Egy másik, még csak vázlatokban létező ficem melléksztorija, de nem biztos, hogy az valaha is meg fog jelenni. Kicsit keverem Gizikét a gőzekével, részletekben írtam ezt a ficet, kisebb-nagyobb szünetekkel.

A városi este csak illúzió volt ahhoz képest, amit Mark a cserkészes expedíciókon kiskorában tapasztalt az erdőben.

Az ég szürkésen pislákolt az agresszív műfényben, a csillagoknak esélyük sem volt a mesterséges világossággal szemben. Az autók még mindig száguldoztak, az emberek még mindig igyekeztek, a fiúk is éppen villamosra várakoztak, csak néhány perccel korábban szabadultak a suliból.

A diákparlament valami olyan volt, amit Mark biztos nem vállalt volna be, ha tudja, hogy neki kell majd vezetnie a jegyzőkönyvet az egyáltalán nem rövid ülésekről. Nem is beszélve arról, hogy Chaebin állandóan kiakadt azon, hogy béna helyesírásból. Mark ilyenkor bánta meg, hogy Koreába jött egyetemre.

Annak viszont kifejezetten örült, hogy egyik koleszos szobatársa a diákparlament elnöke, az ezermester, a veterán, a három szakkal simán megbirkózó híres-neves Johnny Seo lett.

Mark kezdetben sokkal többet tévelygett volna, ha nincs vele valaki, aki jól ismeri a várost és a nyelvet, és talán nem ment volna át az első vizsgákon, ha Johnny nem kotorja elő saját ezeréves jegyzeteit zeneelméletből.

- Milyen furcsa, éppen erről a helyről álmodtam az éjjel - ásította el magát Mark.

- Elég sokat dekkolunk itt, nem olyan különös az - legyintett Johnny, de Mark folytatta:

- Igazából nem is az volt a furcsa, hanem az, hogy egy megállóval később szálltam le. De csak én. Pedig arrafelé nem gyakran járok.

Johnny csak megvonta a vállát, ő is ásított.

A villamos szerencsére nem volt tele, le tudtak ülni. Johnny a mobiljába merült Mark mellett, aki csak bámult ki az ablakon. Három egyenruhás lány vihorászott velük szemben, egy öreg bácsi bóbiskolt mellettük, mögöttük pedig egy korukbeli srác telefonált kissé idegesen.

- Szerintem nem működik. Bármit mondhatsz, akkora nyomi szegény, tuti nem fogta a jeleket... Tudod mit, majd elintézem - fejezte be a hívást hirtelen.

Mark nem törődött vele, úgy hangzott a beszélgetésfoszlány, mintha egy elektronikus kütyüről lenne szó.

Mark és Johnny éppen szálltak volna le, amikor az utolsó pillanatban a fiú rászólt Markra:

- Hé, ez nem a te sapkád?

Mark nagyon hálás volt neki, amiért figyelmeztette őt, de annál kevésbé volt hálás a villamosvezetőnek, mert az orra előtt zárta be az ajtókat, és éppen nem tudott leszállni.

- Mekkora bunkó! Na mindegy, majd legfeljebb sétálok egyet... - nézett a fiúra, aki már szintén leszállni készülődött.

Amikor egymás mellett kiléptek a hűvös esti levegőbe, Mark ismeretlen segítője újra megszólította:

- Hé, nincs kedved eljönni bulizni velem?

Mark lefagyott. Kedves volt a csávesz meg minden, de azért nem bízott benne teljesen, na meg nem is volt kedve a bulihoz. És ráadásul hétköznap?

- Öhm, nem, köszi, majd talán máskor... - kezdte bizonytalanul, de nem tudta befejezni.

Néhány pillanat teljesen kiesett neki, és már csak arra eszmélt, hogy szótlanul követi a másikat, és a testét nem igazán érdekli, hogy az agya ezt pár perccel ezelőtt még kifejezetten ellenezte.

A zsúfolt helyiségbe lépve rengeteg benyomás érte hirtelen: ismeretlen illatok, hangos élőzene és furcsábbnál furcsább alakok.

A fiú még mindig előtte ment, és húzta Markot magával, mint a kiskutyát a pórázon.

Minden szem őt fürkészte (és egyeseknek abból rendellenesen sok volt), Mark kezdte egyre inkább úgy érezni, hogy csak beképzel dolgokat.

Az asztaloknál kortyolgató és  hangoskodó alakok között volt egy lány kígyótincsekkel; egy összebújó párocska, mindkettejük szemében furcsa fény égett, a pódiumon játszó zenekarban... meg hát mindenkinek hatalmas szárnyai és glóriája volt. Vagy ez normális?

Megálltak egy asztalnál, amely körül fiatal férfiak ültek. Vagyis fiatal micsodák, Mark ugyanis nem mindenkiről tudta megállapítani, hogy mi is akar lenni. Talán csak egy rosszul szervezett halloweeni parti közepébe csöppent - január közepén.

A gondolkodás még mindig nem ment neki rendesen valamiért, és ahogy terelgetője beszélgetését hallgatta az asztaltársasággal, még több kérdőjel kezdett villogni a fejében.

- Kedves, nem megmondtam, hogy ezek konokok? De azért csak sikerült elrángatnod - csókolta homlokon az egyik közülük.

- Örülj, hogy valaki megcsinálja helyetted a rád kiszabott munkát, Yuta! Remélhetőleg azért nem okoztam neki agykárosodást. Hova kell most vinnem?

Markról végig úgy folyt a szó, mint egy állatról, amit vásárra visznek. Tiltakozott volna, csak hát a megszólalás vagy önkifejezés bármely más módja még mindig nem ment neki.

- A többi áldozathoz, de én majd megoldom azt, Sicheng. És vedd le róla az hipnózist, megint migréned lesz a sok koncentrálástól!

- Tehetek én róla, hogy a Föld mágneses ereje bezavar minden beavatkozásomba?!

Még egy ideig vitatkozott a párocska, a többieket pedig látszólag nem zavarta ez az asztal körül, ugyanolyan lelki nyugalommal szórakoztak tovább.

Kivéve egy füstösen kisminkelt fiút a sarokban, aki mélybarna szemeivel végig őt szuggerálta. Meglehetősen félelmetesen, mintha legalábbis fel akarná falni. Mark már azon se lepődött volna meg igazából.

Felpattant a félhomályos zugból, és Mark akkor látta, amit látnia kellett: a mesékben a kisördögöknek pont olyan szarvaik voltak, mint ennek az illetőnek.

- Majd én elviszem, ti csak maradjatok! - szinte visszalökte Yutát Sicheng mellé, és a többiek is mintha figyelni kezdték volna az eseményeket. - Sicheng, most már tényleg szállj le róla, megkukul...

Markkal egyszerre sok minden történt ekkor: a környezete sokkal élesebbé és igazibbá vált, a gondolatai lassan kitisztultak, és már éppen azon gondolkozott, hogy segítségért kiáltson vagy elinaljon, amikor egy az ördögszerű csávóka megmarkolta a karját. És persze befogta a száját.

Miközben cibálta a kapálózó Markot egy személyzeti folyosón, Mark arra jutott, hogy mindez egy lázálom, melyben azért lakol, mert nem vágta be a barokk komikus opera területi alapon elkülönülő változatainak neveit, ezért mindent Minginek kellett lesúgnia.

A következő percekről homályos emlékei voltak Marknak (valószínűleg tényleg megkukult egy kicsit a az agymosástól), de azt már érzékelte, hogy a szórakozóhely egyik tárolóhelyiségében van ördögi kísérőjével. Aki nem mellesleg túl jól nézett ki.

Idegesen a hajába túrt, miközben kulcsra zárta a raktár ajtaját, így már csak egy kis ablak maradt, azon pedig lehetetlen volt kijutni, ha valaki egy kiskutyáénál nagyobb méretekkel rendelkezett. Mark sajnos ebbe a kategóriába tartozott, és inkább meg se próbálta megszerezni a kulcsot a másiktól, aki néhány perce vonszolta végig a folyosón.

Éppen nyitotta volna a száját, de fogvatartója csúnyán nézett rá.

- Ilyenkor kell befogni, halandó! Komolyan, az utolsó értelmes magadfajta, akivel találkoztam, Dante volt - forgatta meg a szemét. Elég erotikusan egyébként. - A fenti társaság hét szüzet fog feláldozni az Antikrisztusnak. Te vagy az egyikük.

- Mi van?! - Mark nem tudta, mi félelmetesebb: hogy egy ismeretlen hely sötét pincéjébe van bezárva, vagy az, hogy társa egy igazi alvilági illető. Ja persze, és éppen vinnék kivégezni, majdnem el is felejtette!

- Üdvözletem, kiválasztottak! Ma azért gyűltünk itt össze... -

Az angyalzenekar hirtelen abbahagyta a játszást, helyettük elkezdett valaki a mikrofonba harsogni. Mark összerezzent, az ördög az ajkába harapott.

- Ilyen hamar kezdik? Na ide figyelj, nincs sok időnk! Van számodra egy ajánlatom, de csak mert különlegesnek tűnsz. Bár egy kicsit nyámnyila is vagy. De túl jó husi, hogy még sokáig szűz légy. Szóval. Lepaktálhatnál az ördöggel - kacsintott rá vigyorogva.

Na. Marknál itt jött majdnem a sikítóroham. Egy pasi krampusz fogja elvenni a szüzességét, aki ráadásul szexi, és mindez egy megkérdőjelezhető bár kamrájában történik!

- Jaj, bocsi! Nem akartam ennyire nyomulni, csak tudod, incubusként... - harapta be a száját megint, most már a nyelve hegyét is kidugva. - Na, megszólalhatsz, a te seggedről van szó! Tudod, consent is a thing!

Ha ez egy furcsa képregény cselekménye lett volna, Mark valószínűleg nagyokat röhögött volna rajta, de így, hogy neki kellett a kínhalál és egy ismeretlen természetfeletti lénnyel való közösülés közül választania, korántsem tűnt olyan viccesnek.

- Íme, a fiatal halandók, akik tisztaságukat őrizték eddig a napig - kiabálta a "műsorvezető", a közönség pedig őrjöngeni kezdett. - Várj, Sicheng! Hol a hetedik?

- Na basszus, téged keresnek! Akkor benne vagy? - Mark remegő szemekkel bólintott. Ez tényleg csak egy hülye álom, nyugi. - Csak elég lesz az orál! Ma már nem véres lepedőket kell lebegtetni öregasszonyoknak! Ha akarod, kitörlöm az emlékeid, és ne aggódj, jól szopok!

- Csak csináld már! - vinnyogta Mark, mire a démon, akinek még a nevét se tudta, már szívta is a nyakát, közben az övével babrálva.

Futó léptek hangja a folyosóról. Kezek rajta mindenhol. Izgalommal vegyes félelemhullámok suhantak át rajta folyamatosan.

Aztán hirtelen mintha egy gyors földrengés, jégkorszak és mind a tíz csapás egy másodperc alatt játszódott volna le. Csend lett, a Mark nadrágjában matató kéz is lefagyott, az ördög szeme tágra nyílt.

- Azért nem hittem, hogy ilyen konzervatív nyomik vagytok, gyermekeim! Vérfürdőt akartok itt rendezni nekem szerencsétlen fiatalokkal, akiket szociális státuszuk miatt senki nem fektetett még meg, ezzel agykárosodásokat meg mindenféle traumákat okozva nekik?

Na, ez már teljesen más volt az előző hanghoz, Yutához képest. A A tiszteletet parancsoló, körmondatokban fogalmazó, tanító bácsiként híveit megfeddő Antikrisztus egy mókás koncepció volt, de amikor Mark észrevette a beszűrődő utcai fényben a könnyeket a szépséges incubus arcán, érezte, hogy ez rengeteget jelent ezeknek a... lényeknek.

- Hát mégis eljött közénk! - szipogta, és ebben a pillanatban Mark úgy érezte, hogy a vele szemben álló, akinek a keze még mindig érzékeny tájakon járt, most igazán csókolhatóan néz ki.

- Donghyuk, ez azért kicsit sok - nyafogta Mark, amikor párja szorosabbra húzta rajta az övet.

- Ej, Mark Lee, ha akkor és ott nem smárolsz le, nem biztos, hogy most itt tartanánk! - nyalta meg a szája szélét a megszólított. - Gyere ide, elém! Én leszek felül!

Amikor kiugrottak a gépből, Mark csak arra tudott gondolni, hogy a diákönkormányzat meg a szüzesség hosszú távon mégis megérte.

TERMÉSZETFELETTI MARKHYUK FOR THE WIN
JAJ AMÚGY A DAY6 A BANDA OWJEBREIGH

Ja és ha nem érthető: skydiving randin vannak a végén XD