❄Ez a történet kicsit más lesz, mint az eddigiek. Három szereplő van benne, három szemszöggel, de "egybeolvasva" lesz az igazi😃Remélem tetszeni fog nektek! 😏💖💖❄

Thorin mérges volt Gandalfra. Haragudott, mert három emberrel többre kell figyelnie. Egy még rendben volt. Igen, a betörő valószínűleg hasznukra fog válni, de az a három fehérnép! Nem is értette, hogy hogyan kerültek ember kinézetű nők a betörő házába. Mintha azt mondták volna, hogy messziről jött vándorok. Úgy néznek ki, az igaz, de valahogy mégis olyan különös ez az egész. És egyáltalán miért kell velük jönniük? Mit tudhatnak, amit ő, vagyis ők törpök nem?
Meg kell bíznom Gandalfban, korholta magát, miközben a sor elején a három lányon töprengve vezette a csapatot.
Durinra! Csak ne nevetgélnének ennyit!

Gwínil szemszöge:
Azt vettem észre, hogy szép lassan mindenki lehagy. Mikor elindultunk, még Bilbóval és a lányokkal mentünk szorosan Thorin mögött, de mostmár, alig látom őket, annyira lemaradtam. Thorin kiadta, hogy nem ülhetünk a pónikon, mert ez egy köves része az útnak, nehogy lesántuljanak a hátasaink. Ez így rendben is lett volna, csakhogy, amikor Thorin Zsáklakon megtudta, hogy hárommal több ló kellene, akkor tanácstalanul széttárta a karját, jelezve, hogy nem tud mit tenni. Így kénytelenek voltunk gyalogolni, de Gandalf azzal nyugtatott minket, hogy ha elérünk Völgyzugolyba, akkor majd kapunk lovakat, csak addig kell kibírnunk. Több, mint 3 órája sétáltunk, ezért eléggé el voltunk fáradva, és szépen maradoztunk lefele. Legalábbis én, Elanor, és Aglarnis még jól bírták, annyira, hogy Thorint fárasztották a vicceikkel, akinek a feje egyre jobban kezdett hasonlítani egy meggyötört családapára, és nem egy büszke királyra.
- Jól vagy? - kérdezte egy óvatos, meleg hang, amivel teljesen kizökkentett a gondolataimból.
- Persze, csak elfáradtam, és nagyon fájnak a lábaim. - feleltem felnézve Fili kék szemeire.
Erre csak biccentett, és látványosan nyújtózkodva el kezdte fürkészni a sor elejét. Maga mögé nem kellett néznie, mivel csak mi voltunk ott Kilivel sereghajtóként.
- Mit csinálsz? - kérdeztem nevetve, mert még mindig nem hagyta abba a bámészkodást.
- Thorinékat nézem.- válaszolt, majd mire újra megszólalhattam volna, az öccséhez fordult.
- Kili! Menj előre kérlek, és kérdezd meg Thorint! - utasította.
- Mégis miről? - értetlenkedett az ifjabb herceg.
- Azt miért nekem kellene tudnom? Te akarod megkérdezni! - nógatta az idősebbik, miközben sürgető mozdulatokat tett az öccse felé.
- Rendben. - mondta az bizonytalanul, majd elindult a széles úton a pónijával, és mikor a bátyja mellé ért, Fili súgott valamit a fülébe, amitől szélesen elvigyorodott, rám nézett, majd a vissza fivérére, azután füttyentett, majd sietős léptekkel megindult előre, feltehetően feltenni Thorinnak azt a kérdést. Ketten maradtunk Filivel, meg az előttünk öt méterre baktató Orival.
- Mit mondtál neki? - kérdeztem enyhe pírrel az arcomon.
- Semmi különöset. - vonta meg a vállát. - Na gyere! - mondta, majd egy gyors mozdulattal megfogta a derekamat, és mintha csak egy papírdarabot emelt volna fel, felrakott a pónija nyergébe. Én halkan sikoltottam egyet, majd mikor elengedett, ijedten néztem rá.
- Ezt miért tetted? - kérdeztem feldúltan, és valószínűleg rákvörös fejjel az érintése miatt.
- Fájt a lábad, elfáradtál, én meg nem értem Thorint, hisz tudja, hogy ezeken a lovakon ennél sokkal veszélyesebb helyeken is vágtáztak már. - magyarázta egy kicsit bűnbánó hangon.
Mikor rájöttem, hogy mit tett, halványan elmosolyodtam, és lehajolva szerencsétlenül átöleltem a vállát. Kicsit visszavágtam, mert most ő lett céklavörös, és a földet pásztázta.
- Köszönöm! - tettem hozzá, majd felegyenesedtem, és kinyújtottam a lábaimat.
- Ez valami eszméletlen! - suttogtam a teljesen elgémberedett végtagjaimnak, de kicsit hangosra sikerülhetett, mert Fili felnézett, és rám mosolygott. Viszonoztam, aztán rögtön el is kaptam a tekintetem, és szigorúan a kantárra nézve lányosan elvigyorodtam.
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el mióta felültem a pónira, de azt vettem észre, hogy csak úgy ömlik belőlem a szó. Meséltem a múltamról, a családomról, a kedvenc időtöltéseimről, arról, hogy nagyon sokat olvasok, meg hogy szeretem a művészeteket, és Fili mindezt figyelmesen végighallgatta, majd ő is rengeteget mesélt magáról. Ezután azt játszottuk, hogy utánoztunk egy törpöt a csapatból, a másiknak pedig ki kellett találnia, hogy ki az. Mondanom sem kell, hogy remekül szórakoztunk, és nagyon sokat nevettünk. Aztán csak mentünk kellemes csöndben egymás mellett, és a gondolatainkba mélyedtünk.
Kicsivel később újra megszólalt:
- Thorin egyre sűrűbben néz hátra, ha nem túl kényelmetlen, akkor feküdj rá a nyakára, hogy ne lásson, majd én vezetem. - paskolta meg a foltos póni nyakát.
- Oh, rendben, köszönöm. -biccentettem, majd átadtam Fili kezébe a szárat, aki, miközben elvette véletlenül megérintette az ujjaimat. Beharaptam az ajkaimat, és azon kezdtem gondolkozni, hogy most mégis mi a fene történik velem. Két napja ismerem, de azonnal elvarázsolt. Először a gyönyörű kék szemeivel, meg a szőke hajával, aztán mikor el kezdtem megismerni egyre jobban éreztem, hogy számomra ez nem barátság lesz...
Miközben ezen gondolkodtam, oldalra fordítottam a fejem, és a póni nyaka alatt átkulcsoltam a kezem. Nem mondom, hogy kényelmes volt, de fájós lábbal való gyaloglásnál minden jobb. A mellettem baktató herceget néztem, és elmosolyodtam. Hazudnék, ha azt mondanám, nem örültem annak, hogy nem vette észre, hogy konkrétan bámulom, és azzal szórakozok, hogy különböző fonásokat tervezek a szakállára. Miközben ezen gondolkodtam, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen mit is tett. Szembemegy a nagybátyja parancsával, beszervezi az öccsét, hogy foglalja le Thorint, hogy egy kicsit pihenhessek. Istenem! Ha megérkezünk muszáj beszélnem a lányokkal!
- Azt hiszem baj van! - a hangja egészen távolinak tűnt. - Gyorsan, gyorsan szállj le! - sürgetett.
Pár másodperc alatt történt. Én amilyen sebesen csak tudtam, levetődtem a nyeregből, csakhogy egy kicsit nagy lendülettel, és leestem a lóról, pont mikor Thorin megérkezett.
- Mi történik itt? - mennydörgött.
- Semmi Thorin, jól vagyok! - álltam fel.
Egy pillantással belém fojtotta a szót, és Filire meredt.
- Miért láttam azt, hogy Gwínil leesik arról a lóról, amire nem szabadott volna felülnie? - vonta fel a szemöldökét.
- Csak, - kezdte volna a magyarázkodást a herceg, de Thorin leintette.
- Mindegy, inkább nem akarom tudni. - mondta. - Egyébként megérkeztünk. - mutatott körbe a kezével. - Ja igen, és te őrködsz Fili!

Aglarnis szemszöge:

Egy fantasztikus helyen álltunk meg. Amerre szem ellátott mező, és sziklák, de mégis, valami eszméletlenül szép volt, ahogy a délutáni nap sugarai bevilágították a pusztát. Kelet felé, egy sziklafal magasodott, körülötte pedig sok magas kő egy nagy U alakot hozott létre. Mikor mindenki megérkezett, Fili nekiállt tüzet rakni, a többiek pedig hátukat a falaknak vetve beszélgettek. Én lopva Thorinra pillantottam. Ő is nyugodtnak tűnt, valószínűleg azért, mert időben, lehet, még egy kicsit hamarabb is ideértünk mint tervezte. Egyszóval mindenki elégedett volt, lobogott a tűz, és Bombur nekiállt a vacsora készítésének.
- Sziasztok! - huppantam le Elanor és Gwínil közé.
- Szia! - mosolyogtak vissza.
- Kérlek mondjátok, hogy nem csak az én lábaim akarják felmondani a szolgálatot! - néztem rájuk nevetve.
- Jaj, ne is mondd! - biccentett Elanor. - Az utolsó félórában úgy vonszoltam magam, mint egy hisztis kisgyerek.
- Te Gwín? - pillantottam rá.
- Én, izé, nekem is fájtak a lábaim. - bólintott, de mintha elpirult volna?
- Lányok, valamit el kell mondanom! - kezdte, és bizalmasan nézett ránk.
- Mi? Történt valami? Valaki megbántott? - kérdeztem harciasan.
- Nem! Dehogyis! - rázta meg a fejét. - Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok. - suttogta, félve a reakciónktól.
- Komolyan??? Juj, de jó! - öleltük meg egyszerre Elanorral.
- És?- meredtem rá kérdőn.
- Mi és? - nézett rám zavartan. - Ja, igen Fili. - vigyorodott el.
- Íííííí!!! - ujjongtunk. Nagyon örültem Gwínilnek.
- És, szerinted te bejössz neki? - Elanor megelőzött a legfontosabb kérdéssel.
- Hát.... - és akkor elmesélte az egész lovas sztorit.
- Jaj, ez annyira aranyos! Ki sem nézném belőle. - mosolyodtam el. 
Hirtelen észrevettük, hogy Fili minket néz.
- Menj oda hozzá! - fogtam meg Gwín vállát.
- Nem is tud...- akarta mondani, de még mielőtt befejezhette volna Fili lépett oda hozzá.
- Beszélhetnénk? - nézett óvatosan a lányra.
Jeleltem Elanornak, hogy gyorsan tűnjünk el innen, ami így is lett.
- Egy kis figyelmet kérnék! - kiáltotta Gandalf. - Thorinnal elmegyünk tanácskozni, hogy hogyan tovább, szóval kérlek vigyázzatok magatokra, és ha bármi szokatlan történne, akkor azonnal szóljatok. - majd az egymással örömében üvöltő Bofurra, és Norira kapta a fejét. - és hölgyek is vannak itt. - tette hozzá az orrnyergét masszírozva.
Vigyorogva fordultam vissza Elanorhoz, aki Filiékre mutatott. Én is odafordultam, és egy aprót intettem Gwínnek, aki a szőkehercege vállára dőlve nevetett valamin, amit a szöszi mondott neki. A tekintetem továbbsiklott, és akkor észrevettem.
- Látod amit én látok? - pattantam fel, és villámgyorsan egy fánál termettem, ahova mindenki a kabátját pakolta le, hogy ne legyen melegük a tűz miatt, ugyanis a falak bent tartották a meleget.
Egy picit nagy volt rám, na jó inkább hatalmas, bőven rálógott a kézfejemre, de imádtam.
- Hé srácok, most én vagyok Tölgypajzsos Thorin! - rikkantottam, és a tűz körül kezdtem járkálni, a hegymély királyát utánozva, a hegymély királyának fenséges kabátjában.
A többiek először mosolyogva, majd a lányokat utánozva harsányan nevetni kezdtek, amihez én is csatlakoztam.
- Most azt, amikor elmondta, hogy kétszer is eltévedt! - dobta be az újabb ötletet Bofur, mire bólintottam, és neki is álltam:
- Azt mondtad, könnyű lesz idetalálni, de kétszer is eltévedtem! - mondtam, egy oktávval mélyebb hangon, ám a várt ováció elmaradt.
- Mi miaz? Nem így volt? Máshogy mondta? - néztem körbe a többieken, ám ők nem engem néztek, sokkal inkább mögém. Gwínilre pillantottam, aki elhúzta a száját, és a vállam mögé mutatott. Lassan megfordultam, és az arcomra fagyott a mosoly.
- Öhm...szia Thorin! - a hang alig jött ki a torkomon. Egy pillanat alatt levettem magamról a kabátot, és a kezébe nyomtam, majd mielőtt bármit mondhatott volna, visszaszaladtam a lányokhoz.
- Engem néz ugye? - hajtottam le a fejem, miközben Gwínilék a hátamat simogatták, és próbáltak nyugtatni.
- Igen...- mondta Elanor. - de nem ilyen megöllek fejjel, hanem, hanem inkább érdeklődve. - fejezte be a mondatot Gwín.
- Tényleg? - őszintén meglepődtem, és mikor felnéztem, azt láttam, hogy elkapja rólam a tekintetét.
- Kész a vacsora! - Bombur hangjában nem volt őszinte az öröm, hogy neki kellett megtörnie a percek óta beállt kínos csendet.
- Remek, na végre! - Dwalin is próbálkozott, de nem sokra ment vele.
A törpök lassan sorba rendeződtek Bombur előtt, és ahogy kezdett visszatérni az élet a táborba, én is kezdtem azt hinni, hogy megúszom, mikor megszólalt:
- Aglarnis! Beszélhetnénk? - kérdezte.
- Nekem végem! - tátogtam a lányoknak, akik sajnálkozva néztek rám, de tudtam, hogy nem jöhetnek velem, akármennyire is akarnak.
- Persze! - biccentettem tétován, és elindultam utána egy kicsit távolabb a tábortól.
Mikor hallótávolságon kívül kerültünk, belekezdtem:
- Nézd Thorin, én nagyon sajnálom, ostoba vicc volt, és bántó is nem csinálom többet! Bocsáss meg! - hadartan, és a földet bámultam.
- Nem haragszom! - mondta valami teljesen más hangon, mint ahogy napközben beszélt. Talán lágyan, kedvesen?
- Nem? - meglepetten néztem bele a szürke íriszeibe.
- Nem, tényleg nem. - mosolygott halványan.
- De, hogy, miért? - örültem a válaszának, de mégis furcsa volt.
- Azért, mert őszinte volt. Tudod, azért mert én vezetem ezt a küldetést, mindenki úgy tekint rám, mint egy kőszívű főnöm. Elfelejtik, hogy barátok, vagy rokonok vagyunk, amit nem szabadna. Én nagyon szeretem őket, főleg azt a két lököttet. - elmosolyodott. - Amit most csináltál, az egy visszajelzés volt rólam, és arról hogy hogyan viselkedek. Figyelnem kell a határokra, ami a szeretet, és a kötelesség között húzódik. - fejezte be a vallomást.
- Hű?!....- ennyit bírtam kinyögni. A kőszívű király kiöntötte a szívét? Ráadásul nekem?
Csendben ültünk, miközben a naplementét néztük. Megborzongtam, otthagytam a kabátomat a táborban, de annyira nem akartam visszamenni érte. Jó volt itt vele. A következő pillanatban a vállamon éreztem egy ismerős anyagot. Felnéztem, és halványan elmosolyodtam.
- Ne fázz meg! - suttogta, miközben megsimította a vállamat. - Vissza kell mennem, de te maradj nyugodtan, a helyiek azt mondják, hogy ezt a naplementét látni kell! - mutatott a távolba.
Örültem, hogy sötét van, mert nem látta az enyhén rózsaszín arcomat.
- Egyébként jól áll! - tette hozzá, majd eltűnt a sötétben.

Elanor szemszöge:

       Kili egyszerűen az agyamra ment! Amikor először találkoztunk Bilbónál, még egész normálisnak tűnt. Ezt abból következtettem ki, hogy amikor a törpök kajacsatázni kezdtek, akkor nem dobott meg a mazsoláskaláccsal, amit az asztal alól kotort elő. De aztán! Mikor másnap elindultunk folyamatosan próbálta  magára felhívni a figyelmemet. Legtöbbször azzal szórakozott, hogy felmászott Fili nyakába, és lenézve rám, azt mondta, hogy onnan akkora vagyok mint egy hangya. Ezt gondolom azért csinálta, mert ha beálltunk egymás mellé, épphogy egy centivel volt magasabb nálam. Mikor kikértem magamnak a "Hangya" nevet, akkor csak nevetett egyet, majd a nap további részében egyfolytában úgy hívott. De a kedvencem akkor is a minősíthetetlen viccei voltak. Egyszerűen rémesek, és nagy részüket félek, hogy saját kútfőből szedte, és egész nap azokkal szórakoztatott. Szóval jól elvoltunk. Igaziból élveztem azt a rengeteg figyelmet, amit nekem szentelt. Én is vidám személyiség vagyok, szóval magamban én is nevettem a  tűrhető viccein, de neki erről nem kellett tudnia. A többiek annyit láttak belőlünk, hogy egész nap egymás vérét szívjuk, aztán meg együtt nevetünk.
       De a mai napon túl messzire ment.  Éppen Aglarnis csillogtatta színészi tehetségét, mikor leült mellém.
- Szia Hangya! - vigyorgott rám. 
- Mondjad! - feleltem unottan, mert teljesen biztos voltam abban, hogy egy újabb zseniális viccet fog mondani, de magamban elmosolyodtam a "nevemen".
- Akarok neked mutatni valamit! - mondta izgatottan. - Menj a sziklafal mögé! - utasított.
- Oké... - húztam el a szó végét, lassan felálltam, és elindultam ahova mondta.
Mikor észrevettem, hogy nem jön, hátrafordultam:
- És te? - meredtem rá.
- Mindjárt jövök, csak Bilbó kérdezett valamit. - biccentett a nevetgélő hobbit felé, aki Aglarnis előadásán szórakozott.
Bólintottam, és kimentem a kis "körünkből". Unottam leültem egy lapos sziklára, és a tűz árnyékát néztem, ahogy a sziklafalra vetült. 
A következő pillanatban a tűz meleg fényét eltakarta egy tagbaszakadt alak körvonala. Először azt hittem hogy Thorin az, de mikor morogni kezdett, és furcsán lépkedni, akkor rájöttem: Egy ork árnyékát láttam a sziklán. Megfogtam az első kezem ügyébe kerülő tárgyat, ami egy kő volt, és magamhoz szorítva próbáltam lassítani a légzésemen. Megmozdult! Leugrott a szikláról, és felém tartott. Mielőtt megláthattam volna, hátráltam egy lépést, és célozni akartam a kővel, amikor is több dolog történt egyszerre. Először is hatalmasat estem, egy kiálló szikladarabban, és alaposan bevertem a lábam, mert úgy védtem ki az esést hogy ne a fejemre essek. Másodszor pedig a támadóm nevetni kezdett, aztán felkiáltott:
- Durinra! Elanor jól vagy? Hatalasat estél! - Kili hangja rémült volt.
- Kili, mégis mi a fene bajod van neked? - idegességemben beszélni is alig bírtam.
- Én úgy sajnálom, nagyon rosszul érzem magam! - hangjába rengeteg bűnbánat keveredett.
- Jól teszed! - mérgelődtem, majd félrelökve a karját, nagynehezen talpraálltam és bicegve visszaindultam a többiekhez. Amit jól tettem, mert akkor még a zárómondatot sem hallottam volna:
- Öhm...szia Thorin! - makogta Aglarnis, majd odafutott Gwínilhez. 
Én is odamentem hozzájuk, majd mikor kicsivel később Thorin, majd utána Aglarnis is visszatért, a többiekkel együtt nyugovóra tértem.

Time skip : Másnap reggel

       Tizennyolc főből tizenhat fő arcán frissesség, jókedv, és boldogság tükröződött. Aztán voltunk mi Kilivel. Tegnap este borzasztóan megharagudtam rá, nem az volt a bajom, hogy egy ilyen nevetséges trükknek bedőltem, hanem megijesztett, elestem, fáj a lábam, és ha ügyesebb vagyok, akkor komolyan megsebesíthettem volna a kővel. Szóval ma reggel rá se néztem, kerültem minden vele való kommunikációt, ami a társaság többi tagjának is feltűnt.
- Mi történt? - Balin volt az első aki észrevette. Aztán sorban a többiek : A lányok,  Bilbó, Fili (nyilván ő tudta, hogy mi történt), Bofur, Gandalf(!) majd végül Thorin. Ami baj volt. Mert őt nem tudtam megtéveszteni, a "rossz napom van, majd jobb kedvem lesz" szöveggel.
- Elanor! Mi történt? - kérdezte ő is.
- Semmi nem történt, csak nem aludtam jól. - nyeltem egyet.
- Hmm... Rendben. - biccentett pont úgy, mint aki egy szavamat sem hiszi el.
- Egy kis figyelmet! - kiálltotta. - Köszönöm! - mondta halkabban, mikor már mindenki rá figyelt.
- Elmondom, hogy hogyan lesz, a reggel! - jelentette be.
- Fili, Bilbó, Dwalin! A tűz nyomait szedjétek össze! Glóin, te segíts Bomburnak elpakolni az elemózsiát, a lányok menjenek mosogatni, a többiek pedig segítsenek ahol tudnak! - harsogta. - Illetve ti! - mutatott rám és Kilire. - A közelben találtam gyümölcsfákat, hozzatok mindenkinek reggelit. - utasított bennünket.
Döbbent arccal meredtem először Thorinra, majd Kilire, majd megint Thorinra, és idegesen dobbantottam a nem fájós lábammal.
- Nem! - jelentettem ki határozottan.
- Hogy mit mondtál? - Thorin szerintem most hallotta ezt a szót először, és nem viselte jól.
- Gyere már Elanor! - rángatott el óvatosan mellőle Kili. - Ne várd meg ameddig haragos lesz. Most úgyis jó kedvében van! - mondta halkan.
- Te hozzám ne érjél! - horkantottam.
- Nagyon sajnálom! Egyáltalán nem ez lett volna a cél. Nem akartam, hogy megsérülj, csak 
- Csak mi? - meredtem rá.
- Nem, igazad van, ezt nem tudom kimagyarázni. - hajtotta le a fejét, mint aki mindjárt elsírja magát.
Nem tudtam haragudni rá, bár még mindig nem tudtam hova tenni, de talán már nem voltam rá mérges.
- Durinra! Kili, én is túlreagáltam! - adtam meg magam, és megöleltem.
A távolban hangos taps, és kurjongatás hangzott fel. Mi pedig vörös fejjel szétváltunk, és egymásra mosolyogtunk.
- Hívhatlak Orkinak? - vigyorodtam el.
- Ez csak természetes, Hangya! - bólintott nevetve, és újra magához ölelt.

A társaság folytatta útját a Magányos hegy belseje felé, minden akadályt legyőztek és a csata után Erebor visszanyerte gazdagságát, és békében élt a környező népekkel. A három lány, pedig úgy gondolta, hogy igazán maradhatna még egy kicsit a törpöknél, hiszen Középföldén máshogy telik az idő.....

❄Remélem tetszett nektek, és bár nem volt túl sok köze a Karácsonyhoz, de attól még mindenkinek áldott karácsonyt, és sikeres új évet kívánok! ❤❤❤❄