Az ágyamban fekve néztem a plafon keletkezett repedéseket. Ráfért volna egy meszelés és javítás, de az életem más kötötte le, apámnak meg hibába szóltam volna, rám sem hederített. Anyám kiengesztelésével volt elfoglalva. A haverok meg magasról szartak a fejemre, mióta részegen elkotyogtam, hogy meleg vagyok. Ez hétpecsétes titoknak számított. Nem sok ember tudott róla, mert nem vertem nagydobra soha. A gyerekkori barátom, akivel elválaszthatatlanok voltunk, tudta egyedül. Mondjuk azóta, hogy elmondtam neki más szemmel nézett rám. Úgy éreztem, hogy nőttem a szemében, mintha úgy nézne rám, mint egy sztárra.

- Josh, kicsim, ideje felkelni. Ma indultok a kiruccanásra. – szólt be anyám. Mosolyogva nyitott be, de mikor meglátta komor arcom, rögtön megijedt. – Mi a baj szíven?

- Csak gondolkoztam. – vakartam meg a tarkóm és néztem bele a szemébe. Barnáiból láttam, hogy sejtette, hazudom. – Ott lesz ő is.

Anyu csak bólintott. Megsimogatta az arcom, jelezvén, hogy minden rendben lesz, de én nem gondoltam így. Ő nem tudta, hogy arra a fiúra gondolok, aki elrabolta szívem, aki az első pillanattól kezdve fontos volt számomra.

Nehezen keltem ki az ágyból és álltam meg a tükör előtt. A szekrény ajtajára raktuk fel, még fiatalabb koromban, hogy láthassam mennyit változok az évek folyamán. Mindenki azt mondta, hogy rengeteget, de én valahogy nem láttam. Anya mellém állt. A hasonlóság tagadhatatlan volt. A szemünktől egészen a hajunk szőke színéig mindenben hasonlítottuk. Vékony, orr, vastagabb ajkak. Olyan szemöldök, mint amit kozmetikus kreált egy szalonban, nem igazán kellett hozzányúlni. Vékony vonalú, az is. Még az anyajegyeket is örököltem, miket az ajkain hordott. Felül a jobb oldalon egy, alul a balon kettő. Rengetegen mondogatták, hogy olyan vagyok, mint ő, csak fiúban. Egy ideig ezt jó dolognak vettem, egészen addig, míg nem találkoztam vele.

Szerelem volt első látásra. Úgy zúgtam bele, mint vak ló a gödörbe. Egyszer beszélgettünk komolyan, úgy tényleg mindenről. A téma bizarr és kicsit sokkoló volt, de úgy éreztem, hogy minden szavát mélyen maganba fogadom. Úgy ittam, mint a vizet. Hűsítőleg hatott a bennem tomboló kíváncsiságnak. Enyhítette a tudás szomjan. Ekkor még nem igazán realizáltam magamban, hogy többet is érzek. Talán ennek köze lehetett annak, hogy az élet bármely területén elboldogultam, de az emberi érzések és kapcsolatok nem számítottak ebbe bele. Elvoltunk, hülyültünk és nekem ez bőven elég volt.

Felvettem a táskát a földről és elindultam a konyha féle. Számtalan gondolat cikázott a fejemben, annyira elvesztem bennük, hogy nem figyeltem eléggé. Neki mentem apának, mitől seggre estem. Ő csak felvont szemöldökkel nézett le rám. Kezet nyújtott, mit elfogadtam és felhúzott. Megveregette a vállam és mosolyogva nézett rám. Abból a tekintetből kiolvastam mi jár a fejében. Ez a kölyök szerelmes.

Megráztam a fejem és leültem az asztalhoz, hol már várt rám a reggeli. Palacsinta, juharszirup és kakaó. Évek óta ugyanaz, mégsem tudtam megunni. Mindig tudott anyu újat mutatni. Minden nap egy kicsit máshogy készítette el, mitől úgy faltam befelé, mint egy éhező, ki hosszú ideje nem jutott elegendő ételhez. A gondolat kicsit elszomorított. Míg én azon kattogtam, hogy miként lehetnék túl az egész felforduláson, más nem eszik. Valahol szánalmas volt. Csendben ettem, kerültem apám tekintetét, aki végig engem fürkészett. Olyan volt, mintha a lelkembe szeretne látni, de nekem akkor már nem igazán volt.

A csengő hangja mentett meg. Megbeszéltem Alexanderrel, hogy elém jön és együtt indulunk el a buszhoz, ami az erdei szállásig visz minket. Elmosolyodtam, mikor a majd két méter magas fiú elvörösödve nézett a lépcső irányába. A nővérem sétált lefelé, elég laza öltözetben. Egy hálóing volt csupán rajta, melltartó hiányában mellei fel-le ugráltak, ahogy szaladt lefelé a lépcsőn.

- Mikor hívod már el randira? – kérdeztem meg halkan. Nem volt titok, hogy egymásba szerettek, de mind a ketten eléggé beszariak voltak ahhoz, hogy lépjenek. – Látszik rajtatok, hogy oda meg vissza vagytok a másikért. Liv és te is megérdemlitek a boldogságot.

- Félek. Nem egyszerű a legjobb barátod testvérével járni. – mondta és láttam, hogy elszégyellte magát. – Bocs tudom, te is kavartál az én bátyámmal.

Megvontam a vállam és visszamentem, hogy befejezzem a reggelim. Ez a téma még mindig fájdalmas volt, nem is igazán beszélgettem róla senkivel. Alec is onnan tudta, hogy rajtakapott minket egyszer a lelátó alatt. Életemben talán akkor féltem először. Rettegtem, hogy elveszítem a legjobb barátom, aki óvodás korom óta mellettem állt. Ráemeltem tekintetem, mosolyogva nézett az asztal másik végéről. A nővérem mellett ült. Érezhette, hogy mi ment végre bennem, mert eleresztett egy együttérző vigyort.

Nem maradt már több időnk. El kellett indulnunk, ha el szerettük volna érni a buszt. Elköszöntem anyuéktól, megálltam a nővérem előtt és néztünk egymás szemébe. Felállt, megsimogatta a fejem és szorosan átölelt. A kapcsolatunk soha nem volt fényes, kisebb korunkban rengeteget marakodtunk, de mióta látott sírni Alec bátya miatt, minden megváltozott. Közelebb kerültünk egymáshoz.

- Hívd majd el randizni ezt a féleszűt, mert nem hiszem, hogy lépni fog. – súgtam a fülébe, mire szorosan átölelt. – Örülnék neki, ha boldogok lennétek.

Elengedtem és elindultam barátom felé, ki szomorú zöld szemekkel nézett rám. Lett volna a helyemben, de töketlensége miatt esélye sem volt rá. Elköszönt ő is és elhagytuk a házat. Néma csendben sétáltunk egymás mellett. Mind a ketten a gondolatainkba mélyedve haladtunk a már megszokott úton. Valószínűleg mind a ketten ugyanarra gondoltunk. A szerelemre. Az arca fájdalmas fintorba fordult, mikor meghallotta bátyja hangját. Megfagyott bennem a vér. Lépni sem tudtam, mikor elérte a fülemet kellemes orgánuma. Szívem hevesen dobbant, de össze is facsarodott. Már rég nem voltunk együtt. A szakítást ő mondta ki, mondván, hogy túl éretlen vagyok még ahhoz, hogy azt tudjam nyújtani neki, amit szeretne.

Lehunytam a szemem és elszámoltam magamban tízig. Az agyam újraindult és még ha nehezen is, de egyik lábam tettem a másik elé. Ott akartam hagyni, nem akartam látni. A szívem sikította, hogy csak egy pillantást vessek rá, de az agyam nem hagyta. Alec mellettem sétált, nem hagyott magamra. Nem tudta a részleteket, arról sem tudott, hogy szakítottunk. Megutálta volna a bátyját, ha elmeséltem volna neki. Imádattal nézett rá, már kis kora ót. Számára ő mindig is egy hős volt. Nem tehettem tönkre ezt, nem lehettem én az, aki miatt megtörik a testvérek közötti kapocs, amire jómagam is féltékeny voltam.

A buszmegállóban álltam csak meg. Alec végig mellettem lépkedett, míg a bátyja kiabálva haladt mögöttünk. A nevem kiabálta, de én úgy tettem, mint aki nem hallja, úgy kellett tennem mert, ha figyeltem volna rá, akkor megingott volna az elhatározásom. Mikor kidobott megesküdtem, hogy többé nem állok vele szóba. A nővéremnek sírtam el a bánatom, talán ez miatt sem mert lépni Alexanderrel kapcsolatban. Engem védett, mellettem állt, de ha egy párt alkottak volna, számos vita keveredett volna ki abból, hogy miért nem a pasija mellett foglal állást.

- Miért nem hallod meg, ha szólok? – állt meg előttem ő. Még mindig iszonyatosan jóképű volt. Öccsével megegyező ezüst szemmel volt megáldva, mik most acélosan csillogtak. Alechez hasonlóan ő is súrolta a két métert. Hasonló vonásokat örököltek a szüleiktől. Vékony orr és száj, mandula vágású szemek. Ha nem tudnám, hogy nem voltak ázsiai felmenőik, benéztem volna őket annak. Hajuk fekete volt. – Beszélni szeretnék veled.

- Én meg veled nem. – morogtam és leültem a padra. Ő mellém ült a jobb oldalamra, míg Alec a balra. – Azt hittem ezt világossá tettem.

Elszomorodott. Láttam az arcán, hogy fájtak a szavaim, de nekem talán nem esett rosszul, mikor kihajított? Nem voltunk együtt sokat, mindössze fél évet, de azóta eltelt már ugyanennyi. Azóta én is megváltoztam, amit mindenki észrevett. Magamnak való lettem, minden időm a szobámban öltöm, ha csak nem Alexanderrel játszottam a parkban. Eltűnt belőlem a boldogság. Látni, hogy az, akiért odavagy más oldalán boldog, megtörte bennem a reményt. Elvesztettem a hitem és befordultam. Alec volt az egyetlen, aki ki tudott zökkenteni ebből az állapotból, még ha rövid időre is.

- Te nem érted, sajnálom! – motyogta ő és mind ketten felálltunk. – Kérlek bocsáss meg!

- Te nem érted! Nem is fogod soha. – néztem szomorúan a szürke szemekbe. Szívem a torkomban dobogott, nyelni is nehezemre esett. Ki akartam mondani, mielőtt inába szállt volna a bátorságom, mielőtt elmenekülök. – Az első találkozásunk óta szerelmes vagyok beléd! A szakításunk óta viszont minden napot úgy élek le, hogy meghal a szívem egy kicsit. – elfordultam egyenesen Alec szemébe néztem. Ő láthatja a könnyeim, de nem akartam, hogy a bátyja is. Szánalmasnak éreztem magam, egy sebzett madárnak, minek ő tépkedte ki a tollait. – Mára nem maradt a szívemből semmi! Elfelejtettem szeretni, elfelejtettem élni és boldognak lenni. Átkozom a napot, mikor megismertelek! Ne gyere többet a közelembe!

Alec meglepődött, a kirohanásomon, nem tudta, hogy a bátyjával végeztünk egymással. A megilletődöttséget felváltotta a szomorúság. Felváltva nézett rám és a bátyjára, de egy szót sem szól. Ha szeretett volna sem, mert megjött a busz. Nem sok kedvem volt, de felszálltam rá. Kivételesen nem a barátom mellé ültem. Egyedül szerettem volna lenni, de egy tömött buszon ez aligha lehetett vágyálomnál több. Elővettem az zenelejátszóm és elindítottam a már megszokott lejátszási listám. Próbáltam nem a testvérek irányába nézni, de mikor váltott két zene között, meghallottam Alexander kiabálását.

Lehajtott fejjel folytattam az utat tovább. Gyűlöltem a helyzetet. Miattam veszett össze Alexander és Alex. Soha nem akartam, hogy így alakuljon. Behunyt szemmel dúdolgattam a dalokat, mikor valami leült mellém. Megugrottam, mikor a fülemhez nyúlva kivette az egyik szárát. Egy szerelmes dalt zavart meg. Alec nem akart megijeszteni, ezt láttam a szeméből.

- Miért nem mondtad? – hallottam meg hangját a dal szövege mellett. – Miért nem avattál be abba, hogy szakítottatok?

- Nem szerettem volna, hogy miattam vesszetek össze. – állítottam le a dalt és felsőtesttel a barátom felé fordultam. – Ti egészen fiatal korotok óta törődtetek egymással. Úgy néztél fel a bátyádra, mint egy bálványra, egyszerűen nem szerettem volna, ha miattam ez tönkre megy. Mindig is irigy voltam erre a kapcsolatra. Tudod, hogy a nővéremmel sokáig utáltuk egymást.

- Ja, most meg úgy néztek a másikra, mint én a bátyámra, nem hitted, hogy észreveszem ugye? – mosolyodott el és simogatta meg a fejem búbját. – Feltűnt a változás. Az, hogy alig lógsz már a csapattal, hogy minden idődet otthon töltöd, még a közös hülyeségek nagy részét is lemondtad! Miatta volt ugye? Alex bántott meg ennyire?

- Nem hiszem, hogy célravezető lenne a hazugság, mert már tudod, hogy szakítottunk. – sóhajtottam egyet. A gyomrom liftezni kezdett, kezeim remegni. Tudtam, ha bevallom neki, akkor megutálja majd a bátyát. Könyörögve néztem arra a srácra, aki egykoron a mindent jelentette nekem, hogy mentsen meg, hogy vigye el onnan az öccsét, de nem értette. Már nem tudta kiolvasni a szememből mire is gondolok. – Igen. A nővérem meglátott egyszer sírni miután szakítottunk Alexszel. Szerintem részben az én hibám, hogy nem mert elhívni randizni téged.

- Csak tekintettel van rád. Te szakítottál, ő meg összejön a pasi öccsével. – kuncogta el magát és tekintete testvérére tévedt. – Itt mellékes, hogy a srác öccse pont a legjobb haverod. Rendbe kellene hozni közöttetek a dolgokat.

Döbbenetére visszakapcsoltam a zenét és a vállára hajtottam a fejem. Nem érdekelt, hogy ki mit szól, az sem, hogy Alex csúnyán nézett ránk. A legjobb barátommal terveztem tölteni azt a pár napot a hegyekben. Tudtam, hogy ő is ott lesz, hogy nem lesz felhőtlen a kiruccanás, de nem akartam ezzel foglalkozni. Külön utakon jártunk, egyszer a közös ösvény elvált és mindketten elindultunk. Én jobbra, ő balra. Még élt bennem valami, még elmerengtem azon, hogy mi lenne, ha a két külön út, amin járunk újra egybeforrna, de bármennyire fájt is, kevés esélyt láttam rá.

Fájt, hogy ott ült tőlem pár lépésnyire, de nem érinthettem, szívem vérzett egyetlen öleléséért, lelkem sajgott egyetlen csókjáért, de nem kaphatta meg, amire vágyott. Nem engedhettem az ördög csábításának ismét. Átéltem egyszer már rózsabokrokkal tarkított ösvény varázsát, de megéltem azt is, mikor a virágok lehullottak és csak a tövisek maradtak. Tépték és szaggatták a bőröm, lelkemig hatoltak a tüskék, meg-megsebezve a szívem, nem szerettem volna ismét rálépni erre a fájdalmas sétányra. A szívemet azon az elátkozott úton hagytam, de még az elején, mikor a rózsák virágoztak és ontották magukból az illatukat.

Elaludtam. Arra ébredtem, hogy valaki rázza a vállam. Lassan nyitottam ki a szemeim és megpillantottam a nővérem. Szelíden mosolyogva nézett rám. Kihúztam a fülhallgatót a fülemből, kerestem a másik szárát, de az még mindig barátom fülében volt, aki szintén aludt. Óvatosan felráztam őt is. Félig alvó állapotban másztunk le a buszról. Alex már lent volt és körbe pacsizott mindenkivel. Népszerű srác volt, az egész iskola ismerte. A focicsapat sztárja, hogyne ismerte volna mindenki.

Fájdalmas volt látni, ahogy mindenki körbeugrálja. Nekem már nem adatott meg. Már nem bújhattam hozzá, mikor fájt valaki, nem csókolhattam méz édes ajkait és nem húzhattam végig az ujjam a mellkasát díszítő tetoválás vonalán. Elvette tőlem ezeket, másnak adta. Szomorúan ballagtam le a buszról, el mellette. Ránéztem egy pillanatra. Az ő szürke szemeiben is ugyan az a csillogás volt, mint ami az enyémben.

- Elmegyek felfedezem a környéket. – jelentettem ki hirtelen. Szabadulni akartam a közeléből is. Messze tőle. Alec már lépett volna mellém, mikor ráemeltem a tekintetem. – Egyedül, ha lehet.

Láttam rajta, hogy kicsit megbántva érzi magát, de nem volt kedvem a társasághoz. Tényleg egyedül szerettem volna lenni. Nem éreztem akkora bűnnek. Ki szerettem volna szellőztetni a fejem. Alex felbukkanása kicsit összezavart. Olyan érzelmek keltek bennem életre, amit azt hittem magam mögött hagytam.

Már nem láttam a faházakat, már csak a természet hangjait hallottam. Szemem előtt elterülő hatalmas fák, a friss levegő nyugtatólag hatott felborzolt idegrendszeremre. Nem hittem volna, hogy ennyire korán látom, azt meg főleg nem, hogy újra felkavar bennem mindent. Még fájt az, amit fél éve mondott. Szavai úgy itták be magukat az élmémbe, mint tinta a bőr alá, mint kiszáradt föld a vizet.

- Nem hiszem, hogy ez most kellett neked. – hallottam meg magam mellett nővérem hangját. – Nem tudtam, hogy ő is jön.

- Én tudtam, csak azt nem, hogy nem vagyok túl rajta. – sóhajtottom és néztem a messzeségbe. – Neked nem Alec felszedésén kellene fáradoznod?

- Hogy járhatnék vele, mikor az a bátyja sebezte meg a szíved? – az említett részre tette a kezét. Bőre melengette az enyémet. Szomorú barna szemeivel  engem fürkészett. – Nem hiszem, hogy örülnél neki.

- Alec nem Alex és ez fordítva is igaz. – nyúltam kis kezemmel az övéért, miközben végig a szemébe néztem. – Fáj, a mai napig szeretem azt a hülyét, de ez ne álljon már a te, a ti boldogságotok útjába. Én megleszek. Liv, szeretném, ha te meg Alec együtt lennétek. Szeretném, ha ti végre boldogok lennétek.

Nővérem szemeiből potyogtak a könnyek, ahogy átölelt. Úgy éreztem, hogy tőlem várta a megnyugvást, az engedélyt, amire igazából várnia sem kellett volna, hiszen végig azt mondogattam, hogy szép párt alkotnának. Tudtam, hogy Alec úgy vigyázna rá, mint a legdrágább kincsre. Bíztatásom ellenére is fájdalmasan dobbant meg a szívem. Sajgott, mert nekem nem adatott meg az, ami neki, nekem nem volt kiért küzdenem, már nem.

Finoman kicsússzantam szoros karjaiból, nem bírtam elviselni, hogy ölel. Nem akartam senki más ölelését, csak Alexét, de ő már nem akart ölelni. Nagyot sóhajtva indultam el, nem akartam mást csak egyedül lenni. Gondolkodni és kiirtani magamból mindent, amit ő ébresztett bennem. Már nem volt kellemes szeretnem, még csak gondolnom sem rá. Belenyilallt mellkasomba egy kínzó tüzes érzés, mitől nem tudtam szabadulni. Akárhányszor jutott eszembe, mindig összeszorult a szívem, a levegő úgy kúszott ki tüdőmből, mint dohszag a kinyitott ablakon.

Figyelmesen néztem a tájat, meseszép volt, bár én inkább a magányt élveztem. A csendet, amibe csak a madarak csiripelése, a közeli hegyi patak csobogása tört meg csak, emberi beszéd nem. Nem volt egyáltalán kedvem senkihez. A nővérem mikor elmentem onnan, aggódva figyelt engem, de ez sem érdekelt. Minél távolabb szerettem volna magam tudni Alextől és a gyönyörű mosolyától, ezüst szemeitől, mik ragyogtak.

- Miért nem vagy a faházaknál? – hallottam meg egy ismerős hangot. Alex állt mögöttem, mellette egy idegen fiú, kinek a haja összevissza állt, ajkai felduzzadtak. Tudtam, hogy mit műveltek. – Alec már aggódhat.

- Pont leszarom. Ahogy téged is, szóval, ha nem bánod, elmegyek, mert még nem vagytok meztelenek. – morogtam és elindultam. Fájt mással látnom. Égett a szemem, de nem akartam előtte sírni. – Amúgy gumi legyen nálatok, gombás lettem tőle.

Alex hangja még a fülemben csengett, mikor visszatértem a faházakhoz. Kezembe nyomtak egy beosztást, mitől úgy éreztem magam, mint akinek kihúzták a lába alól a talajt. Vele és egy idegen sráccal osztottak be egy kunyhóba. Az amúgy sem várt kiruccanás úgy nézett ki, pokollá változott. Irigykedve néztem Alecre, kit két osztálytásunkkal osztozott a kis házikón. Láttam rajta, hogy szíveseben lenne velem, de úgy voltunk vele, hogy kibírjuk az előttünk álló három napot.

Megkerestem a házikót, ami pont a szomszédja volt a legjobb barátoménak. Kívülről elég rozogának tűnt. Emeletes, így azt gyanítottam, hogy alsó és felsőrészen egyaránt lesz szoba, de ez akkor sem garantálta, hogy nem hallom exem esti tevékenységének hangjait. A pillanatnyi eszmefuttatás elég volt, hogy felköszönni kívánkozzon a reggeli palacsinta.

Émelyegve léptem be a kunyhóba. Belül jobban nézett ki. Alaposan feltérképeztem. A földszinten egy szoba és egy fürdőszoba állt, konyhával és egy kis nappaliszerűséggel. Az emeleten volt három alvórész és két fürdőszoba. Legalább osztozkodnom nem kellett a vadidegen sráccal. Lefoglaltam az emeleti szobák egyikét, mit egy magammal hozott tábla jelzett. A nevemet festettem rá és egy erős megjegyzést, hogy mindenki, akinek épségben kel a töke, maradjon kint.

Már elrendeztem mindent, mikor kivágódott a szobám ajtaja és belépett rajta Alec és a bátyja. A fiatalabbnak még örültem is, de még ő is mérgesen nézett rám. Sejtettem, hogy elmesélte neki, hogy beszóltam, de azt nem, hogy ennyire dühös lesz rám. Úgy téve, mint aki nincs berezelve leültem az ágyra és vártam.

Alex, míg nem figyelt az öccse rosszindulatú mosolyt villantott rám. Legszívesebben kihajítottam volna a szobából, de akkor Alec még idegesebb lett volna, mit el akartam kerülni. Félelmetes volt, mikor elöntötte a vörös méreg.

- Tényleg azt mondtad, hogy Alex terjeszti az AIDS-t?

Hitetlenkedve pislogtam legjobb barátomra. Hogy mit mondtam? AIDS? Összehúzott szemmel néztem rá Alexre és nagyot sóhajtottam. Felálltam és egyenesen szembe álltam a spaommal, ki kicsit megdöbbent. Már nem félemlített meg úgy, mint máskor. Szürke szeme hideg acélként csillogott, ahogy rám nézett, de már ez sem hatott.

- Nem mondanék ilyet, de ezt te is tudod. – vontam vállat és elindultam az ágyra. – Mellesleg emlékszel, mikor közel egy éve elvittél a kórházba, mert viszkettem, mint a bolhás kutya? Na azt a gombás fertőzést tőle kaptam el, mert nem kúrtam mással.

Alec arca vörösé vált, de nem vártam meg, hogy mit fog lépni. Elmenve mellettük még hallottam mély orgánumát, ahogy üvölt, de úgy döntöttem, hogy megkeresem a nővérem. A felállított tábortűzre alkalmas hely mellett találtam meg, amint kisebb fadarabokat tett a hatalmas kör közepébe. Az esti program szalonnasütés volt, de oldalra pillantva a sok zöldség és húsból nyárson sütögetésre gyanakodtam.

Meglátva letette a kezében hurcolt kupacot és odasétált hozzám. Elnyúzott arcom láttán vállamnál fogva vezetett be az egyik faházba. Az ajtó mellett álló szobába taszigált, ebből is sejtettem, hogy ebben alszik majd a három nap alatt, mit itt fogunk tölteni. Leültetett az ágyra és egyenes gerinccel megállt előttem, miután bezárta az ajtót.

- Na regélj nekem, gyagyás, most mi a baj? – mosolyodott el, de nekem nem ment. – Látszik a bús képeden, hogy valami bán.

- Még szeretem. – buggyant ki az első könnycsepp, mit követett egy újabb és újabb. – A kurva életbe, hogy még mindig szeretem azt a faszt!

- Nincs semmi baj! – ült le mellém és hagyta, hogy vállára hajtsam a fejem. Soha nem engedte, valamiért óckodott ettől a fajta érintéstől. – Idővel ez is elmúlik, ahogy minden más is. Nem leszel örökké szerelmes belé. Jön majd egy srác, ki jobban vonz majd, min mágnes az aranyat.

- Az arany nem mágnesen. – vágtam a szavába, mitől felnevetett. – Legalább is tudtommal nem.

- Szóval, az a valaki, aki jön majd, elfogadja, hogy így a szavába vágj. Nézd, J, tudom, hogy mit érzel, hogy lassan belepusztulsz ebbe az egészbe, de nem egy farok körül forog a világ! Nem egyetlen ember teszi ki az életed. Nem biztos, hogy most a szerelem lesz, ami boldoggá tesz. Élvezd ki ezt a három napot, szerezz emlékeket és szard le, hogy itt van, mást amúgy sem tehetsz.

Némán néztem a nővéremre. Még nem hallottam így beszélni, ami meglepett. Sokkal több van benne, min hittem, de erre rátett, hogy csak akkor szóltunk a másikhoz, ha piszkálódni akartunk. Még is szánt rám időt, mikor neki is élveznie kellett volna az erdei kiruccanást. Szomorú szemekkel néztem vissza, mikor elhagytam a szobát. Kicsit meglepődtem, mikor Alecbe botlottam, ki szélesen mosolyogva próbált belépni. Arcáról rögtön lefagyott a sokat mondó vigyor. Elléptem mellette és kimentem a házból.

Már kezdett sötétedni. A tűz lobogott, körülötte ültek páran. Egyiket sem ismertem. Az egyik velem egykorú fiú – évfolyamtársam volt- a farakás közelében ült. Ő felelt azért, hogy mindig legyen rajta fa. Körülötte nem ült senki, így felé vettem az irányt és leültem mellé. Aranyos fiúnak tűnt. Gyerekes arca volt, hatalmas kék szeme, miben visszaköszöntek a lángnyelvek, miket figyelt. Haja olyan sötét volt, mint a csillagtalan éjszaka, mi beköszönni készül. Nyíltan bámultam meg. Vastagabb ajkait, mikre ránézve egy rögtön csókot akartam rá lehelni. Hatalmas szempilláit, mi keretbe rendezte nagy szemeit. Elbűvölt a látványa.

Rám emelte gyönyörű szemeit és halványan elpirult. Szemei csillogni kezdtek, nem értettem, hogy miért. Elmosolyodtam és közelebb ültem hozzá. Kezembe adott egy már elkészült nyársat. Kicsit bizonytalanul fogtam meg, még nem nyáraltam addig, mit ő észrevett és megfogva a kezem, a tűz fölé emelte a botot, mire fel volt tűzve a hús és a zöldségek.

- Josh, igaz? – bólintottam. Hangja simogatta a fülem. Melengette a lelkem, mint kandalló tűz az átfagyott testet. – Miért mellém ültél?

- Beszélgetni szerettem volna veled? – formáltam kérdéssé a mondatot, de ahogy elhangzott idiótának éreztem magam. – Na jó, megláttam, hogy egyedül ülsz és gondoltam társaság leszek.

- Köszönöm, kedves tőled, de tökéletesen megvagyok egyedül is.

Elszomorodva engedtem el a nyársat, mi leesett a földre. Felálltam, hogy távozom, de megfogta a kezem és visszarántott. Somolyogva nézett rám és felvéve a földről az elejtett botot a kezembe adta. Szerencsére nem égett meg. Egy pillanatra sem engedte el a kezem, miközben tovább sütöttük a felszúrt húst. Kértünk egy tányért, mikor elkészült, arra tettük az én nyársamról leszedett ételt és felszúrtuk rá az övét. Ugyanúgy készítettük el.

Ugyanarra a tányérra szedtük rá, de nem bántam. Kaptunk hozzá kenyeret és nekiálltunk enni. Kis falatokat haraptunk, hogy tovább tartson. Élveztem az estét, egészen addig, míg meg nem jelent Alex. Ugyanazzal a sráccal volt, mint akivel összefutottam a kis magántúrámkor. Próbáltam nem rá figyelni, de nehezen ment. Hányinger kapott el, mikor egymást etették. Elnézést kértem és bementem a faházba. Le szerettem volna dőlni.

Pár perce már az ágyban feküdtem, mikor kinyílt az ajtó és belépett rajta a tábortüzes fiú. Szélesen mosolygott és a kezében a tányér volt. Felültem és ő helyet foglalt mellettem. Csendben ettünk, nyammogásunk hangján kívül mást nem lehetett hallani, de ezt a varázst is megtörték. Kintről hangos zene csendült fel, amivel nem lett volna baj, ha nem utáltam volna az énekest.

- Nem megyünk el kicsit sétálni? – kérdezte meg pár perccel később. – Van zseblámpám és nem szeretem ezt a csávót.

- Menjünk, engem is kiver tőle a veríték. – nevettem el magam és felállva indultam az ajtó felé. – Ha jól tudom, nem messze innen van egy tó. Nyár van, úszhatnánk benne.

- Remek ötlet. Ezer éve nem lubickoltam erdei tóban.

- Nem látszol húsznál többnek.

Nevetve hagytuk el a faházat és indultunk el felfedezni az utat a tóhoz. Míg kerestük elbeszélgettünk. A sors fura poénja lehetett, hogy Alexnek hívták. Beszámolt mindenről. Kiderült, hogy ő sem szimplán barát az exem részéről, mi egy újabb tőr volt a szívemben. Már nem volt kedvem úszni menni, de látva az arcát még is vele tartottam.

Nem reméltem, hogy jobb kedvem lesz, de ahogy a tóban úsztunk elszállt a szomorúságom, mintha nem is lett volna. Ahogy a sötétben pompázó vízben voltunk, mit csak a holdfénye világított meg, már mosolyogtam és nevettem a történeteken, amiket mesélt. Gyerekkorából sok mindenre már nem emlékezett, de amiket elmondott, kis meséket, azokon jót derültem. Én sem maradtam ki. Elmeséltem neki számtalan élményt, miben részem volt. Kékjei szikráztak a jókedvtől. Ajkai mosolyra húzódtak, nevetése betöltötte hallójárataimat. Magam sem tudtam, mikor éreztem utoljára olyan jól magam.

- Elfelejtettem, hogy te voltál a srác, ki eltaknyolt a buszra szállásnál. – nyögte ki, és fröcskölt le. – Még évekkel később is hallottam róla.

Nevetésünk hangjai elnyomták a közeledő léptek zaját. A tavat kisebb bokrok nőtték körbe, így nehezen lehetett megtalálni. A levelek zörgésére kaptuk fel a fejünk. A földön heverő száraz gallyak ropogtak. Szégyen, vagy sem, megijedtem és egész közel bújtam hozzá. Éreztem tenyerét a derekamon, reszketett ő is. Nagyot sóhajtottam, mikor nővérem sziluettje bukkant fel a sötétben. Fürdőruha volt rajta, mellette legjobb barátom, kin egy fürdőnadrág. Ők is jöttek, hogy ússzanak egyet.

Sebesen menten az alsóinkért, mit a parton dobtunk le. Nem figyelve, hogy kinek melyiket adom belebújtunk. Kicsit más érzés volt, de nem foglalkoztam vele. Az számított, hogy ne meztelenek legyünk, ha már társaságunk érkezett. Ő a fülemhez hajolt és vigyorogva belesúgta, hogy az enyém van rajta, mert az ő alsóján nem volt minta.

Hangosan nyögtem fel szégyenemben. Ő felröhögött, mi nem kerülte el nővérem és barátom figyelmét sem. Lassan jöttek be a vízbe. Mind a ketten mosolyogtak. Ekkor villant be a kép, hogy érkezésükkor egymás kezét fogták.

- Joshiiii! – csivitelte nővérem, azon az idegesítően magas hangján, mit csak akkor hallatott, mikor boldog volt. – Összejöttünk.

- Aha, és most olcsóbb lett a repülőjegy? – kérdeztem kicsit ingerültebben, mire felvonta a szemöldökét. – Bocsánat. Örülök nektek tényleg.

- Csak megzavartunk valamit igaz? – kérdezte Alec és Alexre nézett. Elvigyorodott, és közel úszott hozzánk. – Téged ismerlek. Te vagy a bátyám egyik exe. Akkor tájt kavart veled, mikor...

Nem fejezte be a mondatot. Rám nézett és lesütötte a szemét. Tudtam, hogy akkor tájt akarta felszedni a mellettem lubickoló srácot, mikor velem járt. Tudtam, hogy csak miattam mondott neki nemet, hogy azóta is szüntelen próbálja behálózni, nem sok sikerrel.

- Nem kavartunk, mert elhajtottam. – szólalt meg halkan és barátomra nézett. Kék szemei haragosan fénylettek. – Nem akarok senkit megbántani, de a bátyád egy féreg. Úgy játszik mások érzéseivel, mint kisgyerek a homokban.

- Én azt tudom. Ezért nem örültem, hogy vele van. – bökött fejével felém. Szemeiben örvénylett az acél. Ajkai remegtek. Dühös volt, már ismeretem annyira, hogy ránézésből tudjam. – Ne haragudj, de örültem, hogy vége lett.

Hangja nem bántó, inkább védelmező volt. Nem szerette volna, ha sérülök. Igaz barát volt, ahogy mindig. Őszintesége néha fájt, de soha nem akart rosszat senkinek. Rögtön elfogadott, mikor elmondtam neki, hogy a saját nemem iránt érdeklődöm. Mivel titokban tartottam, hogy bepasiztam igyekezett nekem találni valakit, de mindig elhajtottam. Mondván, hogy nem akarok senkit.

- Aha! – kiáltott fel. A felismerés úgy érte, mint nyári zápor a kiszáradt talajt. – A féleszű bátyám miatt nem jöttél össze senkivel, kit ajánlottam.

Vállat vontam, mit kellett volna mondanom? Hogy részben, másik részt meg azért, mert sorra hozta élem a gyíkokat? Akadt közöttük stréber, amivel nem is lett volna gond, de a ragya úgy nőtte be az arcát, mint borostyán a kerítést. Egy másik még jól is nézett volna ki, ha mosta volna a fogát. Mikor kinyitotta a száját, olyan szag áradt szét körülötte, mintha rohadó félben fogyasztotta volna el a nyers húst. Ha nem csal emlékezetem, akadt olyan is, ki azzal dicsekedett, hogy el tudja fingani a himnuszt.

- Kicsit elfáradtam. Nem megyünk? – kérdeztem meg Alextől, ki hevesen bólogatni kezdett. – Érezzétek jól magatokat.

Egy gyors puszi a nővéremnek és már úsztam is ki. Ő jött utánam, minek örültem. A visszaúton nem igazán beszélgettünk. Kiszívott minket a kétórás úszkálás. Elhangzott pár érdektelen mondtad mindkettőnk szájából, azt hittem, nem figyel rám. Én sem tettem volna a helyében, hisz kit érdekel, hogy hogyan lett vége a kapcsolatnak és mikor.

Már a faházaknál jártunk, mikor hirtelen mind a ketten megálltunk. A tűz még égett, halkan ropogott a fa, mit nem rég tehettek rá. Az ok azonban nem ez volt. Közös ismerősünk a körtől nem messze feküdt az avarban, rajta pedig a már látott srác tevékenykedett. Ruha nem volt rajtuk, az idegen srác a csípőjén ült és félre érthetetlenül mozgott.

Agyam elöntötte a vörös köd. Már nem az érdekelt, hogy mással van, nem is igazán, hogy mit csinált, az már inkább, hogy hol. Tekintetemmel kerestem valamit, bármit, amivel megzavarhatom őket. A mellettem álló fiú megkocogtatta a vállam és egy kancsóra mutatott, amiben víz volt. Azzal akarták eloltani a tüzet. Halk léptekkel osontunk oda. Remegő kezembe vettem a csoport. A benne lévő folyadék langyos volt. Nagyot sóhajtva a nyakukba borítottam, mire mind a ketten megugrottak.

- Elment az eszed? – kiáltotta el magát az exem. Fagyos ezüst szemeivel engem nézett. Fogait csikorgatva akart közel jönni hozzám, de Alex mellém állt. – Ha nem vetted volna észre, el voltunk foglalva.

- Láttuk. – még magam is meglepődtem hangom fagyosságán. Ő is, mert elkerekedtek a szemei. – Bár ne így lett volna. Azt hittem anyád megtanította, hogy paráználkodni bűn.

- Mit zavar, hogy itt kint csinálom? Féltékeny vagy? – röhögött fel, de pár másodperc múlva meg is bánta. A kezemben tartott kancsóval hajítottam homlokon. – Elmentem az eszed?

- Féltékeny? Rád? A végén még kiderül, hogy poénos is tudsz lenni. – pár lépést tettem a közelébe és megragadtam a mellkasán burjánzó szőrzet. Ő felszisszent, de nem igazán érdekelt. – Itt vannak kiskorúak is, ha nem tűnt volna fel. Az nem érdekel, hogy engem bosszantani akarsz, de rájuk legyél tekintettel.

Csend állt be, az a kellemetlen fajta. Végig a szemébe néztem, nem mertem máshová. Fél pillanatra a mellettem döbbenten álló Alexre néztem és elvigyorodtam. Újra az ezüst szemekbe néztem. Ugyanolyan árnyalatú volt, mint a legjobb barátomé, még is más. Alec szemei mindig vidáman ragyogtak, ha rám nézett, velük ellentétben ezek hideg acélként néztek velem farkasszemet.

- Mi folyik itt? – hallottam meg Alec hangját. – Te miért vagy meztelen?

- Csak megnézte jó-e még a hancurléc. – nevetett fel mellettem újdonsült barátom. Hirtelen néztem rá, mire belőlem is kitört a hahota. – Sajnos még igen.

- Tudtam, hogy nem vagy százas, de ez! – kiabálta el magát Alec. Akár egy felbőszült bika, úgy rontott neki saját bátyának. – Ha kérhetek egy szívességet, ne itt mutogasd a kis farkad.

Ennél a pontnál döntöttem úgy, hogy ideje távozni. Számtalan alkalommal voltam tanúja, hogy milyen, ha egymást püfölik. Valahogy mindig a fiatalabb került ki győztesen, ennek ellenére az idősebb időről időre sikeresen kivívta ezt az élményt magának.

A faház ajtajában álltam. Alex jött velem, gondoltam elköszön. Mikor mondta, hogy ő is abban a faházban alszik, miben én, felderült az arcom. Szerettem volna több időt tölteni, beszélgetni, megismerni. Volt egy olyan érzésem, hogy ő is azt szerette volna, amit én. Az én szobámba mentünk, én leültem az ágyra, ő pedig mellém.

Próbáltam összeszedett maradni, de nehezen ment. Felkavaró látvány volt, az a dugás, de túl kellett tennem magam az egészen. Ő sem nézett ki jobban, mint ahogy én. Ezt észrevettem, mikor belenéztem a hatalmas tükörbe, mi az ajtóra volt szerelve.

- Látom te sem vagy a legjobban. – halkan szolaltam meg. Alig lehetett hallani, ő még is rám emelte gyönyörű kék tekintetét. – Miért kell minden jó élményt elbasznia?

- Akivel elkúrta az én exem. – motyogta. Szemeiből pár könnycsepp csordult ki, mit letöröltem. – Fél éve, hogy nem vagyunk együtt. Fáj, hogy máris talált magának mást, míg én epekedem utána.

- Ezzel én is így vagyok. Csak nekem más, mert a komplett O'Conor család kijutott. Alexander és én már ovi óta ismerjük egymást.

Döbbenten nézett rám, mire nekem mosolyra húzódott a szám. Éreztem, hogy a szemhéjam egyre nehezebb, így elnyúltam az ágyon. Magammal húztam őt is. Megszeppenten nyikkant, de nem tiltakozott. Elfeküdt mellettem a keskeny ágyon. Kényelmetlen volt ugyan, de olyan fáradt voltam, hogy mit sem törődtem vele.

- Amúgy, ha ez vigasztal, se az exednek, sem pedig az enyémek nem olyan nagy. Alec cimborámnak nagyobb.

A választ már tompán hallottam. A nevetése lassan halt el, de az utolsó pillanatig kellemes bizsergéssel árasztotta el a testem. Elaludtam.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valami nehéz van a mellkasomon, ami szuszog. Lassan vette a levegőt. Lenéztem és az esti úszó cimborám feje pihent a szívem felett. Még mindig kényelmetlen volt kettőnknek az egyszemélyes ágy, de ügyesen megoldotta, hogy elférjünk.

Hallgattam egyenletes légvételét, simogattam fekete haját és éreztem, hogy olyan nyugalom áraszt, mi rég nem. Az a biztonságérzet árasztott el, ami már nagyon régen. Figyeltem a plafonon körző legyek táncát és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit kellene tenni a hátralévő két napban. Minél több időt szerettem volna eltölteni a mellkasomon alvó fiúval, de a legjobb barátommal is.

Éreztem, hogy Alex megébredt. Egy pillanatra megdermedt, de mikor realizálta, hogy hol van ellazult. Felemelte a fejét, belenézett a szemembe és elmosolyodott. Szívesen megcsókoltam volna, de nem tartottam helyesnek. Alig ismertem fél napja, de már olyan érzéseket keltett bennem, amit a névrokona sem tudott hosszú ideig.

- Jó reggelt. – köszöntem halkan és mocorogni kezdtem. Elzsibbadt a karom, mert félig rajta feküdt. – Jól aludtál?

- Idejét sem tudom, mikor volt ilyen jó az alvás. – vigyorogta, mitől kékjei sokkal szebben ragyogtak. – Te? Nem voltam nehéz?

- A karom elzsibbadt, de remekül szunyáltam.

Szemei az előbbinél is szebben kezdtek el csillogni. Úgy éreztem, hogy a tenger, mivel engem nézett el akar nyelni. Szívesen szálltam volna be egy hajóba és mentem volna el vele. Bármerre, csak ő velem legyen. Millió kis pont vibrált a tengerben, mintha megszórták volna csillámmal. Elbámultam volna még egy ideig, de drága barátom és nővérem belerondított a pillanatba.

- Johiiiii – vinnyogta rág barátom, mire az első, a kezembe kerülő dologgal dobtam meg. Pechemre a telefonom volt, de nem esett baja, mert elkapta. – Morci vagy reggel? Ne segítsek kicsit ellazulni?

- Most nem kívánom a szopást, de majd szólok.

Nővérem felröhögött, ő már hozzászokott az ilyen poénokhoz tőlem és Alectől, de a mellkasomon fekvő fiú nem. Hirtelen ült fel és nézett rám és barátomra, ki a nővérem kezét fogta. Ideges volt, látszott abból, hogy feje körbe járt, de ahogy az összekulcsolt kezekre bámult, megnyugodott.

- Mi hozott benneteket a szobámba? – kérdeztem meg a kellőnél kedvesebben. Fel is vonták mind a ketten a szemöldöküket. – Tegnap már közöltétek, hogy jártok. Ma a paphoz mentek? Nem állok készen arra, hogy Alec a sógorom legyen.

- Nem, csak gondoltam szólok, hogy mi hazamegyünk. – szólt a nővérem. Nem tagadhattam, de elszomorodtam. – Mi az öcsi, miért törtél le?

Megráztam a fejem és csak bámultam a barátomra. Eleve azt terveztük, hogy az erdei kirándulás alatt végig együtt ökörködünk, így bántott, hogy ő is menni szeretett volna. A hajamba túrva mosolyt erőltettem magamra és megfogva Alex kezét kisétáltam a szobából. Mérges voltam a nővéremre, a barátomra. Azért is zabos voltam, mert miattam jöttek össze, ha nem bátorítottam volna a két jómadarat, akkor csak kerülgették volna egymást.

Szegény fiút csak húztam magam után. Egészen a tóig, ahol este úsztunk. Leültem a partra és néztem a sima víztükröt. Mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak. Nem tehettem tönkre az egészet csupán azért, mert valami nem az én elképzeléseim szerint alakult.

Húsz perc telt el, mire sikerült valamennyire csillapodnom. Felálltam és vetkőzni kezdtem, még az alsót sem hagytam magamon. Mély levegőt vettem és beugrottam a tóba. A víz kellemesen langyos volt, aminek kifejezetten örültem. Alex se tétlenkedett sokáig. Követve a példám a bokszert is levéve ugrott utánam. Próbálta velem tartani az iramot, de gyorsabban úsztam, mint ő. Lelkem háborgott, szívem vadul vert, de nem álltam meg.

Körbe úsztam a tó vizében nem egyszer, mire úgy éreztem, minden harag elszivárog belőlem. Bocsánat kérően néztem rá, mikor megálltam vele szemben. Szemei kicsit sötétebben fénylettek, de ahogy megálltam és ráfigyeltem, eltűnt belőle minden árnyék.

- Ne haragudj, csak azt terveztük Alec-el, hogy ezt a három napot végig szórakozzuk.

- Helyette itt vagyok én. – mosolyogta és közelebb araszolt hozzám. – Én nem vagyok elég jó?

Szólni sem tudtam, mikor megéreztem a közelségét. Összeért a testünk azon a ponton, amit mi férfiak a legnemesebb részünknek nevezünk. Hebegtem, de egy hang sem jött ki a torkomon. A víz hirtelen lett hideg, mikor a testem lángra gyúlt. Ő csak mosolygott és közelebb jött. Egyre nagyobb területen ért össze a testünk, de én egyáltalán nem bántam. Átöleltem a derekánál, ahogy ő is és csak néztem a szemeit. Nem igazán mertem máshova nézni. Látni akartam a fényesen izzó kékségeket, mik mellett a tó vize is elbújhatott.

- Miért érzem úgy, hogy mind a ketten többre vágyunk? – hangja rekedtes volt, szája kiszáradt és neki is nehezen jöttek a szavak. – Szeretnélek teljes mértékben megismerni.

- E-ezt teszed úgy, hogy a vízben molesztálsz? – akadozó beszéddel, nehezen nyögtem ki a mondatot, mire belepirult. – Tetszik a dolog.

Ajkaink közti távolság egyre kisebb lett. Ahogy a centik csökkentek, úgy nőtt az izgalmam. Kíváncsi voltam a csókjára, ajkai ízére, arra, hogy jobban tud-e szeretni, mint azt tették a múltban. Sajnos nem érezhettem csókja ízét, mert megtaláltak a nővéremék.

- Hát itt vagytok! – szerettem Narcissa-t, de néha a pokolba kívántam, mint abban a percben is. Haragos tekintettel meredtem rá, de ő nem is figyelt igazán. – Elárulnád, hogy mi a bajod?

- Te, te vagy a bajom! – fakadtam ki. Nem érdekelt, hogy megbántom, vagy Alec sértődik meg. – Tegnap és ma is megzavarod a pillanatot, reggel meg közlöd, hogy mész és viszed a lejobb haverom is! Menjetek! Nem érdekel, találtam magamnak társaságot.

Alec nem tűnt mérgesnek, sőt egyenesen letörtnek látszott. Szólni akart, de megráztam a fejem, hogy ne tegye. Nem akartam hallani, hogy attól, mert a nővéremmel jár, még nem változik semmi. Tudtam, hogy hazugság, mert átéltem. Én változtam meg, mikor összejöttem a bátyával. Tudta ő is, hogy amit mondana, az nem igaz, mert még szomorúbbnak látszott.

Narcissa sem tűnt boldogabbnak, mint barátom, de ő nem is próbált meg megnyugtatni. Sóhajtott egyet és elindult vissza a faházakhoz. Alec állt ott, nem igazán tudta eldönteni, hogy mit is tegyen. Láttam rajta, hogy menne, de maradna is. Végül győzött a szerelem. Futva indult Narcissa után, mire bennem összetört valami. Egy kép ezer darabra szakadt.

- Nem lesz semmi baj – úszott be látómezőmbe Alex. Nem mosolygott, de a szeme elárulta, hogy boldog. – Velük megbeszélheted a dolgot. Na meg, ha elmennek, több időd lesz rám.

Ezzel nem tudtam vitába szállni. Fájt ugyan, hogy Alec nem lesz velem a maradék időben, de a kékszemű majd kárpótol. Gyomrunk morgására felnevettünk. Együtt indultunk a partra, hogy felöltözzünk és visszamenjünk a faházakhoz. Bennem végig ott motozott a gondolat, hogy be kellene fejeznünk azt a pillanatot, amibe belerondítottak, de féltem. Ő csak öltözött és már csak a póló hiányzott róla, de én még mindig ott álltam ruha nélkül és sirattam a megtört idillt.

Végül észbe kellett kapnom, elszállt a varázs és a várt csókot, hiába is akartam, nem kaphattam meg. A bokszerem kerestem a ruháim alatt, mikor is megfogta a kezem. Megálltam a mozdulatban és ráemeltem barna szemeim. Mosolygott. Kicsit idegesítő volt már, hogy állandóan a fogait mutogatta, de egyben cuki is. Felvontam a szemöldököm, ahogy végignézett rajtam és ajkai szélesebbre húzódtak. Tett felém egy lépést, szabad tenyere a derekamra tévedt és egy mozdulattal szüntette meg a köztünk fennálló távolságot. Textilen keresztül is éreztem, hogy merem, min a gerenda. Somolyognom kellett, de pár másodperccel később döbbentem meredtem rá. Szemei csukva voltak, ajkai az enyémen. Lefagytam, nem tudtam mit is csináljak. Győzvén a józanész, behunytam én is a szemeim és viszonoztam a csókot.

Nyelve betört résnyire szétnyitott ajkaim közt és hívta táncba az enyém. Nyakába kapaszkodva álltam hozzásimulva egy különös dallamra, mi csak az én fejemben szólt. Lágy dallamára vettem át az irányítást. Lassú, szenvedélyes lépések, mire nyelvünk járt. Lecsúsztattam kezem a nyakáról a derekára és lejjebb. Belenyögött a számba, mikor fenekére markóltam. Kuncognom kellett, mire az megharapta a szám.

Motoszkálást hallottunk a közelből, így elváltunk és én sebesen kezdtem magra kapni a ruháimat annak ellenére is, hogy az alsómat nem találtuk meg. Nevetve indultunk vissza. Elmémbe zártam a csókot, mit tőle kaptam. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi szenvedélyt lehet egyetlen smárolásba beleszőni, de neki sikerült. Ajkai édesek voltak, mint a méz, kezei olyan lágyak, mint a nyári szellő, mi simogatja a rét virágait. Fagyos lelkem kellemes meleg járta át, szívem mi eddig lassan dobogott új életre kelt és felvette rendes ütemét.

- Azt hiszem, hogy élvezni fogom az itt létet. – szólalt meg közel a faházakhoz. Rám emelte gyönyörű kék tekintetét, mitől úgy éreztem, minden erő el akarja hagyni a lábam. – Nem is olyan rossz, hogy elment a haverod.

- Még nem ment el – kacsintottam, mire elvörösödött. Felnevettem. Ő velem együtt hahotázott, mivel magunkra vontuk a figyelmet. – Azonban ismerve a nővérem és a haverom, hamarosan el fog.

Könnyeink folytak a vihogástól. Alec és Narcissa kint álltak a kunyhó előtt, miben aludtunk. Tekintetükben ott bujkált a megbántottság és szomorúság. Mellettük ott voltak a csomagok. Elhúzva a szám indultam el feléjük, mellettem Alexszel. Fogta a kezem. Nem engedte el akkor sem, mikor eléjük álltunk. Alec rám mosolygott, ahogy Narcissa is.

- Szedjétek össze a csomagotokat, el kell hagyni a helyet. – morogta Alec és az ajtón kilépő bátya fejére sózott egyet. – Ha tegnap este a gatyádban tartod a farkad, még élvezhetnénk az erdei levegőt.

- Bocsánat, hogy merészeltem élvezni az életet. – rám nézett. Tekintetében a harag lángolt, mit nem értettem. – Ha ez a kis tetű nem kiabált volna, nem jöttek volna ide a gyerekek.

- Na meg az anyád! – förmedtem rá, de ahogy kimondtam a számra is csaptam. – Ne haragudj.

Alec állta útját bátyánk, ki nekem akart jönni. Nővérem ijedten lépett mellém, ahogy a kezem fogó fiú is igyekezett védelmébe zárni. Barátom egy laza nyaklevessel lerendezte toporzékoló testvérét, ki ezek után dühösen csörtetett el az egyik faházhoz.

Mi is elindultunk, hogy összeszedjük a holmikat, de nem tartott sok ideig. Az előző nap viselt ruhákat hordtuk, így csak a táskánkat kellett levinni és várni a buszt, ami hazavisz bennünket.

A buszmegálló nem volt messze a szállástól, így sietni sem kellett nagyon. Leültem az ágyra és szomorúan sóhajtottam. Még szerettem volna maradni, vele lenni és élvezni azt, amit adni tud. Észre sem vettem, mikor leültek mellém. Mikor megfogták a kezem megugrottam. Ránéztem és egy gyönyörű kék szempár nézett velem szemben.

- Nem örülök, hogy el kell menni. – hangja szomorúan csengett, mitől kicsit megtört a szívem. Ő sem akarta itt hagyni az erdei lakot. – Még élvezni akartam azt a kevés időt, ami nekünk adatott.

- Miért kellene, hogy itt és most vége legyen? – fordultam vele szembe és mosolyogva figyeltem, ahogy kékségjei felcsillannak. – Add a mobilod.

Ő készségesen odaadta az övét és én is ugyan ezt tettem az enyémmel. Beírtam a számom a névjegyzékébe és jelöltem magam minden létező közösségi platformon, ahol mind a ketten fent voltunk. Ő elfogadta. Láttam az értesítéseket. Boldog voltam. Szívem hevesen dobbant. Mosolya még mindig édes volt, de bosszantott is. Láttam, mikor beírta a számát a telefonomba és elindította a hívást. Kezemben rezgett a készülék.

Nagyot sóhajtva indultunk el, mikor felkiáltottak, hogy ideje menni. A lépcsőn lefele vetettem egy pillantást a képekre, mik addig fel sem tűntek. A faház előtt ismét megfogta a kezem, így indultunk el a buszhoz, ami visszavitt minket a rideg mindennapokba.

Végig beszélgettünk, ahogy barátom és nővérem is. Úgy érkeztünk meg, hogy szinglik voltunk és úgy távoztunk, hogy alakult mindhármunknak valami új, szép és jó.

A busz begördült. Felszálltunk rá. Négyen hátra ülünk és figyeltük, ahogy a tábla egyre kisebb lesz, a fákkal, mik mögöttük magasodtak egyre parányibbak lettek, végül eltűntek a szemünk elől. 

❤️😘🥰 Sziasztok Manók! Elhoztam nektek életem első novelláját. Kicsit izgulok, mert a stílus és a megfogalmazás is messze áll a tőlem megszokottaktól, de remélem tetszeni fog, ha igen, hagyjatok nyomot. Sok csók és ölelés nektek.🥰😘❤️