Föld száradt az ajkamra, ujjaim valami nedveset érintenek, mikor felébredek. Nehezen tudom kinyitni a szemem, a kiszárad ajkamat megnyalva vér ízét érzem. Mikor végül felnyílik a szemhéjam, sűrű fák alkotta lombkorona takarja ki előlem a felkelő napfényt. Tekintetem körbefordul, de elúszik a tekintetem, amint megpróbálok felülni. Visszarogyok a hátamra. Az ujjaimmal kisodrom a hajamat az arcomból, ami véres tincsekben összeszáradt. Mégis mi történt velem? Végiglapogatom a mellkasom, majd a fejemen keresek sebet magamon, mikor megérzem az átható szagot. Mikor oldalra tekintek és észreveszek egy vad szempárt, melynek élletelen teste darabokra szaggatva fogadott, a gyomrom visszaküldi a tartalmát.Nem, az nem lehet ... nem nem és nem. Az elmém ellenáll, de nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy az éjjel átvette valami az irányítást a testem felett. Az a valami nem én voltam, vagy talán mégis? Homályos képkockákat vetít elém az elmém, hosszú szőrrel borított alkarom, mely hosszú hegyes karmokban végződő ujjaim követték, vértől csöpögött. Ez a szegény őz egy vérfarkas áldozata volt. Az enyém...