Nehéz napom volt és nem tudtam elaludni, pedig fáradtnak éreztem magam. Csak feküdtem az ágyamon és hallgattam a csukott ajtón keresztül is hangos párátlanító monoton zúgását. A gondolataim a másnap körül forogtak, amikor végre lecsukódtak a szemeim és elaludtam.

" - Gyere már kislány! -szűrődik be egy hang az agyamba. Izgulok ez az első alkalom, hogy Forma 1-es autót vezetek. A lángvörös overall alatt izzadság csorog végig a hátamon. Nem is a hőség, mint inkább a felelősség miatt. "A tegnapi időmérőn Charles megszerezte a pole pozíciót, de hirtelen rosszul lett és nem tud autóba ülni." -jut eszembe a telefonhívás. Tegnap este még örültem. Feszített az adrenalin és legszívesebben azonnal autóba pattantam volna. Ma azonban a tegnapi semmi sincs. A helyét átveszi a félelem. Egy dolog megszerezni a polet, de meg is kell tartani. Tudom, hogy kik ellen kell védekeznem. Erősek és gyorsak. Velük szemben az esélyeim egyenlőek a nullával. Felhúzom az overall cipzárját, felveszem a tűzálló arcmaszkot és kilépek az öltözőből.

Hirtelen nem is tudom, hol vagyok. A helyiség csendje és félhomálya után szinte megfulladok a garázsban uralkodó fényözön és hangorkán láttán. "Meg sem fogom találni a kocsit ebben a zűrzavarban." -cikázik át a gondolat az agyamon, ám ekkor elém lép Mattia Binotto, az istálló főnöke. Szája barátságos mosolyra húzódik, amitől érzem, hogy megnyugszom.

- Ha nem sikerül, nincs semmi baj. -kezd el terelgetni a rajtrács felé.

A szemem sarkából egy pillanatra meglátom Charlest, de most nem foglalkozok vele. Felveszem a sisakom és némi segítséggel beülök a járgányba. Hagyom, hogy bekössenek. Végre megnyugszom. Az aggodalom helyébe a jóleső verseny előtti nyugalom költözik. Megszűnik létezni a világ, csak én vagyok és a piros versengép. "Már csal egy perc." -öntel egy erős adrenalinhullám. "3, 2, 1". -kialszanak a lámpák. Gázt adok és kilövök, szinte kilövök, mint egy tűzgolyó. Teljesen eggyé válok az autóval. Ura vagyok a helyzetnek.

- Szép volt! Csak így tovább! -recseg a mérnök hangja a rádióban.

Elmegy az időérzékem. nem tudom, hogy órák teltek el, vagy csak percek, amikor hirtelen elveszítem az uralmat a Ferrari fölött. Kétségbeesetten próbálok a pályán maradni, de nem tehetek semmit. kisodródok a fűre, azonban innen sincs megállás. A jármű teljes erejéből a falnak ütközik és a külső burkolat ripityára törik.

- Jól vagy? -érkezik a kérdés, amire először nem tudok válaszolni. Kimászok a roncsból és épp ekkor hajt el előttem egy narancssárga és egy kék villanás. A szégyen és a düh keveréke miatt sírni kezdek és le sem veszem a sisakom, amíg vissza nem visznek az istállóhoz.

- Az öltözőben leszek. -mondom fakó hangon. Választ sem várva indulok el az említett helyiség felé, amikor hirtelen egy erős kéz fogja meg a vállam. Megfordulok és Charlessal találom szemben magam, aki nem szól semmit, csak megölel. Annyira mondanék valamit, de amikor kinyitom a szám:"

Pipi! Pipi! Pipi! -szólalt meg az ébresztő.