Idegesen toporgok a latyakos hóban. Vagy negyed órával korábban érkeztem a mozi bejárata elé, mint amit megbeszéltünk, ugyanis nem akartam elkésni. Csak nézem, ahogy az emberek nyakukat behúzva sietnek az utcán, boltba be, majd ki jönnek. Egy fiatal pár megrakott ajándékszatyrokkal, míg egy idősebb néni húzható táskával lépdel, kerülgetve az olvadásnak indult hóból keletkező pocsolyákat. De legalább nem csúszik az út. Hihetetlen milyen rohanásból áll az egész december a legtöbb embernek. Sajnos nekem is mindig csak feszültséggel telt minden évben az adventi időszak, de idén megfogadtam, hogy ez másképp lesz.

Az órám számlapjára pillanatok. Még öt perc van vissza a megbeszélt időpontig, mikor hirtelen megáll mellettem valaki. Hosszú sötét szövetkabátja van. Mikor felnézek, csak akkor ismerem fel benne a párom. Melegen rám mosolyog és átölel.

-- Sokat kellett várnod? -- kérdezi, majd ad egy puszit.

Megrázom a fejem, miközben a hideg ujjaimat belecsúsztatom az ő meleg tenyerébe. Csak most veszem észre a másik kezében tartott kis tasakot.

-- Tudom, hogy tegnap volt, de... Boldog Mikulást!

-- Köszönöm! -- mondom széles vigyorral, majd belépünk a moziba.

-- Ma te választhatsz filmet! -- mondja nekem csillogó szemekkel.

Nem volt nehéz kiválasztani a filmet, nem sokra rá már a jegyet a kezünkben fogva mentünk megkeresni a helyünket.