Team

Odakint az ég feketévé változott, csak a hold és a csillagok nyújtanak némi világosságot. Win még sehol, bizonyára szükséges van a hosszan tartó fürdésre. Nem csodálom, azok után, ami történt. – Úgy kell neki! – Nem szórakozhat kedvére velem, nekem is van beleszólásom.

Gúnyos mosoly terül el arcomon, ahogy eszembe jut, milyen szenvedő képet vágott ágyékát szorongatva. Revansot vettem, és még soha nem esett ilyen jól. – Azt gondolta, hogy velem mindent megtehet? – Hát most rá kellett jönnie, hogy ez nem így van. – Win, utolért a bosszúm! – Egyik szemem viszont sír, hogy egy ilyen csodálatos pillanatot tönkretettem.

Élveztem tanítani, ahogy szorosan tartott karjaiban, követte utasításaimat, és még a darabos mozgása sem zavart. Csak az ölelése, a pusmogása, a fenekemre simuló keze olyan vágyakat ébresztett bennem, amiktől most nem tudok aludni.

Tény, amennyire kicsesztem vele, pont annyira magammal is. Rég volt már kapcsolatom, és a szexről is csak álmodozni volt lehetőségem. Igazából esély lett volna, de igényes vagyok, és megválogatom a partnereimet. –Winnel miért? – Nehéz beismernem, hogy megkívántam az egyik ellenségemet, viszont sose álltattam magam. Részemről a kémia működik, és ahogy a helyzet áll, részéről is nagyon rendben lenne a dolog.

Azt hiszem, ideje egy laza vacsorának, ezért felkelek jelenlegi ágyamról. Már kezdem megszokni, és ha megtalálom a tökéletes pozíciót, elég jót lehet aludni ezen a kiszuperált kanapén. felállok, megmozgatom végtagjaimat, és lejjebb húzom a trikómat, már amennyire az anyag engedi. Épp hogy eltakarja boxerbe bújtatott fenekemet, de kit is érdekel? Senki se látja.

A konyha megközelítése közben kikémlelek az ablakon, hátha meglátom szőke fejét világítani, de sehol semmi. –Hol vagy már? Még beteg leszel. – Felkapcsolom az éjjeli lámpát, elég annak pislákoló fénye. Nem szeretném kivilágítani az egész házat, még azt gondolja, hogy nem tudok aludni miatta. Ami igaz is, de erről nem kell tudnia.

Meglesem a hűtő tartalmát, van egy kis maradék ebédről, felvágott, zöldségfélék és gyümölcsök. Egyikhez sincs kedvem, ezért a gabonapehely mellett döntök. Finom és tápláló, na meg desszertnek is betudhatom. Kinyitom a szekrény ajtaját, és pipiskedni kezdek. – Minek kellett a legfelső polcra tennie? – Még így, lábujjhegyen állva is csak piszkálni tudom ujjam hegyével.

Ekkor hűvöset érzek hátam mögött, és mintha jeges cseppek áztatnák vékony trikómat. Jéghideg tenyér simul kézfejemre, mire összerezzenek. A hidegtől és valami egészen mástól, mégpedig Win közelségétől.

– Mit szeretnél? – búgja fülembe.

– A gabonapelyhet – simulok a pulthoz.

Segít elérni a dobozt, de mielőtt rendesen megfoghatnám, pár centivel arrébb vezeti kezemet. Jóval kisebb dobozokat tapintok, és eszembe jut, hogy mik is azok.

– Eldöntheted, hogy mit szeretnél vacsorára – meleg lehelete fülemet súrolja. – Gabonapelyhet – vezeti vissza kezemet a nagy dobozra –, vagy esetleg mást – újra az óvszeres dobozokat fogdosom.

– Micsoda lehetőségek – sóhajtom, és tényleg így is gondolom.

Hangjának már édes búgásától megremegett a bensőm.

Mit csináljak? – Utasítsam vissza? – Talán tényleg azt kellene tennem, de akkor meghalok a kielégületlenségtől. És a tudat, hogy a közelemben van, csak rontana amúgy is frusztrált helyzetemen. – Ha elfogadnám? – Minden megváltozna, legalábbis részemről. Nem tudnék többé úgy nézni rá, mint egy felfuvalkodott hólyagra, kivéve, ha pocsék az ágyban.

– Jól gondold meg! – megtámaszkodik a pulton, közre zárva testemet.

– Talán ezt választom – kocogtatom meg a nagy dobozt, mire felszisszen.

– Biztos, hogy a gabonapehely mellett döntesz? – megfújja tarkómon a vékony pihéket. – Öt, négy, három, kettő...

–Ezt választom – kapom le az óvszeres dobozt, de megfordulni már nem merek.

– Jó döntés – nyelvét végighúzza a nyakamon kidudorodott éren.

Érzem száguldozni a véremet, és csak arra vár, hogy felforrhasson Win-nek köszönhetően.

Forgatom a szűrt fényben a celofánnal borított piros kis dobozt, és szemem megakad a méretezésén. –Ez most komoly? – A lóvaknak való ekkora, nem neki. – Ugye csak tévedés? – Biztosan, mert ekkorát befogadni már művészet.

Nem merek megszólalni, csak nyeldesem a semmit. – Hát, ha még lenne is benne valami! – Megnyalom ajkamat, ahogy elképzelem ajkaim között hosszát. – Bár ekkorát benyelni? – És nem is a méret zavar igazán, hanem az, hogy kivel is akarom ezt megtenni.

– Meggondoltad magad? – simogatja meg derekamat.

– Nem –felelem határozottan, de belül van bennem némi tartás.

Csípőmet megragadva szembe fordít, állam alá nyúl és felemeli fejemet.

Tekintete szemembe veszik, és hosszú ideig csak nézzük egymást. Nincs visszaút, megtesszük. Felemeli kezét, ujjai végigsiklanak arcélemen, majd ajkamon állapodnak meg. Becézgetni kezdi, mintha még ilyenben nem volt része.

– Olyan puha és finom – suttogja egészen közel hajolva.

Tekintete vagy a szemembe néz, vagy a számat mustrálja.

Hevesen dobog a szívem, csoda, hogy nem hallja. Megfogja a trikóm alsó szegélyét, felfelé gurítja, kézfejét végighúzva oldalamon.

– Emeld fel a kezed – utasít, egy percig se habozok, megteszem.

Áthúzza fejemen és messzire hajítja, de nem érdekel. Inkább az izgat, amit a tekintetében látok. Elégedetten mér végig, szinte már felfal, és ez boldoggá tesz.

Megfogja kezemet, mellkasára helyezi. Bőre még nyirkos és hideg, libabőrössé válik, de szerintem ez nekem köszönhető. Lefelé húzza, egészen a nedves nadrágjának derekáig. Közelebb lép, majd becsúsztatja kezemet alsójába. – Azt a...! – Ez tényleg nem kicsi – mérem fel hosszát és vastagságát –, de elbírok vele.

Hátradönti fejét, szaporán veszi a levegőt, elégedett nyögések hagyják el száját. Nem is kell ennél több, elkezdek dolgozni rajta, bár kissé szűk a hely. – De mikor okozott ez nekem gondot? – Soha. A háttérvilágítás bearanyozza csupasz felsőtestét, és csak arra tudok gondolni, hogy számat rátapaszthassam. – Igen, határozottan ezt akarom! – És meg is teszem. Előrehajolok, birtokba veszem bimbóját. Nyalogatni, szívni kezdem, mire a kis rügy kőkeménnyé zsugorodik.

Hosszú ujjait hajamba túrja, és még jobban magára szorít. Elégedetten nyögdécsel, tetszik neki, amit csinálok. Farka hegyén már elő is bújt egy kis gyöngyszem, amit elkenek fején. Húzogatom, néha rászorítok, majd mélyebbre hatolok és megmarkolom zacskóját.

– Basszus, jól csinálod! – nyögi.

– Talán kételkedtél bennem?

– Bűn, ha igen?

– A legnagyobb! – harapom meg bimbóját.

Szabad kezemmel bebarangolom bordáit, hasizmát, majd mellizmát.

Hirtelen megragadja mindkét kezem, én pedig nem tudom, hogy mi a baj, aggódni kezdek. De ő csak mosolyogva néz le rám, kezemet beakasztja a nadrág derekába. Tétován várom a következő lépését, ami nem marad el. Megdelejezve nézem, ahogy kikapcsolja a gombokat, majd kezemet irányítva elkezdi lefelé tolni.

Nadrágja iszonyat lassúsággal ereszkedik lejjebb, majd mikor már nem tartja semmi, a földre hull. Kilép belőle, lábával félrerúgja. Végre itt áll előttem anyaszült meztelenül, de nincs bátorságom szemrevételezni. Végül is Win-ről van szó, az istenit. Ő az ősellenségem, a legnagyobb ellenlábasom, aki folyton csak becsmérelni tud. – Mégis kívánom! A pokolba is!

Erőt veszek magamon és aprólékosan megfigyelek minden négyzetcentiméterét. Vékony derék, keskeny csípő, méretes farok, pont nekem való. Megnyalom számat, mire elkapja államat, szorosan tartja, majd lecsap akár egy éhező a számára odavetett falatnak.

Szenvedélyesen falni kezdi, amit persze nem hagyok válasz nélkül. Nyakába kapaszkodok, úgy viszonzom hevességét. Régóta gyűlt már bennünk ez a feszültség, nem is bánom, hogy kiéljük magunkat, a folytatáson meg ráérek holnap aggódni.

Egyetlen rántással szabadul meg alsómtól, mire észbe kapok, és eltakarom magam. Tudom, hogy már látta a hátsómat, sőt szerintem meg is csókolta, amit ő persze tagad, de akkor is. Az intim részemet még nem látta, és mi van, ha nem tetszik neki? – Ez miért is érdekel engem?

Csak szex és semmi más, ugye? Biztosan az, mert más szóba se jöhet, vagy mégis? Elkergetem gondolataimat, muszáj, hogy üres legyen a fejem, minden pillanatot ki akarok élvezni.

– Ne takard el magad, látni akarlak – suttogja, és elhúzza kezemet.

Behunyom szemem, nem bírom elviselni tekintetét.

– Kibámészkodtad magad?

– Nem –nevetés csendül hangjában. – Órákig tudnálak nézni – érinti meg vágytól duzzadó farkamat.

Csak egy apró érintés, mégis olyan, mintha földrengést okozott volna.

A lábam inogni kezd, lassan feladja a szolgálatot. Fenekem alá nyúl – még fáj egy kicsit a lövés helye, de kibírható –, majd felemel, és a pultra tesz. A hirtelen mozdulat miatt vállába kapaszkodok, kissé előre dőlök, testünk összeér. Érzem a szívdobogását, ami ugyanannyira hevesen ver, mint az enyém.

– Tetszik, amit látok – dünnyögi, és nyakamat kényezteti.

– Még szép, megnyerted a főnyereményt! – döntöm oldalra fejemet, hogy utat engedjek nyelvének.

– Az majd még kiderül – incselkedik és bekapja fülcimpámat.

– Ezt inkább nekem kellene mondanom! –sóhajtom. – Igazi zsákbamacska vagy.

– De a jobb fajtából – végignyal nyakamon, kulcscsontomon, le a melleim között, egészen a köldökömig.

Meredező farkam majd kiböki a szemét, de nem zavartatja magát.

Szétfeszíti lábamat, közé ékelődik, megragadja hosszomat és egyetlen mozdulattal tövig nyeli. Szája belseje forró és nedves, pont, ahogy szeretem. Felkötött hajából kiveszem a hajgumit, így hosszabb tincsei körbeölelik helyes arcát.

Szívni kezdi, mire megrándulok, olyan erős a vákuum. Hajába kapaszkodok és mozgásra ösztökélem. – Isteni! – Régen volt ilyen minőségi szopásban részem, már ezért megérte beadni a derekamat. Kiengedi szájából, a nyála csak úgy csillog rajta. Ez a tökéletes kép beleég a retinámba. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy a farkam fölött lebeg félig nyitott szájjal, szeme élénken, éhesen néz fel az enyémbe.

Ilyen éhséget még egy partneremmel sem tapasztaltam és ez megdobogtatja kemény szívemet. Lenyúlok, letörlöm ajkáról a nedvemmel keveredett nyálát, majd állánál fogva megemelem, és végre megcsókolom.

Eddig mindig ő kezdeményezte, az már más kérdés, hogy milyen célból. De most én akarom, én vágyom rá. Nyelvemet átdugom a barlangjába, felfedezem annak belsejét. Nem tudok betelni vele, szorosan átölelem, és egyre hevesebb táncba hívom.

– Win, kívánlak – suttogom a nyilvánvalót.

– Azt hiszed – csókolja meg vállamat –, nem tudom?

– Utálom, hogy ennyire magabiztos vagy – harapom be ajkamat.

– Ezt csak én csinálhatom! – újra megcsókol, óvatosan harapdálni kezd.

Addig folytatja, amíg duzzadtra nem csókolja, és én ezt imádom.

Lábaimat a lehető legszélesebbre tárja, hosszomat simogatja, majd kicsit kihúz egészen a pult széléig.

– Légy jófiú és nyálazd be! – tartja elém az ujjait és én rácuppanok.

Ahogy kihúzza, csillog rajta a nedvesség, elégnek kell lennie.

Bejáratomhoz igazítja, és egyetlen sikeres mozdulattal feltolja egyik ujját. Semmi előkészítés, lazítás, csak durr bele, és én erre megugrok.

– Óvatosabban! – nyöszörgöm.

– Azt ne mondd, hogy fájt – mozgatja meg ujját.

– Uh, dehogy! – kapaszkodok belé. – Csak már régen volt.

A szégyentől égni kezd az arcom.

– Mégis milyen régen? – érdeklődve néz szemembe, miközben még egy ujj csatlakozik az előzőhöz.

– Muszáj megmondanom?

– Hallani akarom – csókol meg, majd elhúzódik.

– Idejét se tudom – fordítom el tekintetemet. – Ez olyan ciki!

– Akkor én leszek, aki újra használni fogja!

Nem tetszik ez a szó, használni. Akárcsak egy játékot, amit ha megun az ember, kedve szerint eldob.

De én nem egy játék vagy játékszer vagyok, hanem élő ember, érzésekkel, vággyal, és ezt közlöm is vele.

– Ha csak használni akarsz, szerezz inkább egy gumibabát.

– Ne duzzogj már, tudod, hogy mire értettem – hatol be immár a harmadik is.

– Nem duzzogok – görbítem lefelé ajkaimat, miközben nyögések szakadnak fel torkom mélyéről.

– Amúgy is –ragadja meg farkamat és verni kezdi –, te is akarod, talán még jobban is, mint én.

– Álmodozz csak – harapok vállába.

A gyűrűizmom egyre jobban lazul, már egyáltalán nincs az a kényelmetlen érzés, inkább kellemes, és már azt se bánnám, ha bennem lenne.

Úgy látszik gondolatolvasó, mert kihúzódik belőlem, az óvszeres dobozért nyúl és kezembe adja. Kibontom, kiveszek belőle egyet, feltépem a csomagolást, és utána biztos kezekkel felhelyezem meredező farkára. Nagyot nyelek, ajkamat beharapom, mire felmordul.

– Mondtam, hogy ne! – feszíti hátra fejem, és harapdálni kezdi nyakamat. – Ha foltot hagy, megölöm!

– Mi lesz már? – türelmetlenkedem, mire gúnyosan felmosolyog rám. – Ne feledd, te akartad!

Pár pillanat volt az egész, szinte észre se vettem, ahogy bejáratomhoz illeszkedik és egy mozdulattal belém hatol.

Na, ezt már igenis észrevettem. Fájdalmasan felnyögtem, vállára borultam, és átöleltem. Addig simogatott, amíg nem mozdultam. Tényleg hirtelen történt, és nem voltam rá felkészülve. Most köré feszülök, érzem lüktetését, és azt is, hogy meddig ér. – Mi lesz, ha mozogni kezd? – Kétségbeesek, de már nincs visszaút, megengedtem, megtettük.

Még csak meg sem kérdezi, hogy folytathatja-e, magától mozdul. Lábamat csípője köré fűzöm, hátát karmolászom. – Fáj, pokolian fáj! – De ez a jóleső, izgató fájdalmak közé tartozik, és ha most abbahagyná, abba beleőrülnék. Lehunyom szemem, és úgy élvezem a kialakult helyzetet.

Fülemben cseng bőrünk csattanása, hangos lihegése, ami már majdnem, hogy hörgésnek hat. Fenekemet markolássza, körmét belemélyeszti, vállamat, nyakamat, államat harapja. – Annyira jó! – Nem okoz neki nehézséget uralkodni rajtam, azt csinálhat velem, amit akar. Önként és dalolva hagyom.

Minden lökésénél farkam hasfalának csapódik, meg akarom fogni, de ellöki kezemet. Így csak a hátába tudom mélyeszteni körmömet. Annyira intenzív a mozgása, hogy csak pihegni tudok. Még a fájdalom is elmúlt, csak az öröm maradt utána.

Csókra húzom, és beleadok mindent, amit csak tudok. A pillanatnyi boldogságomat, megelégedésemet, hiányomat, vágyamat, fájdalmamat és a magányomat. Mert az a fránya érzés még most is felüti fejét, csak hogy éreztesse, ő is itt van. – A fene vinné! – Könny szökik szemembe, ahogy tudatára ébredek, egyedül vagyok, végtelenül egyedül.

– Mi a baj? Fáj? – csókolja le cseppjeimet.

– Nem, dehogy! – mosolyodok el. – Csak csináld! – csókolom meg újra, hogy befogja a száját.

Csípője mozdul, keményen dönget. Minden behatolást szinte a gyomromnál érzek. – Még keményebben! – Azt akarom, hogy az önkívületbe sodorjon és megfeledkezzek mindenről.

– Kapaszkodj belém!

– Miért?

– Tedd, amit mondtam.

Ahogy megérzi, erősen kapaszkodom, fenekem alá nyúl és megemel. Vékony alkata ellenére igenis erős. Megfordul és elindul velem, de messzire nem jutunk.

Letesz a masszív asztalra, majd mellkasomra helyezi kezét és lenyom az asztallapra. Túl kiszolgáltatottnak érzem magam, amit észrevesz. Simogatni kezd, amitől egyből jobban érzem magam. Rám borul, szopogatni kezdi egyik bimbómat, másikat morzsolgatja.

Farka egy percre se hagyja el barlangomat, csak ki-be jár, és már zsibbadni kezdek alul, de nem érdekel, addig legalábbis nem, amíg az érzékeny pontomat döngeti. Imádom szőke tincseit, ujjaim most is belevesznek.

– Mindjárt elmegyek! – nyöszörgök alatta, lábujjam görcsbe áll.

– Add ki magadból! – morogja, és erősebben szopogatni kezdi mellbimbómat, szabad kezét pedig közénk vezeti.

Nem tudom eldönteni, hogy minek köszönhetem, a surlódásnak, a szopogatásnak, a dőfésének, vagy az érzékeny pontom ostromlásának, de csomó gyűlni kezd alhasamban, és már nem bírom visszatartani. Testem megfeszül – Mindjárt, mindjárt, mindjárt! –, és egy hangos kiáltás keretében közénk élvezek. Hosszom még párat rándul, majd tagom is és én is elernyedünk.

Olyan elégedett vagyok, mint egy jóllakott macska, de ő még nem végzett. Lábaimat nyakába akasztja, szemét rám függeszti és erős lökésekkel ostromol. Űzi az élvezeteket, akár a vadász a vadat, és most én vagyok a vad, a zsákmány, elejtett, megszerzett.

Ezt már nem lehet visszacsinálni, megtörtént, megtettük. Most is, ahogy lehunyja szemét, és csak egyesülésünkre összpontosít, a legszexibb férfi, akivel eddig találkoztam. Nyögdécsel, hörög, kapkodja a levegőt, és mindez zene füleimnek, ez miatt érzem magam egy kívánatos férfinak.

– Jövök már! – kiáltja, én pedig rászorítok farkára, hogy minél intenzívebb legyen élvezete.

– Várlak – suttogom.

Ledobja lábaim, lök még egy utolsót, majd mellkasomra dől kimerültségében. Simogatom hátát, fejét, megvárom, amíg rendeződik légzése.

Felkönyököl, szemembe néz, de megváltozik pillantása. Ami eddig benne volt, egy pillanat alatt köddé vált. Helyette dermesztő jegesség veszi át az uralmat, és kezdek megijedni. Félelem járja át testemet, lelkemet, nem tudom, hogy mire számítsak.

– Ez jó volt – emelkedik fel, és kihúzódik belőlem –, de többet nem történhet meg.

– Csak ennyi? – nyögöm gúnyosan, majd felülök. – Nyugi, eszembe se jutott megismételni.

– Az jó, már féltem, hogy többet gondolsz bele.

– Mibe? Ebbe? – nevetek fel. – Megdugtál, mert hagytam magam. Ha más lett volna itt...

–Ki ne mondd! – ragadja meg államat, tekintete acélossá válik. – Mással nem tetted volna meg.

– Honnan veszed? – sziszegem összeszorított szám között. – Egyik olyan, mint a másik – de ezt csak dühömben gondolom.

– Ezt te sem gondolod komolyan.

– Oh, dehogynem – tépem ki államat kezéből. – Nem ismersz.

– Ne álltasd magad. Vágytál rám, akartál, én csak szívességet tettem neked.

– Meséld csak be magadnak – lököm el, és leszállok az asztalról –, ha tudod.

– Mindegy is, megtörtént, többé nem fog.

–Úgy legyen – fordítok neki hátat, de a szívem tájékán valami nem stimmel.

– Menj, szedd rendbe magadat és utána aludj.

– Igenis apuci, értettem.

– Maradjunk a Win-nél, és ami most történt, felejtsük el.

– Miért, történt valami? – odabotorkálok és megkeresem az alsómat meg a trikómat.

– Így lesz a legjobb mindkettőnknek.

– Hagyjál már békén, menj, ahová akarsz.

– Jól van –szöszmötöl, de nem fordulok felé. – Akkor elmegyek fürdeni.

– Jó éjt.

Menjen már, hagyjon magamra a gondolataimmal.

Mikor meghallom távolodó lépteit, ruháimat gyűrögetve roskadok le a konyhaszekrény mellé. – Ne sírj, nem ér annyit az egész! – Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de ez azért nagyon fájdalmas volt. Kértem én tőle bármit is? – Nem! – Még hogy szívességet tett? –A nagy szart! – Én engedtem, hogy kiélje napok óta elfojtott vágyait rajtam.

Nem is kellett volna mondania bármit is, csak szépen csöndben elengedtük volna a dolgot, és egy emlékként megőrizzük. – De nem! – A férfi büszkesége, vagy micsodája megszólalt, hogy ezt bizony helyén kell kezelni. – Persze, rúgjunk még egyet bele! – Bírja ez a kölyök, nem kell kímélni.

Feltápászkodok a földről, a rögtönzött fekhelyemhez vonszolom meggyötört testemet, végül lefekszem. Hátamat mutatom a külvilágnak, betakarózom, és próbálom elfelejteni a történteket, de nehezebb lesz, mint gondoltam.

Win végzett a fürdéssel, nem csobog már a víz. Szuszogása egyre közelebbről jön, majd leül az ágyam szélére, és simogatni kezdi hajamat. – Mi a fene ütött belé? – Előbb még belém rúgott, a földbe döngölt, most pedig hízeleg.

– Sajnálom, nem akartam ennyire kemény lenni – búgja.

– Nem számít, bírom! – dünnyögöm.

– Gyere, aludj velem az ágyban.

– Megőrültél? – fordulok felé. – Neked nincs ki a négy kereked!

– Gyere, ott kényelmesebb –bátortalanul elmosolyodik.

– Nem – újra hátat fordítok.

– Akkor én alszom veled.

– Azt csinálsz, amit akarsz, de lehetőleg csöndben tedd.

Felemeli a takarómat és becsusszan alá. Kész szerencse, hogy vékonyabb alkat, mert épphogy elférünk.

Karja átölel, szorosan tart, testét hozzám préseli. – Hogy igazodjak el rajta? – Azt hiszem, az ágy mégiscsak kényelmesebb lenne, de inkább ezt a gondolatot magamban tartom. Ha így alakult, hát maradjon is így. Némileg könnyebb szívvel csukom le szememet, bár még nagyon haragszom.

– Team, tényleg sajnálom – suttogja. – És ez valami fantasztikus volt.

– Tudom – csak ennyit tudok mondani.

Félek, ha többet mondanék, akkor többet is várnék ettől az egésztől, azt pedig el szeretném kerülni. Mekkora poén lenne már, ha beleszeretnék egy ilyen pökhendi bunkóba. Az nem fordulhat elő, nem engedhetem, nem engedem meg magamnak, még ha térden állva könyörögne érte. Vagy akkor talán mégis? Talán eljátszom a gondolattal, – csak ma éjszaka – ígérem magamnak, a többit meg majd meglátjuk.