Már megint éjjel írok, alvás helyett. Nem tehetek róla, ilyenkor jön az ihlet. Egyedül ülök a sötétségben, csak a monitor világít meg engem és a billentyűzetet. Jobbra tőlem a sarokban egy ismerős alak kuporog. Azt mondom "ismerős", holott még sosem beszéltünk. Gyakran megjelenik, egyfajta lelki támasznak, miután nehéz napom volt. Nem néz rám, csak kuporog, a földet bámulja felhúzott térdei előtt és nem mozdul. Egyszerre tudok róla mindent és semmit, mégis egyre többször érzem azt, hogy jó ha itt van. Mai látogatásának oka nem teljesen tiszta, sok minden történt. Lehet,ha az első megjelenését felidézem, megértem.

Reggel friss kenyér illata és hajszárító zaja keltett. Kedvetlenül emeltem fel a telefonom az ágy mellől, hogy megnézzem az időt. Ideje volt felkelni és készülődni. Lerúgtam magamról a takarót és álmosan kibotladoztam a konyhába, a finom illatokat követve. A kenyérsütő gép még mindig meleg volt, csakúgy mint mellette a kenyér a pulton. Kesztyűvel az egyikkezemen és késsel a másikban levágtam egy szeletet a langyos kenyérből és reggelit csináltam magamnak. Evés után felöltöztem, bepakoltam a táskámba és anyával eggyütt elindultunk a buszmegállóba. Egyórás utazás után a buszpályaudvaron elváltak útjaink. Anya dolgozni ment, én pedig a barátaimmal találkoztam az egyik téren. Senki sem volt ott mikor odaértem, így leültem egy padra, úgyelve, hogy passzos ceruza szoknyám ne csússzon túlságosan fel. A térdemig ért, de nem voltam szoknyához szokva, ezért szinte görcsösen odafigyeltem rá, hogy tökéletes legyen.Egy óra várakozás után megérkeztek a barátaim, egy nagy csapat tinédzser. Mind szerelmespár, belegabajodva aktuális, de gyakran változó párjába. Egy kívülálló tán azt hinné,véletlenül jöttek arra a térre ahol én is voltam. A divatos, rövid felsők és alsók mellett egyszerre nem is éreztem magam olyan szépnek. Mintha új parfümöm édes virágillata is elillant volna a tömeglányok erős kölnije előtt meghunyászkodva. Szerény meglejenésemmel pont én tűntem ki a tömegből az Instagram modellek között. Még a tőlem egyáltalán nem megszokott szoknya sem segített a helyzeten, de legalább kiemelte az alakomat.April nézett végig rajtam először, mielőtt hamis mosolya becsukta volna a szemét. A barátnői követték vezetőjük példáját, a fiúk viszont csak a elgondolkodva a földet nézték, miután lopva rámpillantottak. Kivéve egyet, aki April mellett alaposan végigmért. Rövid csend után Rachel ötlete egyértelműen tarolt, irány a pláza! Automatikusan a csoport utolsó párjához csapódtam harmadik keréknek. Esther volt a legnormálisabb talán az öt lány közül. Vállig érő kék haja hullámokban követte az utcán, közben keze egy pillanatra sem engedte el nála alacsonyabb barátja kezét. Ó, mennyi boldog képet kaptam kérve-kéretlenül tőlük, első randijuk után. Kezdetben örültem is a kapcsolatuknak, hiszen jóbarátok voltunk.

A bevásárlóközpont légkondicionált tere hatalmas megkönnyebülés volt a kinti hőség után. Alig volt 11 óra, mégis el lehetett olvadni odakint a betondzsungelben. Első utunk a legnagyobb ruházati boltba vitt. Engem kivéve mindenki úgy nézett ki, mintha oda tartozott volna, mitha járkáló próbababák lennének. A csapat tagjai szétszóródtak, egyedül maradtam. Nem estem kétségbe, megindultam a leértékelt áruk soraihoz és elkezdtem válogatni. Találtam is két blúzt, pont a méretemben. Boldogan raktam bele üres kosaramba, aztán körülnéztem, itt ne hagyjanak a barátaim. Megan kivételével az összes lány már fizetésre várt, mögöttük pedig Sharon barátja is várakozott a sorára, egy pár avokádós zoknit szorongatva. Peternek hívták a srácot, mindig is visszahúzódóbb volt a többinél, kisebb rejtély, hogyan kapta meg a hangos, pattogós Sharont. Talán April barátjának, Markusnak a keze lehetett benne. Szerette, ha irányítható haverjai vannak, mert – ha ezt April nem volt is hajlandó tudomásul venni, – Mark sokat látogatta a csapat lányait esténként, hogy "beszélgessenek" pár órácskát.

Peter mögé beálltam én is a sorba, leplezett büszkeséggel, nehogy magamra vonjam valaki figyelmét. Megan mégis mellém állt és kikapta az egyik ruhadarabot a kosaramból. Kihajtogatta, méregette, elém emelte, aztán hümmögve visszadobta a másik mellé.– Nem rossz! Pár kilót azért leadhatnál, akkor jobban állna. – Bólogatással helyeselt magának. – De rá se ránts! Valaki így is szeretni fog! – széles mosolya sem tudta elfedni kígyó természetét.– Jaj hagyd már Megan... Az az utolsó gombóc fagyi neked is eltartalékolódott a derekadon. Nem ugyanabban a kinúlt lyukban van az öved csatja... – jegyezte meg Peter a válla fölött, közben pedig felrakta a pultra a zoknikat, nem is törődve a méregtől elvörösödő lánnyal.A beszólást halk "úúú" követte, aztán megelőzésként Megan barátja mellettünk termett és elvonszolta paradicsom barátnőjét a helyszínről egy mély dekoltázsos zebra mintás ruha felé. – Köszi – mondtam halkan Peternek ahogy elhaladt mellettem és egy gyors mosolyt kaptam válasznak.

Pár órát még a hűs boltokban bolyongtunk, végül délután kettőkor integetve elköszöntünk egymástól és én a zebra felé vettem az irányt, hogy átjussak a szomszédos autóbusz állomásra. A zöldet várva egy kéz nehezedett gyengéden a vállamra, amitől kicsit megugrottam. Peter volt az. Félénk mosollyal zsebre dugta a kezét, egy követ kezdett el nézni a lába előtt, amit aztán arrább rúgott. Vártam, hogy mond valamit, de nem közölte szándékait, csak megindult velem mikor a lámpa váltott. Egyre hevsebben vert a szívem, azonban egy hirtelen közeledő férfi szemből kizökkentett a pillanatból. Megingott, mint egy részeg, mégis látszott a tudatosság, ahogy utolsó botlása közelebb lódította őt hozzám. Nem volt időm semmire, éreztem, ahogy mocskos, érdes keze megmarkol aztán elereszt. Megtorpantam és hátra pördültem, kikerekedett szemekkel nézve az undorító, rothadó vigyort a munkás arcán. Velem még sosem történt ilyen. Észre sem vettem, ahogy Peter ezzel egyidőben hátralendült. Csak akkor fogtam fel mi történik, amikor a zaklató egy hatalmas ütéstől elterült egy kocsi előtt, Peter pedig lazán lerázta a kezét és a kezemet megfogva átvezetett a túloldalra. Gondolatok cikáztak a fejemben. Először sikerült leráznom magamról a pánikot az eset miatt, de az csak nem hagyott békén. Addig furakodott az agyamban, amíg elő nem tört. Mi lett volna, ha nincs ott Peter? Csak hagyom, hadd történjen meg a dolog és elsétálok? És akkor mi lett volna, ha utánam jön, mert nem szóltam vissza? Ez most tényleg egy nagyjából enyhének mondható szexuális zaklatás volt?Már nem Peter miatt kalapált a szívem. Rémülten álltam a fiú mellett a megállóban. Peter közel állt hozzám és védelmezően szorította a kezemet, miközben minden oldalt szemmel tartott. Néha éreztem a tekintetét magamon, de túlságosan lefoglalt az enyhe pánikrohamom, így nem viszonoztam.

A buszom hamarosan begördült a megállóba, az emberek pedig elkezdtek tolakodni az árnyékos ülésekért. Peter gyengéden megrántotta a kezemet és jelezte, hogy kövessem fel a buszra. Ő vett magának jegyet én meg addig előszedtem a bérletemet. Valahogy sikerült az árnyékos oldalon találnia helyet. Engem beültetett az ablakhoz, ő pedig falat képezett az üléssorok közötti folyosó és köztem. Fullasztó hőség volt a buszon, még nyitott ablakokkal is, Peter karjának mégis jobban éreztem a megnyugtató melegét. Ebben a forróságban ennek nem kellett volna ilyen kellemesnek lennie, de az volt.A szokásos egy órás rázkódás utánvégre leszálltunk kicsiny falum egyetlen megállójában és elégedetten szívtuk be az enyhén hűvösödő, koraesti levegőt. A táskám pántját babráltam és a távolodó busz után bűmultam, Peter pedig a kezemet nézte. Tudtam, nem állhatunk itt örökké ilyen csendben. A következő busz 4 óra múlva jön, de az már túl késői időpont még egy fiúnak is, hogy egyedül utazzon vissza a szörnyű közbiztonságú állomásra.– Azt hiszem jobb ha nálunk alszol, ha már kijöttél velem. – Peter felkapta a fejét, de nem válaszolt, oldalra nézett. – Erre – mondtam halkan és hazafelé indultam, kísérőmmel a nyomomban.Városias megszokásból körülnéztem az úton, mielőtt leléptem volna a járdaszigetről, holott szökőévben is csak ritkán járt erre buszon és munkagépeken kívül más jármű. Peterrel az oldalamon aztán nekivágtunk az úttestnek. Ekkor történt a második traumatizáló élmény.A kanyarból, ahonnan a buszunk jött, hirtelen előbukkant egy narancssárga furgon. Mindketten felé néztünk és rossz érzésem támadt. Már az út közepén jártunk, csak pár lépés vagy egy nagyobb ugrás választott el a biztonságtól, ami még kivitelezhető lett volna abban a helyzetben is. Ahogy egyre csak közeledett a jármű, a szemüvegem is jobban tette a dolgát és megláttam a sofőrt. Ugyanaz az ember.Átkoztam magam és még mindig átkozom, amiért akkor megint lefagytam. Ismét Peter cselekedett hamarabb. Éreztem a hátamon két erős kezét, amint a túloldal felé taszítanak. A többit talán nem kell elmondanom. Kérlek, ne kelljen elmondanom...Azon a napon jelent meg először az alak a sarokban. Akkor még a kórházi szoba sarkában. Féltem tőle. Mára már viszont talán megértettem miért van ő.