✩
Meggyújtok egy gyertyát. A gyufa serceg. Az illat belengi a szobát. Lassan leengedem a redőnyt, majd felülök a párkányra. Elindítom a zenét, és csak hallgatom ugyan azt a dallamot. Lehunyom a szemem. Az emlékek fakón villannak a szemem elé, újabb foltot égetve belém. Akár a gyertya. Ég, amíg az utolsó viaszcseppek is elfogynak. Hűvös van. Akkor is hűvös volt, de azóta sok minden változott. A képek elszakadtak, úgy, hogy csak az rakhatja össze őket, aki ismerte újkorában. Mennyire hasonló a helyzet. Én is így vagyok ezzel. Képtelen vagyok egyedül összerakni azt a millió darabot, amire összetört. Szétszakadt. Nem a kép. A szívem.
A gyertya lassan elég. Az illat megmarad. Sós nedvességet tapintok arcomon.
Hiányzol.
☕︎