"Hát igen, az apám egy alkoholista." Ezzel a gondolattal/felismeréssel feküdtem le ma aludni. Eddig azt hiszem bizonyos fokig tagadásban éltem, mert apám nem az a tipikus alkoholista volt, vagy legalábbis nem az a fajta volt aki eszembe jut, ha meghallom a szót. Ma viszont nem hessegettem el a baj gondolatát, erőltettem magam, hogy "ébredjek fel" és lássam meg a valóságot.
Apám, mióta az eszemet tudom, minden nap sört ivott. Mikor még a városban laktunk, kordában tartotta, egy nap maximum hármat fogyasztott el. Lehet hogy néhányotok most értetlen fejet vág, de az én apámnak elég volt ennyi is, hogy "boldog" legyen. Sosem volt erőszakos, nem ütött meg minket, csak jobb hangulatban volt. Sokkal jobban. Ilyenkor hangosan hallgatta a zenét, énekelt. Rendszerint estére itta meg az adagját, és amikor anya már aludt volna, apa bekapcsolta a tévét, de szinte rögtön bealudt. Viszont, ha anya kikapcsolta a tévét, apa felriadt és méltatlankodott, hogy "ő azt még nézte". Ha ebéd előtt itta meg a sört, mert aznap nem kellett dolgoznia, akkor az étkezés végére a sör felfokozta a kajakómát és akár ülve is elaludt, de semmilyen unszolással nem lehetett rábírni, hogy inkább az ágyban aludjon.
Visszagondolva, nem emlékszem nagyon egyetlen veszekedésre a szüleim között, de ha mégis volt, akkor az a sör miatt történt. Tudniillik, apai nagyapám is alkoholista volt. Rá nem emlékszem, nem tudom belőle mit váltott ki, de anya nem akarta hogy apa is olyan legyen mint ő. Apa pedig rendszerint nem törődött felesége kiabálásával, inkább ivott tovább. Akkori fiatal fejemmel nem nagyon fogtam fel az egészet, játszottam tovább az interneten, mintha minden rendben lenne.

A költözés előtt kezdődtek a nagyobb változások apám viselkedésében. Viccesnek találta, ha minden tiltakozásom ellenére lefekszik az ágyamra kedvenc plüssömet ölelve és kijelenti, hogy ő itt alszik. Serdülőkorom elején járva természetesen nem támogattam bolondos ötletét, mindent megtettem, hogy kikerüljön a szobámból. Általában legurítottam az ágyról és addig szenvedtem hogy a földön maradjon és ne jusson vissza fel, amíg feladta és akkor én kitoltam a folyosóra. Az ilyen esti mulatságok nem kis hangzavarral jártak. De hiszen ez természetes, mikor egy részeg apa és tini kislánya veszekednek. Szerencsére a bérház lakói nem voltak nagyon panaszosak, csak anya kiabált át a másik szobából, hogy fejezzük már be. Mindig azt gondoltam magamban olyankor, hogy "akkor segíts már", de néma gyereknek anyja se érti a szavát alapon egyedül birkóztam meg egy középkorú, felnőtt férfival, tizenéves létemre.
Költözés alatt rengeteg bökkenő akadt, nagy volt a feszültség a családban és ezen apa nemtörődöm jelleme nem segített, na meg a sör sem. Gyakoriak lettek a veszekedések, csapkodások, sírások. Miután végre berendezkedtünk az új vidéki házunkba, hatalmas kerttel, egy ideig minden javulni látszott, kivéve apa ivászata, de ezt már megszoktuk. Összebarátkoztunk a közvetlen szomszédokkal, üzleteltünk a falu elég rendes, egyetlen cigány családjával, és elkezdtük együtt művelni a földünket. Rengeteg magot ültettünk, még több energiát fektettünk a gondozásukba és büszkék voltunk amikor végre kezdett kialakulni az az egy szem pici paradicsom, amivel annyit küszködtünk.
Aztán jöttek megint a viták. Anya mindennek utánanézett, hogy jól csinálja és kikérte a falun nevelkedett dédi véleményét is, csak hogy biztosra menjen. Ezzel szemben a városban felnőtt apám a saját feje után kezdett el menni.
Kapált, letaposta, kapált, letaposta.
Mikor édesanyám rámutatott, hogy mit csinál rosszul, még apának állt feljebb. Az sem tetszett neki, hogy anya megmondta neki, hogy mit kell locsolni és mit nem, mert kirohad.
Teltek a hónapok, apám pedig úgy változott. Közben lett egy kutyánk, Szalonna. Igen, Szalonna. Menhelyi kutyus volt őkelme, akaratos és játékos, de nagyon szeretetreméltó kis keverék német-juhász. Szalonna apát tekintette szerintem falkavezérnek, mert rá hallgatott a leginkább. Apa képes volt vele megbirkózni ha éppen eldobta az agyát a kutya, erősebb volt. Ezért is tisztelte őt jobban. Apa után a rangsorban én álltam, a leggyengébb láncszem pedig anya volt, aki nem tudott Szalonnával következetes lenni.
Apa élvezte, hogy végre szereti őt egy kutya és követi, hallgat rá. Játszani azonban nem tudott vele normálisan. Szalonna sajnos testvérek és anyuka nélkül nőtt fel, nem tanult meg viselkedni, játszani, más kutyák jelzéseit értelmezni. Meg kellett volna tanítani kedvesebben játszani, mert sajnos nagyon ugrálós, harapdálós volt. Sosem okozott sérülést, de bárkit megrémisztene, ha azok a hegyes fogak a játékcsont helyett a kezét találnák meg véletlenül. Játék közben Szalonna rendszerint játékosan morgott, futkosott, apa pedig kergette. Ha játék volt a kezében, a kutya pedig megfogta azt, rángatta. Nagyon gyorsan. Kedvenc játékuk viszont a "kezezés" volt, ahol apa ahelyett, hogy ránk hallgatva játékot használt volna, a kezével piszkálta a kutyát, meghúzta a farkát, lefogta a földre. Lényegében állatkínzás... Folyton veszekedni kellett apával hogy engedje el a kutyát, csak az volt a baj, hogy a kutya se hagyta magát és visszament "játszani". Lényegében egyikük sem tudta, mi is az a játék...

Másik kedvenc részeg tevékenysége a locsolásban bontakozott ki. Mindig locsolni akart. És mindig locsolt is. Mindent. Egyszer, miután rájöttünk, hogy rágcsálók folytatnak alagútépítést a a kertben, apának az a nagyszerű ötlete támadt, hogy bevezeti a locsolócsövet a kútból az egyik lyukba és oda folyatja a vizet egy kis ideig, hogy kiöntse az illegális munkásokat. Csakhogy, abból a rövid időből egy egész nap lett, mert ő közben kiütötte magát négy sörrel. Még ezen a baklövésen is tovább léptünk pár nap múlva és megint minden normálisnak tűnt, leszámítva ismét apa ivászatát és az új tevékenységet: a hörgő harcokat a kutyával.
A következő esemény békés kis családunkban a fűnyíró bedöglése volt, amit apa valószínűleg túldolgoztatott, de erről nem beszéltünk, vettünk egy új gépet. Egy hétre rá apa lefullasztotta a kúti szivattyút, nem akart többé újraindulni. Ennek okát csak anya és én voltunk hajlandóak tudomásul venni: a szivattyú nem bírta kipréselni a vizet csőre dugott szórófejen. Anya már tájékoztatta korábban apát a problémáról, de természetesen anya csak arra volt jó, hogy megírja a hivatalos dokumentumokat, mosson, főzzön, takarítson, levágja apa haját, és a lábáról a körmét, mivelhogy apa elég nehezen fért hozzá a lábához sörhasa miatt, mely 8 hónapos ikerterhességnek tűnt vékonyka lábai felett. A szivattyút csodával határos módon és egy új alkatrésszel, apa megjavította és a gép visszahelyezése előtt idegesen ugyan, de legalább megtudtuk, hogy mennyi víz van a kútban: szinte semmi.
Ebben az időszakban már néha több sör is lecsúszott azokon a nyári meleg napokon, miközben apa a kertben tevékenykedett, vagy éppen az elvállalt főzést végezte. A veszekedések ismét fellángoltak, hevesebben mint azelőtt, egy nap pedig anya kizárta apát a házból mérgében. Én mit sem tudva üldögéltem a gépemnél, amikor az ablakom alatt beszól az apám, hogy nyissam már ki az ajtót mert ő még kint van. Összezavarodva megindultam, ki az előszobába, ahol is anya megállított.
– Nem, nem engedjük be! – jelentette ki határozottan.
Mint egy megszeppent bárány, visszahúzódtam a szobámba és a nyitott ajtón keresztül a gépem előtt hallgattam a történéseket. Mindketten kiabáltak, aztán apa dörömbölni kezdett és a bejárati ajtót ütötte. Anya ekkor kinyitotta azt.
– Normális vagy, te idióta faszkalap?!
Apa berontott, de aztán ki is ment és becsapta az ajtót. Anya visszavonult a nagyszobába, orrot fújt. Aznap este apa csak nagyon későn jött be a házba és még utána is fent volt egy darabig, mielőtt egyetlen hang nélkül elment aludni.

A legutolsó részeg történet egy hete történt, kedden. Anya reggel korán elment dolgozni és bár egyszer felkeltem, mikor még itthon volt, visszaküldött aludni, engem pedig nem kellett noszogatni, elvégre nyári szünet van vagy mi. További két órát aludtam nagyjából, aztán sajgó hátam keltett kedvesen, jelezve, hogy elég volt már a fekvésből. El is indultam inkább a konyhába, hogy másik kedvenc tevékenységem előtt hódoljak: az evés. Persze nem viszem túlzásba, nem vagyok 100 kilós, de szeretek enni. Mikor kinyitottam a hűtőt, szem-forgatva nyugtáztam, hogy négy sör már bent is volt az alsó polcon. Nem törődtem vele, kivettem a szendvicsemhez szükséges hozzávalókat és folytattam rutinos utamat a konyhapulthoz.
Reggeli után ránéztem egyik kedvenc közösségi oldalamra, válaszoltam pár üzenetre, aztán leültem olvasni és lényegében délig mást sem csináltam, csak olvastam és néha játszottam a telefonomon. Egykor viszont apa kivitte a kiolvasztott húst és elkezdett főzni. A főzéshez pedig kellett a maradék két sör, amit egyszerre vitt ki. Pár perc múlva megszólalt a rádió. A zenék az ő ízlését tükrözték, így úgy gondoltam, biztos a telefonjáról megy a zene és félig igazam is volt. Viszont nem egyszerűen a telefonjáról játszott a rockbanda, hanem internetről. Na mármost, ez átlagembernek nem nagy szó, hiszen mindenkinek korlátlan az otthoni net, nem igaz? Téves! A mi kis falunk nem túl lefedett, hozzánk csak mobilnetet érdemes venni, mert annak még van sebessége. Tehát az otthoni internet is olyan mobilnet, mint amit a telefonra lehet igényelni. Egy hónapra 50 GB a keret, utána használhatatlanul lassúvá válik a kapcsolat. Azon a napon, amikor apa zenélt, már csak 10 GB volt hátra, ami soknak tűnik, de ha belevesszük, hogy anyával szeretünk sorozatokat nézni, én meg lényegében a neten élek, az a 10 GB pont elég lett volna plusz használat nélkül a következő újratöltésig.
De nem is emiatt mentem ki a nyári konyhába, ahol a buli folyt, hanem mert apa karaoke versenyt tartott magával. Kár hogy nincs hangja, csak hangereje. Tehát lementem szólni neki, hogy vegye egy kicsit halkabbra, mert engem is zavar az olvasásban, de a szomszédok sem hinném hogy kíváncsiak arany hangszálaira.
– Kicsit hangos vagy.
– Igen?
– Aha – közben lehajoltam és megölelgettem Szalonnát aki odabent feküdt a szőnyegén.
Apát nem hatotta meg a megjegyzésem, folytatta, én meg energia híján és békés természetemből fakadóan visszabattyogtam a szobámba és elfoglaltam magam. Rövid szünet után az "éneklés" tovább folytatódott. Az ebéd háromra lett kész, felhozta, aztán eltűnt, gondolom tovább kertészkedett. Megettem egy tányérral az enyhén sós tarhonyás húsból, aztán további üzenetekre válaszolva vártam anyát a kutyával, aki ötkor pontban nyitotta a kaput és üdvözölt minket a teraszon. Együtt mentünk be, Szalonnát kint hagyva az udvaron, minden kiskutya-szeme ellenére. Miután anya is evett, segítettem neki az egyik telefonos kijutós játékában megfejteni egy rejtvényt. Odakint hallottuk, ahogyan egy újabb doboz pattog és sziszeg.
– Reggel négyet láttam a hűtőben, de azok már eltűntek. Lent a fagyasztóban viszont volt még kettő. – tájékoztattam édesanyámat.
– Azokat vedd ki! Még a végén felrobbannak. Ki tudja mióta vannak ott.
Szót fogadtam és felálltam. Apa a lépcső alján ült, egy másfajta sörös-dobozt tartva földes kezében, mint amilyeneket reggel a hűtőben láttam, tehát ez már a fagyasztós volt.
– Mind a kettőt kivetted? – a sör felé böktem a kezemmel.
– Aha.
– Jó... – ezzel visszamentem anyához és elújságoltam a mi volt.

Még játszottunk egy kicsit a játékkal, aztán anya elment a mosdóba, én pedig folytattam egyedül. Hallottam, hogy anya kimegy és beszélgetni kezd apával.
– Ez hányadik már ma? – kezdte csendesen és higgadtan. – Ennek más a doboza, nem a kék. Honnan van?
– Vettem.
– Mennyi van még?
– Még van.
– Miért volt a fagyasztóban?
– Há' azé' hogy lehűjjön!
– Ezt nem szabad bent hagyni, mert felrobban! Hányadikat iszod már ma?
– Tizedik – válaszolta apa viccelődve.
– Gratulálok... Ez már alkoholizmus, ugye tudod? Olyan lettél mint az apád. Szép... – Apa csak tűrte, nem szólt semmit. – Miért nem iszol vizet? Az alkohol csak rosszabb ebben a melegben.
– Egész nap azt ittam! – vetette oda apa kissé ingerülten.
– Vagy igyál akkor alkoholmenteset.

Nem veszekedtek, most az egyszer. Anya csendes-mérgesen bejött és átöltözött pizsamába, apa elment fürödni, aztán mind lefeküdtünk aludni. Bevackoltam magam az ágyamba, aztán mielőtt elaludtam, egyetlen gondolat ütötte föl a fejét bennem: "Hát igen, az apám egy alkoholista".