Az erdőben próbáltam menedékre lelni, már napok óta hívogatott de úgy éreztem muszáj elrejtőznőm valahol. A sok hazugság, megbocsátás, kiabálás és probléma miatt bújtam el kedvenc rejtekhelyemen. Már rég sötét volt, egyedül a szentjánosbogarak világították be körülöttem az erdőt. Egy faág reccsent a hátam mögött, félve ugrottam egyet, egészen a biztonságot rejtő tölgyfa mögé. De a léptek nem halkultak el, olyan mintha egyre közelebb került volna hozzám az a valami. Ijedten fordultam immár a hang irányába. Történetesen legjobb barátom állt velem szemben, haja kocosan állt szerteszét, a gyér fényben is láttam, hogy kedvenc pulcsija van rajtam. 

-Miért vagy itt? - fordulok felé, hogy kérdőre vonjam mégis, hogy talált rám.

-Valami baj van veled tudom - néz átható zöld szemeivel rám. Arcát megvilágítja egy fénylő bogár.

-Megbirkozom vele egyedül is. Te csak várj rám - mondom a szemébe nézve, olyan mintha tudná, hogy titkolok valamit, de nem szól semmit. Csupán bólint.

-Itt foglak várni - jelenti ki és szoros ölelésbe fon. Karjai meleget árasztanak mint általában mindig... Hátat fordítottam neki és elindultam a mélybe, hogy szembe nézzek a problémáimmal, amik veszélyt jelentenek mindenki számára. [...] 

Mikor az öreg tölgyfához értem, csalódottan vettem észre, hogy te már nem vagy ott. Ennyit ért a szavad, mikor azt mondtad, hogy megvársz. Tudod elakartam mondani, hogy min mentem keresztül. De úgy látom, neked fontosabb dolgod is akadt...