Napi ezer olyan tekintetet látunk, amit nem ismerünk. Olyan szemeket, amiket először látunk, és elég valószínű, hogy utoljára. Idegenek, nem láttuk még. Ezer ilyen tekintetet elfelejtettünk már. Egy sem ragadt meg bennünk. Nem tűntek ki a tömegből, nem csillantak meg a napfényben, és nem gondolkodtunk el azon, vajon kié lehet?

Egyszerű napnak indul. Felkel a nap, mint minden reggel. A madarak dala mellett megiszol egy gőzölgő kávét, és a reggeli mellett átgondolod mit is fogsz csinálni aznap. Talán pont úgy telik, mint az összes többi nap. Elindulsz munkába, iskolába, vagy csak a boltba. Napi ezer olyan tekintetet látsz, amit nem ismersz. Olyan szemeket, amiket először látsz, és elég valószínű, hogy utoljára. És aztán hazamész. Folytatod a napod, a teendőket, és lemegy a nap. Aztán felkelsz, a madarak mellett megiszol egy gőzölgő kávét és megreggelizel a gondolataiddal. Elindulsz otthonról, és ismét látsz ezer tekintetet. Idegen szemeket, amiket először látsz, és valószínűleg utoljára. És akkor meglátod azt a szempárt. Ismerős, hisz láttad már. Ezer tekintetet elfelejtettél már, de az az egy megragad benned. Kitűnt a tömegből. Az a szem úgy csillant meg a napfényben, hogy nem tudod elfelejteni. Hazamész, folytatod a teendőket, de ott motoszkál benned a gondolat: kié volt az a szempár? És lemegy a nap. Aztán ismét felkel, pont ugyanúgy, mint minden reggel. A madarak csiripelnek, megiszol egy csésze gőzölgő kávét és a reggeli mellett már ismét csak a napi teendők járnak a fejedben. Pont úgy telik, mint az összes többi otthonról, és látsz ezer tekintetet, amit nem ismersz. És aztán meglátod azt a szempárt... Napi ezer tekintetet látsz, de az megragadt benned. A szíved egyel többet dobbant. Hazamész, folytatod a napod, de még mindig ott van az a gondolat: ki ő? Lemegy a nap, majd újra felkel, hallod a madarakat, megiszod a kávéd és a reggeli mellett átgondolod a napod. És van benned egy kíváncsiság, látod e azt a rejtélyes szempárt? Elindulsz otthonról, és ismét megpillantod őt. Az a csillogás tükröződik a te szemedben is, és már nem is idegenként nézel rá. Hazamész és lemegy a nap, majd ismét felkel. Madarak, kávé, reggeli, és elindulsz otthonról. A tömegben már csakis azt az egy szempárt keresed. Már nem érdekel az ezer szempár, se a tekintetek, csak azt a csillogást keresed. Majd meglátod. Egy nagy mosollyal a szemébe nézel, és megfog az a tekintet. Majd hazaérsz, lemegy a nap, és alig várod, hogy másnap felkeljen, csak hogy újra láthasd. Reggel csakis azokra a szemekre tudsz gondolni. Elfelejtesz kávézni, és reggeli közben már nem gondolod át a napi teendőket. Elindulsz és megpillantod azt a szempárt. Majd hazaérsz és lemegy a nap. És ez így megy tovább, és tovább. Felkelsz, megreggelizel, elindulsz, meglátod azt a szempárt, majd hazamész és lemegy a nap. Majd megint felkelsz, elmész, meglátod azt a szempárt, hazamész és lemegy a nap. Felkelsz, elmész, meglátod azt a szempárt és lemegy a nap.

Aztán egy nap arra eszmélsz, hogy amikor felkel a nap, és a meleg reggeli napsugarak a vállad simogatják, a vakító fény helyett az a szempár néz vissza rád. Két csésze gőzölgő kávé fölött csiripelnek a madarak, és már nem kell a gondolataiddal reggelizned, hisz elmondhatod. És miközben azt meséled, hogy mit is kell aznap csinálnod, az a szempár téged fürkész. Olvassa minden mozdulatod. És minél nagyobb mosollyal beszélsz, annál jobban csillog. Olyan különleges az a nap. És a következő is. És az azutáni. Minden nap különleges, amikor az a szempár néz vissza rád reggel. Vagy este. Vagy bármikor. Minden pillanat különleges, amikor az a szempár néz rád.

És aztán egy nap arra eszmélsz, hogy ismét a vad napsugarak néznek a szemedbe reggel. Csak egy kávét főzöl le, és ismét csak a gondolataid hallgatnak meg reggeli mellett. A madarak sem csiripelnek. Minden olyan csöndes. Elmész otthonról, és ismét idegen szemekkel vagy körülvéve. Nem tudod elvégezni a napi teendőidet, mert csak arra a szempárra tudsz gondolni, amit nem láttál reggel. Annyira hozzászoktál már, nem is emlékszel már milyen nélküle. Hazaérsz, és lemegy a nap, de nem tudsz aludni. Megelőzöd a kávéval a napfelkeltét, nem reggelizel, mert nincs étvágyad, és ismét elmész otthonról. Napi ezer olyan tekintetet látsz, amit nem ismersz. Olyan szemeket, amiket először látsz, és elég valószínű, hogy utoljára. A napok már nem különlegesek. Mind egyforma, mint régen. Felkelsz, elmész otthonról, farkasszemet nézel ezer idegen tekintettel, elvégzed a napi teendőket, hazamész, majd lemegy a nap, aztán újra felkel. És ez így megy tovább, és tovább. Felkelsz, megreggelizel, elindulsz, napi teendők, majd hazamész és lemegy a nap. Majd megint felkelsz, elmész, hazamész és lemegy a nap. Felkelsz, elmész, és lemegy a nap.

Aztán egy nap arra eszmélsz, hogy megláttál egy másik szempárt. Ismerős, hisz láttad már. Ezer tekintetet elfelejtettél már, de az az egy megragad benned. Kitűnt a tömegből. Az a szem úgy csillant meg a napfényben, hogy nem tudod elfelejteni. Hazamész, folytatod a teendőket, de ott motoszkál benned a gondolat: kié volt az a szempár? És lemegy a nap. Aztán felkel, és ismét látod azt a szempárt, És ez igy meg tovább, és tovább, amíg egy nap fel nem eszmélsz arra, hogy emellett az új szempár mellett ér a reggel. Ismét két csésze van a madarak alatt, és két adag reggelivel beszélheted meg a napi teendőket, és ez az új szempár is fürkészi minden mozdulatod. Felfedezel egy ismerős ismétlődést. Ez a szempár is úgy csillog, mint az előző, te viszont tudod, hogy ennek a csillogásnak mi lett a vége. Nehéz döntés volt.

De egy reggel arra eszmélsz, hogy ismét idegen szemeket nézel, és ez az új szempár ébred arra, hogy ismét a vad napsugarak néznek a szemébe reggel. Csak egy kávét főz le, és ismét csak a gondolatait hallgatja reggeli mellett. A madarak sem csiripelnek. Mindent olyan csöndesnek érez. Elmegy otthonról, és ismét idegen szemekkel van körülvéve. Nem tudja elvégezni a napi teendőit, mert csak a te szemeidre tud gondolni, amit nem látott reggel. Annyira hozzászokott már, nem is emlékszik már milyen nélküle. És ez így meg tovább és tovább. Minden szempár, amit különlegesnek érzel, egyszer eltűnik, vagy egyedül ébred.

És egyszer arra eszmélsz, hogy utoljára nyitod ki a szemed. Megöregedtél. És tudod, ha most lezárod, nincs visszaút. Lehajtod a fejed, és minden szempár, amit valaha különlegesnek tartottál, ott lebeg előtted. Akik eltűntek, vagy egyedül ébredtek. Majd felemeled a fejed, és belenézel ABBA a szempárba. Abba, ami nem hagyta, hogy a vad napsugarak nézzenek a szemedbe reggel, és nem hagyta, hogy őt úgy hagyd. Ami kitartott melletted, és minden szívverésed úgy fürkészte, mint az elsőt. Ami ott van veled. Amit minden egyes nap latni akartál egész életedben. És aztán lemegy a nap. Becsukod a szemed. Nem látod azt a szempárt többé, és ő sem látja a tiédet. Egy utolsót dobban a szíved, és az utolsó gondolatod ANNAK a szempárnak az első pillantása. Amikor körbevett ezer idegen tekintet, amiket nem ismertél. Először láttad őket és valószínűleg utoljára. De ő kitűnt a tömegből. És te is kitűntél neki a tömegből.