Team

Az, hogy az esti látogatása óta felém se dugta az orrát, – az asztalt fényesre törlöm közben – mélységesen felháborító. Bájos szavakkal, selymes simogatásokkal elhiteti az emberrel, hogy van remény bizonyos folytatásra, aztán meg faképnél hagy, jól van az úgy címszóval.

Még szerencse, hogy ültem, mikor Pharm lekísérte Dean-t, mert ha nem, akkor igen kényelmetlen helyzetben találtam volna magam. Azóta pedig csak sóhajtozni tudok, és reménykedve várom, hogy nyitódjon az ajtó, és felbukkanjon szőke feje.

– Már megint ezt csinálod? – jön elő Pharm az előkészítőből.

– Mit?

– Sóhajtozva bámulod az ajtót.

– Nem is!

– Team, javíthatatlan vagy –forgatja szemeit.

– Csak várom a vásárlókat.

– Aha, aki elég magas, szőke hajú, és véletlenül Win-nek hívják.

– Most, hogy így mondod – csücsörítek –, ő is közöttük lehet.

– Nézd, pont itt jön – egyből a bejárat felé fordítom tekintetemet.

De csak May néni tipeg be, leül szokásos helyére, a sarokba, és várja, hogy mit teszek le elé.

Ez már hagyomány nálunk, hogy ha meglátogat, akkor én választok neki valami finomságot a napi kínálatból. Nézem a felsorakozott süteményeket, és mit ad isten, pont van mangós rizstorta. Muszáj lennie, mert bármikor beléphet, és szeretnék felkészült lenni.

Előveszek egy kistányért és ráhelyezek egy gusztusos szeletet, majd tálcára teszem az elmaradhatatlan süteményes villával. Boldog mosollyal arcomon viszem ki neki, lerakom elé, és a tálcát szorongatva várom reakcióját. Megforgatja, szemrevételezi, és bekapja az első falatot.

Lehunyja szemét, ízlelgeti, majd elégedetten elmosolyodik. Ő az én minőségellenőröm, nincs olyan süteményem, ami nem ment volna át a rostáján.

– Team, sok mindent megkóstoltam már nálatok – sóhajt –, de ez valami isteni!

– Talán azért – ül le mellé Pharm –, mert ez egy bizonyos személy miatt került fel a listánkra.

– Nocsak, a mi kis angyalkánk szerelmes?

– Nem vagyok – vigyorogva rázom meg kezemet, mentegetés képpen –, csak egy régi ismerős.

– És helyes az a régi ismerős? – kérdezi May néni.

– Mindjárt meglátja – viccel újra Pharm.

– Most nem veszem be! – keresztbe teszem karomat.

– Mit nem veszel be? – lehelete égeti fülemet.

– Nem hallottam, hogy nyílt az ajtó – rebegem.

– Mert leszereltem a szélcsengőt – vigyorodik el barátom. – Már idegesített.

– De én szerettem.

– Mit szerettél? – Win hangja közvetlenül mögöttem csendül.

– Én – fordulok meg –, szeretem...

A szemedet, szádat, kusza hajtincseidet.

Még sorolhatnám, de nem teszem. Türelmesen néz, talán vár tőlem valamit, de képtelen vagyok még csak megmozdulni is. Elveszek tekintetében, megszűnt körülöttem a világ, csak ő létezik.

– Win, mikor jöttél vissza? – töri meg a csendet May néni.

– Nem olyan régen költöztem haza – ajka felfelé kunkorodik.

– Maradsz is?

– Ha lesz okom – mikor ezt mondja, tetőtől talpig végigmér.

– Mangós rizstortát? – nyögöm ki.

– Jöhet.

Végre megszabadulok tőle, és elvonulhatok a biztonságot nyújtó pult mögé.

Legalább annyi szeretettel – ha nem többel –, készítem az övét is, mint May néniét. Úgy döntök, hogy csinálok mellé egy cappuccinot is, a tetejét megszórom fahéjjal. Nagyon jól néz ki egymás mellett, tetszik az összeállítás.

Merengésemet az ajtó kivágódása szakítja meg, és beviharzik rajta a közeli üzletben dolgozó Pam. Még csak köszönésre se méltat, Win nyakába ugrik, nekem meg leesik az állam. – Ne már! – Olyan természetesen csüng nyakában, ahogy a méhecskék döngicsélnek a beporozni vágyó virág felett.

– Te mit keresel itt? – próbálja lefejteni magáról a lányt.

– Megláttalak, és úgy döntöttem bejövök köszönni – duruzsolja, és egy nyálas puszit nyom arcára.

– De jó nekem! – mosolyog le rá. – Gyere, üljünk le.

Pharm-ra pillantok, aki sajnálkozóan néz vissza rám.

Tudja, hogy jelen pillanatban mi zajlik le bennem, és megpróbál megmenteni az összeomlástól. Nem akarom végignézni, ahogy ezek ketten enyelegnek egymással, felfordul a gyomrom.

– Win, mit hozhatok a barátnődnek? – kérdezi Pharm.

– Ugyanazt kérem, amit ő – simítja végig Win asztalra tett kezét, amit esze ágában sincs elhúzni.

Fájdalom hasít mellkasomba, és irigykedek, hogy ő megteheti, én pedig nem.

– Máris hozom.

A pult mögé sétál, megkerül, és elkezdi összekészíteni a rendelést.

Magában morogva teszi a dolgát, néha belém ütközik, majd esedezik bocsánatomért. Le akarom venni a tálcáról a cappuccinot, de aztán meggondolom magam.

– Team, menj hátra – suttogja Pharm. – Szólok, ha elmentek.

– Nem fogok hátul meghúzódni, csak azért mert itt randiznak.

– Ez nem randi – morogja.

– Valóban? Nézz rájuk.

A lány szerelmes pillantásokat vet Win-re, aki visszamosolyog rá, és halkan beszélgetnek. Az én szívem pedig darabokban. – Már megint.

– Sajnálom – dünnyögi.

– Nincs szükségem rá – fogom meg a tálcát, és kiviszem az asztalukhoz.

– Köszönjük – bazsalyog rám a lány. – Mi ez, mangós rizstorta? – fintorog.

– Igen – vissza kell fognom magam, hogy ne nyomjam a képébe.

– Ha tudtam volna – járatja ujjait Win kezén. – Nem szeretem.

– Legalább kettő jut nekem – még csak a szemembe se mer nézni. – Gyáva!

– Küldemény Team Warut részére – az ajtóban megjelenik egy hatalmas fehér rózsacsokor.

Mégis ki küldene nekem virágot?

Mindenki érdeklődve néz az ajtó felé, alig várják, hogy kiderüljön, ki a jótevőm. Amire egyébként, én is kíváncsi vagyok.

– Ő a szerelme? – ejti ki a bűvös szavakat May néni.

– Kinek a milye? – húzza fel szemöldökét Win.

Mindenkit figyelmen kívül hagyok, és odasétálok a csokorért. Csak akkor látom meg, hogy ki bujkál mögötte.

– Reon, mit keresel itt?

– Hoztam neked virágot – nyomja kezembe –, és el akarlak hívni egy randira.

– Megmondtam, hogy nem szeretnék randizni – lépek hátra, ezzel utat engedve Reon-nak.

– Kérlek, könyörülj meg rajtam – koslat utánam.

Pár centivel magasabb csak nálam, atlétikus, mégis izmos alkattal, hosszú karokkal, és szép ujjakkal.

Igazából helyes srác, tetszik a sötét haja, kedvesen csillogó mogyoróbarna szeme. Nem tudom miért utasítom el folyton, vagyis de, pontosan tudom. És aki miatt elutasítottam, annak éppen egy bűbájos lány fogdossa kezét.

– Team, randizz vele! – kotyog bele May néni.

– May néni! – nézek rá szúrós szemekkel.

– Igaza van – csatlakozik Pharm. – Hajrá! – emeli öklét magasba.

– Szerintem rossz ötlet – jelenti ki Win, erre mindenki elhallgat.

– Kérlek, kérlek, kérlek! – ragadja meg karomat és úgy könyörög.

Nem gondolkozok tovább, döntöttem, belemegyek.

– Rendben – bólintok. – Csak most az egyszer.

– Meglátod, lesz ez több is! – vigyorogva átölel, én pedig meglapogatom lapockáját. – Este érted jövök.

– Nem jó, Pharm nem lesz itthon, ki fog Nana-ra vigyázni?

– Bevállalom! – ajánlkozik May néni.

– Ez olyan romantikus – támaszkodik az asztalra Pam.

– Inkább nyálas – fintorog Win.

– Mit szólnál, ha moziba mennénk?

– Miért kell ezt mindenki előtt megbeszélni? – kérdezem. – Kényelmetlenül érzem magam.

Ez teljes mértékig igaz is.

– Igazad van – suttogja bizalmasan. – Hányra jöjjek érted?

– Inkább találkozzunk a mozi előtt.

– Rendben, akkor ott hétkor.

– Ott leszek – fordulok el tőle, és megannyi kíváncsi szempár szegeződik rám.

Win tekintetéből viszont nem tudok olvasni, lehetetlen.

Ne nézzen így rám. – Nincs joga! – Ő flörtöl azzal a lánnyal, minden bűntudat nélkül, mégis vádlón néz. Már majdnem azt mondanám, hogy féltékeny, de ugyan mitől? Nem emlékszik rám, és azon kívül, hogy volt pár félreérthető párbeszédünk, nem történt semmi.

Mégis bánom, hogy belementem, de innen nincs visszaút. – Mi az, hogy ő randizhat, én meg nem? – Vagyis senki se tiltotta meg, de hű voltam az érzéseimhez, vele ellentétben. Rendben, tudom, hogy nem emlékszik, meg ilyenek, de belül csak kellene lennie valamilyen érzelemnek.

Még, ha mélyen eltemetve is, de ott bújnak meg, legbelül. Arról nem beszélve, hogy egyszerre két embert fűz. Nem értem, miért kellett flörtölnie velem, ha már van valaki az életében. – Hiányzott ez nekem? – Eddig olyan békés volt minden, igaz, szerelem nélkül, de hát jó úgy is, vagy nem?

Türelmetlenül toporgok a jegypénztár előtt, az ideg majd megöl. Nem is emlékszem, hogy mikor randiztam utoljára. Végül rá kell jöjjek, hogy ez bizony életem első igazi randija. Pharm segített kiválasztani a megfelelő ruhákat, hogy dögösen nézzek ki. – Ellenállhatatlannak kell lennem! – Fekete magasszárú cipő, fekete farmer, ami kiemeli hosszúkás combomat és formás fenekemet.

Rövidujjú ingem megegyezik nadrágom színével, melyet csak félig gomboltam be. Mély dekoltázsa vonzza a tekinteteket, ahogyan a nyakamban függő ezüst nyaklánc is. Még parfümöt is engedélyeztem magamnak, vagyis Pharm kötelezett rá. Azt mondta, ha már az egyik lehetőségtől elestem, legyek nyitott a másikra, és tegyek meg mindent az ügy érdekében.

Még fodrászhoz is elküldött, és most úgy fénylik a hajam, mint a filmsztároké. A kirakat tükröződésében meglátom teljese valómat, és azt kell mondjam, tényleg jól nézek ki. Lassan visszakúszik hozzám önbizalmam, és belátom, az élet ugyanúgy folyik tovább, Win-nel vagy nélküle.

– Jól nézel ki – észre se vettem, hogy közeledik felém, annyira elgondolkoztam.

– Reon – mérem végig.

Szerencse, hogy szorosan zárva tartom a számat, mert bizony eltátanám. – Basszus, de jól néz ki! – Eddig miért nem vettem észre?

Galambszürke, élére vasalt nadrág, fehér ing, beállított, de nem mesterkélt haj teszi igazán vonzóvá. Azt is kimerném jelenteni, hogy sokkal jobb pasi, mint a szöszi. – Ő lenne számomra a főnyeremény? – Pharm szerint, felesleges olyan szekér után futni, ami nem vesz fel. Tudom, hogy ezt haragból mondta, mivel nem tetszett neki a délelőtti jelenet.

Ahogy nekem sem, de hát ez van, túllépek rajta, eldöntöttem. Elegem van már abból, hogy folyamatosan szenvedjek, sóvárogjak egy olyan személy után, aki nem is emlékszik rám.

– Mit szeretnél megnézni?

– Mi a kínálat?

– Lássuk csak – nézegetni kezdi a plakátokat. – Barátnőt felveszünk esetleg? Romantikus vígjáték.

– Inkább Az ördögűzőt nézzük.

– Biztos, hogy jó választás? – néz rám kételkedve.

– A legjobb, gyerünk, vegyük meg a jegyeket – húzom magam után.

Rendes tőle, visszautasította, hogy kifizessem, de megállapodtunk, hogy az üdítőt és a popcornt én állom.

Be is szereztünk mindent, közben – legnagyobb meglepetésemre – kellemesen elbeszélgettünk. Nem volt benne erőlködés, minden érdekelte, ami velem kapcsolatos. Óvatos érintéseit – amik egyáltalán nem tolakodóak – meg kell szoknom, talán még nem vagyok eléggé felkészülve az érintkezésekre.

A jegyellenőr elkéri a jegyeket, leellenőrzi, útba igazít és mosolyogva jó szórakozást kíván. Az utolsó sorba szól a jegyünk, ami annyira nem tetszik, de nincs mit tenni. Leülünk, és figyeljük az érkező nézőket. Ahhoz képest, hogy horror, elég sokan kíváncsiak rá.

Én csak azért választottam ezt, mert nem volt kedvem egy szirupos filmet nézni, mert még véletlenül azt gondolja, hogy az este vége is szirupos lesz.

– Szereted a rémisztő filmeket? – bekap pár szem kukoricát.

– Igen, hazudom – és rá mosolygok.

– Az jó – bólogat. – Köszönöm, hogy eljöttél.

– Jókor voltál jó helyen – felelem.

– Ezt hogyan érted?

– A tökéletes pillanatot kaptad el, de örülj neki! – lököm meg vállát, mire elmosolyodik.

– Mindjárt kezdődik – a terem homályba borul.

– Akkor érezzük jól magunkat – emelem fel a papírpoharamat és nagyot kortyolok belőle.

Türelmetlenül dobolok a karfán, de semmire nem megyek vele, pontban fogják elkezdeni a vetítést.

Úgy néz ki, mellénk is érkeznek, mert egy fiatal lány sűrű elnézések közepette felállásra késztet minket. Mikor velem szembe kerül, döbbenek rá, hogy ki is áll előttem. – Pam! – Mit keres itt? A másik kérdés, kivel jött?

Alig mozdítom fejemet, és meglátom rémálmaim főszereplőjét. – Még itt se tud békén hagyni! – Követ vagy mi? Fogadjunk, hogy direkt csinálja. Megáll előttem, testünk majdhogynem összeér, a szőrszálaim jólesően meredezni kezdenek közelségétől.

– Milyen kicsi a világ – suttogja.

– Túl kicsi – szívom be ismerős illatát.

Amilyen az én formám, pont a mellettem lévő székekre ülnek le. De ami a legrosszabb, hogy Win ül mellettem, és ettől felforr a vérem.

Hiába helyesebb, kedvesebb, aranyosabb Reon, mikor Win megjelenik, csak őt látom. Egy jó randit akartam, nem pedig egy nyakamba lihegő vérebet.

– Kezdődik! – izgatottan közli kisérőm, mintha magamtól nem tudnám.

Szerintem a legnagyobb hiba első randin moziba menni, de erre még nagyon sokan nem jöttek rá.

Hiába töltesz jó esetben három órát álmaid tárgyával, abból kettő olyan, mintha nem is lett volna. Akkor csak a filmre koncentrálsz, nem beszélgetsz, csak ülsz és nézed a filmet. Mondjuk tudatlansága most az én malmomra hajtotta a vizet. Rájöttem, hogy még nem jött el az idő, hogy randizgassak.

Körülöttem ropogtatják a kukoricát, zörögnek a zacskókkal, de kizárok minden külső zajt, élvezni akarom a filmet, ha már egyszer eljöttem. Reon a székem háttámlájára csúsztatja karját, és vállamat simogatja. Néha meg-megrezzenek, olyankor bátorítóan megszorítja. – Egész kellemes!

A film felénél bedurvulnak a dolgok, a testvérpár megszállta a gonosz, testük tekeredik ide-oda. Erősen markolom a karfát, egy zabszem sem férne fenekembe. Forró tenyér takarja be kezemet, majd lefejti ujjaimat, és összefűzi az övével.

Apró gesztus, ami megmelengeti szívemet, csak egy a gond, hogy nem a randipartnerem szorongatja mancsomat, hanem a szöszi. Izzadni kezd tenyerem, próbálom kihúzni szorításából, de nem enged. Kétségbeesetten tépem ki kezemet, majd rebegek Reon-nak egy bocsánatkérést, illetve közlöm vele, hogy el kell mennem a wc-re.

A nézők felbolydulnak, hogy zavarom őket motoszkálásommal, de nem érdekel, szabadulni akarok. – Miért kellett eljönnie? – Amilyen gyorsan csak tudom, elhagyom a termet, és a mosdóban kötök ki.

A kagyló fölött támaszkodok, megeresztem a csapot, majd megmosom az arcom, egymás után legalább háromszor. A tükörbe bámulva figyelem, ahogy állam hegyéről a mélybe zuhannak a vízcseppek. Olyan jól indult az este, miért kellett tönkremennie.

– Miért? – sütöm le szememet.

– Mit miért? – a kérdésre egyből kinyitom a szemem, és a tükörben találkozik tekintetünk.

– Hogy kerültél ide? – szívem már hevesen zakatol.

– Moziba jöttünk – dől neki a falnak.

– Nem kell wc-re menned?

– Nem – rántja meg vállát.

– Akkor mit keresel itt?

– Talán nem lehetek?

– A barátnőd biztosan hiányol.

– Ahogy téged a barátod? – húzza fel szemöldökét.

– Még az is lehet – fordulok meg, és pár lépést teszek felé. – Mit érdekel ez téged?

– Kíváncsivá tettél.

– Mivel?

– Tudod, utánad néztem, de nem találtam semmi hasznos információt.

– Te kutattál utánam? – döbbenek meg.

– Érdekelt, hogy miért van nálad a fényképem.

Erre nem voltam felkészülve, mégis mivel magyarázzam?

Ezért közeledett felém, hogy megtudjon rólam valamit, amit esetleg felhasználhat ellenem? – Ez rá vall! – Bármit is tesz, azt számításból teszi, nem hazudtolja meg önmagát. – Elegem van! – sokadjára gondolom ezt, de most végleges.

– Win, te egy igazi hólyag vagy! – morranok rá, és el akarok menni mellette, de nem hagyja.

Megragadja karomat, és a falnak lök, karjaival közbe zár.

– Ezt eddig is tudtam – fogja meg államat és felemeli, hogy szemembe nézhessen. – Mondd, mit titkolsz?

– Hagyj engem békén! – fordítom el arcomat.

– Bevigyelek zaklatásért?

– Mégis miről beszélsz? – kérdezem dühösen. – Mikor zaklattalak? Te vagy az, aki koslat utánam!

– Én csak nyomozok.

– Nem, te játszol! Mást se csinálsz, csak szórakozol velem.

– Mondd el az igazat!

– Jól van! – szúrós tekintetemet övébe mélyesztem. – Halálosan beléd zúgtam, és ezért szereztem rólad egy képet, most boldog vagy!

– Hazudsz! – ujját végighúzza ajkamon. – Bizonyítsd be! – sóvárog a bizonyításért.

Azt akarja, hogy igaz legyen, amit mondtam?

A levegő forr körülöttünk, egyik se hagyja a másiknak, hogy felülkerekedjen. Megnyalja ajkát, sóvárgó tekintete az enyémet kutatja. – A fenébe is! – Megragadom ingjét, és magamra rántom. Ajkam övére tapad, nyelvem utat keres szájának belsejébe.

Olyan vággyal szívom ajkát, amibe még a föld is beleremeg. Egyik kezemet tarkójára csúsztatom, közben lábujjhegyre állok, és el nem engedem. Fordítok helyzetünkön, most én préselem a falhoz, testemet hozzá nyomom, érezze csak gerjedelmemet.

Most már úgyis mindegy minden. Igyekeztem kikerülni az életéből, de ő visszatolakodott, azt hogy milyen módon, azt inkább nem véleményezném. Csókunkba ő is belead mindent, keze fenekemre téved, erősen markolássza, mire belenyögök csókunkba.

Egyik lábamat felhúzza, simogatja, míg másik karjával derekamat ölelgeti. Tudom, hogy abba kellene hagynunk, de csak még egy kicsit akarok. Pár cuppanós csókocskát, hiszen már több, mint két éve szomjazom rájuk. – Ennyit megérdemlek!

Arcomat csókolgatja, arcélemet, mire félrebillentem fejemet, hogy hozzáférhessen nyakamhoz. Nyalni, harapni, szívni kezdi, keze összevissza szánkázik kiéhezett testemen. Már megint én kerültem a falhoz, melynek hűvös érintése lenyugtatja bőrömet.

Mindkét lábamat felemeli, átkulcsolom derekát, majd karjaimmal átfogom nyakát és egy újabb csókot követelek tőle. Készségesen megajándékoz vele, néha felmorran, főleg akkor, mikor a hajába túrok.

– Olyan buja vagy, amilyennek látszol – lihegi, miközben csípőjét előre lendíti, egymás után többször is.

– Mégis mire számítottál? – lihegem, és megharapom a fülét.

– Nem is tudom – falja ajkaimat.

Közénk nyúlok, tenyeremet ráfektetem ágaskodó szerszámára, kellően meg van dagadva.

A legszívesebben itt helyben hátat fordítanék neki, letolnám a nadrágomat, és hagynám, hogy elmerüljön bennem. – Kiéhezett dög vagyok! – Annyira akarom, hogy az már fáj. Hozzá préselődök, és az anyagon keresztül kitapogatom az összes részletét. – Megőrülök!

– Szerintem, megtudtad, amit akartál – szakítom meg forró pillanatunkat, és kelletlenül lemászok öléből.

Félek, ha tovább folytatnánk, tényleg hagynám, hogy itt a mosdóban tegyen magáévá, és ezt nem akarom.

Ha lesz rá lehetőségem, akkor meg akarom adni a módját, hogy biztosan ne felejtsen el. Nem akarok egy futó kaland lenni, a mozi wc-jében. Attól többre tartom azt, ami kettőnk között van.

– Ez nekem kevés – nyúl utánam és újra csókkal borítja nyakamat.

– Az lehet, de vissza kell mennem – tolom el magamtól. – Randim van.

– Velem is folytatódhatna – nyűszíti, ajkamba harapva.

– De nem te hívtál el – vágom képébe az igazságot. – Most pedig, ha megbocsátasz – állok a tükör elé –, rendbe kell tennem magam.

– Csinálj, amit akarsz! – dühösen kiviharzik a helységből.

– Azt nem tehetem, pedig mindennél jobban szeretném – suttogom.

Nem ronthatok rá, hogy helló, szia, itt vagyok és dugjunk.

Egyáltalán nem szeretnék heves felindulásból elkövetett, izgalmas tíz perc lenni az életében. Ettől sokkal többre vágyom, de amíg nem áll készen megadni ezt nekem, jobb, ha addig elfelejtem. Már azt is haladásnak tekintem, hogy kíván, és nem tudja távol tartani kezeit, felizgattam, vére forrt, mit forrt, pezsgett, bugyogott.

Azt, hogy miért közelített felém, egyrészt megértem, de ez inkább csak egy kifogás, hogy a közelemben tudjon lenni. Érzi ezt ő is, csak nem vallja be. Mindig is magának való volt, nagyon nehezen engedett a közelébe, pont úgy, ahogy most is. Annyi kivétellel, most nem akarja távol tartani magát, igenis vágyik rám, akarja a társaságomat és az ölelésemet.

Ez nyilvánvaló. Még most is ég a szám vad csókjától, és még meg is dagadt. A tükörben leellenőrzöm, hogy rendben vagyok-e, mikor egy hatalmas folt pirosodik nyakamon. – Ez gáz! – Közelebbről megnézem, és már kezd sötétebb árnyalatot felvenni. – Win, mit tettél! – Tuti, hogy direkt csinálta. Felhajtom az ingem gallérját, valamennyire eltakarja, és visszamegyek a moziterembe.

Win-nek nyoma sincs, eltűnt, kámforrá vált. Szegény Pam-ot megsajnálom, de azért annyira mégsem. – Le akarja nyúlni a pasimat! –, de nem hagyom, Win az enyém, és teszek érte, hogy ez minél hamarabb a csökött kis agyába vésődjön. Már csak az a kérdés, hogy Reon-t hogy rázzam le?