Sötét léptek a hűvös éjszakában,

Meglibben a függöny a ház ablakában.

Esti zene muzsikál a fűben, elnyomja a sikolyt,

Ajándék lapul a kézben, de az almabor kifolyt.

A vörös szín terjeszkedik, az arcomra is kúszik,

Tüzes pillantásod nem ereszt, a perc egyre nyúlik.

Ajkad forró puhaságán át szavad szívembe fúródik,

Ámor nyila... Véres, sebző. A kín a torkomban torlódik.

Elmondani, mit nem lehet... Szívem csak verdes.

E mellkas érted feszül, s te nem látod, kedves.

S mint a macska, kapaszkodik fel a falon a remény.

Egyszer úgyis átadom szívem, mi öröktől tiéd.