Gyerekként hiszünk a csodákban, a varázslatban, a hullócsillag erejében. Anyánk egyetlen ölelése elég ahhoz, hogy elhiggyük: minden tökéletes, és semmi rossz nem érhet minket. Bízunk az élet adta lehetőségekben, de ez elmúlik a kor haladtával. Felnővünk, ki szerencsés, ki elveszett, de mindenki halad egy úton. Senki nem állhat meg, mert az élet sem teszi, így nekem sem volt szabad. Az életem maga volt a kudarcok sorozata, a bukásaimból könyvet írhattam volna. Egyetlen egy dologban voltam szerencsés, az pedig a barátság, ami még az óvodában köttetett.

Kornéllal mindig együtt csináltunk mindent. Rengeteg hülyeségbe rángatott bele, amire mondhattam volna nemet is, de a társasága fontosabb volt. Hittem abban, hogy a kapcsolatunk megtörhetetlen, minden próbát kiálló, de az élet megmutatta, hogy ha meg kell baszódni, hát, akkor szárazon kapod, mindenféle síkosító és előjáték nélkül.

Bepasizott! Tudtuk egymásról, hogy a kályha hozzánk képest langyos vas, így nem az lepett meg, hogy barátja lett, hanem maga az illető. Én tudtam, hogy kicsoda, mivel volt vele dolgom, de Kornél akkor sem hitt volna nekem, ha bizonyítékot szolgáltattam volna neki.

Nem szóltam, hogy Robi, a pasija a város egyik legkeresettebb kurvájaként kereste a kenyerét. Akartam, de a srác váltig állította, hogy leszámolt a múltjával, amit nehezen hittem el. Aki egyszer benne volt, az soha nem szabadul belőle igazán. A múlt mindig vele marad, még akkor is, ha évekkel a háta mögött van az embernek.

Én hiába próbálkoztam, sehogy nem akart rám találni a szerelem. Úgy került el, mint megszállott a templomot. Meleg bárokban igyekeztem ismerkedni, társkereső applikációkon, de minden igyekezetem ellenére sem akart jönni a nagy ő. Elkeseredetten töröltem le minden alkalmazást és mentem el bulizni. Ki akartam adni a sok stresszt, elfelejteni a bánatot, amit a sikertelen pasizás váltott ki belőlem.

Nem vittem túlzásba a kiöltözést. Egy fekete inget választottam, ami nem sokat takart, a hátamon végigfutó nonfiguratív tetoválást láthatta még az is, aki meg sem szerette volna nézni. Sötét, szaggatott farmert vettem fel, hozzá a kedvenc éjszínű edzőcipőmmel. Nem is mentem messzire, a közelben volt egy bárnak is alig nevezhető krimó, ahova a hozzám hasonló szerencsétlenek jártak. Ott ütöttem el az időt, mikor Kornél nem ért rá, vagy nem vágytam a társaságára. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer megjelennek ott. Engem kerestek, és Kevin, az ikertestverem mondta el nekik, hogy merre találnak.

– Te minden este itt mulatsz? – kérdezte meg Robi. A hangjában volt valami él, ami nem tetszett. – Ide csak a pancserek járnak.

– Ezért vagy most te is itt? – álltam fel, és indultam el kifelé. Nem kevés pia csúszott már le, így jobbnak láttam, ha otthagyom őket, mielőtt olyat mondok, amit nem kellene. – Menjetek olyan helyre, ahol nemcsak pancserek vannak!

Kiérve a friss levegőre, megcsapott a nyári meleg levegő, ami még éjféltájban is rettenetes volt. Tudtam, hogy nem jönnek utánam, de nem is bántam. Messze szerettem volna lenni tőlük, a hazugságoktól, a titkoktól, na, meg Kornéltól, aki mióta együtt volt a főprostival, le se szarta a fejem. Ők elvoltak a kis világukban, amiből nem kértem. Nem akartam hallgatni, hogy Robi milyen jó az ágyban, hogy mennyire kellemes a szájtechnikája. Persze, hogy úgy szopott, mint a legjobb szivattyú, mikor fél Budapest már bejárta, arról nem is beszélve, hogy közöttük voltam én is. Egy depressziós időszakomban, mikor a pasim is kidobott és megbuktam matekból, felkerestem. Nem kellett volna! Nem azért, mert nem facsart ki, mint a citromot, vagy nem furulyázott tökéletesen. Egyszerűen undorodtam a gondolattól, hogy egy kurvával keféltem. Ezen a tény sem változtatott, hogy amúgy Robi veszett jól nézett ki. A kreol bőre, ami makulátlan volt, egy apró hiba nem volt rajta, a sötét, szinte már fekete szeme, a vastagabb ajkai, amit biztosra vettem, hogy feltöltetett. Ezek mellett ott volt az izmos teste, na, meg a kicsit sem elhanyagolható mérete, amivel rendelkezett. Elmondása szerint csak passzív félként csinálta, de akkora fasszal, vígan beverhette volna bárkinek, az a menyországban találta volna magát.

– Na, mi van kicsi Tomika, rossz kedvünk van? – jelent meg a semmiből Robi. Kedvesen mosolygott, kivillantotta mind a harminckét fogát, ami vakítóan fehér volt. – Elmenjünk, hogy jobb kedvre derítselek?

– Ha nemet mondok, akkor megsértődsz? – fordultam felé, és kimutatva nemtetszésem, elhúztam a szám. – Kornél pasija vagy, nem? Ő meg a legjobb barátom, még ha most egy kanál vízben meg is tudnám fojtani. Plusz: nem kúrok kurvákkal!

– Leálltam a pénzért való keféléssel, és ezt te is nagyon jól tudod. – horkant fel, de engem ez sem érdekelt. – Azt hittem, keresed a csodát, nem? Nálad kivételesen leszek az, aki beteszi.

– Köszönöm, de nem élnék a lehetőséggel. – léptem el tőle, és az éppen közeledő barátomra emeltem a tekintetem. – Nem vágyok összeszedni valamit. Tudod, nem szeretem azokat a srácokat, akik begombázva minden jött-ment fasznak odatolják a picsájukat!

Kornél hallotta, amit mondtam. Szemei csészealjnyira tágultak, de esélyt sem adtam neki, hogy számon tudjon kérni. Leléptem onnan, mielőtt még lehetősége lehetett volna rá.

Csak kóboróltam a városban. Mióta az eszemet tudtam, Budapesten éltem, de azon a környéken egyszer sem fordultam meg soha. Bolyongtam a környéken egy kicsit, hátha felfedezek valami ismerős helyet, de sajnos nem. Kezdtem pánikba esni, így betévedtem az első, még aránylag tűrhetőnek mondható kocsmába. Ott találkoztam vele.

A bárpultnál ült, és valami fekete löttyöt iszogatott. Közel az éjfélhez még túl józan volt, legalábbis önmagamhoz viszonyítva. A telefonom egyfolytában csörgött, de nem vettem fel. Kornél keresett, rá pedig nem voltam kíváncsi. A pulthoz sétáltam, és kértem egy felest, mellé sört.

– Úgy néz ki, neked már nem kellene innod ma! – szólalt meg az idegen. Hatalmas zöld szemei voltak, csábos ajka, és szőke fürtjei eltakarták az egyik szemét. – Nem fogsz hazatalálni!

– Amúgy sem, eltévedtem! – vakartam meg a fejem, és húztam le a rövidem. – Életemben nem jártam még Pestnek ezen a részén.

Elmosolyodott, bennem meg mintha ezerrel felkapcsolták volna a fűtést! Ahogy felfelé kanyarodott az ajka, ciánzöld tekintetében ezer csillám jelent meg. Volt egy olyan érzésem, hogy hasonló vizekre eveztek a gondolatai, mint nekem. Ritkán fordult velem elő, hogy első látásra megfogott valaki, de a mellettem helyet foglaló srác ebbe a típusba tartozott. Hangjában kedvesség bujkált, lágysága bennem felébresztett valamit, amiről fogalmam sem volt, hogy bennem van. Hallgattam volna akár hajnalig is, de a kocsma zárt, na, meg Robi és Kornél is a nyomomra bukkant. Annyi időnk volt, hogy a srác egy névjegykártyát dugjon a zsebembe. Kornél dühtől csillogó tekintettel rángatott el. Kapálóztam, hogy engedjen el, de esze ágában sem volt.

– Még nem magyaráztad meg, hogy értetted, mikor azt mondtad, hogy Robi begombázva tolta oda a seggét minden pasinak!

A hajam vonaláig szaladt a szemöldököm. El is felejtettem, hogy előtte mondtam el a véleményem Robiról, aki kíváncsian nézett rám. Vállat vontam, és igyekeztem elmenni onnan, de a tény, hogy fogalmam sem volt, hogy merre vagyok, megállított benne. Nagyot sóhajtva hagytam, hogy utolérjenek, és együtt indultunk el a metróhoz, ami végre hazavitt.

Némán ültünk egymás mellett, ők várták, hogy megszólalok, én meg tüntetően hallgatásba burkolóztam. Csak az a srác járt a fejemben. Azzal a tekintettel megfogott, leláncolt, és nekem eszem ágában sem volt szabadulni belőle. Elővettem a telefonom, és a névjegykártyát, amit adott. Sok időm nem volt, így csak a számot írtam be a telefonkönyvbe, és küldtem neki egy üzenetet a nevemmel, na, meg, hogy velem találkozott a kis kocsmában. Kornél fél szemmel figyelte a kijelzőt, ami rettenetesen irritált, így átültem egy másik helyre.

Nem kellett sok idő, mire megjött a válasz. El kellett mosolyodnom, mikor olvasni kezdtem a sok mosolygós hangulatjellel teletűzdelt szöveget. Találkozót kért tőlem, és leírta a nevét. Nem csak a srác, de a neve is nagyon bejött. Martinnak hívták. Ahogy olvastam, a szívem azért kihagyott egy ütemet.

– Mi ez a jó kedv? – hajolt hozzám Robi, hogy rá tudjon pillantani a mobilomra. – Oh, Tomika pasizik!

– A kurvák neve tudtommal: kuss! – böktem oda félvállról, mert kezdett irritálni a srác. – Te könnyen elvoltál mindig is! Jól nézel ki, így nem csoda, hogy olyan közkedvelt hely a lyukad, mint a Grand Canyon!

– Miért szajkózod mindig, hogy Robi kurva? – nézett rám Kornél. Tekintete haragosan csillant az elsuhanó fényben. – Nem állnál le a kedvemért?

– Leállnék, de kurva volt. Tényleg az volt! – a megállóhoz ért a metró, ahol én leszálltam, így felálltam. – Sőt, nekem is megvolt a lovagod. Csak kár, hogy szarul lovagol!

Hangosan nevetve hagytam ott őket. Közel a hajnali egyhez, már rég otthon kellett volna lennem, de ez sem érdekelt. Csak Martin járt a fejemben, a mosolya, a hangja, és az, hogy találkozni szeretne velem. Nem Robival, vagy Kornéllal, hanem velem, ami rettenetesen jólesett.

Széles mosollyal az arcomon léptem be a házba, meg sem lepődtem, hogy a fél család ébren várt. Anyám szúrós szemmel vizslatott, míg apám szemeiben huncut fény csillogott. Sejthette, hogy miért maradtam ki, így mikor anyám nyitotta volna a száját, finoman elvezette a hálószobájuk felé. Kettesben maradtam a bátyámmal, aki mindig mindentől óvott.

– Szeretném megismerni! – közölte ellentmondást nem tűrő hangon. – Anya majdnem szélütést kapott az aggodalom miatt.

– Így járt! – vontam vállat, és indultam a szobám felé. – Felnőtt ember vagyok. Hétvége van, ha ilyenkor akarok hazajönni, akkor így lesz! Meg kellene már tanulnia, hogy nem te, és nem Peti vagyok, hogy madzagon rángathat!

Krisztián felvonta az egyik szemöldökét. Meglepte a kijelentésem, de mindig is tudta, hogy szabadabb jellem vagyok, mint ők. Soha nem követtem a szabályokat, sőt egyenest a fordítottját csináltam. Még jó, mert ha azt tettem volna, amit anyám akart, az oldalamom egy nő állt volna, én meg mióta az eszemet tudtam, cső buzi voltam, amit nem mondtam el, csak Krisztiánnak.

– Öcsi, csak nem hitted, hogy kimaradhatsz anélkül, hogy nem beszélgetnék el veled erről? – állt fel az ágyamról, és nézett velem farkasszemet. – Naiv vagy!

– Te meg büdös, plusz sötét is, mint az éjszaka! – nem rémített meg, hogy annyira közel állt hozzám. – Te szeretnél velem elbeszélgetni? Sajnálom, de nem én vagyok a legalkalmasabb ember arra, hogy elmagyarázza a koton rendes használatát.

Döbbenet ült ki az arcára. Elvileg nekem nem szabadott volna tudnom arról, hogy a hülyéje egy átkozott óvszert sem volt képes felhúzni. Én is csak onnan tudtam, hogy nyitott ajtónál beszélt anyuval, én meg rendes öcsköshöz méltón, kihallgattam őket.

– Az ajtó nem dísz. – léptem a sajátomhoz, és tártam ki az enyém. – Használd! Nem vagyok nemibeteg gondozó, hogy tőlem kérj tanácsot a gombás faszodra!

Előd megkövülten állt előttem, amit győzelemnek könyveltem el. Rendszert űzött abból, hogy engem baszogatott. Kikerülve őt elkezdtem lehúzni az ágyneműt. Csak nem gondolta, hogy befekszem úgy, hogy ő feküdt benne? Mikor végeztem mindennel, kitessékeltem a szobából, és lefeküdtem aludni.

A találkozóra Martinnal pár nappal később került csak sor. Reggel már hajnalok hajnalán felkeltem, hogy mindennel elkészülhessek. Az izgalom is rátett egy lapáttal arra, hogy azelőtt már fent voltam, hogy a nap felkelt volna. Tökéletes szerettem volna lenni. A hajam sem állhatott rosszul, a ruhának is illenie kellett mindenhez. Nem szerettem volna, ha rosszat gondol rólam, bár az első találkozás adta benyomás már megvolt.

Krisztián, és Előd is figyelemmel kísérték a tollászkodásom. Egy teljes órát vett igénybe, hogy kiválasszam a megfelelő pólót, a hozzá színben passzoló nadrágot, ami ugyan szakadt volt, de nem engedte látni az éppen viselt hupikék törpikés boxeralsóm. Gondolkoztam azon, hogy befújom a hajam lakkal, de maradtam az egyszerű hajhabnál, amire később mégis fújtam lakkot. Mielőtt távoztam volna, még tartottam egy pofavizitet a tükörben, és mosolyogva állapítottam meg, hogy ha nem az első randevúnk lenne, még én is boldogan basznám meg magam.

– Azért óvatosan! – szólalt meg Krisztián. Aggodalom ült a szemében. – Gumi legyen nálad!

– Azt a pasinak kell hozni! – legyintettem, és ha már rejtetten utaltam a másságomra, úgy voltam vele, elérem, hogy Előd álla a földet verje. – Meg nem hiszem, hogy az első randin megbaszatom magam, de majd kiderül.

Még a csukott ajtón keresztül is hallottam, ahogy Krisztián próbálja visszafogni az ikerbátyám. Röhögve léptem ki a lépcsőházból, hogy a négyes villamos felé vegyem az irányt. Utáltam a tömeget, ami mindig volt rajta, de nem akartam buszról buszra szállni, hogy elérjek a Nyugatihoz. A Westend bejáratánál beszéltük meg a találkozót. Pár megálló volt csupán, de nekem már elegem volt a tömegből. Nem volt egyetlen perc sem, hogy valaki ne taposott volna meg, vagy könyökölt volna az oldalamba.

A leszállás pillanatában fellélegeztem. A tömeg mellett volt még valami, ami miatt örültem, hogy végre leszálltam a villamosról: az egyik utasnak nagyon kellemetlen alkoholszaga volt, pedig még csak reggel nyolc felé járt az idő.

Lerázva magamról annak a fószernek a gondolatát, aki nem egyszer fogta meg a seggem, el- indultam. Nézelődtem, hogy hamar megtaláljam Martint, aki tényleg várt rám, de sajnos, nem együl. Egy lány társaságában állt, és vadul társalogtak valamiről. Kicsit csalódott voltam, hogy nem egyedül jött, és megfordult a fejemben, hogy otthagyom őket, de Martin észrevett. Szélesen mosolyogva integetett nekem, így nem tudtam elandalogni.

Mosolyt erőltetve az arcomra lépkedtem oda hozzájuk. A lány is kedvesen mosolygott, és csak akkor tűnt fel, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Ugyanolyan zöld szemek, a mosolyuk is tökéletes mása volt a másikénak.

– Sziasztok! – köszöntem illedelmesen, bár a lányon láttam, hogy végigmért, ami irritáló volt. – Mióta vártok?

Próbáltam kedvesnek tűnni, de nehezen ment. Nem voltam arra felkészülve, hogy lesz egy harmadik kerék is! Jó, nem azt terveztem, hogy már az első randin szétteszem a lábam, és hagyom, hogy megtöltsön, de azt mégis gáznak éreztem, hogy hozott magával valakit. Ennyi erővel én is elrángathattam volna Elődöt. A bátyám ismerve tuti, hogy lökte volna a csajozós dumákat.

– Bemutatom a húgom, Petrát, aki követelte, hogy hadd jöjjön el! – nézett bosszúsan a hugára. – Félti az öccsét! Pedig csak tíz perccel született előbb, mint én.

– Ha ezt tudom, akkor elhívom Elődöt! – húztam el a szám. – Felhívjam? Igaz én vagyok a jobb kiadás, de ha tudom, hogy hozod az ikred, jöhetett volna az enyém is.

Martin és Petra is meglepődött. Kérték, hogy hívjam el Elődöt, így kénytelen voltam megtenni. Csak bíztam benne, hogy nem a megszokott félig lemálló gönceiben jelenik meg. Mázlija volt, mert önmagához is képest jól festett, bár nem volt neki nehéz, mikor az én ruháimat vette fel.

– Jól nézel ki! – néztem rá haragos tekintettel, amit Martin ugyan észrevett, de nem értett. – Nem nehéz, mikor az én ruháimban vagy!

– Ne csináld már! Tudod, hogy nekem nem ilyen jók a ruháim, de tényleg? Nem gondoltam volna, hogy még mindig mesefigurás alsónadrágot hordasz!

Felhúztam a szemöldököm, és félredöntöttem a fejem. Előd akaratlanul is hátrébb lépett. Gonosz mosolyt villantottam rá, majd megálltam tőle pár centiméterre. A lehelete érintette az arcom, barna szemem az övébe fúrtam, és lassan az álla alá nyúltam.

– Én befognám a pofám, ha anime figurákra költeném az összes pénzem! – léptem hátrébb, és húztam magam mellé. – Ő itt Martin, és az ikernővére, Petra! Gondolom, nem kell útmutató, hogy te Petrát szórakoztatod. Tanácsot nem adok, hogy mit csinálj!

Petra szeme csészealjnyira tágult. Négyesben tértünk be a plázába, de Martin jobbnak vélte, ha mi ketten külön járunk. Ekkor még nem sejtettem, hogy olyat tud, amit én nem. Megvártuk, míg a testvéreink eltűnnek, majd elhagyva a bevásárlóközpontot, egy közelben lévő kávézóba tértünk be. Nem voltam híve a csillagos koffeinnek, de mikor felcsillant a szeme, nem tudtam nem bemenni. Örültem, hogy végre ketten voltunk.

– Ne haragudj Petrára! – sóhajtott, és beletúrt a fürtjeibe. – Mióta a testvéred meghúzta, áradozik róla, és azt hitte, hogy ma is találkozhat vele. Köszönöm, hogy elintézted!

– Ah, mindent értek! – húztam el a szám. – Csak ezért adtad meg a számod?

– Nem, dehogy is! – mosolyodott el. – Egy ideje már figyelemmel kísérlek. Tudod, múltkor én voltam az eladó, mikor azokat a cuki törpikés boxereket vetted.

Döbbenten nyikkantam fel. Soha nem gondoltam volna, hogy Martinnal már találkoztam volna valaha is! Láttam a szemében, hogy nagyon örül annak, hogy újra láthat, már akkor észrevettem, mikor napokkal korábban részegen leültem mellé annak a kis kocsmának a bárpultjánál.

– Mikor Petra mutatta a képet a testvéredről, azt hittem, hogy te vagy, de múltkor a kocsmában teljesen máshogy festett a kép. Úgy éreztem, hogy egy teljesen más ember ült mellettem, és mennyire igazam is volt.

Elmosolyodtam. Megszoktam már, hogy mindenki Elődnek gondol. Nem sokban különbözünk. Talán az egyetlen eltérés az volt, hogy neki volt egy hatalmas anyajegye a jobb farpofáján, ami nekem a balon volt meg. Külsőre ennyi volt, de a jellemünk teljesen más volt. Én voltam a mintadiák, az etalon, akiről példát vehetett volna, de ő elkanászodott. Értelmesebb voltam, megfontoltabb, bár ezt sokan megcáfolták volna, ha látták volna a boxergyűjteményem. Ja, meg ami még égbekiáltó különbség volt, hogy én fel tudtam húzni az óvszert, annak ellenére, hogy általában, ha arra került a sor, engem basztak meg.

– Előd egy gyökér! A nővéred meg ezek szerint gombás! – vontam vállat, és túrtam a hajamba, - Gondolom, együtt voltak utoljára, mert az a szerencsétlen, pasik szégyene a gumit sem tudta felhúzni!

Martinból kitört a nevetés. Elmesélte, hogy a nővére beszámolt neki arról, hogy a srác, akivel utoljára szeretkezett, – bár ha az én bátyámat nézzük, inkább volt az kőkemény kefélés, mintsem szeretkezés – rosszul húzta fel az óvszert, és hát, na! Utána szaladhattak esemény utáni tablettáért, hogy ne legyen terhes.

A kávé után beültünk egy filmre. Végig éreztem, hogy egyedül én kötöttem le Martin figyelmét, ami nagyon jólesett. Ha nem a filmet néztük, akkor halkan suttogva beszélgettünk. Végig kérdezgetett, és láttam rajta, hogy érdekli is az, amit mondtam.

Az első randit több is követte. Hetek teltek el, de minden találkozó maga volt az álom. Martin az idő haladtával egyre bátrabb lett, és eljutottunk oda, hogy megcsókoljon. Velem madarat lehetett volna fogatni, annyira boldog voltam! Előd és Petra is jól érezték magukat együtt. Az mondjuk kőkeményen baszta a csőröm, hogy előbb jelentették be, hogy együtt járnak, mint mi, de tudtam, hogy eljön a mi időnk is.

– Megtennéd, hogy becsukod az ajtód, mikor Petra itt van? – léptem be Előd szobájába. Nem érdekelt, hogy tök meztelen volt, Petrának volt annyi ideje, hogy magára tekerje a lepedőt. – Értem, hogy nemi életet éltek, de nem akarom hallani!

– Pucér vagyok, te állat! – kiabálta el magát a bátyám, és maga elé tette a kezét, hogy eltakarja a farkát. – Menj ki!

– Nem mintha nem látnám ugyanazt, mikor a tükörbe nézek, de ne zavarjon! – röhögtem el magam, ezzel megleptem. – Ikrek vagyunk! Minden porcikánk ugyanolyan...bár, nem is! Az én farkam nagyobb és vastagabb!

Már szólni akart, de épp bevágtam az ajtót. Sejthettem volna, hogy Petra továbbadja majd az öccsének, hogy rájuk törtem az amúgy be nem csukott ajtót, de nem vártam volna azt, hogy mikor legközelebb találkozunk, Martin röhögve pacsizik le velem, hogy jól tettem.

Újabb hetek röppentek tova. A nyár már elszállt, és az ősz is búcsúzni készült. Martinnal ketten őriztük a titkot. Nem szerettük volna, ha bárki tudomást szerez a közöttünk fellobbanó szerelemről, ami olyan hévvel égette a testünk, hogy egy óra is soknak bizonyult, amit nem beszélgetéssel, vagy nem együtt töltöttünk el.

A nagy titkolózás okozta a vesztünket is. Október volt már, de mi még mindig nem avattuk be a többieket abba, hogy hivatalosan is együtt vagyunk a nyár vége óta. Hétvége lévén sem Martinnak sem nekem nem kellett tanulnom, és meginvitáltam magamhoz. Nem egyszer volt már nálunk, és élveztük az éjszakát, de mindig ügyeltünk arra, hogy az ajtóm zárva legyen, és ne hangoskodjunk. Nem keveset ittunk azon a napon, így az ajtóra ügyet sem vetettünk. Szenvedélyesen csókoltuk a másikat, hajszoltuk egymást a gyönyör felé.

Mind a ketten úgy hevertünk az ágyamon, ahogy az Úr megteremtett minket, meztelenül. Martin épp a gumit húzta fel, míg ügyesen játszott a nyelve a bejáratomnál, mikor kivágódott az ajtó. Szerelmem egy pillanat alatt takarta el magát, míg engem fedetlenül hagyott. Előd és Petra álltak az ajtóban, és mereven engem néztek.

– Igaza volt! – nyerített fel Petra. – Tényleg nagyobb és vastagabb a farka, mint neked!

– Petra! – kiáltotta el magát Martin. Örültem, hogy a szüleim nem voltak otthon, na, meg persze Krisztián sem. – A pasimról beszélsz, aki nem mellesleg a pasid öccse!

– Na és? Tényleg nagyobb és vastagabb van neki!

Előd mérgesen fújt egyet, míg azt nézte, ahogy magamra szenvedem a piros szíves alsónadrágom. A pár elé álltam, érdeklődve figyeltem őket, ahogy mind a ketten elvörösödnek.

– Miért törtetek be a szobámba? – csettintettem a nyelvemmel, és jelentőségteljesen az ajtóra néztem. – Holnap megbeszéljük, hogy mi van, de én perceken belül meg leszek baszva! Szóval megtennétek, hogy kimentek?

Petra kapcsolt először, és úgy tessékelte ki a bátyámat a szobából. Hónapok röppentek tova, de még a hirtelen coming out sem került szóba Előd és köztem, volt egy olyan érzésem, hogy az is elő fog kerülni. Nem is tévedtem. Az éjszaka még a szenvedély hevében telt el. Újfent meglepődtem, hogy Martin mennyire figyelmes, törődő. Nem csak a saját igényeit nézte, hanem rám is figyelt.

A másnap reggel volt gáz! Előbb ébredtem fel, mit ő, így gondoltam, készítek magunknak reggelit. Egyszerű rántottát akartam készíteni. A tojásokat vertem fel, mikor kivágódott a bátyám ajtaja. A megszokás miatt, hogy általában ketten vagyunk otthon, mert Krisztián bentlakásos iskolába járt, a szüleink pedig állandóan dolgoztak, vett rá arra, hogy egy boxeren kívül semmi ne legyen rajtam.

Előd se vitte túlzásba. Rajta is csak egy alsó volt, semmi más. Mikor meglátott, egy pillanatra lefagyott. Nem volt hozzászokva, hogy délelőtt tíznél hamarabb kidugom az orrom a szobából.

– Igazán felvehettél volna legalább egy rövidnadrágot! – morogta álomittas hangon. Ekkor néztem rá. – Vendég van.

– Te se vitted túlzásba! – öntöttem a felvert tojásokat a forró lábasba. – Amúgy meg nem hiszem, hogy túlzottan zavarná őket. Nem látnak sok eltérést. A boxerünk színe más. Elárulod, hogy mi zavar?

– Miért nem mondtad, hogy meleg vagy? – nem volt a hangjában szemrehányás. Tényleg érdekelte. – Krisztián tudott róla, csak én nem.

– Ő más! – sóhajtottam. Nem tudtam levenni a szemem a készülő rántottáról, így azt figyelve beszéltem Elődhöz. – Te mégis csak az ikertestverem vagy. Mégis, hogy kellett volna közölnöm veled, hogy a faszra bukom?

– Egyszerűen! Nézd, Tomi, tudom, hogy miért nem mondtad el! Sajnálom, hogy annak idején olyan durván fogalmaztam a melegekkel kapcsolatban, de te az öcsém vagy. Akkor is szeretnélek, ha kiderülne, hogy hullákat kefélsz hobbiból.

Megállt a kezembe a fakanál. Előd soha nem volt ilyen érzelgős velem szemben. Pár perc lefagyás után mellém lépett, és átölelve engem kezdte el kavarni a rántottát. Akaratlanul is bújtam hozzá, mint régen, mikor kicsik voltunk. Ő volt az erősebb, a bátrabb. Ő volt az én bástyám. Mindentől óvott, ami az évek múlásával sem múlt el, néha még irritált is, de rájöttem, hogy nem a szavak embere. Nem fogja elmondani, hogy szeret. Ő tettekkel mutatja meg.

Ahogy elkészült a rántotta, leültem az asztalhoz, ő pedig velem szemben foglalt helyet. Egymás szemébe néztünk, és én éreztem azt a köteléket, amit mással soha. Azt a láthatatlan bizalmi összetartozást, ami az ikrek között van. Egyszerre mosolyodtunk el, ahogy ugyanabban a másodpercben kinyílt mind két szoba ajtaja. Petra és Milán egyszerre léptek ki. Mind a ketten döbbenten bámultak minket. Előttünk gőzölgött a kávé, mellette plusz két bögre és négy tányér, rajta a kicsit odaégett rántottával.

Csendesen reggeliztünk. Vártam, hogy a párom nővére mikor hozza fel azt este történt incidenst, de szerencsére nem tette. Gondoltam, hogy Martinra volt tekintettel, aztán később megtudtam, hogy csak Elődöt féltette. A bátyám elmlített minden olyan alkalmat, mikor revansot vettem. Nem akarta, hogy megint megtegyem, de nem is tettem volna.

Martin szerelme, az, hogy rám vágyott, felforgatta kicsit az életem. A megszokott rutin semmissé vált. Már nem a szobám volt az egyetlen hely, ahol jól éreztem magam, nem temetkeztem minden szabad percemben egy könyvbe. Éltem az életem. Szórakoztam, élveztem a közös perceket, jókat szeretkeztem. Ez a világ csodálatos hely lett! A bátyámmal is rendeződött a kapcsolatom.

Akarva akaratlanul is beszámoltunk egymásnak mindenről, amiről úgy éreztünk, hogy egymásra tartozik. Míg rám Martin, rá Petra volt jó hatással. Az egyetemen mind a négyen arattunk. A jegyeink javultak, a tanárok is meg voltak lepődve.

Hiába volt minden remek, az élet mindig gördít akadályokat elénk. Ilyen volt, mikor Martin egy ötös matek ZH után mindenki előtt megcsókolt. Sok fiú kiakadt, és veréssel fenyegetett meg minket. Ne is beszéljünk a lányokról, akik meg vagy belém, vagy Martinba voltak szerelmesek, és mindenféle híreket kezdtek rólunk terjeszteni. A srácokat Előd iktatta ki. Elég volt annyit mondania, hogy ha nem állnak le, hozza a sleppjét. A bátyám az egyetem rosszfiúinak a vezetője volt, így még a legvagányabb srác is vigyázzba vágta magát, ha rámozdult. A lányokat Petra intézte el. Nem volt rest megtépni egy-egy fruskát, aki próbált bemocskolni minket.

Hiába tagadták, hogy nem értünk tették, én tudtam, hogy Előd engem óvott, míg Petra Martint, de mivel mi egyek voltunk, így a bátyám a páromat is megvédte, és így Petra engem is.

Nos, ennyi lenne az én történetem! Amit mondani tudok: soha ne adjátok fel! A varázs, a csoda, ki minek nevezi, létezik! Nem mindig egyértelmű, sőt akad, hogy a végedet járod, és nem akarod folytatni, de hajrá, haladj tovább, mert a csoda a legváratlanabb pillanatban talál meg!