Figyelmeztetések: házasságtörés említése, lelki terror, rossz házasság

A novellához Billie Eilish

No Time To Die c.
dalát ajánlom.

-----------------

PINTÉR JÁRA,
magyar női válogatott kardvívó

Teljesen felfrissülve lépek be az edzőterembe, hogy egy picit készüljek a bronzmérkőzésre, be legyek rendesen melegítve. Vagy most nyerem meg magamnak a rég áhított olimpiai érmet, vagy várhatok újból négy évet, mint ahogyan erre az Olimpiára is.

Egy hamis mosollyal az arcomon sétálok oda az edzőmhöz, Árminhoz. Ő tudja miért ilyen az arcom. A terem végében ugyanis meglátom a férjemet az új barátnőjével. Hát nem kedves? Épphogy benyújtottam a válási kérelmet, már azzal a cafkával mutatkozik nyilvánosan, aki tönkretette a házasságunkat.

- Elmentek - mondja Ármin, én pedig végre eltűntethetem ezt a műmosolyt az arcomról. Bár az elmúlt időszakban már egész jól hozzászoktam, szinte ezzel kelek, ezzel fekszek.

- Köszi. - A mosoly, amit ő kap, sokkal őszintébb, mint ami napközben szokott az arcomon lenni. Ő az a tipikus pótapuka figura nekem. Apával gyerekkoruk óta legjobb barátok voltak, így amikor két éve anyával ketten maradtunk, ő karolt fel minket. Ez egy lelkisegély volt a részéről, amiért soha nem lehetünk elég hálásak neki.

- Picit mozgasd át magad, amíg lemegy Márk elődöntője. Nekem oda kell mennem hozzá, utána viszont jövök vissza - mondja, majd elindul. Márk, alias Trisi nagyjából velem egyszerre kezdett el vívni Árminnál, szinte együtt nőttünk fel, ő a másik, aki tudja mi történt köztem és a férjem között. Nagyon megérdemelné, hogy döntőt vívhasson, rendesen megdolgozott eddig mindenért.

Miközben csinálom az Ármin által kérteket, a konditerem egyik falán elhelyezett tévét bámulom, amin éppen Márk elődöntője megy. Nagyon jól vív, látszik, hogy akarja ezt az olimpiai döntőt magának.

Néha halkan felsikkantok, igazából már nem is figyelek arra, hogy mit csinálok edzés címszó alatt, mert csak össze-vissza ugrálok és ordítva szurkolok. Kicsivel hátrébb a már döntőbe jutott francia lány, aki azt az olasz lányt verte az elődöntőben, akivel én vívom majd a bronzcsatát éppen Márk ellenfelének szurkol, aki a honfitársa.

- Trischlernek szurkolsz? - hallom meg a férjem, Andor hangját a hátam mögül, ahogyan afelől érdeklődik, Márknak szurkolok-e. Mintha nem lenne egyértelmű.

- Nem, az atyaúristennek - forgatom meg a szemem, de nem fordulok felé.

- Miért vagy most ilyen? - Már mellettem áll és az arcomat fürkészi.

- Gyerünk, Márk! - kiabálok, majd visszatérve a normális hangnembe, csak néhány pillanatra felé fordulok. - Tényleg ennyire hülye vagy, esetleg tudatmódosító szert adott a cafkád a kezedbe? - Hangom gúnyos, és ez neki is feltűnik.

- Csillapodj le, Jára.

- Csak utánad. Tudom, hogy soha nem kedvelted Trisit, most pedig az zavar, hogy te nem jutottál négy közé, ő pedig igen. Ne légy elégedetlen, csapatban mindketten megmutathatjátok, mit tudtok. - Visszafordulok a képernyő felé, ahol Trisi három tus hátrányban van, francia ellenfelének pedig mindössze egyetlen tus kell a döntőhöz. Innen szép nyerni.

- Jára... - kezdi, de félbeszakítom.

- Hagyj, menj a szajhádhoz, én pedig megyek Ármin mellé szurkolni Márknak. - Azzal megfordulok, és egészen a pástig, Árminig rohanok, majd miután megállok mellette, azt figyelem, ahogy Márk vív.

- Gyerünk, Trisi, szúrj oda neki! - kiabálok, miközben tölcsért formálok a kezemből, hogy jobban halljon. Megfogadva a tanácsomat, a mellkasa közepén szúr vissza ellenfelének, ezzel tust szerezve. Már csak két pont a hátránya, viszont nem hibázhat, mert ha igen, ugrott a döntő.

- Csak így tovább! - Úgy ordítunk az egész stábbal, mintha az életünk múlna rajta. Csendben figyeljük a következő akciót, majd amikor újból Trisi adja a tust, egyszerre ugrunk fel.

- Egy pont, Márk, egy pont! - ordítja torkaszakadtából, vörös fejjel Ármin. Mindig is imádtuk, hogy ilyen, egyikünk sem olyan típus akiknek halvérű edzőre lenne szüksége.

Feszült csend uralkodik a csarnokban, hiszen ha Trisi adja a tust, akkor egyetlen pont lesz döntő, ha viszont a francia, akkor ő jut fináléba.

Idegtépően hosszú ideig egyáltalán nem születik tus az akcióból, aztán Márk elkezd támadni, és egy váratlan mozdulattal tizennégy-tizennégyre változtatja az állást. Örömittasan felkiált, majd visszaáll az utolsó, mindent eldöntő akcióhoz.

A magyar és a francia stáb is csendben figyeli a pástot, ahol - bár azt várjuk, hogy hosszú ideig fognak csattogni a kardok - Trisi egy irtózatosan gyors akcióból tust ad. Azonnal lekapja a sisakját, majd miután kihirdetik a hivatalos végeredményt is, és összeérinti a fegyverét a franciávéval, olyan sprintet nyom le a stábig, amit egy százas síkfutó megirigyelhetne. Olimpiai döntőben van.

- Verj el mindenkit a döntőben! - mondom neki, amíg megölel. Vizes tincsei a homlokára tapadnak az izzadságtól, zöld szeme pedig már kissé kimerülten csillog, mégis úgy örül, mint egy kisgyerek az új játékának. Elköszönök a többiektől, és az öltözőbe indulok, hogy a másik férfi elődöntő alatt átöltözzek.

Már minden rajtam van és néhány mozdulatot teszek a levegőben, már amennyit az aprócska öltöző megenged.

Pár pillanat múlva kopognak, amin eléggé meglepődök. Mindenki tudja, hogy ez nekem ilyenkor szent, még Ármin is békén szokott hagyni.

- Gyere! - kiabálok ennek ellenére, miközben még mindig a karddal hadonászok.

Ekkor pedig belép az én egyetlen férjem, akinek a neve után hozzátehetném, hogy életem értelme. Na, ő jelenleg minden, csak nem az. Ahogy észreveszem, leengedem a kezemet és megállok. Ezt nem lehet megjegyzés nélkül hagyni.

- Hol hagytad a kis barátnődet? - kérdezem gúnyosan, és folytatom a levegőbe szurkálást, miközben Andor mellém lép.

- Hagyd már. Csak jöttem egyet vívni. Mint régen. - Kivesz egy kardot az öltöző egyik sarkában található tartóból, és visszalép velem szembe.

- Azóta elég sok minden változott - mondom, majd felállok vele szembe. Pár másodperc múlva, amikor szúrni akarok, elhajol előle, majd átveszi a támadást és tust ad.

Néhány hasonló akció végbe megy még, amikor el akarok hajolni fegyvere elől, és hátraesek.

- Szétszórt vagy. Nem koncentrálsz. Az érzelmeid irányítanak, nem az eszed. Ha így vívsz, várhatsz még négy évet. - A kardot a tartójába dobja, majd az ajtóhoz lép, de mielőtt távozna, egy pillanatra visszafordul. - Ne akarj mindenben vesztes lenni. - Azzal lenyomja a kilincset, majd elhagyja a helyiséget.

Igaza van. Vesztes, az. Szerinte nincs itt a helyem. De... szerintem egy férj hűséges. Akkor viszont ő is tévedhet. És ezt be fogom bizonyítani.

Feltápászkodok a földről, és kilépek az ajtón. Még pár akció visszavan a második férfi elődöntőből, utána viszont a mi bronzcsatánk jön.

- Vittoria d'Amage Olaszországot képviselve! - mutatja be az ellenfelemet a közönségnek a bíró, ő pedig a karjával int egyet. - Jára Pintér Magyarország képviseletében! - mondja ki az én nevemet is, majd én is intek a szurkolóknak. A magyar stábtól olyan füttyögés és taps jön, ami már önmagában megmosolyogtat.

Összeérintjük a kardokat, jelezvén, hogy sportszerűek leszünk, majd mindketten megszúrjuk a másik mellkasát, hogy ellenőrizzük a fegyverünket. Miután minden okés, az indulást jelző vonalhoz sétálok. Körbenézek a stadionban, ahol teljes sötétség van, csak az az egy-két lámpa ad fényt, ami megvilágítja a pástot és az azt körbeölelő területet. Mivel már éremcsaták vannak, egyszerre csak egy asszó folyik. A szurkolók nagyon hangosak, pedig még nem is kezdtük el a csatát, és bár arra számítottunk, hogy nem lesz telt ház, az van. Néhány szurkoló neon pólója rikít a sötétben, azon kívül csak alakokat látok a lelátón. Mondjuk ebben lehet közrejátszik az is, hogy nagyon távolra nem látok teljesen jól, és a világért nem húznék versenyre kontaktlencsét, ez amolyan babonám. Meg hát nem mintha amúgy húznék, ha hordok, akkor is csak szemüveget, olvasáshoz.

Megállok a vonalnál, és várom a jelszót.

- En garde! - hallom, mire felemelem a kardomat.

- Prêts? - Itt a második parancsszó.

- Allez! - És elindulok. Eléggé nyögvenyelősen szoktam megszerezni az első tusomat, ennek ellenére most azonnal, az Ármin szerint tökéletes lábmunkámnak köszönhetően, és persze annak, hogy mennyire bizonyítani akarok Andornak és mindenkinek, közel kerülök az olasz lányhoz, és a mellkasán éri a találat.

Kell az önbizalom, így kiáltok egyet, majd visszaállok újból kezdőpozícióba.

Már öt-nullára vezetek, kezdem elhinni, hogy sima lesz, amikor teljesen váratlanul a csuklómon ad tust az ellenfelem. Lesokkolódok. Legritkábban szoktak itt pontot gyártani. A következő akciónál belealszok az egészbe, és amíg próbálok tust csinálni rajta, kivédi, majd gyors visszatámadásból a fejemen ér el a kardja. Ez mutatja, hogy nem hiába van itt, csak egy picit belealudt az elején. Engem pedig teljesen elaltatott ezzel.

Már egy pontra zárkózik fel, amikor újból sikerül akciót nyernem. Igaz, szerencsével, hiszen ha pár centivel távolabb áll, a kitörésemből nem érem el a karddal a felsőtestét, ő viszont megszúrja a hátamat. De ahogy mondani szokták; csak az szerencsés, aki megdolgozik érte.

Az, hogy újból két tus a különbség és egyben az előnyöm, visszaszerzi az önbizalmamat, és bátrabban vívok, mint az elmúlt három-négy akciónál. Kikerülöm a fegyverét, és átvéve a támadást egyszerűen a vállához nyomom a kardot. Ezt a pontot az egész magyar stáb örömittasan díjazza, kellett egy ilyen biztos akció.

A következő tust is én szerzem, így már nyolc-négyre vezetek, és pár perc szünetet kapunk így félidőnél.

Leveszem a sisakomat, és meglepetten konstatálom, hogy Márk is jelen van.

- Hát te? - nézek kérdőn rá, majd Árminra.

- Ne kérdezd, én próbáltam betolni az edzőterem ajtaján, de kijelentette, hogy márpedig négyévente egyszer van ilyen lehetőség a kezetekben, ő pedig végig fogja nézni. - Ármin védekezően felemeli kezeit, én pedig miután rácsavartam a palackra - amiből nagyjából két kortyot ihattam -, felvont szemöldökkel nézek Trisi felé.

- Már nem is örülsz nekem? - tárja szét karjait.

- De, persze, csak... - Nem fejezem be, hiszen ő is tudja, hogy kicsit meglepetésként ért.

Az edzőm újabb jótanácsokkal lát el a folytatásra nézve, az egész stáb kijelenti, hogy meg fogom csinálni. Már egyikőjük sem ül, úgy szurkolnak.

Visszalépek a pástra, és várom a parancsszavakat. Amikor meghallom, elindul a támadás, amiből végül olasz ellenfelem szerez találatot, ezzel felzárkózva három pontra.

Bár a következőkben szerzek egy pontot, kettőt kapok is, így kilenc-hét az állás az én javamra.

A következő támadásnál éppen kitörne felém az olasz, amikor elengedi a kardját, és azonnal a pástra huppan. Azonnal leguggolok mellé, hiszen tudom, hogy ennek a támadásnak annyi. Térdsérüléses lány, így várható volt, hogy túl lesz terhelve a térde. Jobb esetben a meccsnek még nem.

Jelzek az olasz stábnak és a bírónak, hogy kell orvos, mire az egész elsősegélyes brigád a pályára siet. Megsimítom a lány vállát, és a stábhoz sétálok, miközben leveszem a sisakomat.

- Egész jó volt, egy picit még pörgesd fel magad. - Az edzőm azonnal tanácsokkal lát el, Trisi pedig felém nyújt egy vizes palackot. Leghátul ott ácsorog Andor is, viszont ahogy meglátom, hogy ott van, elfordítom a fejem. Ha hazaérünk az Olimpiáról és sikerül elválnunk, soha többé nem akarom látni, maximum versenyeken.

Kevesebb mint öt perc után int a bíró, hogy mehetek vissza, én pedig a sisakomat a fejemre rángatva visszalépek a pástra.

Vittoria egész jól néz ki, bár úgy tűnik, egy picit fájlalja a térdét. Ez az első akciónál nem látszik, jól mozog, és a bíró együttest jelez, majd távolabb lép, hogy visszanézze a videófelvételt. Olyan fél perc múlva tér vissza közvetlen a pást mellé, majd kihirdeti, hogy én szereztem a pontot.

Még öt pont kell, és lesz a bronzérem a nyakamban.

Annyira extázisba kerülök, hogy a következő néhány támadásokról egyáltalán nincsen emlékem. Csak arról, amikor pár akcióval később ránéztem Árminra és Trisire akik ugrálva mutatták, hogy tizennégy-tizenkettőre vezetek.

Egyetlen pont. Egyetlenegy tus, és ha ez sikerül, ott leszek a dobogón. Lassan lehunyom a szemem, és ugyanolyan tempóban nyitom ki. Mély levegőt veszek, majd a három parancsszó után elindulok az ellenfelem felé. Nem sietem el. Nyugodtan kell bevinnem azt a találatot. Lassan közelítek az olasz lány felé, aki hozzám hasonlóan tisztában van azzal, mennyi mindent dönthet el ez az egy támadás. Próbálom elérni a mellkasát, viszont ez elsőre nem sikerül. Átveszi a támadást, én viszont hidegvérű tudok maradni, védem minden próbálkozását. Életemben nem koncentráltam még ennyire. Miután újból próbálkozik én pedig hárítom, ritmusváltással átveszem tőle a támadást, és egy áltámadással a mellkasa felé szúrok, majd visszahúzva a kezem, a könyökénél éri el a kardom.

Azonnal lekapom a fejemről a sisakom, és diadalittasan felkiáltok. Ezért dolgozok nyolcéves korom óta. Ahogy a bíró kihirdeti a végeredményt, gratulálok Vittoriának, majd azonnal letámad a komplett magyar stáb. Először Márk talál meg és ölel át, miközben a vállába fúrom a fejem, és elkezdenek folyni a könnyek a szememből. Minden eddig kapott tusért egy csepp - akkor nem leszünk itt addig, ameddig akkor lennénk, ha arról lenne szó, hányszor szenvedtem eddig, hogy elérjem ezt. Rázkódik a vállam, Trisi pedig próbál nyugtatni.

- Egy hős vagy - simogatja a hajamat, majd elenged, és azonnal Ármin karolja át a vállamat bal kezével.

- Büszke vagyok Rád, Kölyök - felnevetek, miközben a szememből származó nedvesség folyik le az arcomon. Márkkal egyszerre nevetünk fel hangosan. Bár mindketten mindig is tudtuk, hogy büszke ránk, nem szokta hangoztatni. Így hát ezt mindketten elraktározzuk magunkban, hogy aztán később felemlegessük neki.

Ahogy körülnézek, észreveszem leghátul Andort. Megcsináltam. Ő pedig legyen elégedett a hetedik helyével. Ahogy íriszei találkoznak szemeimmel, azonnal elfordítja a fejét. Tudja, hogy nyertem. Megcsalhat, de a lelki erőmtől nem foszthat meg. Mert sportoló és nő vagyok. Ez pedig a legerősebb kombináció az egész világon.

Drága Olvasóim!
Nem csak Ti, én is furcsállom, hogy a hónap elején hoztam ezt a novellát, és nem az utolsó napokban. De ahogy már mondtam, ez egy különleges novella. Ezzel a kis irománnyal szeretnék neked nagyon boldog szülestésnapot kívánni, emmus_the_emu 🤍
Egyébként kifejezetten szerettem írni ezt a novellát, és az eddigiek közül ez is lett a leghosszabb. A szakmaibb kérdésekre kapott válaszokat pedig megintcsak szeretném megköszönni a szülinaposnak 🥰
Szerintem egész valóságszerűen sikerült leírnom, azt az apróságot leszámítva, hogy két versenyszámot nem rendeztek volna egy napon, mint itt a férfi és női kardversenyt, viszont ez kellett a novella felépítéséhez, jellegéhez, így ez lett ✨️
Találkozunk a következő novellánál, júniusban. Addig is vigyázzatok magatokra! 🦋

2024. május 15.
EmesAth811