mert ő csinálta. Nana sem panaszkodik, ragyogó szemét folyamatosan Win-en tartja. – Sajnálom, de ő az enyém! – Ritka kivételek egyike, de megtartom, csak az enyém lehet, senki másé.

Reggeli után nem sokat vacakolunk, felöltözünk, és elindulunk a városba. Hosszú nap elé nézünk, mire összepakolok, elintézek mindent és még Pharm-mal is beszélnem kell. Pár napot csak kibír nélkülem, most a biztonságom mindennél fontosabb, Nana érdekében.

Win-t kirakom a munkahelye előtt, majd elmegyünk bevásárolni. Megpakolt bevásárlókocsival hagyom el az üzletet, Nana éppen bontogatja a nyalókát. Addig felrakok mindent az autóm platójára, majd visszatolom helyére.

Utána a cukrászdához veszem az irányt, leparkolok előtte és bemegyünk. Pharm aggódva szalad elém, nem tudja, hogy mi történt, ezért részletesen mesélni kezdek.

– Szerencséd, hogy Win észrevette – fogja meg kezemet. – Egyébként, hogy került oda?

– Nem tudom, eszembe se jutott megkérdezni.

– Érdekes – suttogja, majd emeltebb hangon megkérdezi. – És most nála fogtok lakni egy darabig?

– Nagyon úgy néz ki – mosolyogva hajtom le fejemet, és pörgetem a gőzölgő bögrét.

– Remélem, kihasználod a helyzetet.

– Pharm, mégis mire gondolsz! Gyerekkel vagyok.

– Szokott aludni is! – vigyorodik el. – Hülye lennél, ha nem tennéd meg.

– És Pam?

– Mi van vele?

– Randiznak – azt, hogy mi történt a moziban, inkább elhallgatom.

– Dean mondta, hogy csak párszor találkoztak, de semmi komoly.

– Nekem nem úgy tűnt.

– Ő is ugyanúgy gondolhatja – forgatja szemét. – Milyen volt a randi?

– Borzalmas – rázom meg fejemet. – Amilyen kedvesnek tűnik, olyan követelőző.

– Csinált valamit?

– Mondtam neki, hogy lassan szeretnék haladni, de ő mégis rám mászott.

– Kiherélem!

– Nem kell, megkapta a büntetését.

– Nagyon jól tetted – bólogat. – Hogy fogod elcsábítani?

– Win-t? – a sarokban játszó Naná-ra pillantok.

– Nem, a pápát! Mégis kire gondolnék?

– Jól van, még nem tudom.

– Figyelj, az üzletet tudom vinni, majd behívom az egyik kisegítőt.

– Ne haragudj, hogy rád hagyom.

– Nincs gond, legyél rendben! És, hogy Win-nel leszel... – ábrándozik.

– Ne gondolj bele többet, mint ami.

– Nem adok pár napot, és egymásra ugrotok.

– Jó rajtam szórakozni?

– Ezt vártam, már mióta.

– Bolond! – nevetem el magam. – Tudsz Naná-ra vigyázni egy kicsit? Össze kell pakolnom.

– Persze, menj csak.

Magukra hagyom, és felmegyek a lakásba.

Végre van egy kis időm elgondolkozni, hogy vajon ki akar az életemre törni. Tudtommal nem maradt ellenségem, aki a halálomat akarná. Nevelőapámat, börtönbekerülése után nem sokkal, a közös fürdőhelységben halálra szurkálták.

Esélye se volt a túlélésre, annyi vért veszített, ami szépen, lassan belecsörgedezett a lefolyóba. Másnap reggel találták meg élettelen, kihűlt testét. A banda tagjai felett átvette az irányítást az új főnök, és aki nem állt be, azt elintézzék. Nem maradhatott elvarratlan szál, legalábbis ezt suttogták a varjak.

Rólam megfeledkeztek, mintha nem is léteztem volna, amit nem is bánok. Nem hiányzik nekem az efféle figyelem, távol akarok maradni a zűrös ügyektől. – Akkor ki? – Nincs ellenségem, nem ártottam senkinek se, legalábbis tudtommal. – Véletlen lenne?

Nem hiszem, az én életemben semmi se ilyen egyszerű. Minden mindennel összefügg. Megjelent Win és elindított egy hullámot. Már az, hogy itt van felforgatta megszokott világomat, és miatta igent mondtam egy nem tervezett randira. Még azon az estén valaki megpróbált megölni, ez így nem áll össze.

Lehordok minden szükséges holmit a kocsihoz. – Meddig leszünk ott? – Gondolom, amíg el nem kapják az elkövetőt. Win mondta, hogy jelentést tesz, és elkezdik a nyomozást. Már itt kellene lennie. – Hol marad? – lehet, hogy tovább tart a beszámoló és az eligazítás, mint gondolta.

Késő délután ér vissza, a reggeli jókedvének nyoma sincs, és ferde szemmel méreget. – Mi történt? – Nagyon kettőt se szól, én pedig értetlenül állok a helyzet előtt. Nemrég még vicces volt és játékos, most pedig olyan, mintha citromba harapott volna.

Megkér, hogy vigyem el az autójáért, némán rábólintok. Elköszönök Pharm-tól, aki mindentudóan bólint, és még ahhoz is van mersze, hogy fülembe súgja biztató szavait. Elnézve Win hangulatát, terveim összeomlani látszanak. – Olyan, mint az időjárás! – folyton változik, és én lassú vagyok ahhoz, hogy követni tudjam.

– Itt jó lesz – mutat az út szélére. – Indulj el, utolérlek.

– Bábá, hová? – kérdezi Nana, a hátsó gyerekülésből.

– Ne aggódj, megyek én is, csak egy másik autóval.

– Mehetek?

– Maradj most itt, jó? Nemsokára találkozunk – mosolyodik el, de amikor rám néz, ez a mosoly bizony le is hervad szeretett arcáról.

– Nekem is mondasz valami kedveset? – próbálkozom, hátha megolvasztom.

– Egyenesen haza.

– Ennyi telt tőled? – pislogok párat.

– Nem elég?

– Több, mint elég! Csukd be az ajtót.

Hogy a fenébe lenne elég? Én töröm magam, hogy közelebb kerüljünk, de amikor ez megtörténik, két lépést hátrál, és ha ez nem volna elég, hatalmas üvegfalat húz közénk.

Otthagyom az út szélén, az se érdekel, ha nem jön haza. – Haza? – Ez az ő otthona, én csak egy betolakodó vagyok, egy megtűrt személy. Akit ha kedve tartja, közelebb húz, ha pedig olyanja van, elhajít. – Nem vagyok játékszer!

– Nekem is vannak érzéseim! – kiáltom.

– Baba?

– Nincs baj kedvesem, csak Baba mérgelődik kicsit! – a visszapillantóba látom riadt arcát.

Jobbnak látom, ha magamban morgolódom tovább, nem akarom Naná-ra ráhozni a frászt.

Sikeresen végig duzzogtam az utat, a végére már nem láttam a vörös ködtől. Az út folyamán nem előzött meg, a sarkunkban maradt, elővigyázatosságból. Jobbra húzódva leparkolok, – hogy mellénk férjen –, majd kiszállok és a kicsit is kiveszem.

– Segítek – elkezdi leszedegetni a csomagokat.

– Nem kell, majd megoldom.

– Ne hülyéskedj már – szedi le a hordozható babaágyat –, ketten gyorsabb.

– Mondtam, hogy nem kell.

– Baba mérges – kotyog bele Nana.

– Miért? – kérdezi, hol rám, hol a csöppségre nézve.

– Mintha nem tudnád – förmedek rá, és megindulok a ház bejárata felé.

– Ha valakinek oka van mérgesnek lenni, az én vagyok.

– Kibújt a szög a zsákból! Megmondanád az okát?

Leteszem a kislányt a földre, aki körbejárja a területet, amíg mi vitatkozunk.

Fél szememet azért rajta tartom, nehogy olyanhoz érjen, amihez nem kellene. Már csak egy kutya hiányzik innen, és teljes lenne az idill. Még a családi veszekedés se maradhat el.

– Miért nem mondtad el, hogy bűnöző vagy? – köpi a szavakat.

Elönt a jéghideg verejték, nem kapok levegőt, forog velem a világ.

– Mert nem vagyok! – lököm meg mellkasát. – Az már a múltam.

– Aki az volt, az is marad.

– Mégis mit tudsz te rólam? – fakadok ki. – Semmit! Az égvilágon semmit, mert...mert... – szipogom.

– Fejezd be, amit elkezdtél!

– Elmegyünk!

– Nem mentek ti sehová – ragadja meg karomat és közelebb ránt.

– Ugyan, nem kell a nyakadba egy börtöntölteléknek való.

– Megígértem, hogy vigyázok rátok.

– Nem kérek belőle.

– Márpedig maradsz – ejti el a babaágyat, és megcsókol.

Dörömbölök mellkasán, hogy engedjen el, de ő annál szorosabban tart.

Forró ajka rátapad az enyémre, könnyeim áztatják arcomat, mégis belekapaszkodok. Szükségem van rá, még ha így is viselkedik velem. Azt tudom, hogy én szerelmes vagyok, de ő? Csak játszik velem, vagy érez is valamit? Csókja követelőző, mindig is ilyen volt, de most, mintha még büntetni is akarna vele.

– Bábá, miért bántod? – húzogatja nadrágszárunkat Nana.

Muszáj elszakadnom tőle, ezért elhúzódok és lepillantok.

– Nem bánt kicsikém, csak játszik velem.

– Jó játék? – élénken pislog felfelé.

– Mondhatjuk azt is – félénken nézek fel Win szemébe, mert nem tudom, hogy mit láthatok meg benne.

– Nem rossz – mondja, még mindig elsötétült arccal.

– Álmos vagyok!

– Mindjárt megcsinálom az ágyat és tudsz aludni.

– Megcsinálom én – hajol le érte.

– Az ablak elé rakhatod – mutatok a fotel melletti üres részre.

– A hálószobába kerül.

– Nem alszok veled – szegem fel államat.

– Az a te bajod! – feleli mérgesen.

– Jó.

– Jó.

Mindenki elmegy a dolgára.

Win felállítja a kiságyat a hálóban, én addig behordom a maradék cuccot, majd el is pakolok. Egy ilyen jelenet után azt hiszi, hogy hajlandó vagyok mellette aludni. – Na, még mit nem! – Nem vagyok bűnöző, még ha azt is gondolja rólam. Az élet előre kikövezte utamat, nem én választottam.

Mégis, amikor eljött a pillanat megszabadultam láncaimtól. – Visszamehettem volna! – de nem tettem, mert nem akartam. Ha nem megy el az esze, akkor most együtt élnénk, boldogan. Tudna rám emlékezni – megmondta az orvos is –, csak az esze jobbnak gondolta elfelejteni engem. – Még ő mérges? – Ilyen alapon én is haragudhatnék, hibáztathatnám, de nem teszem.

Ráadásul, Nana a fenekébe bújt, folyton ott van, ahol Win motoszkál. Most is együtt próbálnak begyújtani. Legalább ezért nem kell külön szólni, megjegyezte. – Akkor se enyhülök meg! – Még az élvezetes lopott csókjai miatt se, amik még most is ott égnek ajkamon, és bizsereg tőle.

Ennyi erővel, ehettem volna egy jó csípős paprikát, ugyanazt a hatást értem volna el vele. Az is mellette szól, hogy nem enne utána a fene, mint ez az idióta után. – Hogy fogunk így kijönni egymással? – Esélyünk sincs, mert vagy megöljük egymást, vagy felfaljuk, és nem tudom eldönteni, hogy melyik a rosszabb.

Egy gyors vacsorát követően – ami síri csendben telt –, elviszem a kislányt fürdeni. Egyúttal én is veszek egy gyors zuhanyt, legalább ez is le van tudva. Nana ott toporog a kád mellett, nagyon ki van merülve, alig várja, hogy ágyba dugjam. Gyorsan felöltöztetem, kifésülöm válláig érő fekete haját, majd lefektetem az ágyba. Mellé rakom a babaőrt, hátha fel kell hozzá kelnem éjszaka.

Mire végzek, a kandalló kellemesen felfűtötte a házat, kellemesen ropognak benne a fahasábok. Megágyazok előtte a földön, eldöntöttem, hogy ott fogok aludni. – Kényelmesebb, mint az a vacak! – Mármint a kanapé, emlékszem, hogy szinte az összes rugója kiáll.

Win is elment fürdeni – még mindig nem beszélünk –, én pedig keresek egy kis nassolni valót. Ha jól emlékszem, akkor a legfelső polcon találom a gabonapelyhet. Lábujjhegyre állva kotorászok, de nem sikerül elérnem, ezért tovább próbálkozom.

– Mit keresel?

Ebben a pillanatban elérem a dobozt, kirántom, vele együtt repülnek ki a színes dobozok. – Most süllyedek a föld alá! – A gumik, amiket nem használtunk fel. A bontott dobozból kiszóródott tartalma, amik most közöttünk helyezkednek el.

– Megtaláltam – nézek kihívóan rá, majd lehajolok az óvszerekért.

A gabonapehellyel nem foglalkozok, már rég nem érdekel, csak az, hogy borsot törjek az orra alá, és meg is teszem.

– Tudod – egyenesedek ki –, ha nem lennél ekkora bunkó – lépek közelebb –, talán fel is használhattuk volna.

Hasához nyomom a felszedett dobozokat, majd mellé lépek, hogy karunk összeérjen.

– Honnan veszed, hogy akarnám?

– Ugyan Win, felesleges hazudnod magadnak – gúnyosan elvigyorodom –, égsz a vágytól, hogy a nadrágomba juthass.

– Ha be akarnék jutni, meg is tenném.

– Csakhogy nálam hiába próbálkozol, nagyfiú! – ciccegek.

– Ne gondold, hogy olyan ellenállhatatlan vagy – morogja a sértettségtől.

– Csak rajta, előtted a lehetőség – nyújtózkodok egyet, pont úgy, mint a macskák. – Nem kértelek semmire.

– Ha kérnél, se tenném meg – fordítja felém arcát.

– Nyugi, az az isten nem született meg, hogy én ilyesmit kérjek tőled.

Odasétálok a kandallóhoz, leülök rögtönzött ágyamra, és hallgatom a pattogó tüzet.

Lángjai megnyugtatják háborgó lelkemet, úgy érzem, visszavágtam neki, de akkor miért érzem magam ennyire pocsékul és magányosan? Igenis, vennie kellene a fáradtságot, hogy megismerjen, ne a leírtak alapján ítélkezzen.

Amúgy is, mit olvashatott? Azt, hogy a nevelőapám a maffia vezetője volt? – Nagy dolog, bárkivel megeshet! – Nincs büntetett előéletem, még csak be se vittek a rendőrök soha. Egyszerűen csak próbáltam lavírozni a számomra kijelölt úton. – Legalább rákérdezne! – De nem, egyszerűbb ítélkezni.

Mi a fenét vársz tőlem Win? A múltat megváltoztatni nem tudom, a szívemre pedig nem tartasz igényt, és úgy látszik, az ágyamra sem. Fáradtan dőlök oldalra, magamra húzok egy plédet, és figyelem az izzó fahasábokat.