Silly kis NCT Wish, amelyben egyáltalán nem vetítem bele magam a főszereplőbe. Semmi extra, és sokkal több részlete is van ennek a sztorinak, de csak ennyi készült el eddig.

Yushi tudta, mi az a féltékenység. Illetve amíg nem tapasztalta, addig csak sejthette, hogy körülbelül annak felel meg, amikor a csapattársa szeme szinte lángot szór a meccs után, és vállánál magához húzza a barátnőjét, mintegy közölve a többi focistával, hogy már ránézni is majdnem bűn.

Yushi később kezdte megérteni, bár eleinte csak passzívan, azt a féltékenységnek vélt érzést, amikor a kettővel fölötte járó Mayut látta a folyosón vagy valamilyen iskolai rendezvényeken, állandóan udvarlók és barátnők társaságában. Ő is annyira, de annyira szeretett volna a közelébe férkőzni, legalább egyszer egyenesen a szemébe nézni a lánynak, de legbelül tudta, hogy a helyzet reménytelen. Így amikor Mayu végül összejött a szintén nagyon szép és nagyon népszerű Hikarival, egyáltalán nem lepődött meg, és néhány napon belül teljesen elszállt minden illúziója az istenített felsőbbévessel kapcsolatban.

Könnyen jött az érzés, könnyen is ment el, de a következő évben mintha fokozódott volna, és nehezebb is lett tőle megszabadulni: a csapathoz akkoriban csatlakozó Masami volt a levakarhatatlan rágógumi Yushi lelki cipőtalpán.

Az új fiú természetesen nem vele kezdett barátkozni először, de Yushi megint nem tett semmit annak érdekében, hogy többek legyenek csapattársaknál. A bemutatkozáson, a focihoz szükséges meccs előtti és közbeni kommunikáción kívül nem igazán zajlott le köztük összefüggő párbeszéd. Yushi mégis Jo helyében akart lenni, amikor Masami megveregette a vállát egy gólért dicsérve őt, mégis Haruto és Taki helyében akart lenni, amikor a két fiú elismerően Masami izmait tapogatta.

Először csak csapattárs iránti csodálatként értelmezte az egészet, de amikor óra közben is csak a fiú határozott arcvonásai derengtek fel előtte, a vádlija, amikor fut, és a hangja, amivel átkiabálja a pályát, kezdett kicsit megijedni. Az ijedtség nem is a legjobb szó talán, inkább meglepődött saját magán és az énje eme újonnan felfedezett zugán, de hamat megbékélt vele. Azzal a nyugodtsággal kezelte a szexualitását, hogy amit rajta kívül senki nem tud, az nem árthat.

Masamival kapcsolatban legmeghatározóbb emléke egy olyan pillanat, amire a fiú szinte egész biztosan nem is emlékszik már. Yushitól kért dezodort az öltözőben edzés után, és Yushi csak arra tudott gondolni, hogy ha csak rövid ideig is, de ugyanolyan illatuk volt aznap.

A titkos Masami-mánia sosem múlt el teljesen, de jelentősen lecsitult a következő iskolaévben, amikoris Yushinak Valentin-napon váratlanul szerelmet vallott Moka, akit mindig kedves lánynak talált, de soha nem érdekelte őt annyira. Talán büszkeségből, talán kíváncsiságból belement egy kapcsolatba, és nem is lehet azt mondani, hogy megbánta volna.

Moka rendkívül aranyos volt, kellőképpen félénk, de mégis gondoskodó. Kézzel írt levelekkel lepte meg, és a horrorfilmek alatt mindig ő volt a bátrabb: biztatóan szorította az olykor megrezzenő Yushi kezét.

Mire Yushi úgy érezte, hogy lassan belészeret a lányba, Moka szakított vele. Egy másik fiú volt a dologban, ezt nem is tagadta, és bár Yushi hálás volt, hogy a lány egyenes volt vele, mérgében nagyon csúnya dolgokat akart csinálni azzal a sráccal gondolatban, aki így „ellopta" tőle Mokát.

Az azonban, amit Sion és Riku láttán érzett, összehasonlíthatatlan volt volt minden addigi tapasztalatával. Elméletben féltékenynek kellett volna lennie. De vajon melyikükre? Képtelen lett volna eldönteni. A két fiú között egyébként is csak barátság volt, Yushi tudatosította, hogy csak az ő agyában motoszkál az az elvetemült sejtés, hogy két barátja között valami más is alakulóban van.

Amikor lihegve és késve felért a tetőre, és a tűzijáték fényében látta, ahogy Sion és Riku egymást csókolja, egy pillanatra földbe gyökerezett a lába, de egyfajta furcsa elégedettség is eltöltötte. Nem a féltékenység lobbant fel a gyomrában, hanem valamiféle leírhatatlan nyugodt győzelem, annak a csodája, hogy a szemtanúja lehetett ennek.

És csak nézni akarta őket, és nézte, mert nem tudott betelni a gyönyörűséggel és a tudattal, hogy nem Riku, de nem is Sion akart lenni abban a percben, hanem Yushi, a szikra kettejük között, ahol összeérnek.

;

Yushit határozott karok vonták az ölelésbe, amit addig csak elképzelni mert. Riku vállába bújt, Sion leheletét érezte a tarkóján. Csak egy kicsit félt, egyébként olyan volt, mintha ott se lett volna.

Nem látta, csak hallotta a két fiú mosolyváltását, mindenüket érezte, pedig vékony nyári öltözékük mérföldekként választotta el őket egymás meztelenségétől. Azt mondták, gondolja át. Meg azt, hogy ne érezze azt, hogy muszáj. Arról is volt szó, hogy szeretnék őt jobban megismerni. Tartott attól, hogy valami rosszat fog mondani véletlenül, hogy mindketten kiábrándulnak belőle, pedig így is hihetetlen, hogy érdeklődnek iránta. 

Gyengéden kiverekedte magát a két fiú közül, akik várakozva néztek rá. Ő szólásra nyitotta száját, és szinte dalolni kezdett, mint egy kis énekesmadár. Sion nyugodt, puha mosolya és Riku fellelkesülten csillogó, tökéletes fogsora hajtották előre.

Amikor felriadt, majdnem esteledett, ő pedig megint Riku és Sion között volt, de már Riku meglehetősen szűkös egyszemélyes ágyában. Jobbra nézett, balra nézett, mindketten szundikáltak. Már a szelíden alvó alakjaik is kivirágoztatták a szívét, azonban Yushi örömkönnyei akkor eredtek el, amikor meglátta a hasán kettejük összefonódó ujjait.