[Név] - a neved/karaktered neve

☂☂☂☂☂☂☂☂

16 ÉVVEL KORÁBBAN

   Az ismerős hang visszhangzott a teremben, te és a testvéreid pedig csendesen hallgattátok azt. Mint ahogy minden alkalommal, most is egyetlen szó nélkül vártátok a reggelire hívó csengő hangját. A gyomrod korgása kellemetlen emlékeztető volt arról, hogy tegnap este nem vacsoráztál. Már szinte kopogtak a szemeid az éhségtől, és alig bírtad kivárni, hogy az anyátok végre megrázza a kis csengőcskét. Hál' Istennek nem kellett sokáig várnod, a következő pillanatban ugyanis meghallottad a csengő halk, kellemes hangját, és a testvéreiddel együtt beléptetek az ebédlőbe.

   Az asztalhoz érve csendesen megálltál a széked mögött, ahogy a többiek ugyanezt tették, és lehajtott fejjel vártad az apátok érkezését. Közben azon imádkoztál, hogy a hasad ne kezdjen el ismét hangosan korogni, mert amennyire szerencsétlen voltál, az apád biztosan megszidna érte. Ahogy a férfi megérkezett, egyre türelmetlenebbnek érezted magad, de kívülre ezt még véletlenül sem mutattad.

   – Leülni! – érkezett az utasítás, mire mind egyszerre mozdultatok, és helyet foglalva a székeden éhesen néztél az előtted lévő tányérra. Addig egyikőtök sem kezdett enni, ameddig az apátok meg nem ette az első falatot, de azután már szabad volt a pálya. Így rögtön neki is láttál, ügyet sem vetve a többiekre, akik mindent csináltak, csak nem ettek.

   Egészen addig boldogan falatozgattál, ameddig észre nem vetted, hogy a melletted ülő Ötös nem csak, hogy nem evett, de meredten bámult az apátokra. Tudtad, hogy valami nem volt rendben, ahogy azt is, hogy a fiú valószínűleg most mondani vagy tenni fog valamit, amit jobb lett volna megakadályoznod. Így felé fordulva magadra vontad a figyelmét. Amikor a fiú rád nézett, azonnal a fejed ráztad, mire ő csak fél szemöldökét felvonva ismét az apátokra nézett.

   Már éppen ismét tenni akartál valamit, hogy felhívd magadra a figyelmét, de ebben a pillanatban az asztal lapjába vágta a kését. A hirtelen mozdulatra ugrottál egyet, míg a kés és az asztal érintkezése által okozott hangra mindenki a tettes felé fordult. Halkan felsóhajtottál, és inkább visszafordultál az ételedhez, abban a reményben, hogy semmi komoly nem lesz ebből.

   – Ötös számú? – jött a kérdés az apátoktól.

   – Kérdeznék valamit – felelt a szólított.

   – A tudásvágy dicséretes dolog, de ismered a szabályt: nem beszélünk étkezés közben. Ne szakítsd félbe Herr Carlsont! – ismételte el az unásig ismert szabályt a férfi. Ötös dühösen eltolta maga elől a tányért, és így folytatta a beszélgetést.

   – Utazni akarok az időben!

   – Nem! – utasította el rögtön a gondolatot a férfi.

   – De készen állok! Gyakoroltam a térugrásokat, ahogy kérted – kötötte az ebet a karóhoz Ötös, miközben ellökve a székét az asztaltól felállt. Hirtelen erős kényszert éreztél, hogy visszarántsd a székére, de inkább csak tovább rágcsáltad a szádban lévő falatot, miközben a melletted álló fiatal egy ismerős kék vibrálással eltűnt, hogy az apátok mellett bukkanjon fel ismét. – Látod?

   – A térbeli ugrás triviális az ismeretlennel teli időutazáshoz képest – kezdte a férfi, aki láthatóan cseppet sem volt lenyűgözve. Valójában még csak nem is nézett rá a mellette álló Ötösre, helyette a poharáért nyúlt, hogy igyon egy kortyot. – Az egyik olyan, mint a jégen siklani, a másik ahhoz hasonlatos, amikor vakon a fagyos víz mélyére merülünk, majd makként bukkanunk a felszínre.

   – Ezt nem értem – vallotta be a fiatal.

   – És éppen ezért nem állsz készen – tudatta vele az apátok, mire Ötös feléd fordult. A tekintetetek találkozott, te pedig enyhén a fejed ráztad, ezzel akartad kissé lenyugtatni, és jobb belátásra bírni őt. Az apátok sok mindent mondott, de ha a képességetekről volt szó, legtöbbször igaza volt. Ötös tekintete oda-vissza ugrált közted, és az idős férfi között, és te már ekkor tudtad, hogy nem igazán számított a véleményed, így csak lemondóan a fejed ingattad, és ismét az ételed felé fordítottad a figyelmed.

   – De én nem félek!

   – Nem ez a lényeg! – világosította fel a férfi. – Hanem, hogy hogyan hatna a testedre, vagy a tudatodra, az kiszámíthatatlan! És most megtiltom, hogy többé szóba hozd!

   A fiú ekkor megfordult, és egyetlen szó nélkül a kijárat felé indult. Rettenetesen éhes voltál, de abban a pillanatban, ahogy megláttad őt kifelé tartani, hirtelen borzalmasan rossz érzésed támadt. Szinte már pánikolva álltál fel te is, és azonnal Ötös után rohantál.

   – Ötös számú! Nyolcas számú! – hallottad az apátok hangját, ahogy elhagytad az étkezőt. – Még nem távozhattok! Gyertek vissza!

   Azonban ekkor már eszedben sem volt visszafordulni, és kirontva a házból a fiú alakját kerested a forgalmas utcán. Amikor megpillantottad, azonnal rohanni kezdtél utána, kétségbeesetten szedted a lábaid, hogy utolérd. Ahogy elég közel értél, kinyújtottad a kezed, hogy megragadhasd, azonban még azelőtt, hogy az ujjaid akár csak hozzáérhettek volna, hirtelen eltűnt. Döbbenten kikerekedett szemekkel fékeztél le, és rémülten meredtél a fiú hűlt helyére. Ahogy feldolgoztad az imént látottakat, a fejed forgatva kutattál az ismerős alak után. Ötös nem volt képes túl messzire ugrani a térben, valahol errefelé kellett lennie. Azonban hiába kerested, sehol sem találtad.

   Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttad őt.

☂☂☂☂☂☂☂☂

   Az emlék élénken élt még benned, hiszen komoly fájdalmat okozott a fiú eltűnése. Ezek után soha többé nem volt ugyanolyan semmi, noha Ben halála volt az utolsó cérnaszál. Gyűlölted ennek a két napnak az emlékét, még annál is sokkal jobban, mint a többi emlékedet. Tekinteted a fiún nyugtattad, aki arról mesélt, mi is történt az eltűnésekor. Semmit sem változott a külseje azóta a nap óta, és noha lélekben felnőtt volt, még így sem tudtál elvonatkoztatni a régen ismert személytől. Az életed nem volt egyszerű, de el sem tudtad képzelni, milyen lehetett neki, egy olyan jövőben, ahol senki sem maradt életben, csak ő.

   – Maradékokon éltem – mondta ő, te pedig ennek hallatán kissé megfeszültél. – Konzerveken, csótányon. Ettem, amit találtam. Van az a pletyka, hogy a twinkie sosem romlik meg. Hát totál kamu.

   – Elképzelni sem tudom – mondta Vanya, míg te csak csendesen ültél, és egy másodpercre sem szakítottad el a pillantásod a fiúról.

   – Mindent megteszel a túlélésért – felelte Ötös tényszerűen. – Vagy meghalsz. Alkalmazkodtunk. Bármit is vágott hozzánk a világ, mi legyűrtük.

   – Ti? – kérdezte értetlenül Vanya, pontosan abban a pillanatban, amikor te is megszólaltál végre.

   – Ó, Delores, igaz? – kérdezted, mire mindketten feléd pillantottak. A nő arcán felismerés villant, látszólag csak most jutott eszébe, hogy Ötös említette már ezt a nevet. A fiúnak ezzel szemben egyértelműen olyan kifejezés volt az arcán, ami a szomorúság és kellemetlenség keveréke volt. Bizonyára közel került ehhez a bizonyos Deloreshez, és hiányzott neki. És nem akart róla beszélni.

   – Nincs valami erősebb? – kérdezte válasz helyett, mire Vanya azonnal felállt, hogy hozzon neki valami italt. Te sem erőltetted tovább a témát, megértetted, ha nem akart beszélni róla. Már az is nagy dolognak számított, hogy ennyit elmondott magától, máskor mindent harapófogóval kellett kihúzni belőle. Vanya hamarosan visszatért, és Ötös kezébe nyomott egy poharat, amit a fiú azonnal meghúzott. Te csendesen nézted őket, de a gondolataid kissé máshol jártak. Csak akkor szakadtál ki a merengésből, amikor meghallottad Ötös hangját megtörni a csendet. – Őrültnek tartasz.

   – Nem, csak hirtelen... nehéz megemészteni – védekezett Vanya.

   – Most egész pontosan mit nem értesz?

   – Miért nem ugrottál simán vissza?

   – Hú, bár eszembe jutott volna! – felelte szarkasztikusan Ötös, mire kissé a szemeid forgattad, de nem szóltál közbe. – Az időutazás nagy lutri. Vízbe estem, de nem lettem makk. Szerinted nem próbáltam meg mindent, hogy visszajöjjek hozzátok?

   – Ha ott megöregedtél a világvége után, hogyhogy most is gyereknek nézel ki?

   – Már elmondta, nem hinném, hogy képes úgy elmagyarázni, hogy meg is értsük – szóltál most te, és Ötös felé intettél, aki látszólag kezdett kifogyni a türelméből. – Hibás volt valamilyen egyenlete, és ezért kissé máshogy sült el, mint akarta. Igaz?

   – Sajnos, egy tizedesjeggyel tévedtem – bólintott a fiú, aki éppen ekkor töltötte újra a poharát.

   – Úgy értem, apa mindig azt mondta, hogy az időutazás összezavarja a tudatot – magyarázta Vanya. – Hát, talán ez okozhatta?

   – Nem hinném, szerintem egyszerűen csak tévedett – felelted, mielőtt a láthatóan türelmét vesztett Ötös bármit is mondhatott volna. – Mindenkivel megesik, és a következmények mindig mások.

   – Ez rossz ötlet volt – morogta magában Ötös, majd lehúzva a maradék italt megfordult. – Túl fiatal vagy. Túl naiv, hogy ezt felfoghasd. Már az is meglepő, hogy [Név] többé-kevésbé megértette.

   – Köszi – morogtad, miközben figyelted, ahogy a fiú a kijárat felé indult, de Vanya kérlelésére megállt az ajtó előtt.

   – Ne! Ötös! Ötös! Várj! – kérte. – Már nagyon régóta nem láttalak, és nem akarlak újra elveszíteni. Ez minden. De kezd későre járni, és holnap korán kezdek, aludnom kell, és biztos nektek sem ártana. Maradjatok! Reggel még beszélünk róla, oké? Ígérem! Jó éjt!

   Csendesen figyelted, ahogy elhagyta a nappalit, majd a némán álldogáló Ötösre pillantottál. A fiú nem indult el a kanapé felé aludni, és ekkor már biztos voltál benne, hogy nem fog maradni. Te azonban tényleg álmos voltál már, és nem sok kedved volt most hazamenni, így csak intettél neki, és elfoglaltad a Vanya által megágyazott kanapét.

   – Menj csak, én maradok – mondtad neki. A fiú még néhány másodpercig mozdulatlanul állt ott, majd feléd lépett, és a zsebébe nyúlva elővett belőle valami kis tárgyat, ami sötét anyagba volt csavarva. Érdeklődve figyelted, ahogy leült melléd a kanapéra, és kihámozta a kis tárgyat a csomagolásból. Mikor jobban megfigyelted azt, felismertél egy üvegszemet. Értetlenül pislantottál fel a fiúra, aki egyetlen pillanatra sem szakította el rólad a tekintetét, látszólag a reakciódat elemezte, és próbálta kitalálni, mit gondolhattál. – Ha jól tippelek, ennek az üvegszemnek köze van a világvégéhez, nem igaz?

   – Bárki okozta a világ pusztulását, ahhoz tartozik ez a szem – bólintott, mire kérdőn néztél rá. Ötös egyértelműen megértette a ki nem mondott kérdést, de az is egészen nyilvánvaló volt, hogy szándékosan úgy tett, mintha nem vette volna észre. Halkan felsóhajtottál, és felülve elvetted tőle a szemet. A fiú nem ellenkezett, készségesen nyújtotta át a kis tárgyat, hogy megvizsgálhasd. Megfordítottad a gömböt, és azonnal észrevetted a hátára írt betűket.

   – MeriTech? – kérdezted, az emlékeidben kutatva a vállalat után. Emlékeztél rá, hogy művégtagokat gyártottak, de soha nem figyeltél fel rájuk igazán, elvégre neked közel sem volt szükséged hasonló termékekre. Nem tudtál hát ennél többet róluk. – Oda akarsz menni.

   – Ott megtudhatjuk, kinek adták el a szemet – bólintott, te pedig azonnal összeraktad a képet a fejedben.

   – És ha megvan, kinek adták el, akkor azt is tudni fogjuk, ki fogja elpusztítani a világot – mondtad, miközben visszaadtad a szemet Ötösnek. – Nem fogják csak úgy elmondani nekünk, hogy ki vette meg. Úgy meg, hogy mindketten tizenéves kölyköknek tűnünk, pláne nem adnak semmilyen információt.

   – Megoldjuk – felelte a fiú, és noha te nem voltál ennyire biztos a dolgodban, nem tudtál nemet mondani neki. Soha nem voltál rá képes, mindig benne voltál minden ötletében. Ahogy a többi testvéred is mindig rá tudott venni az őrültségekre.

   – Most akarsz menni? – kérdezted, a kinti sötétségre mutatva, de Ötöst látszólag nem érdekelte ez az apró részlet. Mikor bólintott, lemondóan felsóhajtottál, majd felállva a kanapéról a fiúra néztél. – Akkor indulás!

☂☂☂☂☂☂☂☂

   Amikor a MeriTech épületéhez értetek, a Nap már felkelt, és a cég ajtajai nyitva álltak. Te magad a továbbiakban is erős kételyeket éreztél a sikerességetek felől, de mivel már egyetértettél a fiúval, és már egyébként is itt voltatok, késő volt visszatáncolni. Különben is, egy próbát megér, maximum majd csak nem mondanak nektek semmit. Ötös céltudatosan indult el a bejárat felé, kezében a műszemet szorongatva, így nem adott több időt neked a habozásra. Halkan felsóhajtottál, majd egy utolsó bizonytalan pillantást vetve a melletted parkoló kocsira a fiú után indultál. A lifthez érve megnyomtad a hívógombot, és Ötösre néztél.

   Próbáltad figyelmen-kívül hagyni a kettőtökre vetett furcsa pillantásokat, ahogy az emberek elhaladtak mellettetek. Megértetted őket, két tizenéves gyerek jelenléte egy ilyen helyen eléggé szomorú dolog volt. Szerencsére egyikőtök sem szorult művégtagokra, de ezt persze az idegenek nem tudhatták. Ezért mindenki jól megnézett titeket, szinte érezted a szánakozást a tekintetükben.

   – Mit fogunk csinálni, ha nem kapunk semmilyen infót? – kérdezted, mire Ötös csak belépett az ekkor megérkező liftbe. Lassan követted, és figyelted, ahogy megnyomta a nektek kellő emelet gombját. – Komolyan Ötös, mi a terved? Ugye nem akarsz senkit sem bántani?

   – Ha erőszakra van szükség, hogy megtudjam, amit akarok, akkor erőszakot fogok alkalmazni – felelte ő, egyenesen előre nézve. Egy pillanatig csend honolt a liftben, csak az a kellemetlenül idegesítő zene hallatszott. Aztán halkan felsóhajtottál.

   – Szóval azért vagyok itt, hogy megállítsalak, ha valami hülyeséget tennél. – Ez nem kérdés volt, és társad nem is felelt. Pillanatokkal később a lift megérkezett, és kilépve egy világos helyiségben találtad magad. Nem sokkal távolabb egy pult állt, ami mögött egy fiatalnő ült. Emberek sétáltak körülöttetek, és már éppen azon voltál, hogy a pultoshoz lépsz, amikor észrevetted, hogy Ötös csak mozdulatlanul állt egy helyben. Értetlenül néztél rá, és már éppen kérdezni akartál, amikor egy másik hang megelőzött.

   – Segíthetek? – Ötös és te egyszerre fordultatok hátra, egyenesen egy orvosra nézve, aki a pult mellett állt.

   – Tudnunk kell, hogy ez kié – felelte Ötös, ahogy közelebb lépve a férfihez felemelte a szemet, hogy jól láthassa.

   – Honnan szereztétek? – kérdezte a doktor.

   – Mit érdekli? – kérdezett vissza Ötös, te pedig ekkor úgy döntöttél, hogy a megmentésére sietsz.

   – Találtuk – felelted, és ártatlan mosolyt erőltetve az arcodra felnéztél a férfire. – A játszótéren. Biztosan elhagyta valaki.

   – Igen, és átadnánk a jogos tulajdonosának – mondta Ötös, aki hál' Istennek alkalmazkodott a kis mesédhez.

   – Milyen figyelmes tőlük – szólt ekkor a recepciós nő is, mire te és Ötös egy-egy mosollyal feleltetek neki. A tiéd ártatlannak és kedvesnek tűnt, míg Ötösé kissé élesebbre sikerült.

   – Igen, keresse ki a nevét – mondta a fiú, mire a szemeid forgattad, de ráhagytad a dolgot. Mindent te sem menthettél meg.

   – Sajnálom, de a betegeink aktái szigorúan bizalmasak – kezdte az orvos, ezzel ismét magára vonva mindkettőtök figyelmét – vagyis nem mondhatom el...

   – Igen, tudom, hogy mit jelent – szakította félbe Ötös a férfit, te pedig már előre érezted, hogy ebből baj lesz. Már készültél, hogy visszafogd a fiút, de még nem mozdultál vagy szólaltál meg.

   – De azt megtehetem, hogy átveszem tőletek a szemet, és visszaadom a gazdájának. Ő biztos nagyon hálás lesz, szóval...

   – El a kezekkel a szemtől! – mordult a férfire Ötös, amikor az megpróbálta elvenni a szemet tőle.

   – Na, ide figyelj fiatalember... – kezdte a férfi kioktató hangon, de Ötös azelőtt megragadta a ruhája elejét, hogy befejezhette volna. Halkan felsóhajtottál a hirtelen agresszióra, és tudtad, hogy hamarosan cselekedned kell, vagy nagyon rossz vége lesz ennek a látogatásnak.

   – Nem! Maga figyeljen seggfej! Nagy utat tettem meg ezért. Fel sem fogná a borsónyi agyával, min mentem át! – mondta Ötös. Te csak álltál, ameddig nem csinált ténylegesen valamit a fiú, addig nem volt igazán okod közbeavatkozni. – Szóval csak ossza meg velünk az információt, és megyünk is a dolgunkra. És ha még egyszer fiatalembernek mer nevezni, átlyukasztom a falat a hülye fejével!

   – Óh, jajj – mondta a recepciós.

   – A biztonságiakat! – kérte a doktor, mire a nő engedelmesen a füléhez emelte a telefont.

   – Oké, itt volt elég! – mondtad gyorsan, és Ötös karjára téve a kezed a fiú szemeibe néztél. Ötös dühödten nézett rád vissza, de nem rád volt mérges. – Menjünk!

   A fiú haragosan ellökte a férfit magától, majd egy utolsó fenyegető pillantást vetve rá elindult a lift felé. Te magad csak fáradtan néztél utána, majd a doktorra és a nőre pillantottál, biccentettél köszönésképp, és elindultál Ötös után. Hamarosan ismét a kocsiban találtad magad, egy nagyon ingerült Ötös mellett, aki szinte vakon vezetett hazafelé. Nem mondtál semmit, ahogy ő sem szólt. A csend mégsem volt kellemetlen, éppen ellenkezőleg.

   Ahogy megérkeztetek a házhoz, ami gyerekkorodban az otthonod volt, a fiú kipattant a kocsiból, és beviharzott az ajtón. Eltartott egy pillanatig, mire felfogtad, hogy mi történt. Akkor aztán csak fáradtan a műszerfalnak vetetted a fejed, és néhány percig így maradtál. Piszkosul álmos voltál, és helyben képes lettél volna elaludni. Percekkel később bírtad csak rávenni magad, hogy te is kiszállj az autóból, és álmosan botorkáltál a házba. Odabent azonnal a szobád felé vetted az irányt, és ahogy megérkeztél rögtön az ágyra vetetted magad.

   Abban a pillanatban, ahogy becsuktad a szemed elaludtál.

☂☂☂☂☂☂☂☂

Tudom, hogy sokáig tartott, és még így is egy rövid fejezet, és bocsi érte. Ezentúl ígérem próbálom majd tényleg időben feltölteni a részeket.