Soha nem felejtem el azt az átkozott napot, amikor kimondták az ítéletet. A tárgyalóteremre ülő csendes percek, amelyekben vártam, hogy milyen döntést hoz az ítélőszék, őrületesen lassan teltek el. Az egyáltalán nem volt kérdés, hogy bűnös vagyok-e, hiszen megöltem az exem, és azt a pasit, akivel megcsalt. Egyedül az évek száma volt az, ami eldöntésre várt. A feszültség a tetőfokára hágott a teremben, és én úgy éreztem, hogy megfulladok tőle. Igyekeztem nem arra gondolni, hogy percek választanak el attól a pillanattól, mikor meghallom, hány évre is zárnak a rácsok mögé.

Egy pillanatra néztem csak arra a nőre, aki egykoron még kedvelt is, és úgy bánt velem, mint a fiával, én pedig kioltottam a gyermekének az életét, pedig egykoron az a férfi jelentette nekem a világot! Szerettem Ákost! Ő jelentette nekem a mindent, olyan volt számomra, mint egy Isten, akire felnézhettem! Ha azt vesszük, hogy honnan is emelt ki, művelt át, és szánt rám több órát, hogy elhagyjam a gettókölyköt, aki bennem élt, valahol az is volt! Megmutatta, hogy az állandó szitkozódáson, a bunyón és erőszakon túl is van élet! Nem is akármilyen! Szerelemtől átitatott, rózsaszín ködben úszó, varázslatos élet, amiből nekem nem jutott sok. Minden perc, amit együtt megéltünk, valahol varázslatos volt. Hogyne lett volna az, amikor azelőtt, hogy minket összehozott volna az élet, minden éjszakán úgy aludtam el, hogy a baseball ütő a párnám alatt hevert, egy esetleges betörés kockázata miatt.

A terem másik végében ült Tomi. Rettegve fordultam felé, nem kellett ránéznem, hogy tudjam: csalódott bennem! Tekintete inkább volt szomorú, mintsem csalódott. Hitt bennem, én jelentettem számára a reményt, hogy kitörök a gettóból! Lássuk be, feleslegesen tett belém bármilyen hitet is, hiszen igaz a mondás: „Kiveheted a kölyköt a gettóból, de nem veheted ki a gettót a kölyökből!"

A kellemetlen csendet a visszatérő esküdtszék lépteinek zaja törte meg. Hallatszott a keménytalpú csizma kopogása a parkettán a magassarkú cipők sarkainak jellegzetes koppanó hangja mellett. Összerándultam a hangokra. Leültek a helyükre, és egyenesen rám néztek. Néhány ember tekintetében ott ült a szomorúság, míg néhányéban a gyűlölet.

Amikor kimondták azt, hogy bűnös vagyok, nem lepődtem meg. A késen ott voltak az ujjlenyomataim, a ruháim Ákos és a szeretője vérétől voltak mocskosak. Az évek száma volt az, ami meglepett! Nyolc év két élet kioltásáért nem sok! Jó magaviselettel még előbb is szabadulhatok, amit igazán nem éreztem helyesnek! Mégiscsak megöltem két embert! Az lenne a minimum, hogy életem végéig egy kicseszett cellában rohadok, de nem! A magyar törvénykezés egy kibaszott vicc! Többet kaptam volna bankrablásért!

Kivezettek a teremből. Beültettek egy rendőrautóba, és elindultunk a fogdába. Mögöttünk még két járőrautó haladt. Soha nem értettem ezt sem igazán! Nem egy ismerősömet csukták már le, de a szabadulásukat követően az összes arról számolt be, hogy minimum két járőrautó haladt a nyomukban, amíg a börtönig nem értek. Egyik hülye sünnek sem tűnt fel, hogy az autót belülről nem lehet kinyitni? Megfigyeltem! Ha betettek hátra, akkor csak úgy tudtál kiszállni, hogy ha kívülről kinyitották, de akkor meg esélyed sem volt a szökésre. Nem, mintha terveztem volna, hogy olajra lépek.

A börtön épületébe érve nem a legkellemesebb hangulat fogadott. A rabruha átvétele során elhaladtam számtalan cella előtt. Nekem valamiért az amerikai filmekben sokszor látott kasznik jutottak eszembe, ahol egy másik elítélttel élvezheted a hűvös nyújtotta seggbekúrásokat, és kellemetlen veréseket. Bevallom, eléggé zavarba jöttem, amikor egy igen jó vágású fiatalember előtt kellett meztelenre vetkőznöm, hogy pontos méreteket lehessen rólam venni. Engem nem hagyott hidegen az, ahogy kinézett. Markáns, férfias áll, hatalmas méregzöld szemek, és vastagabb, telt ajkak. Sajnos, a ruházata miatt nem láttam, hogy mennyire lehetett izmos, de erős volt a gyanúm, hogy nem lehetett egy nyeszlett izé, ha már rabokkal kellett foglalkoznia. Ahogy engem méregetett, nem lehettem neki több mint egy újabb csótánya a társadalomnak.

Kelletlenül hozzámvágta a ruhát, amit ezentúl hordanom kell, majd kiválasztott ugyanolyan két szettet, hogy ha mosni kellene, legyen tartalék, és elbocsátott, hogy felöltözve mehetek is elfoglalni a karcert egy tök idegen fazon társaságában, de előtte megkaptam a rabszámom: 235666. Szép szám, na,+ meg benne volt Lucifer tripla hatosa is!

Kicsit paráztam, hogy melyik Isten barmával lehetek majd egy zárkában, de én sem voltam jobb nála, ha ugyanazon a fos helyen kötöttünk ki! Azt sem tudtam, hogy miért ül, vagy miért nem, – hiszen nem egy olyan esetről hallottam, hogy ártatlanul csuktak le valakit – így volt bennem egy nagy adag izgalom és kíváncsiság. Tényleg érdekel, hogy melyik Sátánporonty lesz az, aki, ha úgy alakul, több éven át polírozza bennem a bohócot. Reméltem, hogy nem egy olyan, akiről a bányarém is elhinné, hogy váltásnak érkezett, mert akkor a táskámban lévő fogkefét hegyeztem volna ki, hogy a szívembe márthassam!

Az egyik börtönőr, aki átvett a zsernyákoktól, végig velem volt. Árgus szemmel vizslatott. Az a tipikus mindenre ugró alak volt, akitől amúgy is ildomos távol tartani magad. Borsódzott a hátam, amikor mellettem sétált a folyosón, de így is éreztem, hogy fél szemmel engem bámul.

A nyelvem hegyén volt, hogy megkérdezem tőle, mit néz, de ekkor megállt. Megvárta, hogy az áristom elektronikusan működő rácsa kinyíljon, és szó szerint belökött rajta. A földön fekve hallottam, ahogy a rács bezárul. Tényleg úgy éreztem, mintha egy kicseszett amerikai filmben lettem volna! Azt hallottam, hogy minden cellát vastag acélajtó mögé rejtettek.

Feltápászkodtam a földről és szemben találtam magam a cellatársammal, aki velem egyidős lehetett. Később megtudtam, hogy egy évvel idősebb is nálam. Szélesen mosolyogva nézett rám. Barna szemeiről a csokoládé jutott eszembe, mosolyáról viszont egy ragadozó, aki megtalálta a megfelelő zsákmányt. Kicsit hátrébb léptem, pontosabban a rácsig, amely a hátamnak verődött. Farkasszemet néztünk. Akkor még nem értettem, de ezzel döntöttük el, hogy ki lesz alul, hogy ki védi be a másik seggét. Nyertem. Szélesen elmosolyodott, és felállva a kezét nyújtotta, amit elfogadtam.

– Sápi-Dér Fábián! – szólalt meg selymes hangján. – Benned kit tisztelhetek?

– Nem hittem, hogy a sittes gyökerek lehetnek illemtudóak! – azonnal a számra csaptam, és elszégyellve magam, elpirultam. – Rideg-Nagy Fábió.

– Elfelejtetted, hogy te is sittes gyökér vagy? – kuncogott fel, és visszaült a helyére. - Rossz hírem van! Egy lettél közülünk!

Elhúztam a szám a gondolatra, pedig tudtam, hogy igaza van. Egy lettem a sitten rohadó idióták közül. Elfeküdt az ágyon, így arra következtettem, hogy a másik sarokban lévő lesz az enyém, de mielőtt helyet foglalhattam volna, megint megszólalt.

– Az az én ágyam! – sóhajtott egyet, amikor elindultam a másik ágy irányába, ahol feküdt. – Ez is az én ágyam!

– Akkor, hol aludjak? – kérdeztem meg tőle. – A földön?

– Aha! – nevetett, és felült, hogy rám tudjon nézni. – Ha csak nem győzöl le!

Gúnyosan elmosolyodtam, és intettem a kezemmel, hogy jöhet, ha szeretne. Felállt, és már emelte volna a jobb öklét, hogy bemosson egyet, amikor megragadtam azt, és átlendítve a vállam fölött a betonon kötött ki. Gondoltam: ennyit részéről a jó benyomásról! Állt volna fel, de erősen a mellkasára tapostam. Lenéző tekintettel meredtem rá, ahogy levettem róla a lábam, és felhúztam a földről.

– Szóval, bogaram! – szólaltam meg gúnyosan. – Te fekszel este a földön!

– Mi lenne, ha adnék cserébe valamit, hogy ne a földön kelljen aludnom?

Egy pillanatra elmerengtem. Millió gondolat futott át az agyamon. Köztük az is, hogy az ágyért cserébe nem kérek mást, mint a seggét, de ekkor eszembe jutott Ákos. A mosolya, a szemének ragyogása, és majdnem el is vetettem az ötletet, amikor bevillant az is, ahogy megcsalt. Szélesen elvigyorodva húztam magamhoz, és markoltam bele a fenekébe.

– Minden kibaszott este megülöd a húszas kígyót alattam, és cserébe... – hajoltam el tőle, és indultam el az eredetileg kinézett ágy felé.

Onnan néztem fel rá. Tekintetében ott ült a döbbenet. Alsó ajkait harapdálva bámult engem azokkal a hihetetlenül szép szemeivel. Belül éreztem, hogy egy köcsög vagyok. Nem régen öltem meg azt, akit elvileg szerettem, de már az első napomon a sitten azon járt az eszem, hogy miként fektessek meg valakit. Az sem segített a tényen, hogy tudtam, hosszú időre be leszek zárva, így vagy őt kúrogatom, vagy marad a fasz kiverés. Sokkal jobbnak tűnt egy forró segget tölteni minden éjszaka, mint felidézni egy már halott emberrel az együttléteket!

– ...átgondolom, hogy alhatsz-e a másik ágyban!

Felnevetett. Kacagása kellemesen bizsergette meg a gerincem, és elűzte a gondolataimba költöző önutálatot.

Az első éjszaka nem történt semmi! Nekem meg kellett szoknom, hogy egy kényelmetlen ágyon fekszem, egy szinte idegen fasszal, akit előbb vagy utóbb megkefélek. Nappal, amíg beszélgettünk, minden oké volt, de ahogy ránk szállt az este, és Fábián nagyban húzta a lóbőrt, ahelyett, hogy rajtam lovagolt volna, megtaláltak a gondolatok.

Nem volt kellemes a felismerés, hogy nyolc esztendőn át kénytelen leszek ebben a koszos lyukban rohadni, amiben jelenleg feküdtem. Az sem volt jobb, hogy nem messze tőlem feküdt egy olyan faszi, akit még kívántam is, bár először láttam. A másik bizarr tény volt, hogy simán beleegyezett, hogy végigkefél velem minden szájbavert éjszakát.

Két hetembe telt, mire mindent elfogadtam. Tizennégy nap alatt megtudtam azt is, hogy Fábián idebent nem kúrt senkivel. Rengeteget beszélgettem a többi rabbal, amikor kiengedtek minket az udvarra, vagy épp intéztük a mosást, esetleg zoknit foltoztunk. Mindig egyedül volt a cellában, és ha nem érkeztem volna, a maradék nyolc évét is egyedül töltötte volna. Senkit nem viselt el a közelében, csak engem. Mindenki mást, akit egy cellába tettek vele, az éj leple alatt megpróbált megölni.

Újabb hét telt el, amíg ezen rágódtam. Nem kérdeztem semmit, még azután sem, hogy minden áldott este a nevem sikítva élvezett el. Egy méretes görénynek éreztem magam minden numera után, de messze jobb volt, mint Ákos! Nem mindig engedte, hogy meghúzzam, de azon kevés alkalom mindegyikén azt éreztem, hogy lapos az egész. Az első alkalom után, amit még az iskolás éveink alatt ejtettünk meg, minden lassan kezdett unalmassá válni. Ugyanabban a pózban csinálni egy idő után kiveszi az egészből az örömöt. Már rutinszerűen nyögtem, és hiába vetettem fel az ötletet, hogy új pózokat próbáljunk ki, elvetette. Akkor még nem tudtam, hogy azért, mert mással a komplett Kámaszútrán végigment.

Pár nappal később Fábiánnal ültünk a cellában, miután végeztünk minden feladattal, amit kiadtak, és elfáradva heverésztünk az ágyainkon. Én a mennyezetet néztem, de így is magamon éreztem a vizslató tekintetét. A csend kellemes volt a sok gépbúgás után, de azt sem bántam, hogy megtörte azt.

– Miért vagy bent? – kérdezte meg, és a hangjából tudtam, hogy tényleg érdekli. – Egy ideje meg szerettem volna kérdezni.

Felültem, és ránéztem. Nagyot sóhajtottam, mielőtt belekezdtem volna.

– Emberölésért. – vontam vállat. – Kinyírtam azt, akit szerettem, és azt, akivel megcsalt.

– Elmeséled?

Bólintottam, és hátam a falnak vetve néztem, ahogy mellém ül, és megfogja a kezem.

***

Szakközép utolsó éveiben ismertem meg Ákost. Kezdetektől fogva bejött, ahogy én is neki. Sokáig vártam, hogy végre megbasszon. Annak ellenére, hogy tudta, honnan jövök, hogy az a hely, ahol felnőttem, ezerszer durvább, mint a nyolcker, engem akart. Leérettségiztünk, majd összebútoroztunk. Boldogan éltünk, de egy idő után furcsán kezdett el viselkedni. Nem gyanakodtam arra, hogy megcsal, egészen addig, amíg már egyáltalán nem volt kedve a szexhez. Én hülye, benyeltem, hogy csak elfáradt egy nehezebb nap után! Aztán jött az első olyan alkalom, amikor üzenetet kapott egy olyan számról, amit nem ismertem. Az idióta nem rejtette el az értesítéseit, így elolvastam. Az a retek oda meg vissza volt Ákos méretétől, amikor nekem nagyobb volt.

Egy pillanatra megálltam. Éreztem, hogy Fábián megszorítja a kezem. Ránéztem. A tekintete arról árulkodott, hogy ha nem szeretném, nem kell elmondanom. Megráztam a fejem, és folytattam.

Én nem dolgoztam, így állásinterjúkra jártam. Végül felvettek egy gyárba, aminek rettenetesen örültem. Egyik nap korábban értem haza. Ákos zuhanyozott. Gondoltam, hogy leizzadt, mert aznap reggel azt mondta, hogy beteg, és nem érzi jól magát. Kedveskedni szerettem volna, így elindultam a konyhába, hogy húslevest főzzek neki. A nappaliban megakadt a szemem egy ismeretlen pólón, és egy olyan alsógatyán, amit nem ismertem. Számon kértem, de azt mondta, hogy nálunk járt az öccse, és letusolt. Akkor sem értettem, hogy miért a nappaliban vetkőzött le.

Ezután egy ideig nem történt semmi. El is felejtettem. Azt hittem, hogy minden tökéletes. Egyik nap korábban mentem haza, mert rosszul lettem. Ákos aznap szabadságon volt, így otthon volt. Amikor beléptem az ajtón, láttam, hogy a ruhák szanaszét hevernek a földön. Mérgesen kaptam fel őket, de megint volt közöttük olyan, amit nem ismertem. Elhaladva a háló előtt, hallottam, hogy valaki nyög. Halkan benyitottam, és azt láttam, hogy Ákos egy másik férfit kefél. Akkor még nem tettem semmit. Felvettem a kapcsolatot egy ismerősömmel, aki segített nekem egy olyan kémprogramot telepíteni Ákos telefonjára, hogy ne jöjjön rá.

Amíg ő élt boldogan azzal a kis fasztarisznyával, engem lassan elhanyagolt. Már nem dugtunk, mert fáradtnak hazudta magát. Elkeseredett voltam, megbántott, csalódtam a szerelemben, a férfiban, akit szerettem. Úgy tettem, mint aki semmiről sem tud, vártam az alkalmat, hogy lebuktassam őket, és ez a nap el is jött. Ákos megint szabadságot vett ki, ahogy én is, de erről nem szóltam. Az üzeneteiből tudtam, hogy megint áthívja azt a kis köcsögöt. Reggel átmentem Tomihoz, ő nevelt fel, miután megtalált egy kocsiban. Végig a telefonom néztem. Amikor megláttam, hogy Ákosnak írt az a retek, felkúrtam magam, és elindultam haza. Mire hazaértem, már nagyban lovagolt Ákos kis faszán. Az ajtót basztak becsukni! Áthaladva a konyhán, felkaptam a legnagyobb kést, amit találtam, és elindultam a háló felé.

Ákos, amikor meglátott, lelökte magáról szegény srácot. Nagyon megijedt, amikor megpillantotta a kezemben a kést. Kiugrott az ágyból, megindult felém, amire hátrálni kezdtem. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy nálam van a kés. Minden mondatával csak idegesebbé és dühösebbé tett. A végén felemeltem a kést, és többször belédöftem, miközben azt kiabáltam, hogy rohadjon meg! Legalább húsz késszúrással öltem meg. Utána megindultam a koszos kis kurva felé, aki elvette tőlem Ákost. Könyörgött, hogy ne öljem meg, amivel szintén felbaszott. Megragadtam a karját, és magam felé rántottam. A kés közöttünk volt, a nyelével felém. Belerántottam! Felnyögött, majd folytatta a könyörgést, amire átvágtam a torkát.

***

– Nem semmi! – szorította meg jobban a kezem. – Sajnálom!

– Nem kell! – néztem rá, és haraptam az alsó ajkamba. – Engem is érdekelne valami! Miért nem engedtél senkit a celládba rajtam kívül?

– Ez egyszerű! Csak olyanokat akartak idetenni, akik unalmasnak néztek ki! Már az aurájuk is rettenetesen semmilyen volt. Ahogy téged megláttalak, tudtam, hogy veszélyes vagy!

Elpirultam attól, amit nekem mondott. Soha nem hittem, hogy veszélyesnek néznék ki! Tudtam, hogy az vagyok, elvégre mégiscsak olyan helyen nőttem fel, ahova még a zsaruk sem mertek bejönni.

A napok villámgyorsan gyorsan teltek el. Napközben dolgoztunk, éjjel keféltünk, mint a nyulak, a legtöbb börtöntársunk legnagyobb bánatára. Nem azt mondom, hogy ők nem kúrtak, vagy valami, de megtanultak halkak lenni, én meg szartam arra, hogy halkak legyünk! Persze, amikor jött az őr, úgy tettünk, mint akik alszanak, de ahogy hallótávolságon kívül ért, újra a mi hangunk töltötte be az éjszakai csendet.

Másnap persze meggyűlt a bajunk egy féltékeny börtöntöltelékkel, aki megvárta, amíg Fábián eltávolodik tőlem. Én a mosoda előterében dolgoztam, a cellatársam a hátsó részében. Arra nem gondolt a barom, hogy ráláttam a srácra az állványok között, amelyeken a ruhák száradtak! Megvárta, amíg egy pillanatra elfordulok, és megindult hátra. Fábián a szennyest gyűrte a mosógépbe, amikor az a fasz, lökött egyet hátulról rajta, így Fábián beledőlt a mosógép dobjába. Épp húzta volna le a nadrágját, amikor mellette teremtem, és megszorítva a kezét, hátrébb húztam.

– Mi a faszt terveztél tenni – engedtem el egy pillanatra, majd megragadva a csuklóját, a kézfejét maga felé kezdtem el tolni – azzal a pasival, aki az enyém?

– Meg akartam baszni! – próbálta kitépni magát a kezemből, amire hátracsavartam a karját. – Mit zavar az téged, kis köcsög!

– Azt, hogy Fábián az enyém! Én baszogatom! – mordultam fel, és löktem le a földre. – Aki hozzá már nyúlni, annak kitaposom a belét!

Felröhögött, ami felbosszantott. Egy határozott mozdulattal gyomorszájon rúgtam, amitől oldalasan elfeküdt a földön, én meg becéloztam a seggét, és minden erőm bevetve seggbe rúgtam. Eltaláltam a heréit, amitől felüvöltött. Fábián hálás szemekkel nézett rám, de nem foglalkoztam vele. Odaléptem a földön fekvő gyökérhez, és leguggolva mellé a füléhez hajoltam.

– Ezt jegyezd meg! – morogtam halkan. – Ha csak ránézel Fábiánra, valamelyik mosógép dobjában találják meg a hullád! Ne baszakodj egy Sátánhegyi gettógyerekkel!

Láttam a tekintetében a félelmet, ami elégedettséggel töltött el.

Annak híre, hogy megvertem a börtön egyik legkeményebb legényét, hamar eljutott minden rab fülébe. Nagy bánatomra mindenki elkerült, pedig minden vágyam az volt, hogy bunyózhassak, bár azzal nem volt gond, hogy levezessem az energiámat. Fábián minden éjszaka alaposan lefárasztott. Idővel egyre halkabbak lettünk, amivel már nem zavartuk a többieket.

Azt hittem, hogy a napok, hetek és hónapok kegyetlen lassan fognak eltelni, de meglepetésemre repült az idő. Annyira elvoltam a kis világomban, hogy fel sem tűnt, mikor fél év már eltelt, és eljött a karácsony. Tomi egyszer sem látogatott meg, ami bántott. Egy levelet sem küldött, nem hívott.

December huszonnegyedikén az egyik börtönőr lépett be a cellába. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Fábián feje a mellkasomon pihen. Beleszerettem a kis gyökérbe, úgy, hogy észre sem vettem, és sejtettem, hogy ő is viszontszeret.

– Kétszázharmincötezer hatszázhatvanhatos rab! – a hangjára óvatosan leemeltem Fábiánt magamról. – Látogatója van!

Sűrűn pislogtam, ahogy magamra kaptam a rabruhát, majd mögötte haladva elindultam a kis terembe, ahol a látogatókat helyezték el. Meglepődtem, amikor megláttam Tomit. Ahogy észrevett, hevesen integetni kezdett. Leültem vele szemben az asztalhoz. Egy percig némán ültünk egymással szemben, amit ő tört meg.

– Jól megy sorod? – kérdezte meg.

– Nem panaszkodom.

Szemeiben könnyek gyűltek, remegett az ajka, és az egyik őr felé nézett, aki bólintott. Semmit nem értettem. Az asztal alól elővett egy dobozt, és elém tolta. Bilinccsel a kezemen nehezen tudtam kibontani, de majdnem elsírtam magam, amikor egy szülinapi tortát pillantottam meg a kartoncsomagolás mögött. Ráemeltem a tekintetem.

– Boldog szülinapot! – rekedt volt a hangja. – Azt hitted, elfelejtettem?

– Hát, hogy őszinte legyek, hat kibaszott hónapja nem néztél felém sem. – vontam vállat, és nagyot sóhajtottam. – Azt hittem, gyűlölsz, mert egy lettem azokból, akik között felnőttem!

– Nem tudnálak gyűlölni! Soha! Csak csalódtam, mert nem vettem észre, hogy mire készülsz! – sírta el magát. – A fiam vagy! Észre kellett volna vennem!

– Én magam sem tudtam, hogy kinyírom őket! Nem terveztem. – nyeltem nagyot. – Egyszerűen, amikor hazamentem tőled, felment bennem a pumpa, és megtettem.

Láttam, hogy megdöbben. Letörölte a könnyeit. Felálltam, és elindultam az őrök irányába. Az ajtóból még visszafordultam, és mosolyogva intettem neki.

– Gyere legközelebb is! Bemutatnék neked valakit!

Visszamentem a cellámba, ahol Fábián már ébren várt. Kedvesen mosolyogtam rá, és leülve mellé megfogtam a kezét. A csend nem volt kellemetlen, jólesett, de meg kellett törnöm.

– Azt hiszem, hogy beléd szerettem! – zavartan elfordítottam a fejem, és inkább az egyik falat kezdtem el bámulni. – Fontos lettél nekem!

– Az jó, mert én is beléd zúgtam! Rettenetesen helyes vagy! Nagy a farkad, és a birtoklási vágyad egyenesen szexi!

Felnevettem. Magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Álmomban sem gondoltam, hogy egy börtöncella rácsai mögött talál rám újra a szerelem!

Nyolc évvel később!

A börtön hatalmas vaskapuja nyikorogva nyílt ki előttem és Fábián előtt. Ha akartam volna, tényleg szabadulhattam volna korábban, de Fábiánnak le kellett ülnie a maradék nyolc évet, így amikor már közeledett a szabadulásom, elkövettem valamit, amivel a maradék időt is leülhettem. Az lényegtelen, hogy mit műveltem, nem halt meg senki!

A sitten eltöltött idő néha rettenetesen zűrösre sikeredett. Minden új jövevénynél meg kellett mutatnom, hogy Fábián az enyém! Törtek el csontok, repedt be koponya, de mindig elértem, hogy úgy féljenek tőlem, mint a tűztől!

Szélesen mosolyogva léptük át a kaput. El sem hittem, hogy szabadok vagyunk, hogy nyolc év sitt állt mögöttünk. Tomi várt minket egy éjfekete kocsi mellett. Integetve indult el felénk, és amikor mellém ért, olyan ölelésben részesített engem, hogy azt hittem eltörik a gerincem. Fábián nevetve nézte végig, de ő sem maradt ki az ölelésből. Hallottam, ahogy az ő csigolyái is ropognak.

Beszálltunk, és egy percet sem várva elhajtottunk. Nagyot sóhajtottunk mind a ketten, amikor már nem láttuk a börtön épületét. Akkor hittük el mind a ketten, hogy szabadok vagyunk, hogy nem egy kis lyukban ébredünk reggelente! Nem kell zoknit varrni, rabruhát mosni!

Tudtam, hogy az, amit tettem, örökre rám nyomta a bélyegét. Nem moshattam le soha a vért a kezemről, amit kiontottam, de megpróbálhattam jobb ember lenni! Nyolc évvel a hátam mögött, egy szerető párral az oldalamon, akit a rácsok mögött ismertem meg, ha nem is teljesen, de hittem benne, hogy talán ezúttal sikerül nekem is boldog életet élnem.