Egy egyszerű hétköznapi nap volt aznap, épp szabadnapot kaptam, így gondoltam, picit lazulok aznap otthon. Épp Netflixen válogattam a filmek között, mikor váratlanul égnek állt a karomon az összes szőr. Kornélia cicám nagyot puffanva ért földet a fotelből és furcsa, tőle szokatlanul csengő nyávogásba kezdett. Először azt hittem, hogy csak ki szeretne menni a szobából, így kijebb nyitotam neki az ajtót. A nyávogás egy időre abba is maradt, de mire visszaültem a saját fotelembe, úgy éreztem, mintha valaki figyelne, és hirtelen fázni kezdtem. Távirányítóval a kezemben arra lettem figyelmes, hogy Kornélia mozdulatlanul néz egy pontba. Megszokott volt ez tőle, néha előbb észreveszi a bogarat, vagy pókot, mint én, így nem törődtem vele. Elindítottam egy koreai sorozatot, újjonnan nagyon rákaptam ezekre, tetszenek a sajátos humorral fűszerezett történetek. Már jó pár perc eltelt, mikor Kornélia ismét bevadult és iszonyatosan kaparni kezdte a falat, míg kitartóan fújt, nyávogott, miközben felfele nézett egy pontba. Ekkor már átfutott rajtam egyfajta félelem, ugyanis kezdtem sejteni, hogy a cica olyat lát, amit én nem. A tévé hirtelen kikpacsolt, és a cica ijedten befutott a fotel mögé. Ijesztően síri csend telepedett a szobára, majd váratlanul roppant egyet a laminált padló. Aztán újabb és újabb apró reccsenés hallatszott, ami egyre közelebb volt hozzám. Ijedten felugrottam és a kijárat felé futottam, de az ajtó kilincsét valamiért nem tudtam lenyomni, pedig biztos voltam abban, hogy az előbb még nyitva hagytam, hogy Kornélia ki tudjon menni. Erősen kapkodtam levegő után, majd a mellkasomra tettem a kezem, és igyekeztem megnyugodni.-- Semmi baj! -- mondtam magam megnyugtatása végett, majd újra lenyomtam a kilincset, ami ekkor már nem tartott ellen.A spájzba siettem és egy fehér gyertyával tértem vissza. Az égő gyufát hozzáérintettem a kanóchoz, és míg a kezemre folyt az olvadt viasz, visszamentem a nappaliba. Éreztem, ahogy a hideg lassan eltűnik a szobából, de a gyertya aznap még sokáig égett.