[Név] - a neved/karaktered neve

☂☂☂☂☂☂☂☂

Döbbenten bámultál a mozdulatlan testre, amit sötét vértócsa vett körül, ahogy remegő kezekkel térdeltél le mellé. Ötös mögötted halkan káromkodott, de a szavai nem igazán nyertek értelmet, ahogy teljes figyelmedet Diego igencsak mély sebének szentelted. Reszketve emelted feljebb a pólót, hogy jobban láthasd a sebet, majd mélyeket lélegezve kezeidet enyhén a seb körüli bőrre helyezted. A sérülés súlyos volt, de nem feltétlenül halálos, ami kissé megkönnyebbülést jelentett. A vér viszont még így is sokkal több volt, mint amennyit könnyedén elviselhettél. Hozzá voltál ugyan már szokva a sok vér látványához, de ez nem jelentette azt, hogy kevésbé gyűlölted látni.

A képességed ismerős érzése kissé megnyugtatott, ahogy a lassan bezáródó seb látványa is. Csupán percekkel korábbra fiatalítottad Diego testét, ami így teljesen felgyógyult, de a férfi nem tért magához. Fejeddel Ötös felé fordultál, aki megértve néma üzeneted lehajolt, és a következő pillanatban mind a hárman a kocsi előtt bukkantatok fel. Döbbenetedre az autónál egy ismerős alakot pillantottál meg, aki éppen akkor lépett ki az épületből, ahonnan ti is.

- Lila? – kérdezted, miközben a nő mellétek sietett. – Mit keresel itt?

- Mi történt? – kérdezte, míg Ötös kinyitotta a kocsi ajtaját.

- Lesz idő ezt megbeszélni, most menjünk – mondta, ti pedig engedelmesen lehajoltatok, hogy Diegot a hátsóülésre emeljétek. Amikor a férfi bent volt, ti is beszálltatok, majd Ötös indított, és a kocsi Elliot háza felé indult.

- Mi történt vele? – kérdezte Lila pár perces csend után, hangjában türelmetlenség csendült. Az ajkadba harapva néztél ki az ablakon.

- Valaki nyilván leszúrta – felelted végül, mikor Ötös úgy tűnt, hogy nem fog beszélni. – De nem tudom, hogy ki.

- Ki tudná ennyire csúnyán ellátni a baját? – tette fel a kérdést a fiú. – Rosszabbul is járhatott volna. Ha mélyebb a seb. Vagy, ha [Név] nincs itt, hogy megmentse.

- Nos, sose gondoltam volna, hogy egy nap képes leszek ilyen sebeket gyógyítani – mondtad, ahogy felrémlettek gyerekkorod emlékei. Az apád soha nem mondta egy szóval sem, hogy a képességedet gyógyításra is használhatnád gyilkolás helyett, ezért neked sem jutott soha eszedbe. Ami azt illeti, abban az időben sokszor szerettél úgy tenni, mintha nem is lenne semmilyen képességed.

- Átgondolva, sok dologra lehetsz képes – mondta Ötös, mire fejedet felé fordítva nézted, ahogy vezet. Igaza volt, a képességed nem csak a testek fiatalításából és öregítéséből állt, az emberek „életerejét" vetted el, de sokféleképpen tehetted ezt.

- Gondolod, hogy pályát tévesztettem? – kérdezted néhány perces csend után, mire Ötös kérdőn rád pillantott. – Lehet, hogy orvosnak kellett volna mennem. Ha hamarabb tudtam volna, most én lehetnék a legkeresettebb orvos a világon.

- Az orvosok bírják a vért – felelte a fiú, mire grimaszolva előre fordultál, hogy az utat nézd előttetek.

- Én sem ájulok el a vértől vagy ilyenek, csak nem szeretem látni – közölted vele felháborodottan.

- Igen, de egy orvos elég sokszor lát vért – vont vállat a fiú, te pedig kénytelen-kelletlen beláttad, hogy ebben volt némi igazság.

- Attól függ, milyen orvos.

- Talán egyszerű náthákat akarsz gyógyítani? – kérdezte, mire elgondolkodtál.

- Azt mondod, hogy ez nem elég nemes cél?

- Nemesnek nemes, de ettől nem leszel te a legkeresettebb – felelte Ötös tényszerűen.

- Mindegy, úgyis csak mondtam, eszemben sincs orvosnak lenni – vontál vállat végül. Tényleg volt benne valami, ami egy szuperhőshöz illett, de szeretted a munkádat, és tényleg nem voltál túlságosan odáig a vérért. Érdekes volt eljátszani a gondolattal, de ennél többet nem is akartál.

Az út további részében csendben maradtatok, Ötös a vezetésre figyelt, Lila Diegoval volt elfoglalva, míg te a mai nap megtudtakon gondolkoztál. Sokkoló újdonságok voltak, de az idő teltével egyre kevésbé érezted a korábbi döbbenetet. Az apátok elvégre mindig is szerette eltitkolni előletek a céljait, és még a mai napig nem tudtál elég sok dolgot róla. Valójában szinte semmit sem. Egy hatalmas rejtély volt, aminek a megfejtése túl nagy falatnak bizonyult, és minél többet gondoltál rá, annál kevésbé érezted úgy, hogy közel vagy a megoldáshoz.

Az út, mint mindig hazafelé sokkal rövidebbnek tűnt. Csak percek teltek el, mire Ötös leparkolta az autót Elliot háza előtt, te pedig elszakadva a gondolataidtól kiszálltál, hogy segíthess becipelni a még mindig eszméletlen Diegot. A férfi nem volt kifejezetten könnyű, de az Elliot izmaiból elnyert erő egy kissé segített. Nem volt sok, mert a férfi nem túl erős, de azért valamennyi haszna volt. Hárman végül sikeresen elcipeltétek a kedvenc kanapédig, majd ledobva rá mind lerogytatok egy-egy székre vagy fotelre.

- Legközelebb, ha nem lesz eszméleténél, akkor otthagyjuk – morogtad, mire Ötös egyetértően hümmögött, és kezével az előbb még karmolással borított nyakát simogatta, mintha még mindig fájna. – Fáj?

- Igen, azt hiszem a szervezetem nem fogta még fel, hogy már nincs ott semmi – mondta a fiú, te pedig aprót bólintottál. Nem volt csoda, a teste erősen összezavarodhatott, a hirtelen változások miatt.

- Miért, mi történt? – kérdezte most Lila felnézve a fiúra. – Megvágtad magad? Megtaníthatlak borotválkozni.

- Összefutottunk a család egy régi barátjával – rázta a fejét Ötös elengedve a füle mellett a gúnyos megjegyzést. Ezek a szavak kissé elszomorítottak. Azt könnyedén megemészthetted, hogy az apátok nem ismert titeket, talán még jobb is volt így. De az, hogy Pogo így megtámadta Ötöst, és fogalma sincs róla, hogy kik vagytok sokkal szomorúbb volt. A fiú szavait követő csendbe halk horkolás hasított, mire fejedet felkapva a forrás után kutattál, csak hogy a még mindig megkötözött Elliotot lásd.

- Még mindig nem oldoztad el? – kérdezted Lilára pillantva.

- El kellett volna? – kérdezett vissza a nő, mire egy pillanatig csak csendben néztél rá, majd elvigyorodva a fejed ráztad.

- Nem, legalább nyugton van – mondtad, ahogy hátra dőlve a fotelban lehunytad a szemeid. – Pihentetem egy kicsit a szemeimet, oké? Ha kellek, akkor se zavarjatok.

Azzal hagytad, hogy a tudatod elsodródjon a sötétségbe.

☂☂☂☂☂☂☂☂

Kellemes alvásodból hangos riasztás ébresztett, amitől ijedtedben majdnem leestél a fotelról. Ahogy kinyitottad a szemeid vörös villanások fogadtak, és Elliot hangja, ahogy Ötöshöz beszélt. Érdeklődve fordultál a hangok irányába, kidörzsölve a szemedből az álmosságot, amit a pár órácska alvás csak még elviselhetetlenebbé tett. Elliot egy széken ült és valami gépről beszélt, míg Ötös akkor indult felé, hogy megnézze a riasztás okát.

- Hé, kapás van! – kiabálta Elliot, éppen akkor, amikor kinyitottad a szemeid. – Az egyik gép, amit kértél megbolondult.

- Melyik? – kérdezte Ötös, amikor odaért Elliothoz. Te magad is kíváncsi voltál, és mivel sejtetted, hogy az alvásod ennyi ideig tarthatott, felkászálódtál, és a fiú mellé lépve átnéztél Elliot válla felett.

- A légköri radar – felelte a férfi a fiúnak, míg te próbáltad megérteni, hogy mit is látsz éppen. – Nem értem, hogy mit figyelsz vele. Hurrikánt? Frontot?

- Hanghullámokat – mondta Ötös, aki láthatóan eléggé vidám hangulatban volt, ami arra engedett következtetni, hogy megtalálta, amit keresett.

- Milyen hanghullámokat? – kérdezted végül úgy döntve, hogy ha már úgyis felkeltettek, akkor érdekelne, azonban, mielőtt a fiú válaszolhatott volna, hirtelen beugrott valami. – Vanya?

- Eljössz velem érte? – kérdezte Ötös, ezzel megerősítve a sejtésed. A válaszod azonnali volt, ahogy felé emelted a kezed, jelezve, hogy indulhattok. A fiú ajka sarka felgörbült, ahogy megfogta a kezed. Mire pislogtál, már nem Elliot házában álltatok, hanem a kocsi előtt. Csendesen beszálltál, majd ugyanilyen csendben ültél, miközben Ötös a célotok felé vezetett, azonban, amikor odaértetek meglepetten néztél körbe, majd Ötösre pillantottál.

- Mit keres a semmi közepén? – kérdezed, mire a fiú megvonta a vállát, és elindult a pontosabb helyzet felé, bele egy kukoricamezőbe.

- Tőle kérdezd – mondta, ahogy utána indultál. A kukoricában haladni soha nem kellemes, de mivel Ötös ment előre, hagytad, hogy törje az utat. Szerencsére nem is kellett sokat haladnotok, mert néhány pillanattal később a fiú eltűrt egy adag kukoricát, és megláttad a levelek között bujkáló Vanyát. A lány nem álcázta túlságosan jól magát, és ez elég egyértelmű lett, amikor Ötös elé lépett, és eltűrte előle a kukoricákat, hogy jobban láthassátok őt. A fiú válla fölött áthajolva mosolyogtál a rátok döbbenten bámuló nőre. – Szia Vanya.

- Hali Vanya – köszöntötted te is, mire a nő lassan felegyenesedett, és kilépett nem túl jó rejtekéből.

- Ti kik vagytok? – kérdezte, mire összehúzott szemöldökkel néztél rá, ahogy hátrébb léptetek, hogy helyet adjatok neki.

- A testvéreid – felelted magadra, majd Ötösre mutatva. – [Név] és Ötös.

- Vannak testvéreim? – tette fel a következő kérdést Vanya, és egyre jobban az a kellemetlen gyanúd támadt, hogy teljesen amnéziás volt.

- Persze, hét is – mondtad, majd megtorpanva kijavítottad magad. – Vagyis, most már csak hat.

- Figyu, vagy itt maradsz, és megvárod, hogy kinyírjon téged az IKEA maffia, vagy velünk is jöhetsz – mondta Ötös, mielőtt a nő bármit is mondhatott vagy kérdezhetett volna.

- IKEA maffia? – kérdezted, de ismét rájöttél, ahogy a kérdés elhagyta a szádat. – Mármint az a három őrült?

- Igen, ki más? – felelte a fiú, ahogy elfordult, és elindult visszafelé. Te is így tettél, mert tudtad, hogy Vanya nem fog itt maradni. Igazad is volt, a nő azonnal utánatok indult.

- Miért akarnak megölni? – kérdezte.

- Azért, mert nem kéne itt lenned Vanya – felelte Ötös, ahogy eltűrte az utatokból a kukoricákat.

- Dallasban? – tette fel a következő kérdést a nő, mire halkan felkuncogtál, és megrázva a fejed hátrapillantottál rá.

- 1963-ban – tudattad vele, bár tisztában voltál a ténnyel, hogy valószínűleg teljesen elfelejtett mindent, ami történt. A nő értetlenül nézett rád vissza, de te csak előre fordultál, és Ötös után kiléptél a kukoricák közül, majd körbenézve elismerően bólogattál. Nem csalódtál Vanya őrült képességének hatásában.

- Mi a szar? – kérdezte mögötted a nő, ahogy ő is kiért a kukoricák közül, és meglátta a pusztítást, amit ő maga okozott.

- Elég komoly, mi? – kérdezte szórakozottan Ötös, mire elvigyorodtál, és bólogattál.

- Durva – értettél egyet a fiúval, majd a nő felé fordulva rá vigyorogtál. – Nem csalódtam a képességedben Vanya.

- Igen, elég jó látni, hogy még megvan a képességed – bólintott Ötös, ahogy tovább indult. – Gyertek.

- Bár, lehet, hogy a gazda nem lesz túl boldog – mondtad mosolyogva, ahogy átvágtatok a letarolt kukoricákon. Két testvéred nem szólt, de nem is volt rá szükség. Ötösből csak úgy sütött, hogy jól szórakozott, Vanya pedig teljesen le volt nyűgözve, és egyértelműen megdöbbent.

Kis hármasotok végül elérte a kocsit, majd beülve Ötösre bíztátok magatokat. Eleinte azt hitted, hogy Elliothoz fogtok menni, de végül meglepetten konstatáltad, hogy Ötös egy kávézó előtt parkolt le. Amikor kinyitotta az ajtót, csak akkor realizáltad, hogy ki fog szállni, és ha nem akarsz itt maradni egyedül, akkor neked is ezt kellett tenned. Gyorsan kiszálltál hát te is, és két testvéreddel együtt beléptél a kávézóba. Ötös a pulthoz lépett, és leülve várta, hogy az ott dolgozó nő felvegye a rendelését, szóval ti ketten mellé ültetek.

- Mivel szolgálhatok? – kérdezte a nő megállva előttetek.

- Kávét – felelte Ötös. – Feketén.

- Azonnal hozom – mondta a nő, ahogy a kávéfőző felé fordult, és elvéve a lefőtt kávét három bögrét tett elétek, majd mind a hármótoknak töltött. Elhúzott szájjal nézted, majd Ötösre pillantottál.

- A testvéreimnek kérnék cukrot és tejszínt – mondta, de ahogy a nő éppen elindult, hogy teljesítse a kérést, még gyorsan hozzátette. – A kancsó maradhat. Köszönjük.

A nő nem szólt, csak letette a kancsót, majd elfordult, hogy hozza a többit. Amikor letette eléd a cukrot és a tejszínt azonnal öntötted is bele. Nem tehettél róla, nem volt bajod a kávéval, de szeretted az édes dolgokat.

- Kis szarcsimbók – morogta a nő, ahogy elment, mire kissé felkuncogtál, de nem szóltál egy szót sem, csak Ötösre pillantottál. A fiú félmosolya alapján arra a következtetésre jutottál, hogy ő is hallotta.

- Elmondjátok, mi a fene folyik itt? – kérdezte Vanya, aki addig csendben figyelt. A kocsiban néha megpróbált válaszokat kicsikarni belőletek, de Ötös mindig elhallgattatta, és te úgy gondoltad, majd akkor elmagyaráztok neki mindent, ha Diego is veletek lesz. Arra nem számítottál, hogy Ötös nem Elliot házába visz titeket.

- Kisbaba korodban megvett téged egy különc milliárdos – kezdte Ötös, míg te belekortyoltál a kávéba, de megégette a nyelved annyira forró volt, ezért sziszegve visszatetted a pultra, és fájdalmasan a testvéreidre néztél.

- Igen, aztán felnevelt egy elit akadémián a hét rendkívüli erővel bíró testvéreddel – bólintottál Ötösre és magadra mutatva. – Mi egyek vagyunk közülük.

- De 2019-ben a világvégét elkerülendő beleugrottunk egy örvénybe, és mindannyian Dallasban kötöttünk ki, csak más-más időpontban – folytatta Ötös.

- Az örvényt igazából te csináltad, és nem ugrottunk bele, inkább elnyelt minket – helyesbítettél. Ötös a szemeit forgatta, míg Vanya értetlenül nézett maga elé, egyértelműen nehezen emésztette meg a hirtelen rázúdított információáradatot. – Mindegy. Van kérdésed?

- Miféle világvégéről beszéltek? – tette fel a kérdést, amire a legkevésbé számítottál. Mármint, természetesen ez egy érthető kérdés volt, de sok másik olyan dolgot is elmondtatok, amire előbb kérdeztél volna rá, ha te vagy ő.

- Lényegében kipusztul az emberiség – felelte Ötös nyugodtan.

- Nos, ahogy egy világvégénél az lenni szokott – bólintottál.

- De, hogyan?

- Komolyan nem rémlik?

- Nem, egy hónappal ezelőttről semmi – rázta a fejét a kérdezett, de mielőtt végigmondhatta volna ezt a mondatot, Ötös már ismét beszélt.

- És mi az, amire emlékszel? – kérdezte a fiú. Érdeklődve vártad a nő válaszát, nem voltál benne biztos, hogy miért felejtett el mindent. Vanya egy kis ideig gondolkodott, mintha nem lenne biztos benne, hogy elmondhatja azt, amire emlékezett, de végül megszólalt.

- Megjelentem egy sikátorban – kezdte, te pedig azonnal tudtad, hogy melyik sikátorról volt szó. Elvégre az itt töltött hónapok alatt elég sokszor meglátogattad azt a helyet. – Elütött egy autó. A fejem őrülten hasogatott, és nem tudtam, hogy kerültem oda, vagy honnan jöttem. Mi okozza a világvégét?

Ötös rád nézett, te pedig rá. Egy percnél nem tartott tovább a szemkontaktus, de ez alatt a rövid idő alatt nagyon sok dolgot voltatok képesek megbeszélni. Néma egyetértés született közöttetek, hogy Vanyának még nem kellett tudnia a teljes igazságot. A fiú csendesen a nő felé fordult, míg te gyengéd, kedves mosollyal szóra nyitottad a szádat.

- Aszteroida becsapódás – mondtad, míg Ötös egyetértően bólogatott. Végül is, nem hazudtatok teljesen, egyszerűen csak elhallgattatok némi információt.

- Tudod, bumm, és minden odalesz – egészítette ki Ötös, ahogy a bögréjéért nyúlt.

- Úgy járunk, mint a dínók, csak ez egy kicsit durvább – vontál vállat.

- A rossz hír az, hogy velünk jött – folytatta Ötös.

- Hogy értitek, hogy velünk jött?

- Úgy, hogy nyolc nap múlva eljön a nukleáris holokauszt – felelte Ötös, mintha csak az időjárásról beszéltetek volna éppen. – Másképp történik, de ugyanaz a vége.

- Ez nem lehet – mondta Vanya, akinek az arcán tisztán látszott, mennyire nehéz elfogadnia az általatok vázolt tényeket. Megértetted volna azt is, ha már az első pillanattól kezdve hazugnak nevez benneteket, de valószínűleg miután látta, hogy ő maga is mire volt képes, nem tudta megabiztosan azt állítani, hogy nem mondotok igazat.

- Én láttam – közölte a fiú. – A saját szememmel. Ott voltál. Mind ott voltunk.

Ahogy ezt mondta, a szomorúság a hangjában megrémített. A fiú már másodszorra látta a világvégét, és noha nem mondta ki, hogy ezúttal éltetek-e vagy sem, tudtad, hogy nehéz lehetett számára kétszer is elveszíteni benneteket. A fiú rád nézett, mintha csak olvasott volna a gondolataidban. Ötös sosem volt az a fajta, aki túlzottan kimutatta az aggodalmát valaki iránt, de ettől még tudtad, hogy igenis törődött veletek. Most azonban, ahogy a szemeibe néztél, láttad. Láttad, hogy mennyire kétségbeesett, hogy ismét itt van a világvége, és ha nem tesztek valamit, akkor lehet, hogy újra elveszít titeket. Ezúttal talán véglegesen.

- Francba – súgta hitetlenkedve, tele rémülettel Vanya, mire elszakítottad a tekinteted Ötösről, és a nőre néztél. – Telefonálnom kell.

- Vanya – szólt utána Ötös, ahogy a nő felpattant, és a telefonhoz sietett. Vanya nem vett tudomást róla, és lerántotta a falról a telefont, így Ötös felsóhajtott, és előre fordulva az ajkához emelte a kávéját.

- Elég sok ez egyszerre, jobb, ha várunk amíg megemészti – mondtad. Ötös nem felelt erre semmit, de te magad is érezted, hogy nem volt sok időtök arra várni, hogy Vanya belenyugodjon a tényekbe. Nyolc nap, és a világnak ismét vége.

Egy ideig hagytátok Vanyát beszélni, de Ötös végül megunva felállt, és a telefonhoz lépett. Mire utolérted már csak Vanya dühös hangját hallottad, ahogy Ötösre kiáltott.

- Mi a franc?!

- Bocs, de erre nincs időnk – tudatta vele feszülten Ötös.

- Épp a barátommal beszéltem!

- Hallgass ide! – ragadta meg a nő vállait a fiú komolyan. Vanya azonnal elhallgatott, várva, hogy mit akart neki mondani Ötös. – Keresni fognak, akik rádtámadtak a mezőn. Sosem fogják feladni. Érted, amit mondok? Fontos, hogy összetartsunk. A többiekkel együtt megelőzzük a világvégét. Bárki is az illető, nem lehet fontosabb a végítélet napjánál. Mennünk kell.

Vanya csendben nézett a fiúra, majd tekintete egy pillanatra rád villant. Ajkaidon bocsánatkérő mosoly jelent meg, ahogy bátorítóan bólintottál. A nő ismét Ötösre nézett, majd feszülten felsóhajtott, és visszaakasztotta a telefont a falra. Ötös helyeslően bólintott, majd megfordulva elindult a kocsihoz veled az oldalán, míg Vanya csendben követett titeket.

Sajnáltad, hogy nem hagyhattátok tovább telefonálni, de tényleg szorított az idő.

☂☂☂☂☂☂☂☂

Aggódva figyelted Luthert, miközben körülötted a férfiak hangosan kiabáltak és bíztatták a két verekedőt. Luther sok pofont bekapott, és nagyon aggódtál érte, hogy csúnyán el lesz verve. A férfi könnyedén nyerhetett volna, hiszem emberfeletti ereje volt, mégsem tudott még csak megmozdulni sem. Mintha azt akarta volna, hogy elverjék. Erre az is ráerősített, hogy hirtelen kiabálni kezdett a másik férfinak, hogy üsse meg.

- Luther, hülye vagy? Üss vissza! – kiáltotta Ötös mellőled, de Luther vagy nem hallotta, vagy nem érdekelte, mert csak állt ott, és várta az ütéseket. Kezeid olyan erővel szorították a vasrácsot melletted, hogy az ujjperceid elfehéredtek tőle.

Amikor bejöttetek ide, Luther még verekedett, akkor még visszaütött. Nem tudtad, hogy miért állt le félúton, de egyszer csak abbahagyta a harcot. Bármi is történt vele, nagyon a padlóra küldte, ha még azt is hagyta, hogy ilyen csúnyán megverjék. Sőt, nem csak, hogy hagyta, de még ő maga kérte. Egyszerűen nem tudtad nézni, be akartál oda rontani, és értelemet rázni belé. De nem tehettél semmit, csak álltál ott Ötös és Vanya között, figyelve, ahogy az egyik testvéredet, akivel az egész gyerekkorodat töltötted péppé verik, és még csak nem is próbál meg védekezni.

Végül a másik férfi egyetlen felütéssel a padlóra küldte Luthert. Remegve álltál ott, a sok fújjogás közepette, és döbbenten figyelted a testvéredet, aki a földön hevert, és semmi jelét nem mutatta, hogy valaha fel akarna onnan állni. Szánalmas és szomorú látvány volt, amitől egyszerre voltál bús és haragos. Nem hitted el, amit láttál.

- Basszus – súgta Ötös melletted, a hangja épp annyira volt döbbent, mint amennyire te érezted magad. – Luther.

- Miért nem ütött vissza? – kérdezte Vanya. Ez a kérdés kirántani látszott a döbbent bámulásodból, ahogy lassan felé fordultál.

- Valami történt – mondtad, majd ismét Lutherre néztél. – Máskülönben nem hagyta volna, hogy így megverjék. Valaminek történnie kellett.

- Igen, de mi? – Tekinteted most Ötösre irányítottad, aki ezt a kérdést tette fel. Azt kívántad, bárcsak képes lettél volna válaszolni. Bárcsak tudtad volna. De ahogy ismét Luther fekvő alakjára néztél rá kellett jönnöd: semmit sem tudtál.

Nem voltál képes segíteni még a saját testvéreiden sem.