Csinosnak érzem magam, még fodrászhoz is mentem, csak hogy ne tűnjek nagyon slamposnak a céges vacsorán. A ruhám tökéletesen passzol az alakomra, a színe kiemeli az arcom. Szinte ragyogok, mikor a tükörbe nézek. A finom, fekete csipkebugyit és hozzá illő melltartót abban a reményben húztam fel, hátha ma éjjel egy kicsit nagyobb örömben is részem lehet, mint egy egyszerű céges rendezvényen unottan ücsörögni. Kacsintok egyet a tukörképemnek, majd kilépek a házból. Magamban bosszankodom, mikor a sűrű szürke felhők felé fordítom a fejem. Egész nap esik, és már jó nagy pocsolyák képződtek. Ajkamat rágva aggodalmasan nézek körbe, várva a taxit, aki elvileg bármelyik percben értem jöhet. Ez az első alkalom, hogy taxit hívtam, de nem akartam autóba szállni, ugyanis feltett szándékom volt ma éjjel töményebbel is koccintani, az autómat pedig nem hagyhattam az étterem parkolójában, mert tutira lenne akkora balszerencsém, hogy másnapra elvontatják.

A szél az arcomba fújja az esőpermetet. Elhúzom a számat, és visszalépek egy kabátért. Természetesen sehol sem találom az esernyőmet, remek. A kabátom kapucniját a fejembe húzva lépek ki ismét, épp időben, ugyanis ebben a pillanatban megáll egy sötét autó a ház előtt és hatalmasat dudál. Azonnal intek neki, hogy már indulok is, csak szálljon le arról az átokverte dudáról. A sofőr türelmét vesztve kapálózik, majd az órájára mutogat, ez egyezményes jele annak, hogy siessek.

Nagy levegőt veszek és kilépek az eső védett teraszról, az eső azonnal végig kopog a testemen. Egy pillanat alatt átlázik a kabátom, a harisnyám térdig merő víz. Alighogy ezt szemrevételezem, belesétálok egy hatalamas pocsolyába. Azonnal bokáig elmerülök benne, pedig magassarkú is van rajtam. A sírás kerülget, ahogy kiemelem a lábfejemet a hideg esővízből. Legszívesebben felkiáltanék, és magam sem hiszem el, mennyire pechem van a mai napon.