A húszéves Magdolna mindig csodálta a Holdat. Ő nem akkor kívánt, amikor hullócsillagot látott suhanni, hanem mikor teliholddá hízott a Hold. Ilyenkor kiült az erkélyére, s ájtatosan figyelte a Holdat. Mindig ugyanazt kérte, de sosem teljesült. A hite kezdett elillanni.

Viszont most máshogy történt. Magdi ránézett a csodásan csillogó Holdra, a fénye elkápráztatta. Mint mindig. Ám most mikor kimondta a vágyát: érje el a Holdat, teljesült.

Magdolna úgy gondolta, hogy szárnyakat kap, de nem ez történt. A következő pillanatban már csak azt vette észre, hogy nő, nő és nő megállíthatatlanul. Magdi tetős erkélyen üldögélt, a fedélbe verte a fejét. Magdolna teste óriási lett, elég volt picit felemelnie a kezét, és már is a Holdat fogta!

Bizony, a holdfény csodákra képes. Bár Magdi nem örült neki: hiába ül a Holdon, ha egyedül van. Most már nem mehet vissza a Földre, hiszen mindenkit s mindent eltaposna. Tönkretenné az emberek világát.

A Holdon kuporogva sosem teljesült Magdi kívánsága, hogy újból legyen kicsi.