[slice of life] [női otp] [nincsenek nevek] [boldog szülinapot] [pont nem késtem el, hehe]

A két lány bűnösen vigyorogva száll be a liftbe, majd izgatottan várja, hogy becsukódjon annak az ajtaja. Tudják, hogy tilosban járnak, és ha a szervezők közül valaki megtudja, hogy mire készülnek, abból nagy valószínűséggel hatalmas botrány lenne, akár ki is zárhatják őket, elvégre a tájékoztatóban, amit még anno kiküldtek, világosan le volt írva, hogy alkoholt behozni és fogyasztani szigorúan tilos a rendezvény teljes időtartalma alatt.

Persze ezzel mind a ketten tisztában is vannak, de nincs is jobb, mint úgy tilosban járni, hogy tudod, hogy bármelyik pillanatban elkaphatnak. Igazából ez adja a bor egyébként kesernyés kortyai után azt az édeskés utóízt.

Legalábbis ők most ezt gondolják, vagy bíznak benne, ahogy megnyomják a tizedik emeletet jelző gombot. 

Ők még nem sejtik, hogy olyan italt sikerült vásárolniuk, aminek a kinyitásához ha nem is elengedhetetlen, de hatalmas segítséget jelentene egy dugóhúzó, ami az általuk bérelt szobában bizony nemcsak, hogy hiánycikk, de még csak eszükbe sem jutott, hogy esetleg szükségük lehet rá.

A lift lassan vánszorog fel, de ők ebből semmit nem érzékelnek. Mások számára butaságnak tűnő dolgokról beszélgetnek, és borzasztó sokat nevetnek, így a mások számára éppen csak tyúklépésben haladó idő szinte elrohan a fejük fölött. A lift végül megérkezik a legfelső szintre, ők pedig komolyságot erőltetnek az arcukra. Olyasmi kifejezést, ami azt sugallja, hogy nem vagyok bűnös. Én sosem tennék semmi szabályellenes dolgot.

Szépen kimért lépésekkel közelítik meg a szobát, az ajtó becsukása a hátuk mögött azonban már korántsem sikerül ilyen finoman megtervezettre. Kicsit fellélegezhetnek, elvégre eljutottak eddig, itt pedig már lényegesen kisebb a lebukás esélye, azonban sohasem nulla, így jobb, ha legalább óvatosak maradnak.

Nem mintha bárki gyanakodna rájuk, teljesen józanon is elég kaotikusak, így ha esetleg egy kis zajjal jár is a lerészegedési kísérletük, senki nem fog gyanút fogni.

De izgalmasabb, ha elhiszed, hogy veszélyben vagy.

Most még tudnak erre figyelni.

A magasabbik kényelmesen elnyúlik az ágyon, miután finoman a földre rakta a vörösbort rejtő táskáját, az alacsonyabbik pedig a saját ágyához siet. A fekvőnek fogalma sincs róla, hogy őt nézi a fiatalabb egészen addig, amíg ő is a másik irányába nem emeli pillantását.

Néhány perc száll csak tova, amikor úgy döntenek, hogy ideje kinyitni az alkoholt, és ezzel egyidőben elkezdeni az estét.

Mind a ketten bátorságot remélnek az italtól, valami isteni megváltást, vagy valami ilyesmit. Az viszont biztos, hogy mind a kettejüknek tervei vannak a remélhetőleg hamarosan meglazuló erkölcseikkel.

Épp csak előveszik a karcsú nyakú, széles csípőjű üveget, amikor azonban szembesülnek az első problémával; a dugóval. Aztán szépen lassan követi ezt a többi. Ott van például, hogy nem tudnak kitől nyitót kérni, aztán, hogy ha meg akarnak szabadulni az útjukban álló fadarabtól, akkor azt lehetőleg úgy kellene eszközölni, hogy az üvegnek - és benne a folyadéknak - nem esik baja.

Végül a magasabbik előáll egy elég vérszegény, de akár működőképesnek is tekinthető ötlettel és egy tollal. Persze hosszú kínos percekig próbálkozik, mielőtt feladja, de nem jár sikerrel. Kicsit szégyelli is magát, ez volt az ő első nagy lehetősége, hogy elkápráztassa a másikat, de nem jött össze ez sem, mint az elmúlt napokban annyi más dolog sem. Szinte az is csak a szerencsének köszönhető, hogy most egyáltalán itt tud leni.

A másik táskájából azonban előkerül egy szemöldökcsipesz is, és a fiatalabb veszi kezébe az irányítást, és egyikük sem érti, milyen hókuszpókuszt követően, de sikerrel jár. A parafadugó most vígan úszkál a skarlátvörös folyadékban.

A lány ruhájának bizonyos részeivel egyetemben, elvégre ez a művelet sajnos együtt jár némi rumlival.

A magasabbik csak ámul. Amilyen törékenynek hitte a másikat, azt pont annyira nem kellett félteni.

Ez a sokadik alkalom, amikor titkon kicsit még szerelmesebb lett a másikba.

Lányos zavarát leplezni próbálva igyekszik poharakért, majd magabiztosságot erőltet az arcára, karöltve egy széles mosollyal, és szerencséjére a másik nem veszi észre a kissé remegő kezeit, vagy ha mégis, nem teszi ezt szóvá.

Talán csak a sajátját igyekszik leplezni.

Végül a bor a poharakba kerül, a ruháik nem szenvednek maradandó károsodást, a villanyt leoltják, és a nyitott ablakon keresztül vesznek el a város áprilisi éjszakájának látványában.

Nem tökéletes a hely, de innen, a tizedikről kifejezetten annak tűnik. A hűvös tavaszi szellő finoman simít mindkettejük nevetéstől piros arcára. A háttérből pedig épp egy Jackson Wang dal szól valamelyikük telefonjából.

Felváltva mutogatnak egymásnak zenéket a kedvenc előadóiktól, emlékeket mesélnek el egymásnak, néha pedig a városi látkép mellett elvesznek egymás látványában is.

A bor azonban egy idő után elfogy, bármennyire is nem szeretnék, de a megváltást vagy a teljes megsemmisülést sem hozza meg. A gátlásaik ott vannak továbbra is, és noha az idősebb mindennél jobban szeretné megtenni az első lépést, végül nem teszi.

Nem ma. Nem teheti, mert ez az este így tökéletes. Túl jó ez most ahhoz, hogy elrontsa.

Így, a nyitott ablakkal; a tavaszi szellővel; a város fényeivel a háttérben; a halk zenével; a néha kicsit esetlen mozdulataikkal; a néhol kicsit túl hangos nevetéseikkel és a furcsábbnál furcsább témáikkal.

Lesz még alkalmuk megvitatni, amit meg kell, most pedig csak maradnak a teljes carpe diemnél, és kiélvezik az összes rendelkezésükre álló pillanatot.