A végzősök tömege lassacskán kiért az udavarra.A várakozó emberek kezeiben rengeteg színes virág volt fellelhető. Amint megjelentünk,a tömeg azonnal elhallgatott.A kamera érdeklődő képernyője felénk irányult.Voltak aki menekültek ez elől.Én már teljesen hozzászoktam.Kihúztam magam és mosolyogva sétáltam fel a nekünk kihelyezett színpadra.

Fentről végig néztem a tömegen és azonnal kiszúrtam az édesanyámat.Egy Sakura fa árnyékában állt,a lökdösődő tömegtől arrébb.Remegő lábbakkal figyelt engem.Az egyik kezét a szája elé kapta,és próbálta vissza tartani a feltörni készülő könnyeit.Zöld smaragdjai csillogtak a könnyfátyol miatt.A haját egy kontyba helyezte a feje alján.Az arca egy kicsit ráncosodott az évek alatt,de számomra ugyanolyan gyönyörű,az én támogató és gondoskodó anyukám maradt.

Egy halvány zöld kardigánnal védte meg magát a gyenge szellőtől.Alul egy farmer szoknya szerűséget viselt,mint régebben is.A kezében neki is ott díszelgett a virágcsokor,csak míg másoké piros meg ehez hasonló volt,a nála lévő az zöld rózza volt.Egy maci állt ki a közepéről,a kezében egy táblát tartott,amire az volt írva,hogy "hero".

Az távollétem alatt sokat telefonáltunk,de soha nem videóhívásban.Nem akartam,hogy lássa az edzések által szerzett sebeimet,mert elég durvák voltak,és nem akartam,hogy aggódjon miattam.

Az érzelmek egy pillanat alatt borítottak el....A gyermek Deku elkezdett a felszínre törni.A látásomat a könny homálya roncsolta.Minden erőmmel azon voltam,hogy senki se lássa a gyengeségemet,azonban két kósza könny csepp mégis csak lecsordult az arcomon,és egyenesen a padlóra esett.Össze szorítottam a szemeimet.~Ezt nem engedhetem meg!Nem lehetek gyenge,mert megint kihasználnak!~Mikor kinyitottam megint határozottan néztem előre.

Mindenki a számára kijelölt helyre sétált,aztán leült a székre.Nekem a színpad kellős közepén volt a helyem.Jobb oldalamon Kaccahn ült,míg a másikon Uraraka.Az osztályfőnökök a sorok szélén álltak meg.Nezu igazgató a kihelyezett mikrofonhoz sétált,a kamerák többsége rá kezdtek fókuszálni.Néhány maradt ami minket figyelt.Az igazgató úr belekezdett az ünnepélyes beszédbe.

-Kedves diákok és szülők!Ez a nap is elérkezett,hogy a mi nemrég elsőseink,most itt állnak előttünk érett felsősökként!Mindegyik osztálynak megvan a saját emléke,csínytalansága és kitüntetése.Szeretném pár szóval jellemezni az osztályokat.A hírhedt 4/a...már elsősként hírnevet szereztek maguknak.4/b,próbálták túlszárnyalni az A-okat,de rájöttek,hogy ők nem az az osztály...._Nem igazán figyeltem a további beszédre.A figyelmemet a tömegre vezettem.Néztem,hogy a gonoszok nem csapnak-e le a szabadon hagyott alkalmon.

/Idő ugrás/

Nezu igazgató befejezte a szót és átadta a helyét All Mightnak.A kamera ide-oda forgott folyton.Rengetegszer fókuszált rám,ami nem újdonság.

-Most a diákokhoz szólnék pár szót.-Felénk fordulva folytatta.-Kívánom mindannyiótoknak, hogy találja meg a helyét a világban!Éljetek boldogságban és fényben.Senki se tévedjen a sötét útra,ha látod,hogy valaki arra megy,segítsetek rajta!Hősök,mindig nézzetek magatok elé.Ne máshoz hasonlítsátok MAGATOKAT!Általános tagozat,tartsátok ti a világ alappillérjét.Új feltalálóink,segítsétek a makacs hősöket.Ti vagytok az új nemzedék!Bennetek van a változás ereje!PLUS ULTRA!-A régi béke szimbóluma világító kék szemeiből elkezdett folyni a néma könny.

A lelkesítőbeszéd után a tömeg és a végzősök elkeztdett ujjongani.Én csak néztem a volt hős szomorú és egyben vidám tekintetét.All Might helyét felváltották az osztályfőnökök.Elkezdték a neveket sorolni.Mindenkinek mondtak valami személyeset,és oda adták nekik a bizonyítványt.A hősöknek meg a hivatásos engedélyt is.

A nevemnél kiballagtam a kamera vakuk áradata közben.A kezembe adták a dolgaimat,meghallgattam őket,aztán némán a helyemre ültem.

-.-

Határozottan léptem be a  sikátorba.Égett hulla szag csapta meg az orromat.Kifejezéstelenül néztem végig a terepen.Kék lángban égő tetemek feküdtek szétszórva a kis zsákutcában.Leghátul egy fekete hajú fiú állt.A kék szeme csak úgy világított,akárcsak a tüze.Egy hosszúkás köppeny volt rajta.

A testét lila varratok díszítették. 

-Dabi,ha nem tévedek.Képességed a kék lángcsóvák.Bűnoző.-Undorodva vezettem végig a tekintetmet rajta.

-Te meg a hirhedt visszavonult hős,aki rettegésben tartja a pitiáner bűnözőket,Kiyoko.-Csendben néztünk farkas szemet.Vártuk ki mozdul meg előbb.

Végül egyszerre támadtunk a képességünkkel. A kék lángok és az ugyanolyan színű víz sisteregve csapódott egymásnak.

-Ez érdekes harc lesz..-Mondtuk egyszerre az igazságot. Tovább folytattuk a harcot.A lángjait én eloltottam,míg ő az én vizemet könnyedén elpárologtatta.Eggyetlen támadás sem ért célba senkinél.

Egy óra kőkemény harc után mind a ketten lihegve dőltünk neki a falnak.ÍSzerencsére ez egy elhagyatott környék,ezért a járókelőket nem fenyegettük.

Kicsit megalázva érzem magam,hogy egy gonosz tartja velem a szintet,ÉS MÉG MEGSEBESÍTENI SEM TUDTAM!!Egy szinten állunk..Dabi mellett megjelent egy kapu.

-Gyere.-Szólt ki belőle egy hang.Az említett férfi csalódottan sétált a kapuhoz.Én csak mozdulatlanul figyeltem a történéseket. Feszülten vártam, hogy harcra kerül-e a sor.

-Legközelebb Kiyoko.-Mondta a fekete hajú majd belépett a kapuba,ami elnyelte őt.Lecsúsztam a fal mentén és figyeltem a velem maradt égett testű,és vizes holttesteket.

-Már várom.-Suttogtam egy őrült mosollyal az arcomon.Le akarom győzni ezt a ficsúrt,de valamiért nem akarom börtönben látni azt a helyes arcot...VÁRJ,MI?!?