A függönyön átszökő fény elől bármerre is fordultam, nem volt menekvés. Ébredéshez azonnal társult a fájdalom is, mely végig szaladt a gerincemen, majd az egész testemre kiterjedt. Nyöszörögve tornáztam fel magamat félig ülőhelyzetbe az ágytámla segítségével. Hatalmas káoszt éreztem magamban. A szívem az oly régen látott nyugalommal, és boldogsággal volt tele, ezzel szemben az agyamban az önutálat és káosz tombolt.

Az éjjeli szekrényhez fordulva a telefonomat magamhoz kapva kezdtem el csörgetni Kiyokot. Ő az egyetlen kire számíthatok most. Szükségem van rá.
Hiába csörgettem meg vagy ötször, csak a hangposta kapcsolt. Még mindig aludna? Lehetséges, hiszen mindig nekem kellett kihúznom az ágyból...

Csalódottan nyomtam rá a gombra, hogy a hangpostára mondjam el minden gondomat a mesterem helyett.

-Kiyoko...Úgy érzem tegnap este hatalmas őrültséget műveltem!-A hangom a reggel, meg talán a tegnap este történtek miatt rekedtesen csengett.-Rémlik Kacchan, meg egy pultos fiú... Rámásztam volna a pultos csávóra?! Nem... Hiszen táncoltam... szőke, kócos haj..Kacchannal táncoltam! És rengeteget ittam, nem viccelek.. baromi sokat! Az is megvan, hogy találtam egy nyomot, de nem emlékszem most rá pontosan.. Egy fiú.. Egy fiútól igazán forró csókokat kaptam, de én is adtam neki bőven. Egy kisboltban is voltam vele, ahol még több alkoholt vettünk! Még jó hogy nem a kórházban ébredtem egy gyomormosás után! Akkor emlékszem a meztelen felsőtestére.. várjunk mi?! Hogy mire emlékszem?! A..Az ágyra fektetett... Kiyoko... Lefeküdtem valakivel!?

Nemmm! Nem történhetett ez! Nem lehetek ennyire felelőtlen!
Az őrölet határán álltam már, nem mertem magam mellé pillantani, hiszen akkor azonnal megtudom ki is fekszik mellettem, és félek.. rettenetesen! Már mindenre emlékszem, csak az illető arcára nem, mert talán kiakarom törölni őt a fejemből...

Remegő kezemet ajkaimhoz szorítottam, hogy mikor a mellettem szuszogóra pillantok nehogy fel nyüszítsek.  Másik tenyeremet a dübörgő mellkasomra helyeztem, és lassan kezdtem el oldalra fordulni. Fülemben csakis a szívem őrült dobogása volt hallható, mint egy megvadult oroszlán ki a ketrecét szedi éppen szét.

Azonban a látottak miatt az oroszlán kis macskává változott egy pillanatra, majd újra őrjöngésbe kezdett.

~Nem..Nem! Nem...Nem..Nem. Nem. Nem! Nem!~

A gondolataim teljesen megzavarodtak, és az agyam egy mocskos játékba kezdett.

Újra.. Újra éreztem magamon csábító érintéseit, melyek az egész testemet bejárják, és én éhezem ezekre.
Vágyom rá, mint a levegőre, de irtózom tőle akárcsak az elbukástól. Igazán vicces, hiszen ő a vesztem.

Sikítva söpörtem le magamról a takarót, de a mocskos képek, gondolatok így sem váltak köddé. Az ágyból is lecsúsztam, majd a sarokba bújtam el. Kezeimet a füleimre tapasztottam, hogy elnyomjam az összes hangot a fejemben, nem akartam hallani semmit sem!

Saját magamat akartam elhallgattatni!
Élveztem az estét.
Többet akartam.
Nem.

Őt akartam.

És, most hogy egyszer megkaptam, félek, hogy nem tudom többet elnyomni magam.

Nem.Nem.Nem.Nem.Nem!Nem!Nem!Nem!Nem!NEM!NEM!NEM!NEM!

.-.

Egy baromi nagy sikításra ébredtem, mely a szart is kiijesztette belőlem.

-Ki a faszom ordítozik korán reggel? Lenyomok valamit a torkán, azt akkor játsszon ébresztőórát bazdmeg.-Idegesen fordultam oldalra, a jól ismert kellemes illat azonnal nyugtatni kezdte a már most pattanásig feszült idegeimet. Mielőtt újra kellemes álomba tudtam volna merülni, a szoba egyik pontjából szürreálisan gyors légzés és nyüszítés volt csak hallható.

~Deku.~ Ijedten kaptam fel a fejemet, és vörös szemeimmel sajnos őt pillantottam meg a sarokban összekuporodva. Teljesen széttört.

-Deku.-Ő az egyetlen ok amiért a hangom gyengéden tud csengeni. Csakis miatta.

Nem foglalkozva azzal, hogy konkrétan semmi sincs rajtam, csak elindultam felé. Lassan lépkedtem, nehogy megijesszem ennél is jobban. Idegesített a gondolat, hogy fogalmam sincs mi miatt zuhant ennyire magába. Nem akartam ezt látni. Mellé érve leguggoltam, és úgy nyúltam felé, mintha egy ijedt, kóbor kismacska lenne.

Az oly annyira utált érzés kerített magába. A tehetetlenség.
Utáltam azt érezni, hogy semmit sem tudok cselekedni érte. Segíteni akarok rajta!

-Deku, mi a baj? Mi a fene történt?-A zöldike a mellkasára szorította kezét, és kapkodta magába a levegőt, mintha ez lehetne rá az utolsó alkalma. Egész testében remegett, és az érintéseim elől menekült.

Hátrébb húzódva néztem egy ideig rá. Minden rezdülését megfigyeltem....

...És a felismerés villámként hasított belém.

-Pánikroham..-Elkerekedett szemekkel néztem a fiúra, ki egy megtestesült angyal volt. Mi történt vele évekig?

-Deku. Nézz rám. Vagyis ne nézz rám!-Ahh..fenébe! Tanultunk erről még a suliban. A munkánk vonzza a szar lelkiállapotot, így tudnunk kell kezelni....de mit is kell tennem?

-Deku, lélegezz velem. Rendben?-Közelebb eső kezemet a hátára simítottam, és körkörös mozdulatokkal kezdtem el simogatni, eközben figyelmét próbáltam magamra terelni. Lassan sikerült rá vennem, hogy kezdjen el az én tempómban levegőt venni.

Eddig egész jó vagyok.

-Nézz körül a szobában. Keress valami számodra szimpatikus dolgot, oké? -Azonban zöld szemei nem mozdultak el rólam.

-.-

Próbáltam fenntartani a látszatát annak, hogy még alszok, hiába üvöltött minden porcikám azért, hogy mozdítsam meg őket, már amennyire a székhez kötözés engedte volna.
A számat bekötötték, és az egész fejemre egy zsákot húztak.

csak tudjam meg melyik nyomorult gondolja azt, hogy elég kemény ehhez. Megfog halni!

Tudtam, hogy van két ember rajtam kívül a szobában, és ahogyan éreztem, valami párás helyen vagyok. Pohár csörgés, és asztalon való monoton kopogás.

Valami rossz kocsma jut az eszembe...

-Tudom, hogy fent vagy királylány.

-.-

~Kacchan.~

Az Ő ritmusára kezdtem el venni a saját lélegzetemet, és szemeim előtt az Ő alakja volt az egyetlen tisztán látható dolog.
Kezelni tudta azt a hatalmas pánikot, mely bekerítette a józaneszemet.

-Oké, látom már jól vagy.-Eléggé megviselhette ez a jó háromnegyed óra ami alatt minden figyelmét nekem kellett szentelnie. Miért is nem tudok egy egyszerű pánikrohamot egyedül megoldani? A saját gondjaimmal nekem kell törődnöm.

-Sajn...

-Most akkor szépen elmondod, mi a fasz folyt le a kis agyadban eddig! Teljesen megkattantál?!-A vállaimba marva rántott magához közelebb, egészen addig még mellkasom nem csapódott az övének.-Ennyi erővel legközelebb egy serpenyőt vágj a képembe ébresztő gyanánt bazdmeg! Főleg miután lefeküdtünk!

Helooo! Lehet rövidebb rész, mint szokott, de legalább megírtam.🥲
Nagyon szepen köszönöm mindenkinek a visszajelzést a storyval kapcsolatban❤️
Sokat segítettek ám❤️😪