Elmentél.
  A hiányoddal a szívemben alszom el, a hiányoddal a szívemben ébredek reggelente, még a hársfaillatú levegőben is érzem a hiányod.
  És ezt gyűlölöm, tudod? Gyűlölöm, hogy függővé tettél. Hogy gyengévé tettél. Gyűlölöm, hogy te továbbléptél, nekem meg nem sikerült, és gyűlölöm, hogy miattad ennyi gyűlöletet el kell viselnem a lelkemben.
  A tükör előtt állok. A saját sápadt tükörképemet bámulom. Te azt mondtad, szép vagyok, én pedig nem hittem el, azt viszont igen, hogy te annak látsz engem.
  Akaratlanul is odaképzellek magam mellé. Mosolyogsz.
  Megrázom a fejem, szinte kétségbeesetten, hogy elűzzelek téged. El, ki a fejemből, a gondolataimból.
  A baj csak az, hogy minél erősebben nem akarok gondolni rád, annál jobban sikerül. Cseszd meg. Már elmentél, és mégis keresztbe teszel nekem még így is.
Ezek az ÉN saját gondolataim, szóval semmi jogod irányítani őket!
  Néha még mindig arra számítok, hogy egyszer csak megjelensz a kerti ösvényen. Hogy azt mondod, hiányoztam. Azt mondod, hogy még mindig szeretsz.
  Kinézem persze magamból, hogy ridegen nemet mondanék erre. Ha egyszer itthagytál, miért gondoltad meg magad hirtelen? Talán a másik lány meg téged hagyott el, és visszajöttél, mert én vagyok a pótlék?
  Felsóhajtok. Utálatos egy helyzet.
Szeretném, ha egyszer elolvasnád ezt a levelet, de közben azt is, hogy soha ne kerüljön a kezedbe. Le fogom zárni egy sötét fiókba az összes neked írt levelet, ahogyan veled is ezt kéne tennem a gondolataimban. Aztán évek múltán egyszer majd újra elolvasom őket, és jót mosolygok a mostani énemen. Talán még könnyet is ejtek magamért. Ahogy most is teszem. Lassan csorognak le az arcomon a forró cseppek. Te tehetsz róla. A te hibád, hogy most sírnom kell. És talán az enyém is, hogy túl gyenge vagyok, hogy elengedjelek.
  Miért próbálok még görcsösen kapaszkodni beléd? Mikor te voltál az, aki ellökött magától?
  Tudod, mit? Menj a büdös francba. Légy boldog. Légy szomorú. Élj. Halj meg. Nekem mindegy. Engem mostantól nem fogsz érdekelni. Még ha a saját két kezemmel kell is felmosnom a könnyeim okozta tócsákat, még ha a saját két kezemmel kell is felszednem és összeragasztgatnom a szívem kis darabkáit – meg fogom tenni. Nem veheted el tőlem az életemet. Nem veheted el tőlem a boldogságomat. A szívemet. Az érzéseimet. A könnyeimet. Nem adom neked ezeket többé. Csakis az enyémek lesznek. És nem fogom hagyni, hogy egy másik embertől függjön a boldogságom. Szabad akarok lenni. Szabad leszek.
  Talán nehéz lesz – sőt biztos, hogy nehéz lesz. De még ha bele is pusztulok, akkor is menni fog. Letörlöm az arcomról azokat a fránya könnyeket, és a zsebkendőt kidobom a szemetesbe, és vele együtt téged is. És lezárom ezt a levelet egy borítékba, aztán elégetem majd. És vele együtt téged is. Mindent, ami te vagy.
  Hisz nem hagytál más választást. Te voltál az, aki ezt feladta, hát most én leszek az, aki feltámad a hamvaiból, aki letörli a könnyeit, aki összeragasztja a saját szilánkjait, és fényesebben fog ragyogni, mint valaha.

_ _ _ _

(Fall Out Boy - Jet pack blues)