[Név] - a neved/karaktered neve

☂☂☂☂☂☂☂☂

Figyelted, ahogy Ötös egyetlen korttyal kiüríti a pohár tartalmát, majd lecsapja az üres poharat az asztalra, és felpattanva Luther után iramodik. Halkan felsóhajtottál, letetted az italod, és két testvéred felé léptél, nem akartál egyedül maradni az asztalnál. Valahogy úgy érezted, hogy ha Ötös nincs melletted, akkor a férfiak ismét teljesen szemérmetlenül bámulni kezdenek, ami egy kicsit sem volt kellemes gondolat.

Akkor érted utol kér testvéred, amikor Ötös egy gyors mozdulattal Luther elé fordult, és haragosan rákiáltott, hogy a hangos zene és beszélgetés közepette is jól hallhassa.

- Mi ütött beléd? – kérdezte, és megragadva Luther kezét a pulthoz húzta. Te megálltál mellettük, és csendesen néztél fel Lutherre. Be kellett vallanod, nem csodálkoztál Diegon, de az, hogy Luther ennyire nemtörődöm módon utasított vissza titeket, és ráadásul azonnal, egy kicsit furcsa volt. Másrészről, már egy éve itt ragadt, és ki tudja, mennyit változott azóta. Még, amikor a saját időtökben voltatok, már akkor is változni kezdett, miután kiderítette, hogy az apátok nem valami nemes küldetés miatt küldte a Holdra. – Most mondtam, hogy tíz nap múlva véget ér a világ.

- Igen, de mindig ezzel jössz – felelte Luther, mire halkan felkuncogtál. Ötös rád pillantott, mire csak vállat vontál.

- Igaza van – mondtad. – És nem mintha ő lenne az első, aki ezt mondja.

- Oké – forgatta a szemét a fiú, majd az éppen távozni kézülő Luthert megragadva ismét felnézett rá. – De eddig mindig igazam volt.

- Nézd – sóhajtott lemondóan a férfi. – Mentsd csak meg a világot [Névvel], nem állok az utatokba. De én itt dolgozom.

- Mi, ezen a lepratelepen? – kérdezte Ötös fejével az említett lepratelep felé intve, míg te kissé undorodva néztél körbe.

- Igen – bólintott Luther. – Vagyis a főnökömé a hely. Én izmozok neki.

- Mármint megmasszírozod, meg ilyesmi?

- Nem megbántani akarlak, de nem volt ennél jobb hely? – kérdezted, ahogy elszakítottad a pillantásod egy idős férfiról, akinek szinte csorgott a nyála, úgy bámulta a táncoló nőt.

- Oké, nyugodtan viccelődjetek csak, de jól szolgálom Mr. Rubyt – mondta Luther, mire fél szemöldököd felvonva néztél rá.

- Rubyt? – pillantottál kérdőn Ötösre. – Vajon arról a Rubyról beszél, akiről gondolom, hogy beszél?

- Jack Ruby, a gengszter, aki lelőtte Oswaldot? – kérdezte Ötös, mire bólintottál, majd mindketten Lutherre pillantottatok válaszért. A Ruby önmagában nem biztos, hogy arra engedett volna következtetni, hogy Jack Rubyról van szó, de az imént a férfi, aki kiabált, és akihez Luther akart sietni a Jack nevet mondta. Innen már nem volt nehéz összerakni kettőt meg kettőt.

- Igen, róla beszélek – bólintott Luther nyugodtan, mintha ez semmiség lenne.

- Végül csak megtörtént – mondta Ötös. – A gorilla DNS bekúszott az agyadba.

- Nem tudom, ez még tőled is meredek egy kissé Luther – bólintottál te is, követve a férfi tekintetét.

- Hé, ne szórakozzatok, Jack jó barátom! – Nem tudtad eldönteni, hogy magát vagy Rubyt védi éppen.

- Te pedig Egyes vagy – válaszolta erre a fiú. – Numero Uno, emlékszel?

- Már nincs semmilyen Egyes – rázta a fejét Luther. – Többé nincs. 1963-ban. Már egy éve annak, hogy itt ragadtam. Mit vártatok?

- Én is itt vagyok már egy ideje, de ettől függetlenül nem tudom, miért akarnék tíz nap múlva világvégét – vontál vállat. – Értem én, hogy sok minden történt, ami egy kissé összekuszált, de tudod én magam is eléggé kivagyok. De most nem tehetsz úgy, mintha a világvége nem érintene téged is.

- Megértem Luther – bólintott Ötös is, míg a szólított férfi csendesen nézett rátok. – Láttad Pogo halálát, a Föld pusztulását, és miattam kötöttél ki itt. Tényleg sajnálom, oké? Arra kérlek, hogy segíts Luther. Az Akadémiának szüksége van rád.

- Hát rám aztán nincsen – rázta a fejét a férfi. – Soha nem is volt. Veled van [Név], mint mindig. És biztosan megoldjátok valahogy. Mint mindig.

- Luther, szívem, Jack mindjárt lecsapja azt a balféket, segítenél? – lépett hozzátok egy pincérlány, mire Ötös csak felsóhajtott, és fáradtan pillantott rád. Békítően mosolyogtál rá, és kezedet a karjára téve próbáltad némán üzenni, hogy te tényleg itt voltál vele.

- Ó, a francba! – mondta Luther, és elindult Ruby felé.

- Luther, várj! – szólította meg újra Ötös, és felé lépett.

- Figyelj! – pördült felé a testvéretek kissé feszülten. – Te voltál a zseni, aki ugrani akart. Ugye? Miattad ragadtunk itt. És te hoztad el ide Vanyát. Ha közeleg a világvége bizonyára ő okozza. De még ha teszek is ellene valamit, biztos, hogy nem állok össze veled!

Figyelted, ahogy ezzel a végszóval elmegy a hangoskodó férfihez, míg Ötös mérgesen a pulthoz lépett, és kért magának még egy pohár piát. Az ajkadba harapva ültél le egy bárszékre a fiú mellett, és nézted, ahogy Luther kivonszolja a férfit.

- Maradt volna inkább a Holdon – morogta Ötös, mire ránéztél.

- Ugyan, csak egy kicsit sok volt neki minden – legyintettél. Nem próbáltál jó szavakat szólni Luther érdekében, mert noha megértetted a dühét, nem gondoltad, hogy teljesen igaza lenne. Tény, hogy Ötös miatt ragadtatok itt, de jobb volt ez, mint meghalni a jövőben.

- Neked talán nem volt az? – kérdezte a fiú fél szemöldökét felvonva, mire te csak lazán megvontad a vállad.

- Dehogynem – mondtad. – Csakhogy tizenhat éven keresztül hittem benned, hogy visszatérsz, szóval ez a pár itt töltött hónap nem igazán számított. Tudtam, hogy nem hagysz minket itt.

- Örülök, hogy te voltál az első, akit megtaláltam – sóhajtott fel Ötös, ahogy elindult kifelé. Te is leszálltál a bárszékről, de nem jutottatok messzire, amikor a fiú ruhája felől hangos szakadás hangja hallatszott, és megállva a zsebébe dugta a kezét, hogy megnézze a kárt. Mikor legközelebb kihúzta onnan a kezét egy kis dobozt tartott.

- Mi ez? – kérdezted kíváncsian.

- Azt hiszem Hazel csúsztatta a zsebembe, mielőtt megölték – felelte, és a dobozról rád pillantott. A tekintete elárulta, hogy éppen ugyanarra gondolt, amire te is.

- Hát menjünk, és nézzük meg – mondtad, és több sem kellett, Ötös azonnal elindult, veled a nyomában.

☂☂☂☂☂☂☂☂

Utatok az egyetlen olyan személyhez vezetett, akit ismertetek ebben a korban. Elliothoz. Mind a ketten emlékeztetek a sok képre a férfi falán, és nyilvánvalóan arra jutottatok, hogy vagy ő maga hívta elő őket, vagy volt valaki, akit megkérhetett arra, hogy megtegye helyette. Tehát ő volt a tökéletes ember, hogy segítsen nektek a felvétel megtekintésében. Ráadásul, neked volt ugyan hova menned, de Ötösnek nem volt más hely, ahol az éjszakát tölthette volna. Bár, ha visszatérsz az árvaházba úgy érezted, hogy nagyon csúnya büntetést kapnál.

A férfi házához érve Elliot azonnal beengedett titeket, és te rögtön le is vetetted magad az egyik kanapéjára, fáradtan nézegetve a falra ragasztott sok újságkivágást és képet. Ötös is azokat vizsgálgatta, a reggeli nap egyre erősödő fényében, míg Elliot éppen reggelizett.

- Elliot, te hívtad elő ezeket a fotókat? – kérdezte mintegy mellékesen Ötös.

- Persze, aligha adhattam be őket a legközelebbi fotósboltba – válaszolt a férfi miközben a reggelijét rágcsálta. – A kormánynak mindenhol van szeme.

- Hol a sötét kamrád? – kérdezted ásítva.

- Átalakítottam a kamrámat – felelte az említett helyiség felé intve. Ötös közben kisatírozta a felvétel dátumát, mielőtt átnyújtotta volna azt Elliotnak.

- Elő tudod hívni ezt? – kérdezte, noha már mind tisztában voltatok a válasszal. Elliot elvette tőle, majd megfordítva elolvasta a ráírtakat.

- Frankel-felvétel – olvasta hangosan. – A barátotok?

- Uncsitesó a robotanyám révén – felelte Ötös, te pedig mosolyogtál ugyan, de Grace emlékére csak szomorúságot éreztél. – Menni fog vagy sem?

- Nem ügy – mondta lazán Elliot.

- Nagyjából meddig fog tartani? – kérdezted. – Csak, hogy aludjak-e addig egyet.

- Hát, sajnos kezdek kifogyni az ecetsavból – kezdte a férfi. – A Beeker's Fotó ma nyitva van, de három kilométer innen, és busszal kéne mennem. Bár a Gibson csak tíz sarokra van, de át kéne vágnom a parkon, és ott túl sok a galamb.

- Komolyan, galambok? – kérdezted magasba húzott szemöldökkel.

- Nem tehetek róla, félek tőlük – felelte a férfi, míg Ötös csak a szemeit forgatta rátok.

- Elliot, [Név]!

- Csak kérdeztem – motyogtad, míg a férfi gyorsan válaszolt Ötösnek.

- Olyan öt, esetleg hat óra.

- Figyelem minden egységnek, folyamatban lévő 3-15-ös Holbrook Szanatóriumnál – szólalt meg a rendőrségi rádió, mire te és Ötös egymásra pillantottatok.

- Mi az a 3-15-ös? – kérdezted. Emlékeid szerint a Holbrook Szanatórium volt az a hely, ahol nemrég meglátogattátok Diego testvéretek, és noha nem tudtad, mi az a 3-15-ös, de volt egy erős gyanúd.

- Menekülő szökevények – felelte Elliot egyenesen megerősítve a gyanúdat.

- Még huszonöt beteget keresünk, többüknél is fegyver van, veszélyt jelentenek.

- Ó, Diego – mondta Ötös, míg te csak a fejed ingattad.

- Nos, igazából számíthattunk volna rá – jelentetted ki, míg Ötös csak fáradtan pillantott rád.

- Ki az a Diego? – kérdezte Elliot, mire elvigyorodtál, és Ötös felé biccentettél.

- A másik uncsitesója – felelted. – De az apja révén.

- Mondjuk inkább úgy, hogy képzeld el Batmant, majd add sokkal lejjebb – mondta Ötös mire felkuncogtál. Végül is, Diegoban volt valami Batmanszerű, de a hasonlóság csak akkor tűnt fel, ha nagyon hunyorított az ember, és direkt kereste, mi lehet bennük közös. – Te láss neki a filmnek, mi pedig jövünk, amint tudunk.

- Ne, nem akarok menni – mondtad, de hagytad, hogy Ötös a csuklódnál fogva felhúzzon a meglehetősen kényelmes kanapéról. A fiú mit sem törődött azzal, hogy nem aludtál semmit az éjjel, ahogy még mindig a kezed fogva kivezetett a lakásból, egészen az autóig. Sejtetted, hogy azért foghatta végig a kezed, mert attól tartott, hogy ha elenged, akkor visszarohansz Elliot kényelmes kanapéjára, és noha nem állt szándékodban ezt tenni, teljesen megértetted, hogy miért aggódott. Erős volt a kényszer. – Szóval, Oswaldhoz?

- Oswaldhoz – bólintott a fiú, ahogy az említett férfi háza felé vezetett. Csendben ültél a kocsiban, miközben Ötös szintúgy csendesen vezetett. Amikor elértétek a célállomást azonnal kiszúrtad a kocsit, amiben Diego és egy nő ült. Bár a nőről semmit sem tudtál, sejtetted, hogy nem Diego kényszerítette, hogy ott legyen, vagy ilyesmi.

Ahogy a két embert nézted, akik beszélgetésbe mélyedtek, hirtelen megérezted Ötös érintését a csuklódon, és mielőtt időd lett volna felkészülni arra, ami ezután következett, már a másik kocsiban ültél, a hátsó ülésen, melletted Ötössel, aki ekkor vette el a kezét.

- Miért csinálod ezt? – hallottad meg az idegen nő kérdését, mire fáradtan Diegora néztél.

- Mert egy hőskomlexusos barom – mondtad, mire a nő ijedten ugrott, és hátrafordulva az ülésen rátok nézett.

- Ki a csudák vagytok? – kérdezte értetlenül, de meglehetősen összeszedetten.

- Szia, a szerető öcsikéje és hugicája – integetett Ötös vigyorogva, mire te is elmosolyodtál, és intettél a nőnek.

- Akik hagytak megrohadni a diliházban – szólt most közbe Diego is, kissé megbántottan pillantva rád. Nem csodálkoztál, Ötösből még kinézte, de belőled valószínűleg nem.

- Csak, hogy megvédjünk – emelted fel védekezőn a kezeid.

- Igen, önmagadtól – bólintott Ötös is.

- Ez kedves tőletek – mondta a nő, mire meglepetten pislogtál rá, majd az ajkadba harapva igyekeztél megállítani a vigyorod, ahogy Diegora néztél.

- Látod, ő érti – mondtad, mire Diego csak bólintott.

- Oké, mindhárman kifelé – szólított fel benneteket, mire csak a szemeid forgattad, és vigyorogva néztél rá.

- Nem akarok, kényelmes – közölted vele, ahogy hátradőltél az ülésen.

- Rázd le a dilis csajt, és gyere velünk – mondta Ötös, míg az említett dilis csaj kissé sértetten nézett rá. – Fontos dolgunk van.

- Sehova nem megyek veletek – rázta a fejét testvéretek, te pedig őszintén meg tudtad érteni, tényleg nem voltatok valami kedvesek, amikor hagytátok, hogy a diliházban bezárják. Ötös csak dühösen nézett körbe, majd mikor meglátott egy rendőrt odakint elsétálni gonoszan elmosolyodott. Szánakozva néztél Diegora, mert sejtetetted, hogy ez nem lesz kellemes neki.

- Jó rendben – engedett Ötös, majd áthajolva rajtad a nyitott ablakon keresztül elkiáltotta magát. – Biztosúr!

- Hé, mit művelsz? – kérdezte Diego hátrapördülve, és megragadva Ötös ruháját beljebb húzta az ablakból. Ettől te kellemetlenül odébb próbáltál mozdulni, de nem volt helyed.

- Úgy hallottam, jutalom jár értetek – felelte Ötös.

- Csak blöffölnek – mondta a nő, mire felhorkantál, és Ötös feje mellett Diegora néztél.

- Szerintem is – mondtad neki vigyorogva, míg Ötös csak magabiztosan a férfi szemeibe nézett. - Tégy csak próbára nyugodtan.

- Nem blöffölnek – morogta Diego. – Jól van. Veletek megyek.

- Velem mi lesz? – kérdezte erre a nő, mire mind a hárman rá néztetek az egymásra való bámulásból.

- És hozom a dilis csajt is – kötötte ki a férfi, mire meglepetten néztél rá.

- Tényleg? – kérdezted, és éppen azon voltál, hogy többet is mondj, de aztán eszedbe jutott, hogy nem kellene. Fel akartad emlegetni a nyomozónőt, akinek a halála annyira megviselte, de végül úgy döntöttél, hogy felesleges ennyire kegyetlennek lenned. Ezért helyette csak feltettél egy ártalmatlan kérdést. – Ennyire megbízol benne?

- Jobban, mint bennetek – felelte Diego, mire felnevettél, és megvontad a vállad.

- Oké, csak érdekelt – mondtad lazán, ismét hátradőlve a kocsiban.

☂☂☂☂☂☂☂☂

Ötös mellett léptél be Elliot „otthonába" míg mögötted az időközben Lila néven megismert nő és Diego haladt. Egyikőtök sem szólt egy szót sem, ahogy felértetek a lépcsőn, és te ismét a kanapé felé vetted az irányt, azonban alig tettél pár lépést, amikor Elliot jelent meg egy puskával a kezében, amit idegesen rátok célzott. Meglepetten álltál meg, és nézted az ideges férfit.

- Honnan van ez a film? – kérdezte, egyértelműen zaklatottan. Bármi is volt a videón, az nem jelentett jót, hogy Elliot így reagált rá. – A Frankel-felvétel? Az igazat mondjátok!

- Ismeritek ezt a kretént? – kérdezte Diego, mire fejeddel Ötös felé biccentettél.

- Ötös barátja – felelted, ezzel kiérdemelve egy kissé haragos tekintetet az említett fiútól. Ez csak vigyorra késztetett. – Semmi baj, ártalmatlan.

- Biztosak vagytok benne? – kérdezte aggódva Lila. Mosolyogva bólintottál, el is felejtetted, hogy ebben a teremben nem Elliot volt az egyetlen átlagos ember.

- Halljam! – kiáltotta Elliot úgy látszik megunva a nyugodt eszmecserétek. – Ellenségei vagytok-e a népnek?

- Ha belegondoltok, ez elég tág kérdés – kezdte Diego, míg te és Ötös is bólintottatok.

- Attól függ melyik népnek – mondta Ötös is.

- Igen, specifikálhatta volna kissé – bólogattál elgondolkodva.

- Egy rossz mozdulat és kiloccsantom az agyatokat – közölte Elliot, míg te csak álmosan a kanapéra pillantottál.

- Csináljátok, vagy intézzem én? – kérdezte Diego.

- Én, ha lehet aludnék végre, semmi kedvem ehhez – válaszoltad még mindig a kényelmes kanapét szuggerálva, noha biztos voltál benne, hogy még nem jött el az idő, hogy alhass. Valahogy Ötös újbóli felbukkanása óta elég sokszor fordult elő, hogy ennyire álmos voltál.

- Majd én megoldom – mondta Ötös, mire te helyeslően bólintottál, és a melletted állókra néztél.

- Hé, Lila – szólította meg a nőt Diego, aki erre a férfire nézett. Ötös ebben a pillanatban eltűnt mellőletek, és Elliot előtt jelent meg újra. Unottan nézted, ahogy a fiú megragadja a férfi fegyvert tartó kezét, és felfelé emeli, amitől a fegyver, amit ekkor a férfi elsütött a plafonra lőtt. Diego ezt a pillanatot választva előre lépett, és kikapta a férfi kezéből a puskát.

- Hát ez meg mi volt? – kérdezte Lila, aki ijedt helyett egyértelműen szórakozott volt. Fél szemöldököd felvonva néztél Diegora, és amikor a férfi visszanézett rád, fejeddel kérdőn a nő felé biccentettél. A férfi csak a fejét ingatta, mire most Ötösre néztél, aki csak a vállát vonogatta.

- Oké, Elliot, beszéljünk egy kicsit – sóhajtottál, és előre lépve megragadtad a férfi vállát. Elliot küzdeni próbált, de kénytelen volt felismerni, hogy hirtelen minden ereje elszállt, míg te meglehetősen erősebb lettél. Mosolyogva néztél rá, ahogy a férfi ereje beléd szállt. Az ittléted alatt nem sok dolgod volt, és unalmadban a képességed fejlesztésébe kezdtél. Mára már elég sok mindenre képes voltál, amik közül az egyik az izmok erejének elvétele volt.

Az életerő végül is sok fajtát foglalt magába, és noha eddig csak az egész test életerejének elvételére vagy odaadására voltál képes, az itt töltött hónapok alatt rájöttél, hogy a különböző testrészektől is el tudtad szívni külön-külön. Érdekes volt, de mivel egy árvaházban éltél, nem sokszor tudtad gyakorolni, így most csak reménykedtél benne, hogy az elméletet a gyakorlatba is át tudod ültetni, ahogy Allison meggyógyításánál is tetted. Azóta már annak a trükkjére is rájöttél, legalábbis elméletben.

- Nincs valami köteletek? – kérdezted, mire a két testvéred elindult a kért anyag keresésére. Amikor találtak egyet, megkötöztétek a teljesen legyengült férfit, majd elindultatok, hogy megnézzétek a felvételt.

A sötét szobában leültél egy székre, és vártad, hogy a többiek is helyet foglaljanak. Amikor mindenki a helyén volt, Ötös elindította a vetítőt. Lila Elliot lábkörmét festette, miközben a férfi bekötött szájjal, megkötözve, gyengén próbálkozott szabadulni, míg te és két testvéred csendesen néztétek a felvételt, amiben egy idős házaspár szerepelt. A nő és a férfi nem értett túlzottan a technológiához, de elég aranyosak voltak, ahogy megpróbálták felvenni magukat.

- Olyan aranyosak, ezek az idős párok, büszke vagyok rájuk, hogy még nem ölték meg egymást – mondta Lila, mire Diego felsóhajtott, és rátok nézett.

- Miért is nézzük ezt? – kérdezte, mire megvontad a vállad.

- Hallgass – szólt rá Ötös, te pedig visszanéztél a felvételre.

- A nevem Dan Frankel, és, és Edna Frankel és nemsokára látni fogjuk az elnököt – mondta az idős férfi, amikor végre valahogy be tudták állítani a kamerát. – A mai dátum 1963. november huszonkettedike.

- Ez hat nap múlva lesz – jelezte Lila azt, amire a teremben már mindenki más is rájött. Ha nem tudnád, hogy Ötös tíz nappal ezutánról jött vissza, te magad is meglepődnél a jövőben készült felvételen.

- Ó, baszki, ezaz – morogta Diego, aki most kissé előredőlt ültében. – A füves domb. Mindjárt lelövik Kennedyt. Hol szereztétek?

- Ötös szerezte, nekem semmi közöm hozzá – ráztad a fejed.

- Hazel azért halt meg, hogy átadhassa – mondta Ötös. – Talán megelőzhetjük a végítéletet.

- Hazel? – kapta fel a fejét Diego.

- Hosszú lenne – rázta le a kérdést Ötös.

- Végítélet? – kérdezte most Lila, mire elvigyorodtál.

- Azt hiszem, az még hosszabb – mondtad, míg Ötös csak egyetértően bólintott.

- Pontosan mit is mondott neked? – tette fel a következő kérdést Diego.

- Hát, nem maradt ideje elmagyarázni – felelte Ötös. – De bármit is akart elmondani, az itt van ezen.

Erre mind egyszerre fordultatok vissza a felvételhez, amiben éppen ekkor hangos durranás hallatszott, és a néni leengedte a kamerát, míg a felvételen az elnökért kiáltottak. A kamera rázkódni kezdett, ahogy a férfi átvette a feleségétől, és ti megpillantottatok egy férfit, esernyővel a feje felett állni. Ötös azonnal a vetítőhöz lépett, és visszatekerte a felvételt, így ismét megláthattátok a férfit, majd a fiú megállította, éppen, amikor jól látszott. Döbbenten kikerekedett szemekkel néztél a férfire, majd felállva a vászon elé léptél, hogy jobban lásd.

Ötös és Diego pillanatokon belül melletted álltak, és most hárman néztétek az esernyős férfit, ugyanazzal a döbbenettel.

- Ez nem lehet – vette ki a szádból a szavakat Ötös.

- Most már beavatnátok srácok, mi a szart nézünk, szeretném tudni – kérte Lila, de senki sem figyelt rá igazán.

- De ez lehetetlen – mondta Diego.

- Oké, mondjátok, hogy nem látok rosszul – kérted őket, de még mindig nem voltál képes elhinni, hogy nem csalt meg a szemed.

- Nyilvánvalóan nem – felelt Ötös. – Akkor mind rosszul látnánk.

- Mi-mit kell látni? – kérdezte a kötésen keresztül Elliot is.

- Apa – mondtátok végül mind a hárman egyszerre, teljes döbbenetben.

- Nem, ez nem lehet komoly – mondtad a hajadba túrva, és visszahanyatlottál az előző ülőhelyedre. – Csak annyira kialvatlan vagyok, hogy már rémeket látok.

- Persze [Név], és mi ketten ugyanazt a képzelgésedet látjuk – mondta Diego, mire fáradtan néztél rá. – Miért is nem lep meg, hogy apának köze van a merénylethez?

- Nem, ez egyelőre nem biztos – mondta Ötös, aki fel-alá járkált.

- Mi másért álldogálna ott a füves dombon egy nyitott, fekete esernyővel, miközben tűz a nap Dallasban, ugyanakkor, amikor lelőtték az elnököt? – pattant fel Diego feszülten, és a felvételre mutatott, ami elég egyértelmű bizonyítéknak tűnt a vádra. Mindemellett, mivel az apátokról volt szó, nem is csoda, hogy mindketten azonnal a legrosszabbra gondoltatok, noha valóban nem tudhattátok, hogy mennyire volt igazatok benne.

- Elég rosszul fest, elismerem – tudatta vele Ötös.

- Hát az nem kifejezés – morogtad, és tekinteted az apátok elmosódott, homályos alakjára szegezted.

- Egyértelműen ő áll az egész mögött – kötötte az ebet a karóhoz Diego.

- Nyughass Diego – szólt rá Ötös, míg te ismét felállva újra a kép elé léptél, és csendesen bámultál az alig kivehető alakra. – Most komolyan.

- Nem, logikus – ellenkezett makacsul a férfi. – Hazel egész biztosan ezt próbálta közölni veled. Nem hagyjuk, hogy apa elkövesse a merényletet.

- Diego – mondtad, és tekinteted apátokról a férfira vezetted. A szólított rád pillantott. – Nem akarom védeni apát, mert én is tudom, hogy nem ő a legkiválóbb ember a világon, és sok olyan dolgot követett el, ami megkérdőjelezhető. De megölni az elnököt? Ugyan, biztosan van rá valami más magyarázat, hogy pont ott volt. Nem azt mondom, hogy csak egy egyszerű bámészkodóként, de biztos okkal.

- [Név], te is nagyon jól tudod, hogy milyen ember volt – mondta a férfi, és ahogy rád nézett, hirtelen te magad sem voltál biztos abban, hogy igazad volt-e.

- [Névnek] igaza van, nem vallana rá, hogy ezt tegye – kelt a védelmedre Ötös abban a pillanatban, ahogy lesütött szemekkel elhallgattál.

- Te honnan tudod? – kérdezett vissza Diego. – Kihagytad a legjobb éveit.

- Kihagytam? – ismételte Ötös dühösen. – Azt hiszed, könnyű életem volt? Egyedül voltam, negyvenöt éven át! Nincs időnk arra, hogy most ezen vitatkozzuk. Apa nyilván Dallasban van, beszélhetnénk vele, talán segíthetne helyrehozni ezt!

- Dallas nem egy kisváros – felelte Diego, látszólag kissé megnyugodott, miközben neked is volt időd lenyugtatni magad. – Előbb még meg kell találnunk.

- Hú, bár lenne valami varázslatos, korabeli módszer arra, hogy megtudjuk valaki lakcímét! – mondta szarkasztikusan Ötös, mire felsóhajtottál, és Elliotra néztél.

- Szóval Elliot, merre van ez a varázslatos telefonkönyv? – kérdezted, mire két testvéred is a férfire nézett. Elliot kissé remegve billentette oldalra a fejét, ezzel jelezve a keresett telefonkönyv helyét. Ötös odalépett, és felvéve az asztalra dobta.

- Valami egyszerűvel kezdjük, a nevével – mondta a fiú, míg Diego fellapozta a könyvet. Érdeklődve álltál meg mellettük, és vártad, hogy milyen eredménye lesz a kutatásnak.

- Hargreeves, Hargreeves, Hargreeves – ismételgette Diego, miközben a vezetéknevetek után kutatott. – Francba, semmi.

- Nézd meg a cégét – mondtad, míg Ötös bólintott.

- D.S. Esernyőgyártó Vállalat – közölte, mire Diego ránézett.

- Igen, tudom a nevét – jelentette ki, ahogy lapozni kezdett a könyvben. – Kösz.

- Igazán nincs mit – mondtad, mire a férfi felnézett rád, majd folytatta a kutatást. Te csak elvigyorodtál, és vártad, hogy talál-e valamit.

- Ezt nem hiszem el – mondta a férfi, te pedig sejtetted, hogy ez azt jelenti, hogy valóban megtalálta, amit kerestetek. – D.S. Esernyő. Olive 82. Menjünk.

Azzal felegyenesedett, és elindult. Egy pillanatig néztél utána, majd ellökve magad az asztaltól te is megindultál, mögötted közvetlenül Ötössel. Diego felhúzta a vetítővásznat, ami így felfedte az ajtót, ami kivezetett a teremből.

- Nem gond, ha így hagyjuk itt? – kérdezte Diego Elliotra utalva, de a hangja elárulta, hogy nem igazán aggódott, hogy tényleg történne bármi baj.

- Nekem nem – felelte ugyanolyan unottan Ötös.

- Felőlem sincs semmi baj vele – vontál vállat te magad is. – De Lilával mi lesz?

Erre Diego megállt, és mindhárman egyszerre néztetek magatok mögé. Elliot betömött szájával még mindig utánatok próbált kiabálni, de egyikőtöket sem érdekelte, ahogy szemetekkel Lila után kutattatok.

- Francba – sóhajtott fel Diego, és elindult, hogy beszéljen a nővel, míg te és Ötös maradtatok, ahol voltatok.

- Szerinted, hogy viseli? – kérdezted kissé aggódva. Elliot nem nagyon izgatott, de amikor a felvételt néztétek el is felejtetted, hogy egy átlagos embernek mennyire megdöbbentő lehet az, hogy egy olyan felvételt néz, amit a jövőben vettek fel. Ötös megvonta a vállát, és zsebre tett kezekkel a közeli asztalnak dőlt.

- Nem tudom, de Diego elintézi – felelte, és noha biztos voltál benne, hogy így lesz, attól még sajnáltad egy kissé. – Inkább azt mondd meg, mi történt Elliottal.

- Mi történt vele? – kérdezted értetlenül, ahogy a még mindig értetek kiabáló férfira pillantottál. Nem nézett ki úgy, mint akinek bármi baja van azon kívül, hogy megkötöztétek.

- Ne játszd a hülyét láttam, hogy amikor megfogtad, elgyengült, de nem öregedett vagy fiatalodott meg – fejtette ki jobban Ötös, mire felvilágosodva kaptad felé a fejed.

- Ja, hogy az – mondtad, majd lazán megvontad a vállad. – Az itt eltöltött unalmas hónapok alatt volt időm jobban átgondolni a képességemet. Tudod, eddig apa miatt eléggé kényes téma volt ez számomra, de Allison megmentése után arra gondoltam, hogy ha jobban megérteném, mire vagyok képes, az csak jól sülhet el.

- Szóval?

- Szóval, rájöttem, hogy az izmokat is megfiatalíthatom vagy megöregíthetem – forgattad a szemeid. – Nem nagy ügy.

- Mást is tudsz még? – kérdezte, mire bólintottál, de nem fejtetted ki, hogy mire voltál még képes, ugyanis csak elméletben tudtál sok dolgot, egyiket sem próbáltad még a gyakorlatban. Ötös egy ideig csak nézett rád, de végül nem firtatta tovább.

Pár perccel később Diego is visszatért, és intett, hogy mehettek. Még kissé aggódtál, hogy Lila, hogyan fogja feldolgozni a történteket, de nem szóltál egy szót sem, ahogy követted őket ki a házból, és csendesen helyet foglaltál a hátsó ülésen. Testvéreid szokásukhoz hűen vitáztak egy kicsit azon, hogy merre menjetek, de mikor végül sikerült megegyezniük az út már csendben telt, mind a hárman a saját gondolataitokba mélyedtetek.

Tekinteteddel a kint elsuhanó épületeket nézted, miközben azon törted a fejed, vajon mit kereshetett valójában ott az apátok. Tényleg remélted, hogy nem ő ölte meg Kennedyt, de hiába tudtad, hogy nem igazán volt ez a stílusa, valahogy egyre jobban elhitted, hogy mégis megtette. Sok szörnyű dolgot csinált már, gyermekkorod legrosszabb emlékeinek összesében ő játszotta a főszerepet, és ez nem segített azon, hogy könnyebb legyen elhinned, nem ő tette. Vagyis, fogja megtenni.

Az út hosszú volt, éppen elég idő jutott arra, hogy egyre jobban meggyőzd magad az apátok bűnösségéről. Amikor megállt a kocsi, és Ötös jelentette, hogy megérkeztetek, megkönnyebbülten felsóhajtottál, nem voltál biztos benne, hogy egy perccel is tovább bírtad volna ebben a csendben. Amikor a testvéreid kinyitották az ajtót, hogy kiszálljanak te szinte kivágtad a kocsiajtót, és kiugrottál a kényelmes ülésről.

- D.S. Esernyő, ez lesz az – mondta Diego, amikor mind a hárman az épület előtt álltatok. Egyikőtök sem válaszolt neki, csak csendben elindultatok a bejárat felé. Az ajtó melletti kis táblára nézve megtorpantál, az ismerős esernyő szimbólum tökéletes mása volt a csuklódon díszelgő jelnek. Kezeddel az említett tetováláshoz értél, és végig simítva rajta érezted az enyhén, szinte észrevétlenül kidudorodó bőrt. – Jól vagytok?

Erre Diegora néztél, és csak ekkor vetted észre, hogy Ötös melletted állt, és ő is meredten az esernyő szimbólumra bámult. Gyorsan megráztad a fejed, és olyan őszintén válaszoltál, amennyire csak tudtál.

- Minden rendben – mondtad, és az ajtó elé léptél.

- Persze, jól – felelte Ötös is, akinek a hangja elárulta, hogy egyáltalán nem volt jól, ahogy melléd lépett. – Csak...

- Mióta nem láttad már az öreget? – kérdezte Diego is megállva mellettetek, majd leguggolva a zárral kezdett vacakolni. Csak ekkor tudatosult benned, hogy Ötös valóban sokkal régebb óta nem látta az apátokat, és valószínűleg ez okozta, hogy ennyire ideges volt. Te ezzel szemben csak a régi emlékek miatt álltál meg az előbb egy pillanatra.

- Negyvenöt éve – motyogta Ötös halkan.

- Az kemény – jelentette ki Diego, mire csak felsóhajtottál.

- Minket is csak egy héttel hamarabb láttál újra, mint őt, nem kell idegeskedned – mondtad, és fejeddel az épület felé biccentettél. – Bár az engem is kissé zavar, hogy mit akarunk neki mondani.

- Hogy érted ezt? – kérdezte Diego, mire lenéztél rá, majd a fejed ingattad.

- Viccelsz? – kérdeztél vissza, de amikor a férfi csak nézett rád, várva, hogy megmagyarázd, csak lemondóan felsóhajtottál, de belekezdtél, hogy elmagyarázd neki. – Diego, tudod, hogy 63-ban még egyikünk sem élt, ugye? Csak huszonhat év múlva fogunk megszületni, fogalma sincs róla, hogy kik vagyunk.

- Hát, most majd megtudja – mondta a férfi felvigyorogva rád, mire te is elmosolyodtál.

- Tudjátok, amikor ottragadtam a világvége után nem volt nap, amikor ne hallottam volna a hangját a fejemben – kezdte Ötös, aki látszólag még le volt ragadva az előző témánál. Vagy csak nem érdekelte a ti beszélgetésetek, és ezt mindenképpen el akarta mondani.

- És miket mondott? – kérdezte Diego engedve, hogy Ötös visszaterelje a beszélgetés medrét.

- "Én megmondtam" – felelte a fiú, mire halkan felhördültél. Az Ötös fejében élő Reginald tökéletesen megegyezett a valódival. A fiú rád nézett, a szája szólásra nyílt, mintha mondani akart volna valamit, de végül csak becsukta, és a fejét elfordítva nézett a semmibe. Meg akartad kérdezni, hogy mit szeretett volna neked mondani, de jobban átgondolva inkább mégsem tetted. Ha nem mondta ki, akkor jobb volt nem erőltetni, úgyse mondaná meg.

- Nos, mint azt az imént is mondtam, ha most itt is van, még nem ismer minket – mosolyodtál el kissé, Diego pedig egyetértően bólintott. – És mi következik ebből, Diego?

- Hogy nem mondhatja, hogy megmondta – felelte a férfi, mire Ötös kissé elmosolyodott.

- Ez neki biztos nem akadály – jelentette ki, ezzel apró nevetésre késztetve.

- Persze, ha elmondod neki, hogy megmondta, hogy még nem állsz készen az időutazásra, és te mégis megtetted, és igaza volt, akkor tuti biztos lehetsz benne, hogy mondani is fogja – bólogattál. – De különben mi a sírba visszük a titkod, ha úgy akarod.

Ötös egy pillanatig csendben nézett rád, majd mosolyogva felsóhajtott, és eltűnt. Mire kettőt pisloghattál volna, már az épületen belül állt, és kinyitotta nektek az ajtót.

- Igaz, el is felejtettem – mondta Diego, ahogy felállva belépett az ajtón. Te csak mosolyogva néztél utána, majd Ötösre pillantottál. A fiú nem mosolygott, de a szemeiben megcsillant valami, ami azt súgta, hogy jól szórakozott a férfin. A fejed ingatva fordultál el a fiútól és Diego mögött te is bementél. Hallottad, ahogy az ajtó becsukódott mögötted, ez árulta el, hogy Ötös szorosan a nyomotokban volt.

Az épületben teljes volt a sötétség, mintha senki sem lett volna bent, ami nem volt meglepő, elvégre ez egy esernyőgyártó vállalat épülete volt, mégis ki maradt volna idebent ilyen későn? Ötös egy lámpához lépett, és felkapcsolta azt, amitől egy kissé világosabb lett. Azonban már éppen indultatok volna tovább, amikor a fény pislákolni kezdett, majd kialudt. Egyszerre fordultatok hátra, és néztetek a sötét lámpára.

- Basszus – mondta ki Ötös azt, amire te magad is gondoltál.

- Nem rajong a lakberendezésért – jelentette ki Diego is, míg te próbáltál kivenni valamit a sötét teremben.

- Attól még lehetne egy működő lámpája – morogtad. – Bár, egy fedőcégnek végül is ezek szerint nincs rá szüksége.

- Oké, de mit fed? – kérdezte Diego, te pedig csak a fejed csóváltad. Fogalmad sem volt róla.

- Nem tudom – mondta ki hangosan is Ötös, amit gondoltál.

- Én megyek balra – közölte Diego, és el is indult az említett irányba. – Kiabáljatok, ha bajba kerültök.

- Szuper, ha bajba jutnánk hiába kiabálunk neked – közölted vele, ahogy te a jobb oldali ajtóhoz léptél, és kinyitva azt visszanéztél rá. – De ha neked lenne szükséged ránk, csak szólj.

Diego nem felelt, ahogy bement az ajtón, ezért ismét előre fordultál és te is így tettél. Ötös közvetlenül mögötted volt, ahogy beléptetek egy szűk folyosóra, aminek mind a két oldalán ajtók voltak. A baloldali felé fordulva megpróbáltad kinyitni, de zárva volt. Ötös a szemben lévő ajtót igyekezett kinyitni, és ahogy megfordultál, hogy ránézz konstatáltad, hogy több sikerrel járt, mint te. Ahogy az ajtó kinyílt, és közelebb léptél, Ötös benyúlt a szobába, és felkapcsolta a lámpát.

A szobában karosszék, kanapé és dohányzóasztal volt, illetve egy kis lámpa. A székben és a kanapén próbabábukból alkotott család ült, mintha ez teljesen természetes volna. Mögöttük a falra házakat festettek, mintha egy hatalmas ablak lenne, ami a kinti tájra nézett, még függönyöket is aggattak elé.

- Most miben sántikálsz? – kérdezte Ötös egyértelműen az éppen nem jelenlévő apátoknak célozva a szavait.

- Ez valahol egy kissé ijesztő – motyogtad, mire Ötös rád nézett, majd lekapcsolta a villanyt, és ti ketten tovább indultatok a folyosón. A többi szoba mind más helyiséget ábrázolt, de mindegyikben voltak bábuk, mint akik ezen a helyen éltek. Több szobában is voltak asztalok, amiken mappák és különféle papírok álltak, de az összes teljesen üres volt. Egészen addig legalábbis, ameddig el nem értetek egy olyan szobába, aminek az asztalán lévő papírokra volt is írva. Ötös azonnal elkezdte átvizsgálni őket, míg te kissé kényelmetlenül néztél körbe a szobában.

- Találtam valamit – szólt hirtelen a fiú, mire te azonnal mellé léptél, és átlesve a válla fölött elolvastad a kezében tartott papírra írtakat. – Mr. Hoyt Hillenkoetter és a Mexikói Konzulátus?

A fiú összehajtotta a papírt, és nem válaszolt a kérdésedre, ahogy zsebre vágta azt. Már éppen szóra nyitottad a szádat, hogy ismét kérdezz, amikor hirtelen zajt hallottatok, és mindketten arra kaptátok a fejetek. Ezután csendben összenéztetek, majd a lehető leghalkabban a zaj irányába indultatok. Azonban pár lépés után megálltatok, és döbbenten néztétek, ahogy az egyik sarokból előlép egy majom.

- Mi? – kérdezte Ötös, míg te csak kikerekedett szemekkel néztél a majomra, akiben felsimerni véltél egy régi ismerőst.

- Pogo? – súgtad, nem bíztál a hangodban. Féltél, ha hangosabban és biztosabban beszélsz, akkor a majom eltűnik, és soha többé nem látod ismét.

- Hé – súgta Ötös nyugtatóan, ahogy a majom felé indult, majd leguggolva várta, hogy Pogo közelebb menjen hozzá. – Minden oké haver.

Pogo közelebb lépett hozzá, és Ötös lassan kinyúlt felé.

- Pogo, jó újra látni – mondta, te pedig már a sírás határán voltál, annyira örültél, hogy újra láthattad Pogot, amikor a majom hirtelen a fiú felé nyúlt. A következő dolog, amit tudtál, hogy Ötös fájdalmasan hátratántorodik, és a nyakához kap, miközben Pogo elrohan, és átugrik az ablakon. Döbbenten néztél utána, majd lepillantottál Ötösre, aki még mindig a nyakát fogva Diego után kiáltott.

Fogalmad sem volt róla, hogy mi történhetett, de azonnal térdre ereszkedtél Ötös mellett, és elrántva a kezét megvizsgáltad a sérülését. Nem volt súlyos, bár biztosan fájhatott. Kezedet a sérült szövetre téve fiatalítottad meg kissé a fiút, akinek így azonnal be is gyógyult a sebe. Erre volt egy másik módszered, de nem voltál benne biztos, hogy működne, ezért inkább a bevált cselekedetet használtad. Amint Ötös sebe meggyógyult, megragadtad a kezét, és felhúztad. A fiú nem késlekedett, és ahogy talpon volt, felváltotta a helyzetet, és most ő fogta a kezed és maga után húzott, hogy megtaláljátok a testvéretek.

- Diego! – kiáltottad aggodalmasan. Ha Pogo itt volt, az azt jelentette, hogy az apátok sem lehetett messze. És mivel most nem tudta, hogy kik vagytok, nem csodálkoznál, ha azt hinné, hogy betörtetek, amit végül is valóban megtettek.

Féltél, hogy Diegonak valami baja eshetett.