Szóval fiúk-lányok, én az elmúlt 2 hónapban a március 15-i műsor megrendezésével voltam elfoglalva. MINDENT nekem kellett megcsinalnom, mert drága ex-alelnököm felkavarta a Balaton aljáról a szart, és miutan kirúgtam a picsába rám maradt az egész. Erre szerdán, egy szünettel a műsor előtt bejelentik hogy törlésre került mert koronavírus... Hát nem mondom meg mennyire vagyok ideges, ehelyett inkább miért is ne posztolnám a forgatókönyvet, amit én írtam.
Csórni szabad, meg lehet csinálni színdarabnak, egy említésnek azért örülnék hogy írta EZ A HÜLYE WATTPADON.

Jó szórakozást!

1.jelenet

*énekkar: Nemzeti dal
Szín: középen asztal és pad, Judit és Katalin ülnek, Judit Pesti Hírlapot olvas, Katalin pakolászik
A dal véget ér*

Judit: Hát én ezt nem hiszem el! *Dühösen*
Katalin: Mi a baj édesanyám?
Judit: Mióta az a félkegyelmű bajuszos felolvasta ezt a verset a színház előtt, egész Pest ettől zeng! És ezek a zavargások is.... Elfogadhatatlan! Mégis miért kell megrontani szegény magyarok békéjét?
Katalin: De hát anyám... Petőfit sokan tartják hősnek. Hisz a szabadságunkért küzd, és...
Judit *félbeszakítja*: Szabadság? Csak halálba küldi az ország férfiúit. Dolgos kezekre pedig itthon is szükség lenne, inkább mint a halál dombjain.
Katalin: Édesapám hisz Petőfiben. És én is.
Judit: Jaj, Kata lányom, ha megváltónak gondolod a drágaságos Sándor urat, annyira bolond vagy mint apád. Az ő keze kalapács alá való, a kovácsműhelybe. Készítse a jó kardot, ne forgassa! Ostoba férfi, a családjára nem is gondol!
Katalin: Atyám derék harcos, és érettünk küzd! *Felpattan a székről, felemeli a hangját*
Judit: Ne beszélj így vélem leányom! Ne feledd a helyed. Talán apád hagyta, hogy vitatkozz vele, de én nem tűrőm az ilyen beszédet. Eredj inkább dolgozni!
Katalin: Börtön az a hely édesanyám, fillérekért ennyi munkát...
Judit: Nem tehetek róla hogy ilyen ügyetlen vagy. Örülj, hogy a kocsmáros megengedte, hogy felszolgáló légy nála, különben most az utcára mehetnél koldulni. Na, kotródj! Nem tart örökké az éjszaka!
Katalin: Ez a börtön inkább...
*szereplők levonulnak*

2.jelenet
*Énekkar: A jó lovas katonának + néptánc
Szín: középen marad az asztal, jobb oldalra bevisznek egy másik asztalt, 6 felespoharat, talcat
Katona1, katona2 és katona3 a középső asztalhoz ülnek, Katalin és Kocsmáros1 a másik asztalnál álldogálnak*

Katona1: Kocsmáros leány! Pálinkát ide!
*Katalin a tálcán 3 pohárral odamegy az asztalhoz, a háttérben hegedű*
Katona2: Fürgébben leány! Nem leszünk mi itt reggelig. *Katalin lepakolja a poharakat és visszamegy a másik asztalhoz*
Katona3: Téged ismerve, barátom, még holnap délben is az asztal alatt leszel, és próbálod kiheverni ezt a poharat.
Katona2: Ne túlozzunk, nem is tudom ki volt az, aki múlt héten a kapitányúr sátra mögött engedte szabadjára az ebédjét pár pohár bor után.
Katona3: Nagyon erős ital volt. Nincs még egy olyan vad bor mint a magyar.
Katona1: Ne keress kifogásokat. Épp telihold volt, Pista, a csillagos ég rá a tanú.
Katona2: Na meg a kapitányúr csizmája.
Katona1: Én azt csodálom hogy nem kaptál büntetést, barátom. Hogy sikerült meglágyítanod a kapitányúr szívét?
Katona3: Elárultam miért ünnepeltem. Nem oly kőszívű mint hiszitek, csupán a harcmezőn veszedelmes.
Katona2: No és miért ünnepeltél oly hevesen, hogy még nekünk sem árultad el?
Katona1: Csak nem meghalt a mátkád édesanyja?
Katona3: Nem, az anyósom él és virul, és én ennek nagyon örülök. Drága Mariannám megszülte az első gyermekem. Leány.
Katona2: Hát akkor nem csodálom hogy Kovács kapitányúr hazaengedett. *Katalin felkapja a fejét* Hisz neki is van egy leánya.
Katona3: Holnapra már otthon is leszek. Drága galambom szerint a leányom olyan mint egy apró ráncos béka, de elbűvölő.
Katona1: A kapitány nagyon kedvelhet. Leány! Még egy kört!
*Kocsmáros1 odaad egy másik tálca "pálinkát" Katalinnak, ő odaviszi, lassan lepakolja őket az asztalra*
Katona2: Úgy tudom, egy veszélyes küldetésre készül.
Katona1: Az öreg nem fél a kaszástól, akár bele is halhat. *Katalin kiönti az utolsó poharat* Mit művelsz Leány?
Katalin: Én... Sajnálom!
Katona1: Magyar katona vagyok, te ostoba, hogy merészeled?
Kocsmáros1: Te két-balkezes! *Odamegy, egy ronggyal megüti Katalint* Kotródj te szerencsétlen, és vissza ne gyere!
Katalin: És a fizetségem?
Kocsmáros1: Örülj hogy nem kérem meg a pohár és a pálinka árát! Tűnj a szemem elöl!
*Katalin kiszalad*
Katona3: Jobb ha mi is megyünk. Érjen ezúttal a táborban a reggel.
*a szereplők lemennek, az asztalokat leviszik, a pad marad*

3.Jelenet
*Énekkar: Magyarország az én kedves szép hazám
Katalim besétál, leül a padra
Bejönnek a katonák*

Katona1: És akkor azt mondottam néki, lépj azonnal arrébb jóuram, az az én paripám. Piros-fehér-zöld szalag lobog a kantárján, nem árulja ez el néked hogy magyar katona vagyok? És aztán... *Katona2 megütögeti, hogy maradjon csöndben, Katalinra néz és rá is mutat, majd biccent a fejével a társainak hogy kövessék, és leülnek Katalin mellé*
Katona2: Mi történt kegyeddel, hogy egyedül járja Pest utcáit ily későn?
Katalin: Hisz hallották maguk is. A kocsmáros nem tűri a hibát. De amikor meghallottam hogy jóapámról beszélnek, hirtelen elfogott egy rossz érzés. Belesajdult a szívem. *Katalin lehajtja a fejét, Katona3 megböki Katona1-et*
Katona1: Mi van?
Katona3: Kérj elnézést a leánytól!
Katona1: De... *Katona3 felemeli az öklét, mire Katona1 szégyenkezve Katalin elé áll* Én... Nagyon sajnálom kisasszony. Az én hibám volt az eset. Nem oly nagy bűn leönteni egy katonát, mint amilyennek én lefestettem. A bocsánatát kérem. *A kezét nyújtja a lány felé.*
Katalin: Ugyan...
Katona2: Ha jól hallottam, kegyed Kovács István leánya?
Katalin: Az egyetlen gyermeke.
Katona3: Ne féltse kend a kapitányurat. Érti ő a dolgát.
Katalin: Remélem megértik miért nem tehetek eleget e kérésnek. Atyám bátor, és derék harcos. De nincs ember aki sebezhetetlen.
Katona2: Rég nem látta már, igaz?
Katalin: Nagyon hiányzik.
Katona1: Annyit megígérhetek, hogyha visszatérek a táborába átadom neki mennyire szereti a lánya.
Katalin: Megköszönném. Küldök én neki minden nap egy levelet, de úgy érzem nem kapja meg őket, mert választ egyikre se kaptam még.
Katona3: Jobb ha megyünk. Kesőre jár.
Katona2: Kísérjük haza, kisasszony?
Katalin: Köszönöm, de haza találok. És üldögélnék én még egy ideig.
Katona1: Hát akkor jó éjszakát kívánunk kegyednek.
*A katonák biccentenek és kivonulnak,
Beszalad Bálint*
Bálint: Pista! Parancsnokúr! *Bálint elesik*
*Katalin odamegy, felsegíti*
Katalin: Jól van?
Bálint: Nagyon szépen köszönöm. Nem esett bajom.
Katalin: Vigyázzon, ezek a kövek meglehetősen veszélyesek. Merész az, aki ily későn szalad a dolgára.
Bálint: Nem merész vagyok, hanem Bálint. *Megcsókolja Katalin kezét* Kegyedben kit tisztelhetek?
Katalin: Kata vagyok.
Bálint: Méghozzá Kovács Katalin, ha nem tévedek. Bocsásson meg, hallottam a korábbi beszélgetésüket, ezért futottam utánuk.
Katalin: Hívjon csak Katának.
Bálint: Megtisztel. Mit keres még itt? Miért nem megy haza?
Katalin: Nem merek. A kocsmáros kipenderített. Édesanyám tajtékozna, ha megtudná.
Bálint: Akkor mit fog tenni kegyed?
Katalin: Valahogy anyám elé állok majd. De Egy ideig még szellőztetem a fejem.
Bálint: Csak vigyázzon, nehogy huzatot kapjon.
Katalin: Édesatyámért aggódom.
Bálint: Hisz az atyja a legnagyobb hős! Hallottam ezer hírét. Miatta fogok most bevonulni. Tudja-é kegyed miért harcolunk?
Katalin: A szabadságért?
Bálint: Kegyed nem ismeri a magyar nemzet kívánságait? *Katalin rázza a fejét* Amit a márciusi ifjak írtak? Pedig szenzációs! *A háttérben elindul a Magyar vagyok c. dal gitár kísérete, Bálint megfogja Katalin kezét, és az aula bal oldalából lassan a jobb oldalába sétálnak* Az első pontban, kívánjuk a sajtószabadságot, hogy töröljék a cenzúrát, így bárki elmondhatja amit a magyarok istene a fejükben megfogalmaz. Másodikként, felelős ministériumot kívánunk Buda-Pesten, hogy ne a kancellária irányítson. Harmadikként, légyen évenkinti országgyűlés Pesten, ahol a nép ügyes-bajos dolgait megvitatják. Negyedikként, polgári és vallási egyenlőséget kívánunk a törvény előtt, ne lészen a nemes bűne kisebb. Ötödikként kívánjuk a nemzeti őrsereget, állandó hadsereget az haza védelmére. Hatodikként kérjük a közös teherviselést, a nemesek is légyenek egyenlők. Hetedikként, szűntessék meg az úrbéri viszonyokat. Nyolcadikként, légyen esküdtszék, képviseltessenek az emberek egyenlően. Kilencedikként lészen nemzeti bank. Tízedikként, katonáink esküdjenek az alkotmányra. Magyar katona ne menjen külföldre, az idegeneket vigyék innen el. Tizenegyedikként bocsássák szabadlábra a politikai státusfoglyokat. És utolsónak, légyen unió, Erdély magyar föld.
*Énekkar: Magyar vagyok, gitár kísérettel, Bálint és Katalin táncolnak ( lassúznak), a színpad baloldalán Judit*
Katalin: Bocsásson meg, későre jár. Édesanyám már biztos haza vár.
Bálint: Láthatom még kegyedet?
Katalin: Azt csak az isten tudja!

4.Jelenet
*Katalin átszalad Judithoz, Bálint kimegy*
Katalin: Jó estét édesanyám. Megérkeztem.
Judit: Ne próbálj bolondot csinálni belőlem, Katalin! Járt itt a kocsmáros, tudom hogy elvesztetted a munkádat.
Katalin: Sajnálom anyám, baleset volt. Azok a katonák...
Judit: Nem érdekel mit csináltak a katonák. Ez a te hibád.
Katalin: Atyámról kezdtek beszélni, azt mondták meghalhat!
Judit: Ha atyád meghal, az csakis a saját ostobasága miatt lesz!
Katalin: De anyám!
Judit: Mert mit akarsz tenni, utána mégy? Hisz oly messze van ahol már a madár se jár. Na és pont egy magadfajta leányt vennének be katonának. Eredj aludni! És meg ne halljak még egy szót a bolond apádról.
*Katalin elszalad a színpad jobb oldalára, Judit kimegy, helyette besétál Bálint,
Katalin észreveszi, odaszalad*
Katalin: Bálint! *Megöleli*
Bálint: Mi történt kegyeddel?
Katalin: Anyám maga a pokol. Eldöntöttem, elmegyek. Nem maradok tovább a börtönében.
Bálint: És hova mennél?
Katalin: Atyám után. Bévonulok.
Bálint: De hát leány nem lehet katona!
Katalin: Nem csak katonára van szükség a fronton. Kell oda szakács. Takarító. Segítő. Kérem, Bálint, segítsen.
*Énekkar: föl föl vitézek
A katonák kettesoszlopban kísérik Katalint és Bálintot, a dal alatt átsétálnak a színpad bal oldalára, aztán vissza, Katalinon kívül mindenki kimegy, majd amikor Katalin elkezdi a monológot visszajönnek, behozzák a sírt*

Katalin: Ez volna a csatamező? Messziről érezni a szagot, de nem hittem volna hogy a halál árasztja. Mennyi bátor férfi... És mennyi elhunyt ember. Hisz ez borzasztó! Miért ember? Miért ölöd társad? Hisz testvérek vagyunk mind. Emberi ellentét, ennyi életért megéri?
*Katalin hátra néz, a katonák a sír mögött állnak*
Katalin: Atyám?
*Katalin a sírhoz szalad és letérdel*
Katalin: Ennek véget kell vetni! De ha hagyjuk őket, csak tovább mészárolnak. Megölik a vezetőinket, a mi életünket pedig terrorrá változtatják majd. Nyernünk kell a szabadságunkért. A magyarok istenére esküdjünk... A magyarok istenére esküdtünk. Rabok tovább nem leszünk.

Verselő:
Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kisértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.
Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.

Narrátor: 1848. március 15-én a magyar emberek kokárdát tűztek a ruhájukra, s mindenhol piros-fehér-zöld zászlót lengetett a szél. Mindenkiben fellángolt a szabadságvágy. Aznap elkezdődött a szabadságharc, melyben rengeteg ember vesztette életét. És bár nem tudjuk minden áldozat nevét, tiszteleghetünk előttük, mert mind azért haltak meg, hogy mi magyarok lehessünk.
*Énekkar: Himnusz
Meghajlas, a szereplők levonulnak*