Az árnyék csúszva kapaszkodik fel a falon

Szemem rettegve követi a hideg, és sötét halom

Növekvő mélységét. Megtorpanok, aztán mégis előre

Későn veszem észre a pókhálót, nincs menekvés előle

Arrébb szökkenek, és egy fekete seprű koppan a kövön,

Miképp a lábammal valamiképpen meglököm.

S míg az arcom előtt a hálóban rám kacsint egy pók

Fülembe egy boszorkány nevetése csontig hatol

Fülemre szorított kézzel futok a kijárathoz...

Engem kísértetházba többet senki nem hoz.