Az én világomban mindenki beszélget majdnem minden ember társával.
- Nézd, Franciska, ennek a művésznek figyelemre méltóak a művei. Ugye, tetszenek? - nézett rám érdeklődve a barátnőm, Lídia.
A festmények tényleg gyönyörűek voltak. Megérte az időt a Szépművészeti Múzeum megtekintése.
- Nagyon szépek - feleltem. -  Neked mi jut eszedbe a figyelemre méltó kifejezésről?
- Szép tárgyak.
- Nekem tehetséges fiatalok, akiket fel kell karolnunk. Meg jó képességű idősebb emberekre is asszociálok.
Egy középkorú hölgy is megszólalt:
- A figyelemhiányos gyerekek is figyelemre méltóak.
- Az biztos. Rájuk vigyáznunk kell - mondtam.
- Ők általában különlegesek - nyilatkozta ki Lídia.
- Mindenki a maga módján egyedi - vitatkozott egy picit a hölgy.
- Úgy van - helyeselt egy  sötét bőrű úr. - Például ismerek olyat, aki a limonádét citrom nélkül issza. - Önkénytelenül elnevettem magam.
Elköszöntünk a barátnőmmel két ember társunktól, és kifelé indultunk az épületből, mivel már a kiállítás végénél jártunk. Mikor kiértünk az építmény előtt állt egy fiatal nő, ránk mosolygott, mi viszonoztuk, és még beszélgettünk is egy picit.
Lídiának van jogosítványa, ő vezetett hazáig, útközben felvettünk egy idős házaspárt, stoppoltak. Elszórakoztattak minket általuk kitalált viccekkel, mondtuk is nekik, hogy jó, hogy ők is arra mennek, mint mi.
Hazaértünk, a városunkban majdnem mindenkit ismerünk, legalábbis látásból.    Lídiával még sétáltunk egyet, az egyik iskola mellett tíz gyerek köszönt nekünk.
- Szerintetek ki figyelemre méltó? - kérdeztem tőlük kíváncsian.
- Az, aki kedves és érdeklődő - jött az első válasz egy copfos kislánytól.
- Aki okos.
- Aki ügyes, tehetséges.
- Aki jól számol.
- Aki ért a sportokhoz.
Efféle válaszokat adtak.
- Igen, ők biztos figyelemre méltóak. De szerintetek milyen az, aki nem érdemel figyelmet?
- Aki gonosz.
- Aki rossz.
- Biztos vagy benne, hogy mondhatjuk valakire azt, hogy rossz? Bizonyára más tulajdonsága is van, csak nem ismered eléggé - mondtam egy zöld kabátos kisfiúnak.
- Nem értem - zavarodott össze.
- Mindegy, majd, ha nagyobb leszel megérted - közöltem vele a sablonszöveget.
- Na, gyere már, Franciska! - türelmetlenkedett Lídia. Úgyhogy elköszöntem a gyerekektől.
Megláttam egy mozgássérült férfit, és elhatároztam, hogy tőle is megkérdezem a kérdésem.
- Önnek mi jut eszébe a figyelemre méltó szóról?
- Az elszánt, kitartó emberek, akik nem adják fel a céljukat.
- Igen, róluk példát lehet venni. Ön biztos rengeteg megpróbáltatáson ment át.
- Úgy van. De nem adtam fel. Például szerintem a szellemileg sérültek is figyelemre méltóak.
- Bizonyára - helyeselt Lídia.
Elköszöntem az úrtól, aztán megpillantottam egy rózsaszín kabátos kislányt. Csodálkozva vettem észre, hogy neki Lídia tette fel a kérdésem. Azt felelte a lány, hogy az aranyos állatok figyelemre méltóak.
Mikor hazafelé sétáltunk Lídia a következőt tudakolta meg:
- Ugye, gyerekekkel szeretnél majd dolgozni?
Meglepődtem, nekem ez még eszembe se jutott.
- Jól viszonyulsz hozzájuk.
- Jó ötlet - válaszoltam néhány perc után, mert tényleg az volt. Lehet, hogy óvónő vagy tanárnő leszek.

Szerintetek ki érdemli meg a figyelmet?