A tömeg a szomorúság széles skálájával az arcán állt. Több tucat ember talpig feketében egy koporsó mellett. Volt ki sírt, ki mélyen magába temetkezett, de volt olyan is, akit meg kellett tartani, mert elhagyta az ereje. Harry Gallagher sok ember szívébe belopta magát, köztük az enyémbe is. Soha senki nem gondolta volna az életerős, mindig vidám fiúról, hogy közel a húszhoz önkezűleg vet véget az életének. Kevesen tudtuk, hogy az álarc mögött, mit viselt, egy összetört fiú lakozik.

Gallagher, vagy, ahogy sokan ismerték, Éles nyelvű Gallagher, nem egészen a szofisztikált beszédjéről volt híres. Mosolyogva vágta az ember arcába, hogy mit is gondol róla. Engem egy ittas estén illetett obszcén szavakkal, de volt, hogy a falhoz nyomott és szenvedélyes csókkal illetett. Hát igen. Harry és köztem több volt szimpla barátságnál, ezért is taglózott le a halálának híre. A legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam, hogy majd ő megy el.

Körbe néztem. Egyetlen közeli rokona sem jelent meg az anyját és két idősebb bátyát kivéve. Szomorú volt látni, hogy rajtuk kívül egyetlen hozzátartozóját sem érdekelte a halála. Grag, a legidősebb testvére rám emelte bánatos szemeit. Ugyanolyan smaragdjai voltak, mint öccsének. Még az anyajegyük is ugyanott volt. Az orruk jobb oldalán. Mindenki azt mondta, hogy Harry a bátyja klónja. Én mindig jót nevettem ezen.

Egyet biccentett, mondott valamit az anyjának és elindult felém. Még a mozgása is ugyanolyan volt. Egy pillanatra elvesztettem a józan eszem és azt hittem, hogy Éles nyelvű Gallagher jön felém. Vártam, hogy átöleljen és megcsókoljon, de mikor ez elmaradt realizáltam a helyzetet.

- Hogy vagy? – mély hangja nyugtató hatással volt háborgó lelkemre, de meg nem tudta nyugtatni teljesen. A lelkemben tomboló vihart már semmi nem tudta csillapítani. – Nem nézel ki valami jól.

- Ezt én is elmondhatom rólad. – néztem végig rajta. Ő nem mosolygott soha, mindig is hűvös természet jellemezte, ennek ellenére is észre lehetett venni, hogy az ő szíve is millió darabra tört. Lelke egy része meghalt, mikor öccse is. – Ha tudok valamiben segíteni szólj.

- Köszönöm, de nem tudsz. Kedves tőled, hogy felajánlod, de most senki sem tud.

Csak bólintani tudtam, mást nem igazán tehettem. Egyedül ő állt velem szóba. Öccse utált, már Harry halála előtt is. Elmondása szerint én csináltam a legkisebb fiúból meleget. Mindig éreztette velem, hogy megvet, legszívesebben messze tudna a testvérétöl.

Egy pillanatra néztem csak arra. Ian tekintete messziről is izzott akár a láva. Gyűlölet világított benne, mint mindig. Megindult felém és már tudtam, hogy mi következik. Vártam, hogy belém köt, hogy újfent elküld a pokol legmélyebb bugyraiba, de nem tette. Bánatos kék szemeivel az én kék íriszeim nézte.

- Sajnálom, hogy szemét voltam veled. – nagyon halkan szólalt meg. Hangja remegett, a sírás szélén állt, vékony mezsgyén lépkedett. – Nem bántam veled valami jól.

- Fátylat rá, végül is egy részére rá is szolgáltam. – húztam el a szám. Tényleg nem voltam vele rendes, de nem azért, mert utáltam, hanem mert ő is rendszeresen basztatott. – Vissza kellene menned, anyád úgy méreget, mint a nagyi szokta a karajt a hentesnél.

- Ne foglalkozz vele, csak nem tette túl magát azon, hogy jártál Harryvel. – mosolyodott el és a vállamra tette a kezét. – Most már tudom, hogy nem léptél félre. Grag és én beszéltünk Thommal. Elmondott mindent.

- Most ennek örülnöm kéne? – forgattam meg a szemem és hajtottam le a fejem. – Már késő nem gondolod? Thom idióta játéka miatt, amibe ti is benne voltatok, - ezt te sem tagadhatod - a bátyád halott.

Felnéztem rá, az arcára dermedt az igazi fájdalma. Ha ők nincsenek, nem hazudoznak rólam és állítják elszántan, hogy megcsaltan Harryt, akkor nem a temetésén állna a tömeg. Ez volt a végső lökés Éles nyelvű Gallagher számára. Napról napra lett szomorúbb, uralkodott el rajta a depresszió és kezdték el foglalkoztatni a halállal kapcsolatos cikkek, blogok. Leginkább az érdekelte, hogy miként vethet saját kezűleg véget az életének.

Igyekeztem tartani benne a lelket, éreztetni vele, hogy nincs egyedül, de az iskolában sem tudtam mindig mellette lenni. Külön osztályba jártunk, az épület más-más szárnyaiban volt a termünk, így mire megtaláltam már meg is volt a baj.

Megesett, hogy csurom vizesen találtam rá a mosdóba, vagy leöntötték kávéval, a legdurvább eset talán a megtépázott ruházata volt. Mikor kiderült róla, hogy meleg a zaklatás sorozat kezdetét vette. Ugyan még nem jártam vele, de már kiálltam mellette. Óvtam őt, igyekeztem időben érkezni, de nem mindig sikerült. Mikor járni kezdtem vele, jobban mondva az első szex után, jobban mellette álltam. Átbeszéltük az éjszakákat, reggel megvártam, délután én kísértem haza.

Halálra rémültem, mikor az első vágásokat észrevettem a karján. Sírva könyörögtem neki, hogy hagyja abba, mert tragikus kimenetelű is lehet az egész, de nem hallgatott rám. Folytatta, míg egy napon meg nem untam. Kerülni kezdtem, nem hívtam éjjelente. Belül marcangolt a bűntudat, égetett a vágy, hogy halljam a hangját, de megtagadtam magamtól és tőle is. Azt hittem, hogy boldogabb lett, ahogy eltűntek a friss sebek a karjáról, de tévedtem. Már nem nyúlt a penge után, de újabb módszert talált ki arra, hogy sanyargassa magát. Nem evett. Rájöttem, hogy nagy hibát vétettem, mikor megszakítottam vele a kapcsolatot. Bocsánatot kértem, bár nem volt ínyemre, és onnantól kezdve még inkább mellette álltam.

Ez ment hosszú ideig, közel három évig húzta, mikor is bátyja és Thom bekavartak. Egy részeges szombat este volt. Meglátogatott a rég nem látott rokonom. Eric és én mindig is jóban voltunk. Nem láttuk egymást minden nap, mert elválasztott minket a fél ország, de mikor meglátogattuk a másikat mindig felejthetetlen élményeket szereztünk. Úgy hittem az az este sem lesz másképp. Iszogattunk, beszélgettünk, elmeséltük egymásnak az élményeket. Mikor a kapcsolat került szóba pironkodva meséltem el, hogy van egy fiú, kiért lángol a szívem, a gyomromban ezer pillangó verdes, mikor meglátom, ha rám néz el akarok olvadni.

Sokat is ittunk, túl sokat, de azért nem annyit, hogy másnap ne emlékezzünk semmire. Azt érezve, hogy sok lesz az alkohol, elindultunk haza. Egymást ölelve, vígan énekelve tettük meg az utat hazáig. Szembe jött velünk Ian, egy meglehetősen szép hölgy társaságában. Meg is lepődtem, mikor rám mosolygott. Általában gyűlölettel nézett rám. Vállat vontam és folytattam az utam Ericcel az oldalamon. Otthon lerúgtuk a cipőt, halkan – legalább is mi azt hittük- felosontunk a szobámba és befeküdtünk az ágyba.

Másnap reggel jött a telefon. Másnaposan, kótyagos fejjel vettem fel. Teresa hangja kiverte a maradék álmot is a szememből. Sírt. Nem sokat értettem belőle, töredékeket csupán, de azt tisztán, mikor azt mondta, hogy Harry az éjszaka során felakasztotta magát, de előtte felvágta az ereit. Egy világ omlott össze bennem pillanatok alatt. Szemeim szúrni kezdtek, egész testemben remegtem. Szívem fájdalmasan dobbant, millió darabra tört. Lelkemben valami pusztulásnak indult. Millió kép csúszott azonnal az elmémbe. Közös programok, az első csók, a filmek, miket összebújva néztünk meg. Éjszakák és nappalok, miket együtt töltöttünk.

A telefon nagyot csattanva ért földet, ahogy kicsúszott a kezemből. A falnak támasztottam a hátam és lassan ereszkedtem lefelé, miközben testem rázta a sírás. Nem járt máson az eszem, csak azon, hogy hogy tehette? Megígérte, hogy ha bármi van, szól. Az éjszaka közepén is akár, de nem tette. Egyedül hagyott, megszegte a szavát.

- Hé, Andy jól vagy? – guggolt le elém Eric. Tekintetében ott ült az aggodalom, kezét az enyémre tette, hogy megnyugtasson. Lassan átölelt, de nem a várt hatást érte el. Hangosabban zokogtam. – Mi a baj?

Nyitottam a szám, de nem jöttek a szavak, a sírás fojtogatott. A mellkasom veszettül fájt, a szívem az utolsókat verte. Minden egy pillanat alatt vált számomra halottá. Harry elvesztése okozta űr szinte azonnal jelentkezett. Felnéztem az előttem térdelő unokabátyámra, ki még mindig érthetetlenül állt előttem. A zokogásom hangjára mindenki felébredt és akár a felbőszült vad, csörtetett a szobámba. Családom gyűrűjében állva próbáltam kicsit lenyugodni.

- Kicsim, mi a baj? – térdelt le elém anyu. Égszínkék szemeiben – amit örököltem- aggodalom fénylett. Szőke hajába túrt, amit szintén megkaptam tőle. – Szóljak Harrynek, hogy jöjjön át?

Megráztam a fejem és mély levegőt vettem. Ha akarna sem tudna átjönni, mert meghalt. A belső hang a fejemben szüntelen ezt zakatolta, mitől ismét feltört belőlem a zokogás. Mind három bátyám kétségbeesve nézett a másikra, míg anyu próbálta kiszedni Ericből, hogy mi lehet a bajom. Ő is csak értetlenül állt a dolgokhoz. Anyu kérdezgetett, de nem szóltam semmit. Könnyeimen át néztem rá, míg őt egyre inkább magaalágyűrte az aggodalom.

- Megyek felhívom Harryt! – szólalt meg Steve a legidősebb bátyám. – Ő tud segíteni!

- Felesleges. – kezdtem bele halkan. Rám nézett, de én nem emeltem fel a fejem, hogy viszonozzam. – Tegnap este öngyilkos lett.

Kellemetlenül éreztem magam, mikor mindannyian megöleltek. Nem azt akartam, nem a testvéreim karjaiban akartam lenni, hanem az övében. Elmondani neki, hogy szeretem és mennyire fontos nekem. A sírás abbamaradt, kibújtam az ölelő kezek közül és elindultam a konyhába. Minden lépésnél, amit megtettem, hallottam, hogy szívem szilánkjai földet érnek. Az üvegtöréshez hasonló hangok, a mérhetetlen fájdalom, ami bennem gyökeret vert, azt hittem, hogy nem múlik el soha.

Ép reggelit készítettem, mikor kivágódott a bejárati ajtó és Ian csörtetett be. Kezében egy levelet tartott. Ahogy meglátott, odalépett hozzám és behúzott egyet. A földön kötöttem ki, onnan néztem fel rá. Ledobta elém a papírt, mit felvettem és olvasni kezdtem.

„Kedves Andy és többiek!

Sajnálom, hogy itt kell hagyjalak benneteket, de nem bírom már tovább. Az iskolai bántalmazást, az állandó félelemben élést, azt, hogy úgy érzem, hogy kevés vagyok mindenkinek. Rosszul esik, hogy Ian utálja a párom és nem tudom őket kibékíteni. Gyűlölöm az érzést, hogy gyenge vagyok, de leginkább azt, hogy Andy az, ki mindig megvédi a seggem, mikor valaki rám száll. Azt hittem, hogy ő különleges, hogy mellettem marad, de tévedtem. Ian és Thom is elmondták, hogy este egy idegen sráccal ölelkezve látta őt. Megszakad a szívem, de tényleg nem bírom már tovább. Szeretlek titeket, de a tudat, hogy Andy megcsal keservesen fáj. Sajnálom és remélem, hogy meg tudtok nekem bocsájtani."

Haragos tekintettel néztem fel a felettem álló Ianre, aki kicsit megdöbbent. Felugrottam és a nyakánál fogva löktem a falhoz. Nem engedtem el. Hangos csörrenés hallatszott, mikor ledöntötte az egyik vázát a mellette álló komód tetejéről.

- Még is mi a faszt mondtatok neki? – üvöltöttem, mint egy megszállott. Éreztem, hogy a szemem ismét égni kezd. A dühtől, mi bennem életre kelt remegett a testem.

Ő csak hallgatott. Rémült kifejezéssel az arcán nézett rám. Tudta, hogy ha verekedni kezdünk alul marad. Nem egyszer mentünk már ölre és vertem laposra. Nagyot nyelt. Ő oldalra nézett, mikor Eric és Steve megjelentek, de én nem. Úgy néztem Ianre, mint vadász a zsákmányára. Fogaim csikorgatva engedtem a szorításon és löktem a földre. Ráültem a derekára, hogy véletlenül se tudjon szabadulni.

- Kérdeztem valamit. – hangom veszélyesen halkan csengett. Fölé hajoltam, egészen közel, hogy csak ő hallhassa. – Kezdj el mesélni, mert egyesével tépem ki a hajszálaidat.

- Este láttalak valakivel. Thom is. – nézett el a vállam fölé, mikor meglátta Ericet, ki döbbenten nézett minket, mellette Steve-el, aki nagyon hasonlított az unokabátyámra, kidülledt a szeme. – Azt hittük, hogy megcsalod Harryt, ezért Thom egyből szólt neki. Nem hittem volna, hogy ezért megöli magát.

Mély levegőt vettem és leszálltam róla. Ha nem teszem megfojtom ott helyben. Steve lépett mellém és megölelt. Nem kellett volna. Sírva fakadtam. Ian felállt és becsmérlő tekintettel nézett minket.

- Ne, hogy már te fakadj sírva! Az én öcsém halt meg miattad! – Üvöltötte és leült a székre. – Komolyan ezzel?

- Ő az unokabátyám, te istenverte paraszt! – süvöltöttem és haragos tekintettel néztem rá. – Amúgy sem miattam vetett véget az életének, hanem miattad! – bújtam ki Steve karjaiból és elé álltam. – Ha te meg a kis köcsög haverod, aki mellesleg ismeri Ericet, nem kavartok be, akkor nem végez magával. Én voltam az, aki tartotta benne a lelket!

- Ugyan miért kellett tartanod benne a lelket?

- Mert az iskolában minden nap csesztették. – szólalt meg Steve. Ian összerezzent mély orgánumától, miből áradt a harag. – Andy volt, ki kiszedte a kukából, elment vele zuhanyozni, mikor leöntötték kávéval, vagy a hajába kenték az ebédet. Mondd csak, hol a picsában voltál olyankor?

Ian úgy nézett rá, mint akit leforráztak. Semmiről nem tudott. Az öccse úgy lakott vele, hogy az égvilágon semmiről nem volt tudomása. Haragom újult erővel tört fel. Megragadtam a grabancánál fogva és kipenderítettem a házból.

*****

Elkezdődött a temetés. Harry kérésére nem pap temette. Elmondta rövid életének minden fontosabb momentumát, amit én könnyek között hallgattam meg. Ott feküdt a szerelmem, többé már nem hallhattam a hangját, nem érezhettem az érintését, csókja ízét. Fájt. Szívem azon a napon meghalt, mikor ő végzett magával.

Steve lépett mellém. Átkarolta a vállam és magához húzott, hogy ne lássam, mikor a koporsót a földbe helyezik. Próbált engem védeni, de így is hallottam, mikor a földet kezdték el dobálni a gödörbe. Minden egyes hang mélyebbre döfte a kést a szívembe. Próbáltam tartani magam, de bátyám karjaiban ez nehezen ment. Soha életemben nem zokogtam úgy, mint akkor.

Bánatos szemmel kukucskáltam ki és láttam, hogy Ian sem néz ki jobban. Mardosta a lelkiismeretfurdalás. Mellette állt Thom is, aki kicsivel sem nézett ki jobban. Tudták, hogy hibáztak. Próbált odajönni hozzám, de Steve fejet rázva közölte vele, hogy ne tegye.

A tömeg oszlásnak indult, így mi is elindultunk haza. Grag szerette volna, ha részt veszek a toron, de nem éreztem magam hozzá elég erősnek, na meg utána nem sokkal indult a gépem. Harry elvesztésével eldöntöttem, hogy elmegyek. Felvételt nyertem egy távolabb lévő egyetemre.

Fájó szívvel búcsúztam el az otthoniaktól. Legnehezebb talán Steve-től volt. Életem legnagyobb részében mellettem volt, támogatott és mellettem állt, mikor felfedtem magam a világ előtt. Szoros ölelésbe húzott, mielőtt elengedett. Könnyes szemmel nézett rám, de én sem álltam messze a sírástól, mikor kiléptem a házból. A taxi már várt rám. Én beszálltam és könnyektől fuldokolva indultam el a reptér felé.

Négy évvel később

A hatalmas repülő végre leszállt. Kezemben a diplomával úgy döntöttem, hogy meguntam a nagyvárosi élet nyüzsgését. Élveztem a pörgést, hogy minden nap új élményekkel gazdagodtam, de a vizsga után már nem éreztem, hogy erre lenne szükségem. Rosszul voltam a hatalmas épületektől, a tömegektől. Gyakornokként dolgoztam egy híres ügyvédi irodánál, ahol megszedtem magam. Az ügyek, amiket vállaltam elég pénzt hoztak, hogy megvehessek abban a kis faluban egy házat, ahol felnőttem. Nem szóltam senkinek, meglepetésnek szántam, hogy hazaköltözöm. A repteret elhagyva elkapott egy, már rég nem tapasztalt érzés. Nem volt kocsizaj, nem zúgott a villamos és a metró sem. A tömegek beszélgetésének hangja sem csapta meg a fülem bármerre fordultam. Hazaértem.

Lassú léptekkel hagytam el a repteret. Ez volt az egyetlen nagyobb épület a plázán kívül. Kiérve megcsapott a vidék jellegzetes illata. Már el is felejtettem, mennyivel tisztább a levegő. Mosolyognom kellett, mikor megpillantottam a templomot, mi még mindig ugyanolyan lestrapált volt, mint négy évvel korábban.

Alaposan megfigyeltem mindent, amit csak tudtam. Nem kerülte el a figyelmem, hogy a régi iskolát, ahová elemiben jártam, felújították. A mellette álló játszótér is új játékokkal bővült és Ed bácsi kisboltja is kétszer akkora lett, mint volt. Az élet nem állt meg azzal, hogy elmentem. Egy részem remélte, hogy ide nem ér el a változás vasfoga, de elkerülhetetlen volt. Fejlődött, gyarapodott és az anno még beépítetlen területekre is felhúztak egy-egy épületet. Kevesebb lett a szántóföld is.

- Andy? – megdermedt a vérem. A hang ismerős volt. Harry Gallagher orgánumát millió másik között is felismertem volna. – Tényleg te vagy az?

- Nem, ő meghalt négy évvel ezelőtt. – szememből kicsordultak a könnyek, megállíthatatlanul folytak le az arcomon. Azt hittem meghalt. A temetésén és ott voltam. – Neked halottnak kellene lenned.

Megfordultam, bár nem láttam sokat. Döbbenten nézett rám. Mellette egy kisfiú állt, nem lehetett több kétévesnél. Fájdalmasan dobbant a szívem. Ő engem nézett én pedig őt. Fájdalom ült ki az arcára, mitől szívem kihagyott egy ütemet. A lábam nehezen mozdult, de elindultam. Elléptem mellette és futva tettem meg az utat a családi házig. Nem kopogtam, kivágtam az ajtót, a bőröndöm levágtam a cipős szekrény elé és térdre rogyva zokogni kezdtem.

Lépteket hallottam a nappali felől. Felnéztem és Steve állt előttem, ijedt, már aggódó tekintettel. Letérdelt elém és magához húzott. Csak tartott, míg kisírtam magam. Nem szólt egy szót sem, néma csendben tartotta a vállát. Újra. Míg távol éltem és bajom volt, ő hívott, eljött és mellettem állt.

- Találkoztál vele ugye? – kérdezett rá, mikor elapadtak a könnyeim. – Harryvel.

- Igen. Gyereke van. – motyogtam. Ő felállt, felhúzott és eltámogatott a nappaliig. Leültetett a kanapéra. – Egy kisfiúval volt.

- Grag fia. Tavaly halt meg. – sóhajtotta. Elnézett a vállam felett és elmosolyodott. Megfordultam és szembe találtam magam anyuval. – Harry a halála után jött ki a szanatóriumból.

Felálltam és megöleltem anyut. Éreztem, ahogy remeg a teste. Elsírta magát örömében, ami jól esett, de a szívem még mindig fájdalmasan dobbant. Mosolyt erőltettem magamra, mikor közölte, hogy kész az ebéd. Beinvitált az ebédlőbe. Leültetett és egy nagy adag sajtostésztát tett elém.

- Egyél kicsim. – nézett rám boldogan. Évek óta nem látott. Azóta, hogy elmentem egyszer sem látogattam haza. – Maradsz ugye?

- A szomszéd házat megvettem. A kamion pár nap múlva ér ide a holmimmal, reméltem, hogy addig meghúzhatom magam nálatok.

- Ez a te házad is. Ide bármikor jöhetsz.

Nem tudtam rá mit felelni. Mélységesen meghatott, hogy anyám így állt hozzám annak ellenére, hogy négy év alatt egyszer sem látogattam meg. Bármilyen ünnep is volt, egy képeslapot küldtem. Kifogásokat kerestem, hogy miért nem tudok jönni.

Ebéd után letelepedtünk a nappaliban. Mindenről kifaggattak. Volt-e kapcsolatom, hogy milyen volt a nagyvárosban, pedig nem egyszer elmeséltem nekik, hogy mennyivel másabb, mint a falusi élet. Miután kielégítettem a kíváncsiságukat elkezdtünk filmet nézni. Milliószor látott, kívülről fújt vígjáték volt, de én élveztem. Anyu oldalához bújva néztem a hatalmas tévét. Egész kellemesen éreztem magam, de ez az idill is összetört, mikor Ian és Harry Gallagher bekopogott.

Én nyitottam ajtót. Aznap már másodjára fagyott meg bennem a vér. Ian úgy nézett rám, mint aki szellemet lát, míg Harry sebzetten. Elálltam az ajtóból, hogy beljebb tudjanak jönni. A nappaliba mentünk, hogy még véletlenül se legyek egyedül velük.

A szobára kellemetlen csend telepedett. A feszültség tapintható volt. A hajamba túrtam és kényelmesen elhelyezkedve néztem a fivérekre.

- Minek köszönhetem, hogy most megjelentetek? - Steve hangja törte meg a néma perceket. Feléfordultam. Szeretetteljesen nézett rám. – Andy már tudja, hogy Harry elmegyógyintézetben volt.

- Elmondtad neki? – háborodott fel Ian. Felállt és már rontott volna neki a bátyámnak, de elé álltam. – Nem volt hozzá jogod.

- Nektek meg ahhoz, hogy halottnak hazudjátok! – kiáltottam el magam. Könnyeim ismét végigfolytak az arcomon. – Jó volt eljátszani az egészet? Kérdem én, mi értelme volt akkor annak a színjátéknak, mit másnap lenyomtál? Mi értelme volt annak a kamu temetésnek?

- Ez igaz, azt hazudták, hogy halott vagyok? – nézett rám Harry. Tekintete azt súgta, hogy nem akar hinni nekem. Steve-re néztem, ő értette, hogy mit akarok ezzel közölni. – Még a temetésemet is eljátszották?

- Aha. Rengeteg ember elment rá – morogta a bátyám és megvető tekintettel nézett Ianre. – Sőt jobbat mondok. Emlékszel arra az estére, mikor Andy és Eric részegen egymást ölelve jöttek haza? – Harry bólintott. – Másnap anyád felhívta az öcsém, hogy halott vagy, ez a kis geci melletted, meg átjött, hogy lekiabálja a fejét. Sőt egy levelet is hagytak, amiben elbúcsúzol.

- Azt mondtátok neki, hogy megöltem magam? Azt hazudtátok, hogy önkezűleg végeztem magammal? – Harry haragra gerjedt. Üvöltött a bátyával. Tekintete semmi jóval nem kecsegtetett. – Anyu küldött el. Azt mondta, hogy ez segít nekem leküzdenem a depressziómat. Azt mondta, hogy...azt mondta, ha sikerül legalább Andyre nem nehezedik majd ekkora teher. Tudjátok, hogy milyen érzés volt, mikor kiengedtek és nem volt sehol? Nem te mondtad, hogy új életet kezdett, megismert valakit és elköltözött?

- Hogy mit csináltam? – kérdeztem rá. – Még is kit ismertem volna meg itt? A temetésed napján mentem el, mert nem bírtam volna itt maradni, ha te nem vagy itt! Egyetemre mentem, ügyvéd lettem, de soha senkivel nem jöttem össze. Még csak nem is keféltem négy kibaszott éve!

Harrynél eldurrant valami. Ökle elindult és Ian orránál ért célba. Megvetően nézett bátyára, majd kicsörtetett a házból. A Gallagher fiú ijedten nézett öccse után, de nem indult el. Rám emelte a tekintetét. Szólt volna, de felemeltem a kezem, hogy ne tegye. Steve-re néztem, ki bólintott, így Harry után eredtem.

Bejártam a környéket, de nem találtam sehol. Eszembe jutott az a hely, ahová akkor menekült, mikor már nem bírta tovább a csesztetést. A város szélén volt egy elhagyatott kis viskó. Mindig ott húzta meg magát. A tüdőm égett, mire odaértem. A házikó ajtaja nyitva állt, így beléptem rajta. A sarokban guggolt. Halkan sírt. Legalább ez nem változott. Odasétáltam, elé térdeltem és a szemébe néztem.

- Minden rendben. Itt vagyok, hallod? Itt vagyok. – szép lassan és nyugodtan kezdtem el beszélni hozzá. Ez annak idején is működött és reméltem, hogy még mindig hatásos. – Nincs semmi baj. Én nem haragszom.

- Azt hazudták, hogy meghaltam. Elvettek tőlünk négy évet. – szipogta. Megsajnáltam őt. Leültem vele szemben a földre és magamhoz húztam. – Azt nem kapjuk már vissza.

- Sajnos nem. Azt nem kaphatjuk vissza, de nem is kell. – nyúltam álla alá, hogy a szemembe tudjon nézni. – Nem telt el úgy nap ebben a négy évben, hogy ne gondoljak rád. Mikor elmentem, azt hittem, hogy halott vagy. Mérges vagyok-e? Igen, de nem rád. Te sem tudtál semmit, ahogy én sem.

- Én még mindig szeretlek. Andy én azért csináltam végig az egészet, mert nem akartam teher lenni a számodra.

- Mikor mondtam én, hogy teher vagy? Soha. Ne legyen igazam, de anyád és Ian tervelte ki az egészet. Nem örültek neki, hogy együtt voltunk.

Megütközve nézett rám. Tekintetében láttam a lángot, azt a kis izzást, amit minden alkalommal, mikor engem figyelt. Hirtelen lett melegem, nehezen kaptam levegőt. A vágy, mi egyszer már mindkettőnkben megvolt, feltámadt. A smaragdok úgy csillogtak, mint még soha. Olyan hévvel perzseltek, hogy azt hittem elégek. Szívem egyre gyorsabban vert, testem vágyott az ismert érintés után. Ajkaim bizseregni kezdtek, egy hang a fejemben azt kántálta, hogy csókoljam meg. Szorítottam az ölelésen, lassú mozdulatokkal kezdtem simogatni a hátát.

Hosszú percekig maradtunk abban a pózban. Háborgó lelkem megnyugvást lelt abban, hogy némán ölelhetem. Karjaim közt tarthatom. Érezhetem kellemes vanília illatú parfümjének bódító aromáját, ujjaim alatt bőre selymes tapintását.

- Megvagytok! – lépett be Steve. Tekintetében örvénylett a harag. Mellette állt Ian és az anyja. – Elráncigáltam nektek őket. Úgy vélem, hogy magyarázattal tartoznak.

- Nem érdekel. – szólalt meg halkan Harry. Felnézett az anyjára, ki szomorúan nézett vissza rá. – Ezt hiába akarná. Nem lehet.

- Kisfiam, nem akartam neked fájdalmat okozni. – guggolt le elénk. Én nem néztem a nőre. – Hoztam egy rossz döntést. Soha nem hittem volna, hogy Andy visszajön. Ha nem teszi, soha nem derül ki, hogy mit tettünk. – rám emelte fagyosan izzó tekintetét. – Miért kellett neked hazajönnöd? Miért nem volt jó neked a városban?

- Még én vagyok a rossz, mert hazajöttem? – hangom vészjóslóan magas volt. Szememben harag fénye gyúlt. Lelkem háborgott ismét. – Először is. Maga hazudozott össze-vissza nem én. Másodszor, akkor jövök haza, mikor akarok.

Felálltam, elengedve Harryt. Járkálni kezdtem a kis helységben. Számtalan gondolat futott át az agyamon. Mindenki engem nézett, ami kicsit idegesített. Aztán kibontakozott a megfelelő terv. Harry elé guggoltam újra és zöld szemeibe néztem. A fájdalom, mi benne fénylett összetörte a szívem.

- Feljelentheted anyád és a bátyád. – tekintetében megváltozott a csillogás. – Ismerek valakit, aki tartozik nekem. Ő elvállalhatja az ügyet. Remek ügyvéd.

- Miért nem te? Te is az vagy nem? Vállald el te az ügyet.

- Nem tehetem. Érintett vagyok benne. Nem tudnálak úgy védeni, hogy ne legyek részrehajló. Plusz szerintem engem is behívnak tanúnak.

Mindent tudóan bólintott. Felállt, én pedig követtem. Megvető pillantást vetett az anyjára és bátyára, majd elindult kifelé. Nagyot sóhajtva indultam el utána. Semmi kedvem nem volt a többi Gallaghert bámulni. Mély sebet téptek Harry szívében. Nem értettem, hogy hogy lehet valaki ennyire gonosz. Tudták, hogy a fiú depresszióval küzd, hogy én voltam az, aki tartotta benne a lelket. Egy trükkel vették rá, hogy önként bevonuljon kezeltetni magát.

Végig rohantunk a fél falun, mire sikerült utolérnem. Tüdőm újfent égett, nehezen vettem a levegőt. Karja után kapva megállásra késztettem. Magam felé fordítottam és szorosan magamhoz húztam. Ő hangosan zokogott, míg én döntésre jutottam.

Négy év után sokkoló volt a halottnak hitt szerelmem újra látni, de vele akartam lenni. Bepótolni a kimaradt időt. Lassan emeltem fel a kezem, tenyereim közé fogtam arcát és elmosolyodtam. A távolságot, mi köztünk volt ő szűntette meg. Négy év után ő csókolt meg. Olyan szenvedélyesen, mint előtte talán soha.

- Húzzunk el ebből a koszfészekből! – kérlelt, megszakítva a csókot. – Elég fájdalom ért már itt minket. Kezdjünk valahol messze egy új életet.

- Rendben. Menjünk.