Orin Harvel ezredes idegesen megköszörülte a torkát. Az előtte álló acélajtóra festett narancssárga szimbólumot figyelte, amivel nyolc éve minden egyes nap találkozott. Harvel nyolc éve tagja a Békefenntartó és Űr Felügyeleti Flotta (röviden BŰFF) legénységének, és pontosan ennyi ideje képtelen normálisan kialudni magát.

Föld-idő szerint hajnali kettő óra harmincnégy perckor régi barátja, Asher Wye kereste, akivel egy emeletes ágyon osztoztak annak idején, amikor még mindketten kadétként szolgáltak a Földi Légierőnél. Annak is legalább huszonöt éve, hogy Orin Harvel - az egyszerű dél-arkansasi srác - belefutott az akkor még enyhén szólva is pókhasú Asher Wye-be, akit a legtöbben alkalmatlannak tartották arra, hogy a Légierőnél szolgáljon. Harvel tisztán emlékezett rá, hogy milyen volt az Asher, nemegyszer könnyekben tört ki, amiért az ezredesük folyton cukkolta őt, gyereklelkű és naiv természetes miatt.

Huszonöt év alatt az ember sokat változhat. Harvel is erre gondolt, amikor Asher nyugtalanító kérésére elhagyta a BŰFF parancsnokságát, hogy visszatérjen a Földre. Harvel nyolc éve a Taarus fedélzetén él száztizennégy fős legénységével együtt. Ennyi idő alatt az ember mind a száztizennégy katonát akaratlanul is megismeri, és számtalan szorult helyzetbe kerülhet, de az egyetlen dolog, amivel az ezredes ez idáig nem barátkozott meg, az a klausztrofóbia.

Harvel gyomra megemelkedett és összefeszült, amikor az előtte álló acélajtó hidraulikus karjai felszisszentek, és szabad belépést nyitottak számára az alig egy négyzetméter nagyságú liftbe. Csak akkor érzett valamelyes megnyugvást, amikor meglátta a falnak támaszkodó, régi barátját.

- Asher? - Maga sem hitt a szemének, amikor egy jóképű, szikár testalkatú férfival találta szembe magát, aki fehér orvosi köpenyt viselt. Az egyetlen árulkodó jegy, ami egyértelművé tette, hogy valóban Asher Wye az, a jobb halántékán húzódó májfolt, ami leginkább a francia kártyapakli pikkjére hasonlított.

- Orin, nocsak. - Asher végignézett egykori bajtársán, zöld tekintete felragyogott. - Megváltoztál! - Megvakarta az állát a kezében tartott mappával. - Szakállat növesztettél?

- Huszonöt év, Asher. Mire számítottál? - Harvel belépett a liftbe, és kezet fogott barátjával. - Hogy még mindig az a nyikhaj vagyok, mint régen?

Asher elmosolyodott.

- Ami azt illeti, te is sokat változtál - folytatta Harvel, és felvonta a szemöldökét. - Csak nem őszülsz?

- Bíztam benne, hogy feltalálom az örök élet szérumát.

Asher megnyomott egy gombot, a lift paneljén sorakozó rengeteg közül az egyik legalsót, mire az ajtók sziszegve összecsukódtak. Harvel megpróbálta emlékeztetni magát, hogy ez csak egy lift, és mint olyan, egészen biztosan jól működik. A fejük fölött lévő két hangszóróból egy monoton mély női hang jelentkezett be.

- Kérem, azonosítsa magát - mondta, majd a lift paneljéből kicsúszott egy lapos, emberi tenyér nagyságú tálca, amiben valamilyen zselés anyagot tároltak. - Kérem, helyezze a jobb kezét tenyérrel lefelé az azonosító eszközre!

Harvel ránézett Asherre.

- Rajta! - biztatta őt.

Harvel bizalmatlanul a tálcára helyezte a tenyerét, és belenyomta. Úgy tűnt, mintha a hűvös, zselés anyag külön életet élne, lassan körbevette az egész kézfejét, miközben az ezredes enyhe bizsergést érzett az ujjbegyeinél és az ujjperceken. A szerkezet először kékes fénnyel vizsgálta át az egész bőrfelületét, majd végül zöld sugarakkal jelezte, hogy az azonosítás sikeresen befejeződött.

A tálca megmozdult Harvel tenyere alatt, majd visszahúzódott a lift falába. Az ezredes megvizsgálta a kezét, és bár arra számított, hogy csupa takonyszerű anyagtól lesz mocskos a bőre, a kézfeje makulátlanul tiszta volt.

- Üdvözlöm Orin Harvel ezredes a Földi Légierő Delta bázisában - köszöntötte őt a program. A lift megindult lefelé. Az ajtó fölött elhelyezett digitális kijelző máris jelezte, hogy alig néhány másodperc alatt a mínusz ötödik emeletet is elhagyták.

- Érszkenner - magyarázta Asher. - A teljes kézfejed érhálózatának mintázatát tartalmazza az adatbázisunk.

- Vagy úgy - morogta Harvel. Nehezen fogadott mindenfajta újítást, amivel a BŰFF technikai fejlődésekkel foglalkozó csapata is nap, mint nap előállt. A legutóbb ugyanilyen bizalmatlanul vizsgálgatta azt a szerkezetet, ami biztosította a zavartalan kommunikációt a Taarus legénysége között, és amit nemsokára minden katona belső fülébe beépítenek. - A sima alapszintű biometrikus azonosítás már nem menő?

Asher szélesen vigyorgott.

- Nos, a roswelli és a Cheyenne-hegységben történt incidensek után a Légierő nagyobb hangsúlyt fektet az azonosításra, és arra, hogy illetéktelenek ne lépjenek be ide olyan könnyen.

- Én meg azt hittem, hogy még mindig terepen vagy.

Asher keresztbe tette a kezét.

- Mindig is jobban érdekeltek a kutatások. Elmentem egyetemre. Biokémiából szereztem professzori címet. Ötödik éve vagyok itt a Delta Bázison.

Harvel eddig csak pletykákat hallott a Delta Bázis létezéséről, legelőször akkor szerzett tudomást, amikor napokkal ezelőtt Asher felhívta őt, és megkérte, hogy tegyen egy látogatást náluk. Később Harvel felettese is arra kérte őt, hogy jelenjen meg a Barksdale-i légitámaszponton, ahonnan egy sötétített üvegű autó elszállította őt a Delta Bázisra. Csak sejtése volt, hogy merrefelé kell keresni a Bázist. Valójában nem is igazán akart róla tudni, biztosan jó okból titkolják a lelőhelyét.

Ahogy lefelé haladtak a hegy gyomrában, Harvel egyre többször nyúlt be a nyakánál az egyenruhája alá, és megpróbálja kitágítani a feszes gallért.

- Van, amin évek alatt sem tud úrrá lenni az ember - jegyezte meg Asher, amikor észrevette, hogy cimborája ideges.

Az ezredes megköszörülte a torkát, és megpróbált a lift számlapjára összpontosítani.

- Hány emeletet megyünk le?

- Harmincnégyet.

- Ejha... mi a franc az, amit a Légierő ilyen mélyre temet a föld alá? - horkantott fel szórakozottan Harvel, amire Asher csak sejtelmesen mosolygott.

A lift lelassult, és a már korábban megismert hang ismét felszólalt.

- Harmincnegyedik szint. Hármas számú Biológiai labor. Jó időtöltést kívánok itt Orin Harvel ezredes!

Kiléptek a liftből, majd egy kékes fényű lámpákkal megvilágított, csupa beton folyosón mentek végig. A folyosó egyszer hol jobbra, hol balra kanyargott, az ezredes többször gyors pillantást vetett a háta mögé. Narancssárgán számozott páncélajtók mellett haladtak el. Útjuk során egyetlen ajtó sem tárult fel, és senki sem jött velük szembe, ahogy azt egy ekkora bázison elvárná az ember.

Harvel háta libabőrzött a nyomasztó, bizonytalan érzéstől, ami hatalmába kerítette, ezért megszaporázta a lépteit.

- Tulajdonképpen, még nem is mondtad, hogy pontosan miért jöjjek ide - emlékeztette Ashert.

A férfi savanyú mosolya elárulta, hogy nem igazán örül a kérdésnek.

- Gondolhatod, hogy valami olyasmiről lehet szó, amit nem mondhattam el a felszínen.

A folyosó végén feltűnt egy ajtó, egy hatalmas huszonhármas számmal. Asher a zárt ajtó előtt megállt, egy pillanatig mindketten mozdulatlanul méregették egymást.

- Mit hallottál pontosan a „Y"-projektről?

Az ezredes tekintete továbbra is rezzenéstelenül tapadt Asherre, miközben próbálta feleleveníti, hogy hol is hallhatott róla. Talán nyolc évvel ezelőtt, amikor az Ydros bolygó első telepei létrejöttek, a Föld egy ellenséges, humanoid fajjal találta szemben magát, akik magukénak követelték az Ydros bolygót, és megtámadták a bolygón állomásozó flottát. Mindenkit megrázott a hír, amikor az ellenséges faj - akit az emberek csak ydrosziaknak hívnak - csaknem tizenötezer telepest és nyolcezer katonát mészárolt le. Nincs nap, hogy Harvel ne gondolna arra a háborúra, hiszen akkor vesztette el a feleségét és a kisfiát.

Az akkori Földi vezetés biztosított mindenkit arról, hogy még egyszer ez nem fog előfordulni. Nyolc évvel ezelőtt az ydrosziak vezetői és a Földi vezetés békét kötött, ennek köszönhetően született meg a két bolygó közötti egyezmény, ami egyenlő részre osztja fel az Ydros bolygón található lakható területeket.

Nyolc évvel ezelőtt számtalan barátja, egykori bajtársa és közeli ismerőse is elhunyt, és az ezredes bizalmatlanul tekintett arra az egyezményre, amit a Föld az ydrosziakkal kötött. Harvelnek nem egy lehetősége lett volna azóta leszerelni, és felettese több alkalommal is felajánlott neki egy szolgálati lakást az Ydros bolygón, de Harvel előbb bízta volna egy kecskére a káposztát, mint az életét az ydrosziakra.

Az ezredes gyanakvó pillantással nézett cimborájára.

- Rémlik valami. A legénységem tagjai pusmogtak valamilyen biológiai projektről, amit a kormányközeli szervek pénzelnek. - Nem tudta megmondani miért, de egyre idegesebb lett, ahogy elnézte Asher rezzenéstelen tekintetét, amiből semmit sem tudott kiolvasni. - Valami fegyverről, illetve génmanipulációról... Bár többnyire nem figyeltem az ilyesmire. A legénység előszeretettel olvasgat Dick regényeket és gyártanak mindenféle összeesküvés-elméletet.

Asher szeme tágra nyílt, majd összevonta a szemöldökét.

- Érdekes... - morogta. Asher benyúlt a köpenye alá, a ruháinak rétege alól előhalászott egy nyakpánton függő kártyát, majd behelyezte az előttük álló ajtó egyetlen résbe. Beütött egy hosszabb számkódot az ajtó melletti monitoron.

Az ajtó másik oldalán két fekete zubbonyt viselő katona ácsorgott, mellükön a BŰFF narancssárga jelvényével, mindkettő összeütötték a sarkukat és vigyázba vágták magukat, amikor Asher és az ezredes elhaladt mellettük. Odabent már mindent fém borított, a falak ferde ívben törtek a magasba, mintha csak egy hosszú, kígyószerű űrhajón vezetne végig. A hőmérséklet jócskán lejjebb esett, amitől Harvel végtagjai fázni kezdtek. A viszonylag rövid átjárón féltucat tömör ajtó várakozott, rajtuk vastag fogantyúkkal. Az ezredesen olyasfajta pánik lett úrrá, ami egyre inkább kérdezősködésre sarkallotta.

- Mégis miféle hely ez, Asher?

Harvel alighogy kimondta ezt, az egyik fogantyús ajtó feltárult. Egy fehér köpenyt és arcmaszkot viselő nő egy hordágyat tolt maga előtt, a kerekek csikorgása végig visszhangzott az egész folyosón. Az ágyon fémkoporsó feküdt, teteje átlátszó anyagból készült, benne egy ismeretlen alakkal. A testből mindenféle csövek lógtak ki, amiket a koporsó falához erősítettek. Az a valami csak látszólag hasonlított egy emberre, a bőre felszíne halvány azúrkék volt, az erek kitüremkedtek a hámrétegen. A test csukott szemhéja lilás árnyalatban játszott, a feje teljesen tar volt, az arc két oldalán fülek helyett csak apró rések voltak.

A koporsó fejrészénél egy vésett névtábla jelezte, hogy ki fekszik benne. Az ezredesnek csak alig néhány másodperce maradt elolvasni, aztán a köpenyes nővér befordult a sarkon. Néhány másodperc, de ennyi is elég volt, hogy felismerje Rober Alexand, a Taarus másodpilótájának nevét.

Megtorpant.

- Mi a franc folyik itt? - kérdezte ezúttal hangosabban. Asher szintén megállt és keresztbe tett karokkal figyelte egykori barátját. - Arra az istenverte koporsóra a Taarus másodpilótájának a nevét írták, de láttam mi volt abban a dobozban! Az egészen biztosan nem Rober volt!

Asher lassan felemelte a kezét, mintha jelezné, hogy nem készül ártani neki.

- Őszintén sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, de azért vagyok itt, hogy segítsek neked - mondta vontatottan, mintha az ezredes képtelen lenne megérteni az emberi szót. - Öt éve dolgozom ezen a projekten azért, hogy segíteni tudjak.

Harvel egyre inkább úgy érezte, hogy a falak összenyomják.

- Segíteni miben? Mi ez az egész hülyeség? Mi a fenébe rángattál bele, Asher?

- Ami azt illeti, nem én rángattalak bele. Azért dolgozom itt, mert megkértek, hogy segítsek rajtatok.

- Rajtunk? - kérdezte zavartan az ezredes. - Kiken? És miért? Mit művelsz idelent?

Asher tett egy óvatos lépést, de amikor látta, hogy régi cimborája hátrál egyet, inkább lemondott róla, hogy megközelítse az ezredest.

- A Taarus nem létezik. Csak mi találtuk ki, hogy éberen tartsuk a tudatotokat, amíg megtaláljuk a megfelelő megoldást. Nyolc évvel ezelőtt egy Aerus nevű hajón szolgáltatok a legénységeddel együtt. Az Aerus az ydrosziak ellen indított flotta anyahajója volt, ahol te és a száztizennégy fős legénység szolgált. A háborúban az ydrosziak lelőtték a hajót, viszont egy sikeres manővernek köszönhetően, a pilóta nagyobb sérülések nélkül letette a gépet az Ydros egyik tengerében. A legénység nagyrésze - köztük te is - szerencsére megmenekültetek, hála a Delta Bázisban kifejlesztett „Örökítő" programnak. Ennek a programnak köszönhetően néhányotok tudata megmenekült, és jelenleg is arra vár, hogy új testet kapjatok.

Az ezredes megrázta a fejét.

- Fogalmam sincs, miről hadoválsz itt! Semmi Örökítő programot nem ismerek. - Harvel felnevetett. - Úgy nézek én ki, mint aki hisz az ilyesmikben?

- Nem tudhatsz róla. A ti érdeketekben létrehoztunk egy alternatív valóságot, kitöröltünk minden olyan emléket, amik csak megnehezítik a munkát, mindaddig, amíg megtaláljuk a megfelelő megoldást. - Asher széttárta a kezét. - Én is, ez a labor és a Taarus is ennek az alternatív valóságnak a része. Csak egy általunk generált világ.

- Szóval, azt mondod, az elmúlt nyolc év mind hamis? Nyolc évig szórakoztatok velünk?

- A ti érdeketekben - bólintott Asher. - De mint mondtam, csak azért volt szükséges, hogy legyen időnk megtalálni a megoldást.

- És mi a megoldás?

- Az, amit az imént láthattál.

Harvelnek csak nagyon nehezen sikerült összerakni a képkockákat. Olyan érzés kerítette hatalmába, mintha hirtelen túl zsúfolt lenne a feje, mintha egyszerre többen próbálnának részt venni ebben a diskurzusban úgy, hogy belemásznak az agyába.

- Arra a testre gondolsz? - mutatott Harvel a folyosó vége felé.

- Az ydrosziak egy csöppet fejlettebb nép. Nekik köszönhetjük, hogy sikeresen létrehoztunk számotokra egy második testet, ami képes a tudat befogadására.

- Azt akarod mondani, hogy az elkövetkezendő éveimet kénytelen leszek leélni egy olyan testben?

- Ez volt az eredeti elképzelés.

- Hányan választották ezt az utat?

Asher komor arcán valósággal feszültek az izmok.

- Mire gondolsz?

- Hányan választották a testet? Hányan mondtak le az életről?

Ezen Asher elgondolkodott.

- Összesen nyolcvannégyen menekültetek meg, ebből Rober Alexand a nyolcvanharmadik, aki a másik testet választotta.

- Hát nekem nem kell ez az út! - vágta rá Harvel. - Tudod, hogy Lysia és Fynn miattuk halt meg!

Harvel gyötrő fejfájása egyre inkább eluralkodott egész elméjén.

Asher elkomorodott.

- Nem adhatod fel ilyen könnyen, Orin! Öt éve azon fáradozunk, hogy kidolgozzunk számotokra egy lehetőséget a további életre. Ilyen könnyen elutasítanád?

- Nem várhatod el ezt tőlem! Nem akarhatod, hogy egy az ydrosziakhoz hasonló faj testében éljek! - a feje akkor már úgy hasogatott, mintha egy villával turkálnának az agyában. A lábai meginogtak, érezte, hogy válla a földnek csapódik. Egyszerűen képtelen volt gondolkodni.

- Másszatok ki a fejemből! - üvöltötte, miközben a látása elhomályosult.

Arra gondolt, hogy bárcsak lenne valami, amibe belekapaszkodhat. Bárcsak valamilyen megoldást találhatna. Miközben a földön feküdt, eszébe jutott valami, valami, ami az agya legmélyéről került elő. Egy fátyolos emlék az „Örökítő" programról.

Az Örökítő program manipulálható. Mindig van kiskapu.

Az egész talán csak egy visszhang volt, de valahogy mégis úgy szólalt meg benne, mint Rober Alexand hangja.

Harvel hallotta, ahogy többen is odalépnek hozzá.

- Nem adhatod fel... - hallotta Asher elmosódott hangját.

Az ezredes fülére szorította a kezét, mert egy éles hang tekergőzött az agyába, mint a körfűrész hangja, amit a nagyapja műhelyében hallott még gyerekkorában.

Mindig van egy kiskapu - mondogatta magában, és egyre tisztábban hallotta Rober hangját, ahogy viccelődik. - Mindig van egy reset gomb.

Harvel résnyire nyitotta a szemét, és látta, hogy az egyik zubbonyos katona tőle alig egy lépésre ácsorog, míg a másik Asherrel beszélget. Az ezredes szemébe könny szökött, ahogy megpróbálta minden maradék erejét összeszedni. Amikor az egyik fogantyús ajtó kinyílt és Asher nem figyelt oda, közelebb húzódott a katonához, aztán felpattant és kitépte az övére erősített táskából a pisztolyát.

- Orin, ne... - kiáltott Asher.

Harvel a homlokához szorította a fegyvert és meghúzta a ravaszt.

Lehet, csak képzelte, lehet, hogy tényleg ki is mondta, de mintha Asher hangját hallotta volna utoljára, ahogy azt mormogja: már megint...

***

A novella a 2016-os Preyer Hugo novellapályázatra készült.

http://cassyblacksmith.wordpress.com/