- Jó reggelt, kisasszony!

Megdörzsölte a szemét. Egy jókedvű nővér hajolt a fehér kórházi ágy fölé.

- Csakhogy felébredt, kedvesem! - villantott egy hatalmas mosolyt a nő, majd ellépett az ágytól és szélesre tárta az ablaktáblákat. Reggeli napfény és friss levegő zúdult be a szobába. - Gyönyörű napunk van, nem igaz?

A lány megpróbálta magát ülő helyzetbe feltornászni, de azonnal éles fájdalom hasított belé.

- Jaj, jaj, kisasszony. Feküdjön csak le, pihennie kell. - A nővér megigazította a párnát. - Pihennie kell... - ismételte meg magában motyogva. Hiszen a „kisasszony" már lassan több, mint egy éve mást sem csinál, mint pihen, fekszik a kórházi ágyon, betegen, elgyengülve; kapja az infúziókat, gyógyszereket, de minden hiába...

A nővér megpróbálta kiverni ezeket a gondolatokat a fejéből. Visszanézett az ágyra, a párnán elterülő lenszőke hajzuhatagra, a viaszfehér arcra, és kiment a kórteremből.

A lány felsóhajtott. Éjszaka megint az otthonával álmodott. A norvég fjordok sós levegőjével, az öbölben horgonyzó halászcsónakokkal, a sziklás partot nyaldosó hullámokkal és a csípős tengeri széllel. Látta a búcsúkönnyeket anyja szemében, mikor elhozták. Ő ragaszkodott hozzá, hogy ide jöjjön. A kórházban is igyekeztek eltitkolni, de már tudta, hogy nem tudják megmenteni. Meg fog halni. Ezt mégis olyan nehéz volt elfogadni. Itt, a sivár kórteremben elaludni, és fel sem ébredni többet - nem ilyen halált kívánt.

Felnézett. A kórteremben fehér hálóinges betegek feküdtek fehér ágyakon fehér paplanok és párnák közt és fehér egyenruhás ápolónők hoztak nekik reggelit az ágyak melletti kis fehér asztalokra. Unta már ezt a helyet, a hálóinget, az ágyat, a paplant, a párnát, hogy mindig ugyanaz az ápolónő ugyanabban a fehér egyenruhában hozza neki a reggelit, ebédet, vacsorát, gyógyszert, infúziót, és ugyanazokkal a kedves, de sablonos szavakkal nyugtatja őt; hogy a doktor mindig ugyanazokkal a hamis ígéretekkel áltatja; és hogy nem mehet haza. Az eddig a kórházban töltött majdnem tizennégy hónapot örömest lecserélte volna egyetlen hónapra otthon. De nem tehette.

Enyhe szellő szökött be az ablakon és meglibbentette az ágy széléről lelógó lepedőt. Érezte az arcán, jólesett az üdítő légáramlat. Itt sose fújt igazi szél, de nem is esett. A nővér minden reggel kinyitotta az ablakot, és mindig a reggeli nap sugarai jöttek be rajta, meg a kertben levő hársfák illata. Télen sem havazott, sőt hideg se volt. Bár már annyira beleőrült az örökös változatlanságba, hogy talán azt se vette volna észre, ha kint éppenséggel hóvihar van.

A könnyű szellőből szép lassan gyengéd fuvallat lett, az a fajta, amelyik kicsit belekap a hajadba és kedvesen végigsimítja az arcod. Az egyik ápoló zsörtölődve becsukta az ablakot, mert fázik egy beteg. A lány bezzeg majd' megsült a takaró alatt, de nem volt ereje félrehajtani. A hűs szellő azonban segített rajta, kedvesen meglegyintette az arcát. Azt kívánta, bárcsak a szél fel tudná emelni róla a nehéz dunyhát, amelyet este a nővér gondosan eligazgatott.

A szél, mintha meghallotta volna a kívánságát, hirtelen kétszer olyan erősen kezdett fújni, lesodorva egy nővér sapkáját és néhány szalvétát a reggelis tálcákról. Az ápolónők a tárgyak után rohangálva mindennek elhordták az időjárást. A lány volt az egyetlen, aki örült a szélnek.

Felült az ágyban. Egyáltalán nem érzett fájdalmat. Félretéve a takarót lassan megpróbált felállni. Nem tudta, mit csinál, egy ősi ösztön vezérelte, vagy ez a szíve?

A szél még erősebb lett, felkapta egy beteg váltás hálóingét és táncra perdítette a levegőben. A lány felállt, behunyt szemmel élvezte, ahogy a szél hátrafújja a ruháját. Az ablaka felé vette az irányt, amely akkorra az egyetlen nyitott ablak volt a szobában. Kihajolt a párkányon, nézte, ahogy a hársfák ágai hajladoznak a szélben. A szél, amely óriási erővel süvített be az ablakon, belekapott a hajába. Pislogás nélkül tűrte az arcába zúduló légtömeget, amely ugyanakkor szívmelengető dallamot játszott a hársfaágak húrjain és körtáncra hívta a földön heverő leveleket. A terhüktől szabadult fűszálak meghajoltak a szélben.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve kivette kis hímzett zsebkendőjét az asztalka fiókjából, és a szélbe tartotta. Ez volt az egyetlen dolog, amit otthonról elhozott. Az apró kendő vászonból készült, és népművészeti minták díszítették, amiket az anyja és ő saját kezűleg hímeztek rá. A szél örömmel elfogadta az ajándékot, hamarosan a lány csak egy apró fehér pontot látott az anyagból, ahogy eltűnik a távolban. Hirtelen felfogta, mit tett. Elengedte az utolsó tárgyat, ami otthonára emlékeztette, az utolsó kapcsot, ami az apró norvég faluhoz kötötte. Feltámadt benne a vágy, hogy a kis hímzett zsebkendő után repüljön a messzeségbe...

A párkányba kapaszkodva egyik lábával fellépett, majd lassan kinyújtotta. Az ablak épp akkora volt, hogy állva nem ütötte be a fejét, és olyan széles, hogy kitárhatta volna a karját. A keretbe kapaszkodott, fellépett a másik lábával is és lenézett. Két-három emelet magasban volt, de persze sosem volt tériszonya, ellentétben anyjával, aki már attól is majd' elájult, hogy őt nézte, ahogy egy sziklaszirten, gerendán vagy fészertetőn egyensúlyozott... A szél bátorítóan susogott a fülébe, és ő lassan széttárta a karját. Nem nézett vissza a kórterembe, tudta, csak a szokásos kép nézne vissza rá, nem meglepett arcok - őt nem látta senki. Nem látták, ahogy kitárt karokkal állt az ablakban, mintha magához akarná ölelni a hajladozó hársfákat és a táncoló leveleket, a szél, régi barátja pedig gyengéden hozzásimult. Valami különös örömet érzett, amit szinte elfelejtett a hosszú hónapok alatt. Mosolygott... és elengedte magát, a szél pedig felkapta, mint egy apró tollpihét. Repült... lassan elhagyta a kórházat, a hársfák búcsút intettek illatos ágaikkal... majd eltűnt mögötte  az egész város, már csak apró dobozkáknak tűntek a házak. És repült, repült tovább a szél szárnyán, erdők, rétek, tavak, folyók s a tenger felett, repült, északra, egy fjordok közt megbúvó kis norvég faluba.

Talán hamarabb oda is ért, mint a halálhíre.

Ezt a novellát a Queen Ride The Wild Wind című száma inspirálta, ehhez fent találtok egy YouTube linket is.